Miért fogy a magyar Romániában?

Az erdélyi magyar népesség fogyásának hátterét vizsgálja új kiadványában a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet. KISS TAMÁS és BARNA GERGÕ a Kós Károly Akadémia Alapítvánnyal közösen Kolozsváron mutatta be a kutatási eredményeket. A találkozón elhangzottakat Kustán Magyari Attila foglalta össze az Erdélyi Riport 2012/18. számában.

A két kutató arra tett kísérletet a Népszámlálás 2011 – Erdélyi magyar népesedés a XXI. század első évtizedében című munkájában, hogy a lehető legpontosabban mutassa be az erdélyi magyar közösség fogyásának okait, régiókra, jelenségekre bontva a kérdést, megmutatva a román közösségben történő változásokat is.
A találkozón megjelenő Markó Béla, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnökeként, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézetet mint a magyar tudományos élet nélkülözhetetlen részét említette, ahhoz pedig – mondta –, hogy jövőt tervezhessünk, nem csak általánosságokban megfogalmazott célokkal, a szakmai háttérnek feltétlenül léteznie kell.
Barna Gergő az ország teljes lakosságának fogyásáról értekezett előbb, megmutatva, hogy míg 1992 és 2002 között 4,9 százalékkal csökkent a romániai lélekszám, addig 2002 és 2011 között 12,2 százalékos volt a fogyás. A romániai magyarság száma az eddigi, tehát részeredmények értelmében 1.237.746 fő, azaz az ország összlakosságának 6,5 százaléka.
Megvizsgálva a régiók szerinti fogyásunkat, az látható, hogy arányaiban a Bánság veszítette a legtöbbet, de ha az abszolút számokat vesszük figyelembe, akkor Közép-Erdély „teljesített” a legrosszabbul. Nemcsak a térség, de a településtípus is meghatározó volt: a szórványközösségek 32 százalékot veszítettek, a magyar dominanciájú településeken viszont alig 6 százalékos csökkenést mértek; hasonló a tendencia a települések mérete tekintetében is, a nagyvárosok 23 százalékot veszítettek, a kis- és közepes városok 18 százalékot, a községek hetet.
Kiss Tamás a háttérben rejlő tényezőkről értekezett. A vegyes házasságok arányát vizsgálva kiderült, hogy az elmúlt években némi növekedést láthatunk, a Székelyföldön elhanyagolható a jelenség, a Bánságban tízszázalékos, az országos átlag viszont alig változott abból kifolyólag, hogy a székely többségű megyékben történik a legtöbb házasságkötés. Megvizsgálták azt is, hogy a magyar szülők gyerekeit milyen etnikumhoz regisztrálják, ebben a kérdésben ismét a Bánság és Dél-Erdély áll a legrosszabbul, az újszülöttek mintegy negyede nem lesz magyar nemzetiségű.
A kisebbségkutató intézet 4600-ra becsüli azoknak a magyaroknak a számát, akik nem nyilatkoztak az etnikumukról, a magyarul is beszélő cigányok számát pedig 150 ezerre. Ez utóbbiak esetében nehezen követhető az asszimiláció/disszimiláció, a legutóbbi népszámláláskor például – a várttal ellentétben – kevesebben vallották magukat romának.
Az eredmények azt mutatják, hogy mintegy 2-2,5 millió román állampolgár tartózkodik életvitelszerűen külföldön, többségük nyugat-európai országokban, a teljes lakossághoz és az erdélyi átlaghoz viszonyítva pedig kisebb mértékben jellemző az elvándorlás a magyarokra. Kiss szerint ez csak az arány, az abszolút számokat tekintve a Magyarországra való vándorlás az utóbbi tíz évben akkora volt, mint az azt megelőző évtizedben (111 ezer), mindössze annyi változott, hogy a román lakosság megindult Európa felé. A migráció az erdélyi magyarság lélekszámcsökkenésének egyik legfontosabb oka, az országos arányokat tekintve viszont nem rosszabbak a mutatók. Az arányokat a természetes népmozgás rontja, elöregedett magyar társadalomról beszélhetünk; emellett az asszimiláció, a nemzetiségváltás, az etnikai hovatartozásról nem nyilatkozás az, ami jelentősen befolyásolta az eredményeket.
Kiss Tamás elmondta, hogy a jövőben figyelembe kell vennünk a gyermekszám csökkenését, a szórványkérdés újragondolásán kell dolgozni, és foglalkozni kell a romák magyar közösséghez tartozó részével, valamint a migrációval, amely láthatóan a legnagyobb hatással van a magyar közösség csökkenésére.