Idősnek való vidék

A gazdasági kényszer, a társadalom elöregedése, a nyugdíjrendszerek válsága arra ösztönzi az időseket: maradjanak minél tovább aktívak, vállaljanak teljes állásban vagy részmunkaidőben munkát. Van, ahol kényszerként élik meg ezt, másutt lehetőséget látnak benne. A mai harmincasok valószínűleg még munkaidejük felénél sem járnak. Parászka Boróka összeállítása.

Generációs harc folyik a munkáért, a fiatalok egyre később és egyre nehezebben találnak munkahelyet, az idősek (ötven év feletti munkavállalók) egyre később mennek nyugdíjba, ha egyáltalán nyugállományba kerülnek. Arról, hogy a pályakezdők munkavállalása milyen nehézségekbe ütközik, lapunk korábbi számaiban jelent meg összeállítás. (Nem fiatalnak való vidék – Generációs tünetté vált a munkanélküliség, Erdélyi Riport 2014/6.; Minden (pálya)kezdet nehéz, Erdélyi Riport 2014/7.) A nyugdíjrendszerek bizonytalanná válása, valamint a nyugdíjkorhatár többrendbeli emelésének következtében a munkával töltött aktív idő kitolódott, ma már nem ritka, hogy hetven év körül is dolgozik valaki. Romániában tavaly bocsátották közvitára a nyugdíjkorhatár emeléséről szóló tervezetet, e szerint a nők 60, a férfiak 65 éves korukig számítanak aktív munkavállalóknak. 2035-re eltűnik a különbség, az 1970-ben született nők a férfiakkal egy korban mehetnek majd nyugdíjba.

Öregedő közszféra Arról, hogy mit jelent a munkarőpiac elöregedése, kiszorítják-e az ötvenen túliak a huszonéveseket a közszférából, tavaly Cseres-Gergely Zsombor közölt tanulmányt (a budapesti Corvinus Egyetem és a Magyar Tudományos Akadémia támogatásával). E szerint nem mutatható ki közvetlen kapcsolat a fiatal állástalanok és az idős munkavállalók számaránya között. Magyarországon a nyugdíjkorhatárt 1997-ben kezdték el emelni, a nők esetében 55, a férfiak esetében 60 évről, az idén 62,5 évesen mehetnek nyugdíjba mindkét nem tagjai. Közben szigorították a nyugdíjazás feltételeit is: ez is hatással volt arra, meddig vállalnak munkát az emberek. A másik fontos tényező az „élethosszig való tanulás” rendszerváltás után elinduló folyamata:

a nyugdíjkorhatárhoz érve egyre jobban képzett, egyre nagyobb tapasztalatokkal rendelkező, és ezért egyre kevéssé nélkülözhető generáció aktív.

Cseres-Gergely a közszféra működését vizsgálja, ezzel kapcsolatban arra is felhívja a figyelmet, hogy a versenyszférába történő átáramlás alacsony. Egyrészt azért, mert a munkajog a „védett korúak” számára különösen biztos feltételeket ír elő (a nyugdíj előtti öt évben elbocsátani csak nagyon indokolt esetben lehet valakit), másrészt azért, mert a közszférában dolgozók speciális képzettséggel, munkatapasztalattal rendelkeznek. A válság azonban itt is gyökeres változást hozott, mert nyilvánvalóvá vált, hogy szerkezetváltásra, szemléletváltásra van szükség, a közép-kelet európai országokban (különösen Romániában) pedig a közszférában is jelentős elbocsátások történtek. A tízes évek egyik nagy kérdése: lehet-e fiatalítani a közszférát, hogyan használható a korábban megszerzett, idősebbek által képviselt szaktudás? A statisztikai adatok szerint Magyarországon az 55 évnél idősebb munkavállalók aránya 1997 és 2007 között tíz százalékkal nőtt (17,7 százalékra), míg a 24 évnél fiatalabbak aránya 3 százalékot csökkent (1,7 százalékra). Tehát a rendszer a dolgozókkal együtt „öregedett”. Ami a továbbképzést illeti: a diplomások aránya a fiatalok között ez alatt a tíz év alatt megduplázódva 40 százalékra nőtt, az új generáció – tapasztalat híján ugyan, de szakképzettséggel készül a staféta átvételére. Az idősebbeknél nincs ilyen ugrás, de a továbbképzésekről, a diplomaszerzésről ebben az életkorban sem mondanak le: 1998 és 2006 között tizedével nőtt az ötven év feletti diplomás munkavállalók aránya.

Érett újdiplomások Az európai köz- és versenyszféra jelentősen eltér az amerikaitól, de az idősek munkavállalásával kapcsolatban sok szempontból hasonló tendenciák azonosíthatóak. Az idősek munkavállalását a Bostoni Egyetemen önálló kutatócsoport vizsgálja. Az eredmények szerint, a nők és a férfiak között, a magánszférában és a közszférában dolgozókat illetően egyaránt nő az 55 évesnél idősebbek aránya. Az amerikai kutatók szerint ennek az egyik magyarázata, hogy az ezredforduló után az úgynevezett „baby boom generáció” (vagyis a háború után a hatvanas évek elejéig születettek nemzedéke) marad aktív. Ebbe a csoportba körülbelül nyolcvanmillió ember tartozik.
Ugyancsak az európai adatokat erősíti, hogy az ezredforduló környékén az idősebb generáció is alkalmazkodik a munkaerőpiaci követelményekhez, továbbképzi magát. Különösen a nők ragaszkodnak a megszerzett, vagy elérhető pozíciókhoz. A kétezres évek előtt a nők 28, a férfiak 38 százaléka rendelkezett felsőfokú végzettséggel ebből a generációból, az ezredforduló után azonban az ekkor diplomát szerző nők aránya már 45 százalékra ugrik. A bostoni kutatás a Magyarországon vizsgált tényezők (munkajogi környezet, bértábla, oktatási rendszer stb.) mellett olyasmit is vizsgál, mint az időskorban munkát vállalók családi háttere.
Erről a generációról például nem lehet elmondani azt, hogy azért dolgozik a nyugdíjkorhatár körül, illetve után, mert nincs ki „eltartsa”, a baby boom nemzedék háromnegyedének ugyanis van gyermeke. Az is meghatározó, hogy az időskorúak milyen családmodellben élnek. Amerikában a férfiak négyötöde rendelkezik társsal, így az önfenntartás terhei megoszlanak, a társadalombiztosítási rendszerhez való hozzáférés esélye is nő (az eltartó és eltartott családtagok közössége révén). A nők sokkal kiszolgáltatottabbak, 55 év felett majd kétharmaduk egyedül él. A bevételek között is jelentős különbségeket tapasztalnak, a férfiak éves átlag jövedelme eléri a 80 ezer dollárt, míg a nőké alig haladja meg a 60 ezret. A többség az Egyesült Államokban is bérből és fizetésből élő, az idősebb generáció tagjai közül is. Hogy a szaktudás és tapasztalat a versenyszférában milyen jelentőséggel bír, az a betölthető státuszokon mérhető. Egyharmada azoknak, akiket Európában „védett korúaknak” neveznek, Amerikában vezetőként, vagy középvezetőként dolgozik, és nem tart a felelősségvállalástól.

Kiszorítják a fiatalokat? A munkaidő az életkor növekedésével nem csökken: a férfiak hetente átlag 47,3 órát dolgoznak (azaz napi 9 és fél órát 5 napos munkahét esetében). A nők átlagosan 41 órát dolgoznak hetente. Ezt a bostoni felmérés szerint a munkavállalók sokallják, a nők 62, a férfiak 65 százaléka gondolja úgy, hogy csökkenteni kellene a munkaidőt. Bár az a közkeletű meggyőződés, hogy az idősödő munkavállalók a részmunkaidőt, illetve a rugalmas munkaidőt részesítik előnyben, az amerikai felmérések szerint a munkavállalóknak csak a fele dönt ez alapján arról, hogy hol dolgozik.

A kor előrehaladtával a munkavállalás egyik fontos kérdése, hogy milyen körülmények biztosítottak a munkavégzésre, mennyire adott az egészségvédelem.

Ebből a szempontból a férfiak 13, a nők 20 százaléka elégedetlen, kevesebb, mint a munkavégzők gondolja azt, hogy jó körülmények között dolgozik.
A Bertelsmann Stiftung kutatója, Eric Thode az európai adatokkal kapcsolatban azt állítja, a hetven éves, illetve a hetven évesnél idősebb munkavállalók aránya az ezredforduló után folyamatosan nő, és ez sem a nyugdíjkorhatárt átlépők, sem a pályakezdők számára nem előnyös. Az alapítvány munkatársa arra is figyelmeztet, hogy a jól működő társadalmakban, mint a német, a svéd, a fiatalok és az idősek foglalkoztatására is sikeres stratégiát dolgoztak ki. Az Eurostat adatai szerint Bulgáriát és Romániát kivéve mindenhol nőtt az 55 évnél idősebb dolgozók száma 2000-2010 között. A komikusból politikai pályára lépő Beppe Grillo Olaszországban a szavazatok 18 százalékát szerezte meg két éve azzal, hogy a kései munkavállalás ellen, illetve a fiatalkorúak foglalkoztatása érdekében folytatott kampányt. „A nyugdíjkorhatár 67 évre emelése azt jelenti, hogy a fiatalokat kiszorítjuk az állásokból” – nyilatkozta ekkor Grillo. A munkavállalókat képviselő legnagyobb szervezet, a francia CGT pedig arra figyelmezte: a munkanélküliség kezelhetetlen anélkül, hogy a nyugdíjkorhatárt 60 évre ne csökkentenék. Carl Camben, a legnagyobb részmunka-közvetítő cég, a Kelly Service elnöke arra emlékeztet, hogy két évtizede a részmunkaidőt vállalók zöme harminc évnél fiatalabb volt. Most az arány elbillent az ötvenesek felé: ez egyrészt azt jelenti, hogy a munkaerőpiac szerkezete nem változott ebből a szempontból, ugyanazok vállalnak részmunkaidőt, akik két évtizede sem dolgoztak teljes állásban. Másrészt azt is jelenti – hangsúlyozza Camben, – hogy ez elkerülhetetlenül sodor a generációs konfliktus felé. Olaszországban 1995-ben szüntették meg a nyugdíjak indexálását, ami azt eredményezte, hogy az infláció értékéhez képest jelentősen csökkent a nyugellátmányok értéke, hat éve azonban lehetővé tették, hogy bizonyos esetekben 57 éves kortól már nyugállományba lehessen vonulni. A tervek szerint hamarosan megint csökkentik az általános nyugdíjkorhatárt 66 évről 65 évre. Egyelőre azonban a nyugdíjak értékcsökkenése miatt nem élnek az emberek a megnyíló lehetőségekkel, a válság kezdete óta enyhén nőtt azok aránya, akik 65 éves korukig mindenképpen dolgoznak.
Franciaországban egy évtizede folyamatosan növelik a nyugdíjkorhatárt, ami 2010-ben 62 év volt. Francois Hollande államfő hivatalba lépésekor tett engedményt a kormány: azok számára, akik tizenévesen kezdték meg a munkaviszonyukat, 60 évre csökkentették a nyugdíjazás idejét. Ez 110.000 embert érintett. Jean-Olivier Hairault, a Sorbonne kutatója az utóbbi évek európai szigorításairól azt mondta: „ezek a intézkedések csak oda vezetnek, hogy az emberek kénytelenek tovább is aktívnak maradni”. Ez érvényes a bérből és fizetésből élőkre, a magánvállalkozókra egyaránt. Az olyan, nemzetgazdasági szempontból fontos cégek Olaszországban, mint a Fiat, két évvel tolták ki az ott dolgozók nyugdíjkorhatárát, a maradóknak pedig csökkentették a munkaidejét és a fizetések egyharmadát is levágták. Mathieu Plane, az OFCE (párizsi gazdaságkutató intézeté) kutatója úgy látja, az idősebb és a fiatalabb generáció valójában nem egymással verseng. Az 55 év felettieket a nyugdíjtörvények, a szociális reformok körüli viták érintik, míg a fiatalok helyzetét a munkaerőpiac határozza meg.

„A válság egyik következménye az volt, hogy rövid időtartamú szerződéseket kötöttek a fiatalokkal, és a frissen munkába állókkal, hogy újabb pénzügyi zuhanás esetén könnyen fel lehessen bontani ezeket.”

Az AGE (Age Platform Europe), az európai idős emberek érdekvédelmét biztosító európai szervezet adatai szerint 150.000 millió embert érint az Unión belül az időskori munkavállalás. Esetükben külön foglalkoztatási programot, egészség-támogató rendszert, diszkriminációellenes védelmet kell biztosítani, mert problémáik eltérnek a többi generáció problémáitól. Azt – áll az AGE dokumentumaiban – nem lehet tagadni, hogy élesedik a konfliktus a nemzedékek között, a munkaerőpiaci érdekellentétek több szempontból igazolhatóak, több szempontból pedig az előítéletek táplálják ezeket. A nézeteltérések kezelésére és a generációk közti párbeszéd támogatására az AGE külön programot működtet.

Õszbe hajlik a Nap Európától és Amerikától is eltér a Japán modell, ahol az időskori munkavállalásnak – kis túlzással – kultusza van. Ezt megalapozza az a tény, hogy ma minden negyedik japán 65 évnél idősebb, húsz év múlva pedig minden harmadik ott élő tartozik ebbe a generációba. A nyugdíjkorhatár itt 65 év, de a gyakorlat az, hogy a nyolcvanas éveikben is dolgoznak a japánok. John Creighton Campbell, a Michigan Egyetem kutatójaként foglakozik a japán társadalom elöregedésével, és cáfolja, hogy ez valóban azokhoz a katasztrófákhoz vezetne, mint amelyeket az elmúlt évtizedekben prognosztizáltak.
„A kor nem betegség” – ez a szociálpolitikai alapelv, és ennek megfelelően különböző egészségmegőrző, preventív programok működnek, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy csökkenjenek a kezelésekre, gyógyászati célokra fordított összegek, ne okozzon gondot az idősellátás (mivel önálló, magukról gondoskodni tudó hetvenes-nyolvanas generációkról beszélünk). Nem ritka az a család, ahol a hetvenes éveiben járó „gyerekek” a kilencvenes éveikben járó szülőkről gondoskodnak. Az pedig általános, hogy az idős- és aktív kornak valóságos kultusza van. Yasuhiro Nakasone egykori miniszterelnök 85 éves korában vonult vissza a politikából, haikuval búcsúzott : „Színház a világ/őszbe hajlik a nap már/ím most száll alá.”