Nekünk Köln kell?

2016. 01. 07. 20:02

 

„Példátlan” és „előzmény nélküli”, „új típusú bűnözés”, ami Kölnben történt – ezekkel a jelzőkkel találkozunk a legtöbbször, ha az újévi, németországi bántalmazásokról, erőszakról szóló híreket olvassuk. Na ez az, ami nem igaz. Most a kisebbik rossz történt, és jöhet ennél még sokkal rosszabb. Parászka Boróka emlékeztetője.

 

A szilveszteri támadások helyszíne, a kölni főpályaudvar előtti tér

 

A következő hetekben nagyon sok tényfeltáró, vitacikk fog megjelenni azzal kapcsolatban, hogy mi is történt Kölnben, a szilveszteri erőszaksorozat helyszínén. Ma a magyar sajtóig az jutott el, hogy a ZDF közszolgálati televízió elismerte, hogy későn adott hírt a szilveszteri eseményekről, és ezt sokan azzal magyarázzák: a merkeli menekültbarát politika igyekszik elhallgatni mindent, ami gátolná az Európa határain túlról érkezők befogadását. Hogy meddig tartanak az összeesküvés-elméletek, és hol kezdődnek a tények, azt Németországtól távol nehéz eldönteni. A frissen kiszivárgott rendőrségi jelentés szerint a rendfenntartók felkészületlenek voltak, és kicsúszott a kezükből az irányítás. Ami viszont egyértelműen látszik, az az: a menekültválság hónapjai alatt nagyon sokszor érkezett már arról jelentés, hogy a jelenlegi krízis legkiszolgáltatottabb vesztesei a gyermekek és a nők. A nő és gyerekbántalmazásnak megvannak a tipikus, kiszámítható helyzetei, amelyeket fel lehet ismerni, meg lehet előzni.

A tavalyi konfliktusév előtt, de már az arab tavasz, a törökországi zavargások éveiben egyre több olyan adat látott nyilvánosságot: a politikai konfliktusok “átfordulnak”, növekszik a családon belüli erőszak aránya, megugrik a nők elleni köztéren elkövetett agresszív cselekmények száma. Törökországban egyetlen év alatt mintegy százezernyit ér inzultus, családon belül, az ott élő nők 42 százalékát veri közvetlen hozzátartozója. A nők elleni erőszak "járványáról" először Indiával kapcsolatban cikkezett a sajtó. A bűncselekmények változó jellegére szintén hosszú ideje próbálják felhívni a figyelmet, például a savtámadások kapcsán.

Mielőtt bárki azt gondolná, hogy ez a negatív tendencia kulturálisan meghatározott, és csak az arab, a közel- vagy távol-keleti világra jellemző, érdemes számot vetni a ténnyel: arról, hogy a nők nyilvános bántalmazása, zaklatása tömegméreteket ölt, és új, vagy átalakuló típusú bűncselekményekről (például a nők elleni cyber bűnözés, a tömeges erőszak, a csoportosan elkövetett abúzus) már a kilencvenes évek végén egyre több érekvédelmi szervezet közölt információkat, tett közzé panaszokat a "nyugati világban". Az első online áldozatvédelmi platform épp az Egyesült Államokban jött létre. A WHOA 1997-ben alakult az amerikai nők érdekvédelmi fórumaként.

Az EBESZ a tavalyi évben külön programot indított azért, hogy a nők elleni nyilvános térben elkövetett erőszakra felhívja a figyelmet, és külön védelmet biztosítson azok számára, akik a közéletben dolgoznak. Az ENSZ adatai szerint az európai tagországokban a nők 43 százaléka szenved el élete során valamilyen típusú (fizikai vagy lelki) erőszakot élete során.

A történteket Merkel kancelláron számonkérő nők a kölni dóm előtt

 

A nőket érő erőszaknak vannak kulturálisan eltérő formái (a klitorisz kimetszése például) de most nem ezeknek a szélsőséges erőszakformáknak az európai átvételével szembesülünk, hanem a nyilvános tér átalakulásával, a háborús konfliktusok beszivárgásával, a traumák újratermelődésével. Arról, hogy a hadviselés egyik formája a szexuális erőszak évszázados ismereteink vannak. Arról, hogy ezek az erőszakformák mennyire virulensek a háború utáni évtizedekben is, az első és a második világháború kapcsán Európa már megrázó, máig ható tapasztalatokat szerzett. A boszniai háború pedig azt is megmutatta: hiába az előzetes tudás, hiába sok sok ezer európai történet arról, hogyan igázzák le a szembenálló katonai felek a nőket, használják túszként, a leszámolás eszközeként - mindez újból megismétlődhet. A traumakezelés, egyáltalán a bűncselekmények feltárása, dokumentálása évtizedeket vesz igénybe

Miközben a vita most arról szól, miért hallgatja el a sajtó a kölni eseményeket, észrevétlenül marad a tény: nagyon sok figyelmeztetés, segélykérés jelent meg a hasonló cselekmények megelőzése érdekében. A New York Times január 2-án közölt terjedelmes cikket arról, hogy a menekültútvonal egészén, a háborús övezetektől a Közép-Kelet Európai államokig, milyen formákat ölt a nők elleni erőszak. Ezek tetemes hányada a háborús cselekmények része,  bűncselekmények sorát követik el továbbá az embercsempész hálózatok működtetői, de azoknak az államoknak a rendfenntartói is, akik jogvédelem helyett kerítésépítéssel, hatósági erőszakkal fogadják a menekülő nőket és gyerekeket. Akik kaotikus állapotok közé kényszerítik a káosz elől menekülőket. 2014-es az az ENSZ felmérés, amely azt vizsgálja, a szíriai háború miatt hogyan változik a nők elleni erőszak. E szerint a magányossá váló nők (akik elvesztik társukat, egyedül válnak családfenntartóvá) „szélsőséges nyomás” alatt élnek. A nő olcsón, vagy ingyen foglalkoztatható munkaerővé vált, aki a túlélésért küzd a menekülttáborokban, vagy a menekülés útvonalán. A nő az, akinek a teste csereeszköz, és egy (használhatatlan, hamis) mentőmellényért cserébe szexuális aktusra kényszeríthető, sokszor saját férfi hozzátartozói révén. A nő a „fogyóeszköz” a válságövezetekben. Nem csak Szíriában, Törökországban, hanem az afrikai menekülttáborokban is. A nemi alapú bűncselekmények súlyosbodásáról, ezeknek az átalakulásáról 2014-ben Yonas Gebreiyosus jelentett meg könyvet. Az ott kialakuló erőszak formái tovább terjednek akkor is, ha az áldozatok számára lehetetlen, vagy nehézkes a menekülés. Nem feltétlenül konkrét személyek viszik tovább az erőszakot, hanem a válságövezetben kialakuló agresszió, az itt tanult erőszak-minták adódnak tovább. Bosznia, Ruanda, a szíriai menekülttáborok, a kurdok lakta zárt városok  borzasztó laboratóriumai a nők és gyermekek bántalmazásának. Ha ott a nemzetközi rendfenntartók hagyják elszabadulni a poklot (és sajnos az eddigi tapasztalatok arról szólnak, hogy ritka az érdemi beavatkozás), akkor az visszaüt a békeövezetekben is.

Demonstráció a szexizmus és a rasszizmus ellen

 

Most a kölni események arra világítanak rá: mennyire nem vette komolyan senki a nagyon is nyilvános, évek óta elhangzó figyelmeztetéseket. Sem azt, hogy új típusú erőszakkal szembesül a világ (és ez nem feltétlenül „gyűrűzik be” a Nyugatra, hanem eleve itt van), sem azt, hogy hogyan lehetséges a megelőzés, az áldozatvédelem, a traumák kezelése. Az európai kormányok jelentős része (különösen a kelet- és közép-európai államokban) az elmúlt hónapokban elzárkózott a bántalmazott menekült nők és gyerekek védelmétől. A válságövezetben élő áldozatok védelmére semmilyen érdemi akcióterv nem született. Arra pedig végképp nincs válasz, hogy mi történik akkor, ha a háborús övezetek agressziója találkozik az elhallgatásra, eltussolásra épülő nyugati, európai típusú bántalmazással.

 

A belgák tanítanák a helyes magatartást

Theo Francken belga menekültügyi és migrációs államtitkár bejelentette: tanfolyamot indítanak a nők tiszteletéről és a nőkkel szembeni helyes viselkedésről a menekültek számára. Az Új Flamand Szövetség (N-VA) politikusa elmondta, hogy norvég minta alapján néhány héten belül minden belga menekültügyi központban bevezetik a nőkkel szembeni viselkedésről szóló felvilágosító tanfolyamot.

Theo Francken hozzátette, hogy Jan Jambon belügyminiszterrel munkacsoportot hozott létre, amely további konkrét intézkedéseken dolgozik a befogadó központokban eddig tapasztalt és a lehetséges incidensek megelőzése érdekében. Jan Jambon a szilveszter éjszakáján több német városban nők ellen elkövetett támadásokkal kapcsolatban a parlament alsóháza előtt kijelentette, a nemek közti egyenlőség része az ország alapértékeinek. Mint mondta, ezt "senki nem kérdőjelezheti meg, sem az országban születettek, sem pedig azok, akik itt találtak menedéket".

 

Német rendőrök a már üres téren

 

Ma mindenki azt kérdezi, hogyan nézhették a rendőrök – a terrortámadásra érvényes elvileg fokozott készültség óráiban – karba tett kézzel a nők molesztálását. Hát így. Fogalmuk sem volt mit látnak, és mit kell tenni, akkor, amikor nem látják, hogy mi történik. Nem feltétlenül azért, mert itt most történetesen Európán kívülről érkező férfiak gyűltek össze (pontos adat nincs az elkövetőkről, feltételezésre hagyatkozunk). Azért, mert az úgynevezett Nyugaton sem ismerik fel a nők elleni erőszak legsúlyosabb formáit, és nem is nyújtanak védelmet gyakorta a hatóságok. Ez a vakság általános, legyen szó az amerikai egyetemi kampuszok erőszak-történeteiről, a magyar gólyatáboros erőszakról, vagy az úgynevezett tradicionális, hagyományőrző kelet-európai családon belüli erőszakról. Sokkoló példát bőven hozhatnánk, elég ha felidézzük a Vaslui megyei erőszak történetét. Ebben az esetben a közvélemény jelentős része annak a hét férfinak a pártját fogta, aki megerőszakolta a gimnazista diáklányt, és országos sajtókampány sem volt elég ahhoz, hogy csituljon az áldozathibáztatás

És, bármilyen szörnyen hangzik, a kölni nők elszenvedői, de mégiscsak túlélői az őket ért bűncselekményeknek. Az újév napjaiban tengerbe fulladt nőknek Törökország és Görögország között már nem jutott erre esély. Mint ahogy azoknak a gyerekeknek sem, akiket éhbérért dolgoztatnak Izmirben a hamisított mentőmellények gyártásában. Sokuk azért a mentőmellényért dolgozik, amelyben majd vízbe fullad az Égei-tengerben. Feltéve, ha elég pénzt tud gyermekmunkával keresni egy ilyen halálhoz.

Nem példátlan, nem előzmény nélküli az, ami Kölnben történt. Megelőzni a még súlyosabb bűncselekményeket csak akkor lehet, ha az összeesküvés-elméletek és ellenségképek gyártása helyett végre mindenki számára egyértelművé válik, mit jelent a nők elleni erőszak globális súlyosbodása. Mit jelent a háborús erősak, és annak továbbélése. Mit jelent a nagyon is "békés",  "nyugati" családon belüli erőszak, és annak közvetlen környezetünkben való lappangása. A megelőzésben, a védelemben, a felelősségvállalásban mindenkinek része van. Rassztól, nemtől, állampolgárságtól, valamint attól függetlenül, hol és kik ellen követnek el erőszakot. A tegnap távoli abúzusa holnap elviselhetetlenül közel kerül hozzánk. Ez a tanult, és a legkülönbözőbb formákban továbbadott erőszak lényege: átadódik, terjed, félelmet gerjeszt, hatalmat gyakorol. Egyre nagyobb hatalmat, ha nincs ellenállás.

 



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!