Helykereső európai szélsőjobb

Gazdasági válság, politikai konfliktusok, kulturális sokkok: visszatérnek a harmincas évek, és az újrajátszott harmincas évekkel visszatér a nemzeti szocializmus, megerősödik az európai újnácizmus. Közkeletű vélekedés ez, amit sokan osztanak, társadalomkutatók azonban bizakodóbbak: még nincs nyertes pozícióban a szélsőjobb, viszont alakot vált. Parászka Boróka írása arra keresi a választ, mi történik Nyugat-Európában?

Ha Németország vagy Nagy-Britannia felől nézzük az európai szélsőjobb helykeresését, akkor azt mondhatjuk, válságban van ez az irányzat. Ha Franciaország vagy Hollandia felől, akkor azt, hogy új hangot talált, és várhatóan erősödni fog. Valószínűleg sem válság-, sem sikertörténetről nincs szó, sokkal inkább átrendeződik az a politikai tér, amelyet ezek a szervezetek, vagy szervezeti formán kívüli sejtek kiépítenek.
Mikecz Dániel az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (Idea) munkatársaként tavaly tavasszal tett közzé tanulmányt a németországi szélsőjobb jelenlegi helyzetéről, amelynek a végkövetkeztetése az volt, hogy a hierarchikus pártstruktúrák helyét átveszik a hálózatos szerveződések, a politikai beszervezését a kulturális rekrutáció. Ennek a magyarázata Németországban az, hogy a nemzetiszocialista reneszánszt az elmúlt évtizedekben kisebb nagyobb kudarcokkal-sikerekkel visszaszorította a német állam, és mára viszonylag széles konszenzus van azzal kapcsolatban, hogy a szélsőjobbos szervezetek működése alkotmányellenes, ennél fogva nem engedélyezhető. Ezért keresnek maguknak a mozgalmak nem engedélyhez kötött szervezeti és cselekvési formát.
A nácizmus tiltásának és tűrésének több felvonása volt a háború utáni német történelemben. Az első világháború utáni náci pártot, a Szocialista Birodalmi Pártot 1952-ben tiltották be, 1964-ben azonban létrejött a Német Nemzeti-Demokrata Párt, a Nationaldemokratische Partei Deutschlands (NPD), 1987-ben a Német Népi Uniót (Deutsche Volksunion) – utódszervezetekben tehát az elmúlt évtizedekben nem volt hiány. Azt sem állíthatjuk, hogy sikertelenül működtek volna ezek a szervezetek, a rendszerváltás után a Német Népi Unió Szász-Anhaltban elérte a 12,8 százalékot (igaz, országosan nem lépte át az 5 százalékos küszöböt). Ezeket a szervezetek a bevándorlásellenes politika tette népszerűvé, és a tagok által elkövetett atrocitások miatt váltak ismertté. A legvéresebb összecsapások 1992-ben Rostockban voltak, ahol több mint ezer fiatal támadta meg az itt működő menekülttábort. 1991 és 1994 között az összecsapásokban, terrorakciókban 58 ember halt meg.

Az ezredforduló utánra a látványos utcai harcok megszűntek, de a szervezkedés és az agresszió mértéke sem csökkent, csupán a jellege változott meg.

Döner-gyilkosságok Országossá vált a Thüringiai Nemzetvédők hálózata, amely a „szabad bajtársi körök” (freie Kameradschaften) egységeit kapcsolta össze. Nem egységes politikai szervezetről van szó, egyaránt csatlakoztak ide – ahogy azt Mikecz Dániel jelzi – a militáns akciókban is résztvevő neonácik, a szkinhedek, és a szélsőséges nacionalisták. A jelenségre akkor irányult komolyabb figyelem, amikor a 2000 és 2006 között elkövetett, és évekig fel nem derített, úgynevezett „Döner-gyilkosságok” háttere egyértelművé vált. A Döner-gyilkosságok (ezt a szót 2011-ben Németország legsértőbb szavaként tartották számon) áldozatai törökök, illetve görögök voltak. Kilenc embert öltek meg fegyveresek többek között Nünbergben és Münchenben. A hatóságok sokáig nem bukkantak az elkövetők nyomára, sőt, az sem volt tisztázott, hogy etnikai alapú bűntettekről van szó. Mindaddig tartott a bizonytalanság, amíg 2011-ben egy Eisenachban elkövetett bankrablás tetteseinek nyomába nem eredt a rendőrség: így bukkantak rá Uwe Mundlos és Uwe Böhnhardt tetemeire. A két férfi – akik az eddig nyilvánosságot látott adatok szerint öngyilkosságot követtek el – a Nationalsozialistischer Untergrund tagjai voltak. Mindketten részt vettek a sorozatgyilkosságokban, ahogy arról később harmadik társuk, Beate Zschäpe vallott. Később nyilvánvalóvá vált, hogy már a kilencvenes években tudtak a hatóságok erről a sejtről, mégis hat éven át folytatódhattak az általuk elkövetett bűntettek.
A nyomozás sikertelensége miatt felmerült a gyanú, hogy az alkotmányvédelmi szervek emberei közül többen beépültek a szélsőjobbos körökbe, és szándékosan nehezítették a felderítést. 2003-ban a német szélsőjobb körüli viták egyszer már odáig vezettek, hogy betiltják a legnagyobb szélsőjobbos pártot, a NPD-t, ekkor azonban – épp az alkotmányos aggályok miatt – ez nem következett be. A 2011-es események egyik következményeként a kormányzó Kereszténydemokrata Unió újra a náci párt betiltása mellett foglalt állást, ez az eljárás jelenleg is folyik.
Semmiképpen sem járnak jó idők az NPD-re, amelynek vezetője, Holger Apfel a tavalyi év végén „burnout” szindrómára (kiégésre) hivatkozva lemondott. A 43 éves politikus éppen 2011-ben került a párt élére, azóta csak fokozott ellenőrzés mellett működhetett a szervezet. A párt az elmúlt három év alatt több mint egymillió eurós büntetést kapott különböző szabálytalanságok miatt. 250 oldalas beadvány alapján folyik eljárás most a párt ellen a Bundesratban (a törvényhozás felsőháza), a dokumentum azt bizonyítja többek között, hogy az NPD nemzetiszocialista ideológia alapján működik.
A korábbinál határozottabb fellépés a náci ideológia terjedésével és annak politikai képviseletével szemben részleges sikereket hozott Németországban. Az NPD tagságának tíz százaléka elhagyta a pártot, a tavaly szeptemberi parlamenti választásokon támogatottságuk 1,3 százalékra csökkent (négy évvel korábban a szavazatok 1,5 százalékát szerezte meg a szervezet). Ami állandó marad: az a területi lefedettség, a regionális központok működése: még mindig Szászország és Mecklenburg-Elő-Pomeránia (két volt keletnémet tartomány) a szellemi gócpontja e politikai irányzatoknak.

Prevenció és rehabilitáció náciknak Az Állampolgári Szövetségi Ügynökség (Bundeszentrale für Politische Bildung) külön programokat támogat a politikai „felvilágosításra”, a nemzetiszocialista eszmék társadalmi beágyazódásának megakadályozására. A központ munkatársa, Ulrich Dovermann azonban arról számol be, stratégiát kell váltani az egyébként sikeresnek mondott német náciellenes programokat illetően. A központ statisztikái szerint a különböző szélsőjobboldali szervezeteknek, sejteknek, hálózati egységeknek összesen 70 000 tagja van Németországban, a rendszerváltás után 15 ezer, politikai indíttatású bűntényt regisztráltak, 68 gyilkosság esetében bizonyított, hogy azt szélsőjobboldaliak követték el. 9500 olyan ember van, akivel kapcsolatban már felmerült, hogy részt vettek erőszakos politikai cselekményekben. Az idegenellenes eszméket, a homoszexuálisokkal szembeni fellépést a német társadalom 10 százaléka támogatja, ám ezt a támogatói réteget politikailag nem sikerült egyelőre sem teljesen mozgósítani, sem egységbe szervezni. A német állam az elmúlt évtizedben 1,2 milliárd eurót költött a nemzetiszocialista eszmékkel kapcsolatos felvilágosításra, Dovermann szerint ez azonban nem jelent hatékony fellépést. Elsősorban azért nem, mert nem tisztázott: ki a célközönség, kiknek szólnak ezek a kezdeményezések. A korábbi elképzelésekhez képest nem csak a nemzetiszocializmust elutasítók megszólítására és megerősítésére van szükség, hanem arra, hogy a már hálózati rendszerbe rekrutált fiatalokat felvilágosítsák, rehabilitálják. Feltérképezzék azt, ki miért válik szélsőjobb szervezetek tagjává, aktivistájává vagy szimpatizánsává, és mi jelentheti ezekből a sejtekből a visszautat. Európában két ilyen igazán sikeres preventív programot tartanak számon. Az egyik az Exit-Deutschland program, amelyet az ezredforduló után német kriminológusok hoztak létre, és önsegítő csoportokkal, tanácsadókkal, szociális munkásokkal megerősítve működik. Azok, akik ehhez az alapítványoz fordulnak, teljes körű segítséget kaphatnak, nem csak a politikai felvilágosítás területén, hanem a szociális körülmények, viszonyok megváltoztatásához. A szakértők meggyőződése, hogy azok a szélsőjobbos aktivisták, akik hátrányos helyzetük miatt kerültek közel a mozgalmakhoz, csak úgy szólíthatóak meg, ha valódi alternatívákat kapnak mindennapos problémáik, feszültségeik kezelésére. Hasonlóan működik a svéd Exit program is, amelynek munkatársai aktívan tartják a kapcsolatot a közoktatási intézményekkel, közintézményekkel: azokkal a szervezeti egységekkel, amelyekben a szélsőjobbos rekrutáció is hatékonyan működik.

Hálózat, ellenhálózat A Stratégiai Intézet a Társadalmi Párbeszédért (Institute for Strategic Dialogue) európai szervezete idén februárban ajánlást tett közzé az európai kormányok, valamint a brüsszeli fórumok számára a szélsőjobbal való küzdelem új formáira vonatkozóan. Az ajánlás szerint pontosabb és szigorúbb jogszabályi keretekre van szükség az úgynevezett gyűlölet-bűncselekmények felderítéséhez és visszaszorításához. Az európai bűnüldöző szervek eddiginél hatékonyabb együttműködése sem nélkülözhető. A szélsőjobboldal hálózatos terjedése igyekszik megkerülni a jogi formákat, és mivel nincs szervezeti bejegyzés, engedélyeztetés, ezért ezek a joghatóságok számára „láthatatlanul” és követhetetlenül működhetnek, kulturális rendezvények álcája mögött fejthetnek ki politikai tevékenységet. Fontos tehát hálózatos kapcsolatot kiépíteni azokkal, akiket ezek a kezdeményezések megszólítanak – áll az ajánlásban. (A hálózatos, a lehető leglazább jogi kereteket használó, vagy azokat megkerülő politikai építkezésnek magyar, és erdélyi magyar példái is vannak. Ezek nem feltétlenül kapcsolódnak a szélsőjobboldali ideológiákhoz, politikai gyakorlathoz, de a mobilizáció, a szervezeti kapcsolattartás hasonló, hálózati logika mentén működtek a polgári körök, a Civil Összefogás Fórum, a Magyar Gárda, majd az Új Magyar Gárda is. Gyakori, hogy civil szervezetként lép fel olyan platform, amelynek rejtett, vagy akár nyíltan vállalt politikai kapcsolatai is vannak.) Ezzel szemben a Stratégiai Párbeszéd Intézete a „smart policy” elvét és gyakorlatát ajánlja, továbbá felhívja a figyelmet arra, hogy a látszólag, tartalmukban nem feltétlenül szélsőjobboldali állásfoglalások is a radikális szereplőket erősíthetik. Példaként erre a nagy-britanniai román és bolgár bevándorlóellenes nyilatkozatokat hozzák.

Szélsőjobbos fél-fordulat Még nincs nagy baj, – állítja Dr. Matthew Goodwin, a Nottingham Egyetem szélsőséges politikai ideológiákat vizsgáló munkatársa, egybehangzóan a témáról a Vasárnapi Híreknek nyilatkozó Tamás Pál szociológussal. Goodwin szerint aggodalomra az idei EP-választásokkal kapcsolatban az adhat okot, hogy felére csökkenhet az EU-t támogató szavazók részvétele. Ez azonban nem jelenti automatikusan a szélsőjobb előretörését. A szélsőjobb erősödik Ausztriában, Franciaországban és Hollandiában, gyengül viszont Goodwin szerint Belgiumban, Németországban, Lengyelországban, Portugáliában és Spanyolországban. Az idei EP-választásokon várhatóan a szavazatok 4-6,5 százalákát szerezhetik meg, és 34 mandátumot mondhatnak magukénak. Ennél pesszimistább Cas Mudde, holland politikai szakértő, aki szerint 40 mandátumot szerezhetnek a májusi választáson a szélsőjobboldali pártok (ez 4 mandátummal kevesebb, mint 2009-ben). Mudde szerint érdemes különbséget tenni a szélsőjobboldali és az EU-ellenes pártok között, utóbbiak körülbelül 16 százalékos támogatásra számíthatnak. (Ez viszont összeadódik a szintén EU-ellenes szélsőségesek 4-6 százalékával, tehát az Unióval szemben felszólalók jóval nagyobb tábornak örvendhetnek). Mudde arra hívja fel a figyelmet, hogy nincs közvetlen összefüggés a gazdasági helyzet romlása és a szélsőjobboldali szervezetek megerősödése között, hiszen 2009 már válságév volt, mégsem ugrott ezeknek a támogatottsága. Tamás Pálhoz hasonlóan arra emlékeztet:

az európai szélsőjobboldali szervezetek programjai merőben eltérőek, sok esetben össze sem egyeztethetőek.

A nyugat-európai szervezeteket inkább a kulturális válság, például az iszlámellenesség tartja össze és működteti. A romaellenes és antiszemita megnyilvánulásokról elhíresült Jobbik a görög Arany Hajnallal együtt ugyanakkor gazdasági programmal is mozgósít. Az viszont elképzelhetetlen, hogy a holland Szabadságpárthoz hasonlóan a kelet-európaiak felvállalják a melegek jogvédelmét.
Európa szélsőjobboldali térfélen kelet-nyugati hasadás figyelhető meg. Az Arany Hajnal és a Jobbik (amelynek parlamenti képviselete és társadalmi támogatottsága Európában példa nélküli) külön utat jár, Nyugat-Európában azonban van szándék az együttműködésre. A tavaly közös szélsőjobboldali stratégiát fogadott el a Francia Nemzeti Front, az olasz Északi Liga, a svéd demokraták, a belga Flamand Érdek (Vlaams Belang) és az osztrák Szabadságpárt. Norfert Hofer az osztrák Szabadságpárt elnökhelyetteseként azt mondta: a cél az egyes tagállamok erősítése Brüsszellel szemben, valamint a hatékonyabb érdekképviselet érdekében új frakció alakítása. Ehhez legalább 25 szélsőjobbos közös mandátum megszerzésére van szükség, valamint arra, hogy az uniós tagországok legalább egynegyedéből szerezzenek képviselői helyeket. Májusban eldől, lesz-e erre választói akarat, május után pedig az: mire elég ez a brüsszeli, de Brüsszel-ellenes jelenlét.