Nem buzdít és nem beszél le

2015. 08. 25. 15:01

Senkit sem buzdít a kitelepedésre, de nem is próbál erről lebeszélni sem. ÁRVA GABRIELLA papolci gyökerű, aradi születésű tüdőgyógyász szakorvossal, aki családjával Franciaországban él, Bede Erika beszélgetett.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Amikor évtizedekig nem tudnak egymásról gyerekkori barátok, mert messzire sodorta őket az élet, aztán egyszer útjuk ismét keresztezi egymást, megható feleleveníteni a közös emlékeket. Így találtunk egymásra három évtized távlatából Árva Gabriella Katalinnal, aki 38 éves, és családjával Franciaország délkeleti részén él, festői környezetben, félúton az Alpok és a Földközi-tenger közt. Foglalkozása tüdőgyógyász szakorvos, férje úgyszintén tüdőgyógyász szakorvosként dolgozik egy tüdőrehabilitációs intézményben. 12 éves fia középiskolába jár, a kislányuk óvodába.

 

Papolc, Arad, Gyula, s tovább

Gabriella felmenői az orbaiszéki Papolcról származtak el. Ő maga az egyetemet Aradon végezte, ott is született. Diplomaszerzés után első férjével Magyarországra került, Gyulán, a Békés megyei kórház onkológiai osztályán kezdett dolgozni, miután Magyarországon honosította a diplomáját, majd 2003 októberében már a Békés Megyei Tüdőkórházba került. Jelentkezett szakképzésre, 2009-ben tette le a tüdőgyógyász szakvizsgát, s osztályvezető-helyettesként dolgozott tovább.

Nem volt minden felhőtlen Gabriella életében, válás következett, majd újból férjhez ment egy dési születésű, szintén tüdőgyógyász szakorvoshoz. 2011-ben született Izabella Emese nevű lányuk, akivel gyermekgondozási szabadságra ment. Ezzel megszakadt gyulai pályafutása, férjével a magyarországi munkakörülmények romlása miatt úgy döntöttek, Franciaországban próbálnak szerencsét. Jelenleg folyamatban van a francia orvosi kamarába való belépése, majd ezt követi egy tüdőgyógyászi állás keresése.

*

Gyökerei Papolchoz kötik, még a nagyszülők is mind ott szülöttek. Szüleit a sors Aradra vetette a nagy szárazság idején, akkor még külön-külön, útjaik ott találkoztak. Árva Gabriella és bátyja, Elemér már ott születtek, aradi magyarként, székely vérrel az ereikben.

– Gyermekkorunkban gyakran nyaraltunk Papolcon, szinte minden évben – emlékszik Gabi. Sajnos a nagyszülők többsége akkor már nem élt, nem ismerhettem őket, csak a szülők elmondásából. Egyetlen, akkor még élő nagyapám, Kelemen-Pál György is Aradra került. Azóta már ő is a többiek után ment.

– Hogy mire emlékszem még Papolcról? Sárika néni mosolygó arcára, kontyba fogott ősz hajára, a tömör, mégis nagyon finom, óriási házikenyérre, amit ő dagasztott és sütött a kemencében. Emlékszem a kis tornácos székely házra, a gerendás famennyezettel, az udvaron a kerekes kútra, a hátsó udvaron a baromfikra. Emlékszem a ház előtt a patakra, amiben sokszor pancsoltunk az unokatestvérekkel, apró halakat fogtunk benne, amiket befőttesüvegbe, vízbe tettünk, s el akartam vinni őket Aradra. Legutóbb 2008-ban voltam Papolcon.

 

Minden más, de nem minden jobb

– Milyen a mindennapi életetek? Miben jobb ott, mint itthon? Esetleg miben lenne jobb itthon, mint Franciaországban? – sorakoztatom a kérdéseket.

– Az élet alapvetően más ott, mint akár Magyarországon, akár Erdélyben. Az emberek nyugodtabbak, lazábbak, jobbak a megélhetési lehetőségek. Persze ott sem fonják mindenkinek kolbászból a kerítést, ahhoz, hogy jól élj, dolgozni kell. De egy család akár egy fizetésből is meg tud élni, úgy, hogy még nyaralásra is jut, s valamennyit félre is tud tenni.

Hogy itthon miben lenne jobb? Abban, hogy az ember ismerős környezetben van, az anyanyelvét beszélik, és hasonló gondolkodású, életstílusú emberek közt él, saját kulturális környezetben.

Romániában orvosként nem volt alkalma dolgozni Gabriellának, ugyanis közvetlen az egyetem elvégzése után került Magyarországra. Az egyetemi gyakorlatok során került kapcsolatba a román egészségüggyel: a jól képzett, kiváló szaktudású orvosokkal, s a műszerekkel gyengén ellátott, sok helyen omladozó kórházaikkal. Magyarországon ehhez képest kulturáltabb környezet, jobb ellátás, felszereltség várta, azonban egy idő után át kellett élnie a magyar egészségügy folyamatos leépülését. Elavuló műszerek, gyógyszerhiány, várólisták, rengeteg rossz állapotú beteg, és egyre fogyó, egyre fáradó, egyre kiégettebb egészségügyi személyzet.

– A franciaországi egészségügyről egyelőre csak közvetetten tudok nyilatkozni – fogalmaz. Ott kulturáltság, jól felszereltség, a vizsgálatokhoz való hozzáférés, nyugodtabb munkatempó jellemző. Persze vannak hiányosságok, ott sem tökéletes minden.

Hogy Gabriella életútja az orvosi pálya lesz, líceumi éveiben dőlt el. Az aradi Csiky Gergely Líceum biológia-kémia szakára járt, majd másodéves egyetemista volt, amikor tüdőrákban elhunyt az édesapja. Ezért választotta a tüdőgyógyász szakágat, s később ezért kezdte el második szakként az onkológiát. Egyetemi szakdolgozatát is a tüdőrákról írta. Életcélja, hogy az ebben a kórban szenvedő embereket meggyógyítsa, vagy legalább enyhítse a szenvedéseiket.

 

Kétféle honvágy

– Amikor Magyarországra kerültem, kevesebb, mint egy évig volt honvágyam, beilleszkedtem, új hazára találtam. Talán azért is ment könnyebben, mert fiatalabb voltam, lefoglalt a kicsi gyermekem, a munkám, a karrierépítés és a magánéleti viharok. Nem volt időm arra, hogy honvágyam legyen, ráadásul anyanyelvi környezetben voltam. A munkám kapcsán megszerettek, megbecsültek és befogadtak az emberek, soha nem éreztem magam idegennek.

Franciaország kicsit más. Idegen nyelvi környezet, más életstílus, más szokások, más kultúra vesz körül bennünket. Biztosan az is sokat számít, hogy nem járok még közösségbe, nem dolgozom, ezért itt gyakrabban van honvágyam. Ha a férjem azt mondaná, holnap hazamegyünk, szó nélkül csomagolni kezdenék.

Ami jó, hogy a közelünkben is élnek magyarok, székelyek, akikkel barátságot kötöttünk, akik egy kicsit könnyebbé teszik az idegenben való létet.

Külföldre településre nem akar senkit sem buzdítani Gabriella, sem lebeszélni erről. Mindenkinek magának kell eldöntenie, szíve és lehetősége szerint. Az bizonyos, hogy egy külföldet megjárt embernek szélesebb a látóköre, nyitottabb a világ dolgaival kapcsolatban, több tapasztalatot tud szerezni. De soha ne feledjük el, honnan jöttünk, s hova tartozunk igazán.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!