Digitális lincselés

„Nem nőnek való vidék” – erre figyelmeztet több kutatás is a digitális térben tapasztalható, nők ellen irányuló agresszióval kapcsolatban. Az online világban különösen veszélyeztetettek az újságírónők, és azok, akik kiemelt módon vesznek részt a nyilvános vitákban, közösségi véleményalkotásban. Parászka Boróka helyzetjelentése.

„Nem nőnek való vidék” – erre figyelmeztet több kutatás is a digitális térben tapasztalható, nők ellen irányuló agresszióval kapcsolatban. Az online világban különösen veszélyeztetettek az újságírónők, és azok, akik kiemelt módon vesznek részt a nyilvános vitákban, közösségi véleményalkotásban. Nem nőnek való vidék címmel egyébként 2012-ben megjelent egy gyűjteményes kötet az International News Safety Institute gondozásában. A Hannah Storm és Helena Williams által szerkesztett könyvben negyven, háborús, korrupcióval és digitális agresszióval küzdő vidéken dolgozó nő összegzi tapasztalatait. A válságjelek arra engednek következtetni: az éles fegyverek és az emailen, instant üzenetekben, különböző blogfelületeken, közösségi médián keresztül érkező fenyegetések hasonló fenyegetést jelenthetnek. A fizikai bántalmazást online zaklatás előzi meg, vagy már a cyber térben olyan károkat lehet okozni, amelyek helyrehozhatatlanok.
Az utóbbi két évtizedben számos kutatás készült az online térben tapasztalható agresszióval kapcsolatban. A WHOA az online erőszak megelőzését illetve kezelését célul kitőző önkénteseket tömörítő, 1997-ben alapított szervezet. A 2000-től kezdődött és 2012-ig tartott egy kutatásuk , amely során 3787 online térben elkövetett erőszakcselekményt vizsgáltak, e szerint a sértett felek 72,5 százaléka nő. A digitális térben elkövetett bántalmazások 34 százaléka emailen, 4,5 százaléka website-on, 16,5 százaléka Facebookon, 2,5 százaléka chaten keresztül történt. Ehhez hasonló felmérést készített 2010-ben Halder és Janishankar Indiában. Ez a felmérés azt mutatta: Indiában, ahol a nemi erőszak rendkívül elterjedt, súlyos társadalmi jelenség, az áldozatok 85 százalékát a fizikai erőszak előtt emailen is fenyegették, bántalmazták, ismerősök, ismeretlenek egyaránt. A digitális világ kitermeli a saját erőszaktevőit, a bántalmazók 40 százaléka „online barát”, olyan ember, akit a sértett az interneten ismert meg, és akivel interneten tartotta a kapcsolatot.
A fenti kutatások eredményeit, módszertanát többen vitatták. A kritikusok szerint az internetes erőszak valós, de nem bizonyítható a nők kiemelt veszélyeztetettsége. Elsősorban azért nem, mert azokat a támadásokat rögzítették és vizsgálták a kutatók, amelyeket a sértett felek jelentettek be. A férfi áldozatok ritkábban tesznek panaszt, kérnek segítséget – hangsúlyozták a kételkedők – így a sérelmükre elkövetett visszaélésekre ritkábban derül fény. Az online agresszió jellegének vizsgálata nem tekinthet el a „kontextustól”, a kommunikációs helyzetektől. Káros az általánosítás, a „digitális pánik” keltése: fontos módszertanilag elkülöníteni, mi az, ami valós nyomásgyakorlás, és mi az a cyber térben megfogalmazott kritika, ellenvélemény, amelyet a szólásszabadság, szabad véleménnyilvánítás jegyében az érintetteknek – függetlenül attól, hogy férfiról vagy nőről van szó – el kell viselnie: állítja vitairatában például Cathie Young.
Az EBESZ idei jelentése a női jogvédők aggodalmait igazolja: a szervezet arra figyelmeztet, rohamosan erősödik a nők elleni online erőszak, különösen veszélyeztetettek a médiában dolgozó nők. Szeptemberben az EBESZ kezdeményezésére szakmai szervezetek tartottak Bécsben konferenciát a jelenségről, az egyeztetésről részletes beszámolót közöl az Index on censorship.
A legfrissebb kutatások szerint a médiában dolgozó nőket háromszor több támadás éri, mint a férfiakat. A nőket érintő bűncselekmények 25 százaléka online térben zajlik. Több, nők ellen szervezett médiakampány is nagy nyilvánosság előtt zajlik. Ilyen volt például a Gezi Parkban zajló tüntetésekről tudósító Amberin Zaman elleni kampány. Ő a twitteren kapott több száz fenyegetést: „Olyan volt, mint egy nyilvános lincselés” – emékszik vissza a támadásokra a The Economist tudósítója.
Dunja Mijatovic, az EBESZ médiaszabadságért felelős megbízottja hangsúlyozza: egyaránt veszélyeztetettek azok a nők, akik újságíróként, és azok is, akik bloggerként közölnek, vagy azok, akiknek facebookos olvasótábora jelentős. „Az újságírónők gyakran foglalkoznak társadalmi tabukkal, dogmákkal, ezért is kiemelt célpontjai a támadásoknak” – véli Mijatovic, aki hangsúlyozza: általában nem az újságírónők által közvetített tartalom a célpont, hanem a szerző, közlő személye.
„A médiában dolgozó nők nőiességét, és nem az általuk közölt tartalmat támadják” – nyilatkozta az EBESZ megbízott.Jenny Alversjo, a svéd TV4 munkatársa az EBESZ kezdeményezésével kapcsolatban azt mondta: húsz éve dolgozik a médiában, és ez idő alatt is nyilvánvalóan kockázata volt a munkájának. De négy-öt éve aggasztó folyamatok indultak el. „Egyre fenyegetőbb, agresszívebb üzenetek érkeznek” – véli Alversjo, aki úgy látja, méltóságában alázzák meg, lehetetlenítik el az újságírókat, ahelyett, hogy vitatkoznának velük.
Liz Heron ma a Huffington Post szerkesztője, több mint hatszázezer követője van a Facebookon. Egyike volt az első újságíróknak, akik magánposztjait nyilvánossá, kommentlehetővé tették, a bejegyzésekhez rendszerint több száz ember szól hozzá. Ő arról számol be: a legtöbb negatív tartalmú hozzászólás, sértő bejegyzés a profilképeihez érkezik, fizikailag minősítik, sértik az őt kommentelők.
Mendy Jenkins a Digital First Media munkatársa, – több mint háromszázezer követője van –, szintén aktívan jelen van a közösségi médiában, ő úgy látja, az online támadások miatt az újságírónők közül többen inkább háttérbe vonulnak, hogy ne nyissanak támadási felületet személyes profiljukkal, bejegyzéseikkel. „Fontos megtanulni, hogyan élhető biztonságosan a Facebook-élet” – figyelmeztet Mendy Jenkins.
Kérdés, van-e rögzíthető, betartható szabályrendszer? Ma az online téren kívül nincs élet a médiában. De az, aki „online” él, az potenciális áldozat. Sady Doyle feminista bloggerként pontokba szedett útmutatót írt arról, hogyan (nem) lehet biztonságos a net nők számára. A vitairat megerősíti: az utóbbi években radikalizálódott az internetes agresszió, és kiterjed minden olyan személyes tartalomra, amely online elérhető. Az által, hogy „arcot”, „nevet” kap a felhasználó, hogy követhető a munkája, tevékenysége, potenciális áldozattá válik. Minél inkább követhető, minél jobban látható, annál inkább. Ez a nyilvánosságban dolgozó nők csapdája: számukra munkaeszköz a közösségi média, elengedhetetlen feltétel a minél nagyobb nyilvánosság.
Az utóbbi másfél évtized tapasztalatai szerint az online támadások jól strukturálhatóak, kiszámítható stratégia szerint szerveződnek. Az elsődleges célpont az újságírónők fizikai minősítése, sértegetése. A vitatott cikkek szerzőiről, rádió- és tévéműsorok szerkesztőiről, műsorvezetőiről rendszerint kiderül, hogy csúnyák, riasztóak, undort keltőek, ezért alkalmatlanok az általuk elvégzett feladatra. Paradox módon minél intenzívebb az elutasítás, annál aktívabbá válik az online szexuális fenyegetés, zaklatás és/vagy fizikai erőszakról szóló üzenetek. Az internetes támadások első fázisa a megbélyegzés, második fázisa a zaklatás, a harmadik etapban a fenyegetés következik: rendszeressé válhatnak a halálos bántalmazást, súlyos testi sértést tartalmazó üzenetek. Ezzel párhuzamosan várható, hogy a támadók megpróbálnak hozzáférni a személyes adatokhoz, és visszaélni azokkal. Nem csak a megtámadott nő, de családtagjai is fenyegető üzeneteket, sértő megjegyzéseket, kommenteket kaphatnak. Az online zaklatás kiszélesedhet, digitális háborúvá válhat, amelyben a célszemély megbélyegzetté, érinthetetlenné válik. Továbbosztható fotójára megszégyenítő, lejárató üzeneteket írnak. Digitális megfelelője ez annak az eljárásnak, amikor szégyentáblát akasztottak a boszorkányperek áldozatainak nyakába, vagy megkülönböztető jellel látták el a nőket, rituálisan levágták a hajukat, végigkergették őket a települések nyilvános terein.
A bécsi EBESZ konferencia résztvevői arra a következtetésre jutottak: az újságírónők munkájának korlátozása súlyosan sérti a médiaszabadságot, nem „csak” nőjogi probléma. Megoldást jelenthet az ilyen típusú visszaélésekkel, bűncselekményekkel szemben a kiemelt szakmai figyelem és védelem, a szerkesztőségek által biztosított jogvédelem, a digitális kultúra oktatása. A nyomozó hatóságoknak is fel kell készülniük ezekre az esetekre: ma a panaszok, segítségkérések zömét visszautasítják, nem kezelik jogsértéként az ilyen eseteket. „A nők véleménye ma az internet miniszoknyája” – állítja Laurie Penny az Independent oldalán közölt szövegében. Mindig kiderülhet, hogy a nők véleménye túl provokatív ahhoz, hogy válaszként bántalmazásban legyen részük. Pedig, figyelmeztet a szerző, a „szólásszabadság azt jelenti, hogy szabadon használjuk a rendelkezésünkre álló technológiát, és félelem nélkül veszünk részt a közéletben”.