Milyen volt a tegnap nője?

Gondolatébresztők lehetnek azok az eredmények, amelyeket Vas Réka kolozsvári történészhallgató tárt fel a 19. század második felében kialakult erdélyi női ideálról, a korra jellemző női szerepekről, illetve a korra jellemző sztereotjpiákról. A téma kutatójával Kustán Magyari Attila beszélgetett.

Mivel Vas Réka a korabeli sajtó átvizsgálásával kezdte a munkáját, mi is itt indítunk. A reformkorra társadalmi élénkülés volt jellemző, a közvélemény szerepe megnövekedett. Olyan sajtótermékek váltak népszerűvé, amelyekre korábban nem volt példa, a nők szerepét pedig kezdték átértelmezni a megjelent írásokban. A legkülönfélébb lapok foglalkoztak a témával, a divatlapoktól az irodalmi kiadványokon át a politikai-közéleti újságokig; a nők is írtak, gyakran férfiálnevet használva. Egy-egy lap szellemisége akkor is körvonalazható volt, a közéleti lapokra volt a legjellemzőbb az ideologizálás, a divatlapok pedig, amelyeket a haladás szándéka hozott létre, egyértelműen ebben a szellemben írtak. Gyakran születtek írások arról, hogy egy-egy városban milyen öltözeteket láttak, míg a másik oldal elsősorban a takarékos életmódot hangsúlyozta.
Ezek a viták természetesen a felső tízezerről és a polgárságról szóltak, az persze igaz, hogy osztályról osztályra „leszivárogtak” a változó tendenciák. Hozzáteendő, hogy lassú folyamatokról van szó, amelyek gyakran csak később értek be. Vas Réka körülbelül három évtizedet, a negyvenestől a hetvenes évekig tartó korszakot vizsgált, azt állapítva meg, hogy a változást akarók száma mindig is nagyobb volt a régi rendet megtartani akarókénál.

Mennyit tudjon a nő? Az egyik legégetőbb kérdésnek a nőnevelés számított, az első lépésben azt vitatták, egyáltalán miért kellene tanulnia a „gyengébb” nemnek, aztán eljutottak odáig, hogy milyen tantárgyakat és hány éven át oktassanak a számukra, de a felsőoktatás kérdése is szóba került. Természetesen két csoportra oszlott a társadalom, izgalmas viszont, hogy a változást elutasítók és támogatók körében egyaránt meg lehetett találni mindkét nemet. Egyes nők például amellett tartottak ki, hogy a nő ne válassza meg a házastársát, vagy ne kövesse az aktuális divatot, emellett pedig voltak férfiak, akik határozottan kiálltak a nők oktatása mellett.
Nem vetnek jó fényt az orvostudomány múltjára azok az elképzelések, amelyekkel a női nem tanulási lehetőségeit próbálták aláaknázni. Egy angol orvos például azt állította, hogy egy másodfokú egyenlet megoldása következtében a nő méhéhez nem jut el elegendő vér, ennek a nyomán pedig amenorrhea, vagyis a menstruáció elmaradása és meddőség léphet fel. Azt is feltételezték, hogy a pubertáskori tanulás során, az agymunka következtében, a nő medencéje meggyengül, így pedig nehezebbé válik a szülés.

Szülni, nevelni a hazáért: axióma Az anyai szerepkör számított a legfontosabbnak, hiszen a család mint a nemzet fenntartója és alkotója nagy hangsúlyt kapott. A gyerek szülése és felnevelése prioritásnak számított, az akkori időkben a liberális társadalom sem kérdőjelezte meg ennek a fontosságát, sőt elítélte azokat, akiknek törvénytelen gyerekeik voltak, vagy akik vénleányok maradtak. Léteznek olyanok egyébként, akik azt állítják, hogy ebben az időben, amikor az anyák több gyereküket is elveszítették, mielőtt azok a felnőttkorba léphettek volna, nem is éreztek akkora fájdalmat, mint egy mai nő.
A honleány érdekes szerepnek számított: az anyaság mellett egyéb feladatok is vártak a nőre, így a magyar történelem és irodalom, nyelv ismerete stb. Ez azért volt szükséges, hogy az anya a következő generációt megtanítsa a hazaszeretetre, viszont mindig felmerült a korábban említett kérdés: kell-e tudnia a nőnek írni-olvasni, tanulhat-e?
A műveltség megszerzése nemcsak a neveléssel állt kapcsolatban, hanem a társasági hölgy szerepkör teljesítésével is. Kellett ismerniük az adott társadalmi osztály normáit és szokásait, hogy milyen öltözet illik egy-egy alkalomhoz, mit mondhatnak el, és mi maradjon titok, milyen hangnemben szólaljanak meg. Érdekes ellentmondás, hogy helytelenítették az akkoriban divatos egyesületi tevékenységet – amelynek egyik célja a rászorulók megsegítése volt – amiatt, hogy a családra szánt idő csorbul ezzel, a társasági életet azonban nem vádolták ilyesmivel.

A munkából hazatérő, fáradt férj… Bár ebben a korszakban már nem csak kényszer- és érdekházasságok köttettek, továbbra is elsöprő többségben ezek jellemezték a társadalmat. A feleség vagyoni helyzete alapvetően hátrányos volt a mai nőkhöz viszonyítva.A nő tehát arra hivatott, hogy férje gondja-baját űzze, enyhítse, amennyire megteheti. Ez persze mindenhol másként alakult. Kölcsey Anna naplójából például kiderül, hogy a családtagok viszonyát nem jellemezte a hűvös távolságtartás, a mai értelemben vett egészséges feladatmegosztás jellemezte. A reformkorban egyébként is felvetődtek azok az elképzelések, hogy a családban kommunikálni kell egymással, minél több időt együtt tölteni, a családfőt bevonni a napi életbe.
A következő szerepkörhöz rengeteg információt nyújtottak a lapok: a háziasszonyoknak mindenféle praktikát árultak el, de nemcsak a lapok, hanem hasznos tanácsadó könyvek is. Recepteket közöltek, de folttisztító módszereket vagy a betegápolással kapcsolatos megoldásokat is, ez utóbbi esetén például azt is leírták, hogy miként érhetjük el az ajtó nyikorgásmentes működését, az ápoltat nem zavarandó. Tehetősebb családok számára a cselédek irányítására vonatkozó tanácsokkal is szolgáltak. Persze, olyan kényes témák is léteztek, amelyeket hivatalos kiadványokban nem lehetett megjeleníteni, de például a magzatelhajtáshoz szükséges különböző növényi főzetek receptjét eljuttatták a nőkhöz. A kellemes, rendezett, tiszta otthon megteremtéséhez szükséges eszközökről tehát számos szó esett; ezen a területen a nőt mint valaminek a fejét tartották számon, ő volt az, aki biztosíthatta a ház rendjét. Vas Réka szerint ez az a szerep, amely megbecsülést adott a nőknek, egy összejövetelnél talán nagyobb figyelem hárult az ő személyükre, mint a férfiakéra. Teleki Blanka grófnő egy általa írt nyilatkozatban úgy fogalmazott, hogy „a család lelke az anya”.
A nő tehát anya, honleány, társasági hölgy, feleség és háziasszony volt, a férjével szemben alárendelt viszonyban levő házastárs, és heves viták központja. A százötven évvel ezelőtti viták mára többnyire tisztázódtak a modern társadalmakban, de az izgalmas kérdés marad: sikerült-e megadni a női nemnek járó egyenjogúságot, vagy léteznek még hiányosságok. Vas Réka szerint a forma változott, a lényeg maradt. A honleányi szerep háttérbe szorult, és természetesen sok minden megváltozott; ma nem kérdés, hogy lehet-e például politikus egy nőből, de talán most is ugyanannyira vita tárgya ez, mint a szabadságharc idején.