Az angyalok nem írnak könyveket

Magyar olvasóként visszafojtott lélegzettel olvasható Norman Manea Odú című történelmi (?), politikai (?), szerelmi (?), bűnügyi (?) regénye (?), amely a múlt század 30-as éveitől az ezredforduló első évtizedéig érinti mindazt, ami a román társadalom számára fontos és végig nem beszélt. Parászka Boróka kritikája.

Minden meghatározás után kérdőjelet kell tennünk, mert e nehezen követhető szövegfolyam egyszerre teljesíti és hágja át a műfaji szabályokat. Történelmi, amennyiben kirajzolódnak a romániai holokausztot megelőző, majd követő folyamatok, a könyvben kommunizmusnak nevezett totalitárius rendszer, és az is, ahogy a különböző történelmi terhektől menekülő romániai elit, immár messze az országtól és az elutasított rendszerektől, a diaszpórában utolsó reményeivel és illúzióival szembesül. Politikai, amennyiben Manea regénye szinte szó szerint folytatja, kiegészíti vagy cáfolja a totalitárius rendszerekről a román közgondolkodásban nem csupán irodalmi szinten folytatott vitákat. Szerelmi, mert karaktereit visszaviszi magánviszonyaik közé, a közviszonyokra vonatkozó elemzések ellenőrzéseként és igazolásaként. Bűnügyi, mert egy (valós) gyilkosság köré szervezi a bonyolult, szertefutó cselekményszálakat.
Mindez mégsem működik többszereplős, többidős, többhelyszínes regényként. Ez egyaránt szolgálja és akadályozza Maneat abban, hogy teljesítse eredeti célját. Az Odú „szembesítő könyv”. Fikciós karakterei valós személyeknek feleltethetőek meg: a vasgárdista múltjával el nem számoló, világhírnek és tiszteletnek örvendő Mircea Eliade Cosmin Dimaként tér vissza, a mesterét elszámoltató néhai kutató, Ioan Petru Culianu pedig Mihnea Palade néven szerepel.

Az Odú egyszerre kíván magyarázatot adni arra, miért kerül közel a Vasgárdához a kor egyik legműveltebb tudósa, arra, miért tagadja el múltját, és hogyan él együtt ezzel a tagadással.

Láttatni kívánja továbbá, hogyan fordul szembe a tanítvány saját mesterével, és mi lesz e szembenállásnak a következménye. A regényben és a valóságban egyaránt gyilkosság áldozata lesz az a Culianu-Palade, aki a nemzeti ikonná váló idős professzor életművét feltárja, és arról leleplező cikkeket közöl.
Az egymással viaskodókon túl önmagára, mint regényíróra-tényfeltáróra is reflektál Manea. Két szereplője, a transznisztriai deportálást megjárt, Amerikában élő tudós, Augustin Gora („végzettel viaskodó nekrológíró”, „valóságot manipuláló hűtlen narrátor”), valamint a szintén amerikai disszidens Peter Gaspar (az auschwitzi meneküléskor fogant, nem tüntető ellenzéki) recenzens követi a Dima-Palade hagyatékot.
Minden fontos, az említett témákat megjelenítő karakter felsorakozik ebben a regényben, körvonalazódik az elhallgatások rendszere, a megértés, illetve feldolgozás struktúrái. És mégsem válik teljessé a kép. Talán azért, mert – mint ahogy ezt az elutasító román kritika jelzi – nem jó a szerkezet, nem jól felépítettek a figurák, az olvasó arra kényszerül, hogy bonyolult szövegtengerben keresse újra és újra az összefüggéseket. Talán azért, mert a képlet nem leegyszerűsíthető, a transznisztriai deportálásoktól terjedő események nem köthetők össze ily módon a 2001. szeptember 11-i, World Trade Center ellen intézett támadással. Talán azért, mert a hasonló, elszámolásra és elszámoltatásra, múlt és jelen értésre vonatkozó vállalkozásokban legalább akkora munka vár az olvasóra, mint a szerzőre.
Az Odú vallomásos esszéregény, szépségét nem a bonyolult szerkezetek, a merészen összeválogatott karakterek, a valóságos eseményekre utaló referenciák adják, hanem a mondatai. Halálról, életről, szerelemről, fiatalságról, öregségről, igazmondásról és hazugságról szóló finom, ironikus, meghitten kegyetlen mondatfutamai. Hogy működik a szembenézés hiúan öngyötrő tájainkon? Hát így: „Szeretett tükörbe nézni. Légypiszkos és a lélegzetétől párás tükörbe”. Plasztikus, irgalmatlan, megértő.
Minden remény és baj a könyvekhez köthető – mondja az Odúba menekülő szereplőnk-szerzőnk. A könyvek ugyanis nem tökéletesek, szerzőik sem tökéletesek, nem angyalok. Norman Manea sem angyal. Könyve azonban emberi, nagyon is emberi.

Norman Manea: Odú, Kossuth Kiadó, 2014. Fordította Koszta Gabriella