Érettségi: közép-európai fokon?

Egyre szigorúbb a hazai közoktatás záróvizsga rendszere, dúl a korrupció elleni harc, az iskolák közötti verseny, a szülőket azonban nem a statisztikák érdeklik, hanem az, milyen értéke van az érettséginek a nemzetközi felsőoktatási piacon. Parászka Boróka körképe.

„Az érettségi csalás ugyanolyan korrupciós bűncselekmény, mint bármely más, hasonló visszaélés” – ezzel a tanügyminiszteri üzenettel kezdődött az idei maratoni érettségi vizsgaidőszak, amely június 11-től július 7-ig tart. Évek óta kiemelt figyelemmel követi a sajtó, mi történik a közoktatás záróvizsgáin, egyrészt azért, mert így mérhető, mennyire sikerült visszaszorítani a teljes román tanügyi rendszert átszövő korrupciót, másrészt azért, mert itt válik egyértelművé, merre halad a minőségbiztosítási rendszer.
Ami a korrupció visszaszorítását illeti, általános a meggyőződés, hogy tisztult a vizsgarend, már nem lehet olyan könnyen érettségi oklevelet vásárolni, mint néhány évvel ezelőtt. „Emberek kerültek börtönbe érettségi csalás miatt, pedagógusok vesztették el állásaikat, és jogukat ahhoz, hogy tanárként tovább dolgozhassanak” – figyelmeztetett Remus Pricopie, a tanügyi tárca vezetője. Valószínű, hogy a vizsgaközpontokban elhelyezett biztonsági kamerák, valamint a korábbi években felderített bűncselekmények száma is elrettentő erővel bír. De változtatásra kényszeríti a középiskolákat az is, hogy érettségire készülnek azok a nemzedékek, amelyek a kilencvenes évek demográfiai válságában születtek. Egyre kevesebb diák választ középiskolát, egyre kevesebb az érettségiző, és a létszámcsökkenés miatt egyre inkább esély van arra, hogy a jelöltek válogassanak a tanintézmények között. Ma jellemző az, hogy az általános évek végzősei olyan iskolát választanak, ahol az érettségi eredmények jobbak. A középiskolák szerepe e szerint értékelődött át, négy évnyi képzés azonban nem feltétlenül garancia arra, hogy a záróvizsgát sikerrel veszik a maturandusok.

Eltűnő maturandusok Az idei év feltűnő jelensége, hogy jóval kevesebben jelentkeztek záróvizsgára, mint ahányan a 12. osztályt elkezdték, ezért a hazai sajtóban több olyan nyilatkozat is megjelent, amely szerint a középiskolák, szakiskolák „maszkolják” az érettségi eredményeket, csak azokat engedik beiratkozni a megmérettetésre, akik biztosan átmennek. Remus Pricopie cáfolta ezeket a feltételezéseket, az oktatási tárca adatai szerint nincs érdemi változás ezen a téren. Idén a végzősök 73 százaléka jelentkezett érettségire, tavaly ez az arány 71 százalék volt. A székelyföldi megyékben átlag ötszáz végzős „tűnik el”, ezek a diákok beiratkoztak ugyan a 12. osztályba, de már nem érettségiznek. Vagy megbuktak évközben, vagy egyszerűen nem iratkoztak be a záróvizsgára. A tanfelügyelőségek szerint jellemző az, hogy az úgynevezett posztliceális képzésben továbbtanulók későbbre halasztják a vizsgázást, és az is, hogy a végzősök egy-két évre kitolják az érettségit. Időközben munkát vállalnak, és otthon készülnek a vizsgákra, amit a középiskolában nem tudtak megtanulni, azt munkavállalóként, magánszorgalomból vállalják. Évente megyénként két-háromszáz ilyen visszatérő van. A tanév közben, vagy az érettségi előtti buktatással kapcsolatban megoszlik a pedagógusok és a tanügyi vezetés véleménye. Péter Tünde Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes például azt mondta, a tanintézmények autonómiájához tartozik az a döntés, hogy kit engednek vizsgázni, és mikor.

Szerencsefaktor Az általunk megkérdezett szülők és diákok szerint Marosvásárhelyen nem tapasztaltak olyat, hogy közvetlenül a vizsga előtt próbáljanak meg lebeszélni végzősöket arról, hogy érettségizzenek. „Elég eszköz volt arra, hogy tanulásra bírják azokat, akiknél gondok voltak korábban, nincsenek arra szorulva a tanárok, hogy hegy alatt kapkodjanak. Ez azonban nem jelenti azt, hogy maradéktalan és kielégítő volt a felkészítés” – magyarázta egy anyuka, akinek gyermeke a helyi elméleti líceumban érettségizik. Ez a család úgy tapasztalta, hogy elsősorban a szerencsén múlik, ki milyen tanárokkal készülhet négy éven át a záróvizsgára, mennyire tudják követni a pedagógusok a tanügyi reform elvárásait, és nem attól, ki melyik középiskolában folytatta a tanulmányait. „Nagyon vegyes élményeink voltak az elmúlt négy évben. Jutottak kiváló szakemberek a gyerek mellé, akiknek a munkája bárhol versenyképes. És volt nagyon sok olyan tantárgy, amelyet az iskolában esélye se volt elsajátítani a gyereknek. Vagy azért, mert a pedagógus felkészületlen volt, vagy azért, mert a tanrend ésszerűtlen, vagy azért, mert az oktatás körülményei nem felelnek meg a kielégítő munkának”. Ez a család abban bízik, hogy gyerekük nyugaton folytathatja egyetemi tanulmányait, két nyelvből is évek óta magánórára küldték a most érettségi előtt álló végzőst. A nyelvtanárok arról számoltak be, hogy nagy nyomás alatt dolgoznak, de az esélyek kiegyenlíthetőek. „A nyelvoktatás terén állt be a legnagyobb változás az elmúlt húsz évben. Amikor én a kilencvenes években érettségiztem, akkor a középiskolai nyelvtanítás fontosságát már felmérték, de a mikéntje még tisztázatlan volt. Senki sem várta egy érettségizőtől, hogy valóban értse azt az idegen nyelvet, amelyből érettségizik. Ez ma nem így van” – magyarázza a pedagógus, aki arra hívja fel a figyelmet, nagyon eltérő helyzetekkel néznek szembe a diákok. „Nem csak arról van szó, hogy kinek milyen a nyelvérzéke.

Ma már nem kérdés, hogy tehetségtől függetlenül mindenképpen beszélni kell középfokon két idegen nyelvet a román és a magyar mellett, ha a felsőoktatásban vagy a munkaerőpiacon érvényesülni akar valaki.

Sokaknak szerencséje van, mert már a szülők, a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején egyetemet végzők generációja beszél idegen nyelveket. Õk otthonról is hoznak tudást, otthon is kaphatnak segítséget. Az is jellemző, hogy a középiskola ideje alatt a kamaszok többször kijutnak arra a nyelvterületre, amely számukra fontos. Persze nem mindenki ilyen szerencsés” – teszi hozzá az angol szakos nyelvtanár, aki a legnagyobb gondnak azt tartja, hogy az általános iskolai oktatás rendkívül eltérő. Úgy véli, négy középiskolai év alatt meg lehet akár felsőfokon is tanulni egy nyelvet, de ehhez ideális körülmények kellenek. Ha az általános iskolában már mindenki számára elérhető lenne az alapozás, akkor a középiskolai munka kiegyensúlyozottabb, és mindenki számára kielégítő lenne. „Nehéz szembenézni azzal, hogy ma már majdnem minden óvodában tanítanak angol nyelvet, az általános iskola alsó tagozatán is folyik az oktatás, a felső tagozaton pedig már egészen komoly felkészítés folyik. És mégis sokan jönnek úgy iskolába, hogy alig látszik rajtuk ez a 8-11 évnyi nyelvtanulás. Elvesztegetett idő”.

Nem segít a verseny A tanügyminisztérium előrejelzése szerint a következő években az eddigiekhez képest is csökken a középiskolában tovább tanulók száma, ami egyrészt jó, mert a tanügyi rendszer „fellélegzik”, teremhiánytól, a pedagógusok túlterheltségétől nem kell tartani. Lehetőség nyílik a kiscsoportos foglalkozásokra, a személyre szabott odafigyelésre és az alaposabb számonkérésre is. Másrészt viszont enyhül a diákok közötti verseny, ma már egészen más értelmet nyer az „elitképzés”, és ez nehezíti a minőségbiztosítást is. Ezzel az érvvel kapcsolatban a család, amely Dániába küldené továbbtanulni gyermekét, szkeptikusan nyilatkozik: „Romániában mindig egymással versenyeztették a gyerekeket. Egymást taposták le egy-egy középiskolai helyért, egy-egy tantárgyversenyen megszerezhető helyezésért. És miért? Hogy kitűnően képzettek legyenek a később feleslegesnek bizonyuló, elavuló tananyagból. Azt szeretném látni, hogy az én gyerekem Dániában boldogul a marosvásárhelyi tudásával. Nem azt, hogy a szomszéd gyerekhez képest hol áll” – foglalt állást a végzettségnek megfelelően mérnökként dolgozó apa, aki hozzáteszi:

„Jelentős anyagi erőfeszítésünkbe került az, hogy a gyerekünk versenyképes tudással rendelkezzék, és el merjük küldeni külföldre. Ami most a lányom fejében van, azt elsősorban nem a román közoktatásnak köszönheti, és ez nem hízelgő a hazai érettségi rendszerre nézve, függetlenül attól, hogy hányan buknak meg, vagy mennek át.”