Hova tovább, emberiség?

A 20. század két nagy, bukásba torkolló próbálkozása – a fasizmus és a kommunizmus – után, az új évezred hajnalán az emberiség ódzkodik mindentől, ami egy jól megfogalmazott irányt adna számára. A kérdés: hol tartunk most, milyen kilátások várnak ránk, illetve létezünk-e egyáltalán, mint egyetemes emberiség? A kolozsvári Láthatatlan Kollégium és a Bolyai Társaság Mellérendelő beszélgetés-sorozata záróestjén Kustán Magyari Attila járt.

A Mellérendelő sorozata az elmúlt hónapokban – ha nem is feltétlenül széles körben, – de több tucat, elsősorban egyetemista számára olyan gondolatokat volt képes közvetíteni, amelyek nyugaton sem törik át az ingerküszöböt, mondhatni hasonló egyetemi körökben terjednek. Ha azt mondhatjuk is, hogy számos filozófus, gondolkodó közismert, egy Alain Badiou, Slavoj ®i¾ek, Peter Sloterdijk, vagy akár Tamás Gáspár Miklós neve nem vetekszik a színpadon ugráló sztárocskák népszerűségével.
A Mellérendelő – egyelőre – utolsó találkozóján Horváth Andor esszéíró, egyetemi oktató meghívottja Selyem Zsuzsa irodalomtörténész és Szigeti Attila filozófus volt, akik a fent említett gondolkodók mentén tettek kísérletet a történelem, a jelen, az emberiség újragondolására.

Fundamentalizmus egyenlő baloldali csőd Olyan kérdésekbe futunk bele újra meg újra, amelyekről azt gondoltuk volna, hogy már lejártak számunkra, legyen szó a neonácizmusról, amelyről több generáció feltételezhette, hogy a második világháború, a megsemmisítő táborok után a jelenség eltűnik az életünkből, – indított Selyem Zsuzsa. Véleménye szerint a fundamentalista folyamatok felerősödése a baloldali gondolkodás csődjét is jelzik, hiszen nincs ahol beszélni azokról a társadalmi folyamatokat irányító intézményekről, rendszerekről, amelyek sok embert munkanélküliségbe, létfenyegetettségbe hajszolnak. Ha pedig erre nem adunk válaszokat, akkor majd a szélsőjobb kikiáltja, hogy kit lehet felelőssé tenni mindazért a csődért, amit tapasztalunk.
Egy német filozófushoz hasonlóan – aki szerint a kapitalizmusról kritikusan nem beszélőknek hallgatniuk kell a fasizmusról – ma azt mondhatjuk ®i¾ek szerint, hogy akik nem hajlandók kritikusan beszélni a liberális demokráciáról, hallgassanak a fundamentalizmusról.
Az említett gondolkodók Szigeti Attila meglátása szerint poszt-posztmodernek, visszanyúlnak az egyetemesség eszméjéhez, a felvilágosodás koráig, mivel szerintük ez még nem egy lecsengett történet. Azt is állítják, hogy a történelemnek, mint korábban gondoltuk, nincs vége, ismétli is magát, elég például az újnácikra gondolni.

Korunkat meghatározza ugyanakkor az ideológia nélkülinek tűnő, cinikus távolságtartás, ami azt jelenti: tudjuk jól, hogy a politikai intézményrendszer nem működik, de ennek ellenére úgy cselekszünk, mintha a politika meghatározná az életünket, és mi ezen nem tudnánk változtatni.

Éppen ez által működik a rendszer, véli Szigeti, említve a nemzetiszocialista Németország példáját, ahol a polgár otthon ülhetett, mert nem hitt valójában az őt körülvevő náci őrületben.
Horváth Andor ezzel kapcsolatosan megjegyezte, szerinte nem vagyunk elégedetlenek, a probléma éppen az, hogy boldogok vagyunk a szónak abban az értelmében, hogy mindenünk megvan. Ha pedig mégis bajunk van az egésszel, a rendszerrel kapcsolatban, akkor azzal van bajunk, hogy boldogok vagyunk.

Nem lettünk egyetemesek Horváth az egyetemesség fogalmáról is beszélt. Az egyetemesség értelmében az emberiség úgy foglalható egyetlen fogalom alá, hogy az jó az emberek számára. A 18. századi gondolkodás úgy vélte, azáltal, hogy az emberiséggel közlik egyetemes mivoltát, emberiségként kezd viselkedni. Ez a gondolat azonban megtört, az emberiség tudomásul vette ezt, de egyre inkább azt kezdte mutatni, hogy belül nemcsak erősen tagolt, de ráadásul ellentmondásos is. Ezek fejeződtek ki részben azokban a totalitárius ideológiákban is, amelyek a huszadik században bontakoztak ki. Az emberiséget felosztották az egyik oldalon fajokra, a másikon osztályokra, és a haladás gondolatát mindkét eszmén belül egy kategória uralta.
A kultúrákról eközben kiderült, hogy vagy inkompatibilisek, vagy legalábbis konfliktusos viszonyban állhatnak egymással, ezt pedig nem lehet sem ideológiai, sem politikai, sem katonai eszközökkel meghaladni. Egyetlen eszköz tűnik befolyásosnak: a gazdasági.

Valóban boldogok lehetünk Selyem Zsuzsa Horváth Andor boldogság-gondolatára reflektálva bontotta ki: boldogságunk – például azoké, akik a jelen előadásra eljöhettek – azt jelenti, hihetetlenül sok privilégiummal rendelkezünk azokhoz képest, akik a mai társadalomnak a kivetettjei. Az emberek nem azért nem vesznek részt egy beszélgetésen, vagy nem olvasnak sokan emlegetett filozófusokat, mert arra születtek volna, hogy megvezessék őket, szappanoperákat és valóságshow-kat nézzenek saját életük elviseléséért, hanem mert nem tudnak részesei lenni saját életüknek. Nem jutnak azokhoz a minimális eszközökhöz, amelyek döntéseket hozhatnának.
A kérdés az, hogy mit tudunk tenni a folyamat megállítása érdekében, a Szigeti Attila által említett cinikus, poszt-ideologikus gondolkodásmóddal szemben, hogy az emberek illetékesek legyenek a saját életükben, ne pusztán áldozatok.

Kirekesztés és tökéletesség Szigeti Attila arra a kijelentésre tért vissza, miszerint a huszadik századot jellemző kataklizmák elmúltak. Véleménye szerint ez nem így van, ma a nemzettesttől idegen például a hajléktalan, vagy a cigány stb. Slavoj ®i¾ek azt állítja a társadalmi kirekesztésről, hogy egy társadalmi fantázia okozza, ami azt jelenti, egy osztatlan közösségről álmodunk, mintha például egy tökéletes szerelmet képzelnénk el. Mivel ez a tökéletes állapot nem lehetséges, mindig létezik valamilyen traumatikus valóság, ami bezavar a képbe, azt mondjuk, a tökéletes társadalom ezért nem jön létre, a lehetetlenséget pedig a roma, a zsidó, a hajléktalan stb. okozza. Ebben az értelemben továbbra is velünk van a huszadik század, elsősorban akkor, amikor a zabolázatlan fantázia uralkodik el a társadalmunkban, és amikor azok a nézetek válnak divatossá, amelyek a homogén, zárt egészként értelmezendő közösséget emelik a magasba.
A gazdaság valóban uniformizál, de aggasztó jelenség, hogy a jobboldali antikapitalista elképzelések értelmében a gazdaság és a pénz globalizációja olyan uniformizáció, amely kiszakít bennünket a nemzettestből, és ellehetetleníti a nemzettel való azonosulást, erőteljesebb és meggyőzőbb a baloldalinál.

Ki csinálja a történelmet? Az embernek sok panasza lehetett az istenre, de amikor megszületett a gondolat, hogy az ember írja a történelmet, és szabadon, akkor kiderült, hogy ez a legrosszabb forgatókönyv. Istent okolni a történelemért Horváth Andor szerint semmi nem volt ahhoz képest, hogy mit tapasztalt az ember attól fogva, hogy azt állította magáról, ő a történések ura. Túl vagyunk már a különböző egységeken is, mint osztály, nemzet, faj. Ma nincs semmi, és visszautasítjuk, hogy akik korábban irányították a történelmet, azok ma is megtehessék.

A történelem olyan, mint egy szépen felszerelt jármű, amelyik, ha jól van programozva, jól működik, arról viszont már senki nem beszél, hogy osztályok, nemzetek, fajok újra segíthetnék a történelem munkáját.

Történelmi váltás szemtanúi vagyunk Horváth szerint, a következő egy-két évtized arról fog szólni, hogy legyenek jó szakemberek, akik a megszabott munkaidőben dolgoznak, utána lazítanak, az életük pedig ebben a kettősségben zajlik. A kultúra is részese az életüknek, de az már csak infantilis rajzfilmekből, buta filmekből stb. áll. Az a vágyunk, amelyet például Kant fogalmazott meg a felnőtté váló emberről, dinoszauruszokká tesz minket a ma társadalmában.