Elfüstölt az ésszerű tiltás

2016. 09. 30. 09:51

A közel két évtizede nemdohányzó Bögözi Attila írása a dohányzási tilalom szigorának elutasított enyhítéséről, abban a hitben, hogy ezzel nem a dohányzásellenesek amúgy népes hadát gyengíti, hanem a józanul gondolkodók táborát erősíti.

 

Illusztráció: smokesolution.com

Megbukott a felsőház egészségügyi bizottságában az a dohányzásellenes törvény módosítására benyújtott javaslatcsomag, amely többek között a zárt köztér fogalmának átértékelését, cigarettázásra elkülönített helyek kialakításának lehetőségét, és annak engedélyezését kérte, hogy a dohányosok egyesületekbe tömörüljenek, és helyiségeket bérelhessenek ki cigarettázásra.

„Nagyon helyes”, vélekedett az a megrögzött antinikotinista ismerősöm, aki a fenti hírre külön felhívta a figyelmem.

Mi tagadás, első hallásra jómagam is helyeslően bólintottam a hallottakra, hiszen egy éves sincs, amikor a törvényhozás alsóháza többszöri halasztás után decemberben szinte rajtaütésszerű meglepetéssel és imponálóan fölényes többséggel (164 igen, 20 nem és 26 tartózkodás mellett) elfogadta a 2002/349-es törvényt módosító indítványt, amelynek értelmében a közintézményekben a dohányzásra kialakított helyiségeket is megszüntették, s kifüstölték a dohányzást a zárt nyilvános helyekről is.

„Vox populi…” mondtam akkor magamban, főleg miután elolvastam a washingtoni egyetem Health Metrics intézetének azt a felmérését, amely szerint Romániában évente több mint ötezer ember hal meg a passzív, 36 257-en pedig az aktív dohányzás miatt. Mértéktartó becslések szerint is az országban legalább ötmillió aktív dohányos van, a dohányzók fele pedig 45 éves kor után tüdőrákban, szív- és érrendszeri, krónikus légúti megbetegedésekben hal meg, uniós adatok szerint nemdohányzó kortársaiknál átlagosan 14 évvel korábban. A fenti adatokat csak súlyosbítja, hogy a korai elhalálozás kiváltó okai között a dohánytermékek fogyasztása az első helyen áll, az EU-ban évente közel 700 ezer ember halála írható a számlájára.

Ilyen megdöbbentő adatsor ismeretében nincs az az épeszű ember, aki ne helyeselné a dohányzás drasztikus visszaszorítását célzó intézkedéseket, s ezt igazolta az INSCOP közvélemény-kutató által az Adevărul napilap számára készített, Romániára nézve reprezentatív felmérés, melyből az derült ki, hogy a megkérdezettek 70,3 százaléka örült a változtatásnak, míg 28,7 százaléka elutasította azt.

Ez áll az érem egyik oldalán.

A másikon oldalon azonban egyre gyakrabban láttam intézmények, kocsmák, kávézók, meg mindenféle közületek ajtaja előtt toporgó dohányosokat, esővel, széllel, tűző napsütéssel megküzdeni szokásos nikotinadagjukért, két dohányfüst között azon dohogva, hogy a törvény szigorába betonozott kirekesztéssel miként lehet esélyegyenlőségről beszélni az esélyegyenlőséget amúgy alkotmányi szinten hirdető társadalomban.

Annál is inkább, mivel a drasztikus tiltás sohasem volt a legeredményesebb eszköz még egy látszólag olyan nemes cél eléréséhez sem, mint amilyen a húszas évek Amerikájában az alkoholmentes társadalom megteremtése, s amiért 1920. január 20-án a 18. alkotmánymódosítás életbe lépésével az egész államszövetség területén megtiltották az alkohol előállítását, forgalmazását és behozatalát. (Csak, mert szóba hoztam, itt jegyzem meg, hogy az általánosan elterjedt vélekedéssel szemben nem Amerika volt a világon az első ország ahol a prohibíciót bevezették, hanem Magyarország, ahol 1919. március 21. és augusztus 1. között, a Tanácsköztársaság alatt, bőven egy évvel Amerika előtt, szintén szesztilalom volt.) S bár a hatóságok minden eszközzel igyekeztek érvényt szerezni a törvénynek, Amerikában az alkoholfogyasztás nemhogy nem szűnt meg, hanem ami még rosszabb, nem is csökkent.

A prohibíciós példát csupán azért emlegettem fel, hogy hangsúlyozhassam: nem mindig elég a törvény szigora ahhoz, hogy a társadalmi méreteket öltött szenvedélybetegségeket – s az alkoholizmus mellett a dohányzás is ide tartózik – egyik napról a másikra, felszámolhassuk.

Szép és nemes a román egészségügyi tárcavezető azon elképzelése, hogy a 2035-ös legyen Románia első dohányzásmentes generációja, de sajnos – s ezt is el kell mondani – utópisztikus. Mert nehéz érvelni azokkal szemben, akik azt mondják: ha egy ország kormánya komolyan gondolja a dohánymentességet, akkor a leszoktatási, felvilágosítási meg egyéb hasonló kampányokba ölt súlyos milliók, milliárdok helyett első lépésként, miért nem szüneti meg a dohánytermelést, hogy a forgalmazásról ne is beszéljünk.

Persze, erre is jó az amerikai prohibíciós példa, a dohányzásmentes generáció utópisztikussága pedig abból fakad, hogy nem reális időtávot céloz meg.

De nem akarom a pro meg kontra érvek végtelen sorát tovább bonyolítani, hiszen azt is tudom, hogy Írországtól Görögországig, Nagy-Britanniától Bulgáriáig, Máltától Spanyolországig, és ki ne felejtsem a felsorolásból Magyarországot, minden zárt, nyilvános helyen, tömegközlekedési eszközön, munkahelyen dohányzási tilalom van érvényben.

Mindezek ellenére a felsőház egészségügyi bizottságában a dohányzásellenes törvény módosítására benyújtott javaslatcsomag negatív véleményezése engem komolyan gondolkodóba ejtett.

Mondottam, hogy első hallásra hajlamos voltam még a közismert román válogatott labdarúgóval is egyet éretni, aki a módosító csomag elfogadása ellen kampányolva úgy fogalmazott, hogy: „Nem hazudtoljuk meg önmagunkat, és jó román szokás szerint azonnal megpróbáljuk kicselezni a törvényt, vagy mindenfélét kitalálunk, hogy az előírásait ne kelljen betartani, vagy próbáljuk azokat megváltoztatni.”

Ám amikor alaposabban utánanéztem, mit is akarnak ezek a megrögzött, rusnya dohányosok, az összkép sokat árnyalódott szememben, és némi meglepetéssel is szolgált. Mert kiderült az is, hogy a drákói szigorú törvény a nemzetközi repülőterek tranzitzónái mellé a kivételezettek sorába beemelte a börtönöket is, mire egy tanult pályatársam kajánul megjegyezte: nesze neked pozitív törvényüzenet. „Ha szabadon akarsz dohányozni, bűnözz, hogy börtönbe kerülhess, mert ott kedvedre szívhatod a cigit.”

Tény, ami tény, jómagam is nehezen hittem el, honi tájainkon olyan erős a börtön-lobbi, hogy sikeresen kifüstölte magát még egy olyan izompacsirta törvényből is, amely kérlelhetetlen szigorát megfellebbezhetetlenül kiterjesztette fedett buszmegállókra, stadionokra, játszóterekre, taxikra, kórházak udvarára, de még az irodaépületek erkélyeire is.

Nos, mégsem az effajta kajánkodások ejtettek gondolkodóba, hanem az a józan higgadt érvelés, amire egy internetes petícióban leltem, s amelyben a dohányzásellenes törvény módosítását szorgalmazó aláírók azt kérik, hogy a jogszabály tegye lehetővé külön bárok és klubok működését a dohányosok számára.

„Megértjük, hogy be kell tiltani a füstölést a cukrászdákban, éttermekben vagy játszótereken. (…) Ám ahogyan önök füstmentes lokálokban szeretnének kikapcsolódni, mi is azt szeretnénk, hogy nyugodtan adózhassunk szenvedélyünknek a számunkra fenntartott bárokban és klubokban. Így nem zavarnánk senkit” – olvasható az államelnöknek és a kormányfőnek címzett petícióban.

S bár immár 18. éve nem vagyok aktív dohányzó, az ilyen egyszerű, világos, s meg merem kockáztatni, méltányos érvelés az, amire nem tudom megtenni, hogy ne reflektáljak.

Mert ösztönösen érzem, hogy a kérés jogos, még akkor is, ha erre a kijelentésemre azt „antik tábora” sűrű átkokat szór majd a fejemre. Jogos, hiszen ötmillió embertársunkról van szó (ez Norvégia teljes lakossága), akiket a törvény szigora nemcsak kirekeszt, hanem egyben meg is bélyegez azáltal, hogy lehetőséget sem ad nekik, bármilyen néven nevezendő zárt helyiségben történő közös füstölgésre.

Félre ne értsen senki: nem a „szívjuk, hogy fogyjon” típusú fejetlen dohányzás mellett kampányolok, hanem az ésszerű tiltás mellett emelek szót. Annál is inkább, mivel a dohányzás egy betegség, amit – méreteiből fakadóan – társadalmi szinten kell kezelni. Éppen ezért törvényi szabályozása szükségszerű, de nem tűzzel, vassal, hanem az ésszerűség határain belül, figyelembe véve ötmillió szenvedélybeteg jogát az emberhez méltó körülményekhez, hogy ott és úgy élhessenek – különben – káros szenvedélyüknek, ahol és ahogyan ezzel nem ártanak a többségiek egészségének.

Mert, ahogy a börtön-lobbi utat talált magának a kivételek közé, talán ennél sokkal logikusabb és talán fontosabb lett volna a teljes tiltás tekintetében kivételezni például a mentális zavarokkal küzdő betegek esetében, akiknél – a szakemberek véleménye szerint – a benti tiltás komoly problémát jelenthet, különösen, ha a betegek agresszívek is. 

És ha a törvény a kivételezettek nevesítésével saját szövegében nyitotta ki Pandora szelencéjét, miért ne lehetne a kört úgy újrarajzolni, hogy az a dohányosok több milliós táborában se a teljes kirekesztettség érzését keltse?

A kérdés nem pusztán költői, s a lehetséges válasz sem ördögtől való.

És éppen ez az, amiért a dohányzásellenes törvény módosítására benyújtott javaslatcsomag elkaszálása, az első, helyeslő fejbiccentés után a dolgok továbbgondolásra késztetett, s minek eredményeként azt hiszem jómagam is aláírom a fenti petíciót.

Mert hiszem, hogy ezzel nem a dohányzásellenesek amúgy népes hadát gyengítem, hanem a józanul gondolkodók táborát erősítem.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!