Hír pusz komment, 2016. szeptember 29.

2016. 09. 29. 22:11

1691 védett vadállat lelövését tervezi a román környezetvédelmi minisztérium. 552 medve, 657 farkas, valamint 68 hiúz és 474 vadmacska levadászása szerepel a tárca rendeletében. A négy ragadozófaj európai szinten védett, a kilövésükhöz csak végső esetben szabad folyamodni, és mindig fel kell kínálni alternatív megoldásokat is. A minisztérium továbbra sem veszi figyelembe a természetvédelemi szakértők véleményét a vadállatok számának becslésére vonatkozóan. A WWF és más szervezetek régóta követelik, hogy a számlálást ne a vadásztársaságokra bízzák, hiszen így ugyanaz a szerv végzi a létszámbecslést, a vadállomány-kezelést és a kilövéséből származó profit begyűjtését.

Kecskére káposztát, vadászra vadat sose bízz. Vagy fordítva. (S.J.)

Az az egy szerencsénk, hogy ez egy szakértői kormány minisztériuma. (Sz. L.)

Ha végül lőnek, akkor legalább az etetőnél, ragaszkodjunk a hagyományokhoz! (tsp)

A mondóka aktuális változata: ez elment vadászni, ugyanő megszámlálta, ugyanő kilövette, ugyanő kiárusította, ugyanő zsebrevágta a hasznot. (Sz. A.)

 

Egy El Salvador-i férfi, a 69 éves Santiago Sanchez (fotó) azt állítja, Isten 18 éve megjelent előtte, hogy felszólítsa, ásson a földbe. Az nem derült ki, hogy az Úrnak miért van szüksége gödörre, de az idős ember nem hagyta, hogy ilyen apróságok hátráltassák. A dzsungelben látott munkához, azóta is töretlen lelkesedéssel dolgozik, minden nap hajnali 3 órakor kel, hogy teljesíthesse szent kötelességét. Egy riporter lemerészkedett a gödörbe, de már félúton úgy érezte, alig kap levegőt, ezért a gyors távozás mellett döntött. Santiago Sanchez úgy vélte, ez nem véletlen: „Csak nekem szabad lemenni az aljára, hiszen én vagyok Isten alagútásója. Rajtam kívül más nem lehet ott.”

Santiago magának ásott vermet, isteni sugallatra, és önként mászott bele. Az nem derül ki a hírgödörből, hogy mikorára akar kilyukadni a Földgolyó Salvadorral átellenes oldalán. (Sz. A.)

Mindenkinek van egy hobbija. Ki pecázik, ki gyűjtöget, Sanchez ás. (S.J.)

Lehet, az Úr csak kertészkedésre szerette volna buzdítani, csak már megkopott egy kicsit a spanyol kiejtése. (Sz. L.)

Komoly önvizsgálat után mondja csak bárki, hogy ez az ember tölti hiábavalósággal az életét. (tsp)

 

Kim Kardashiant fenéken harapta egy férfi Párizsban. A tévésztár ebédelni szeretett volna a francia főváros egyik éttermében, és ugyan sok fotós és rajongó volt körülötte, láthatóan nem zavarta senki, addig a pillanatig, amíg egy ukrán újságíró át nem törte magát a tömegen azzal a céllal, hogy beleharapjon a celebnő fenekébe. Az akció annak ellenére sikeres volt, hogy Kardashian testőre hamar rávetette magát a fiatalemberre. Egyébként Kimberly Noel Kardashian (fotó) örmény származású amerikai televíziós személyiség 2007-ben vált híressé, amikor egy nyilvánosságra került szexvideója miatt a bíróság 5 millió dollár kártérítést ítélt meg neki.

És másnap megírta, hogy a nő nem olyan finom, amint amilyennek első látásra tűnik. (S.J.)

Ennél már Santiago bácsi mániákus áshatnékjának is több értelme van. (Sz. L.)

Egy ősi dakota bölcsesség jut eszembe: ki mint szexvideó, úgy harapják. (tsp)

Az ukrán kolléga a szó szoros értelmében ráharapott a riporttémára. (Sz. A.)

 

Barátságok szakadnak meg Clinton és Trump csatája miatt – derült ki a Monmouth Egyetem felméréséből. A megkérdezettek hét százaléka Hillary Clinton és Donald Trump küzdelme miatt szakította meg a kapcsolatait. Tízből hét ember úgy vélte, hogy az idei, megosztó elnökválasztás a legrosszabbat hozta ki az emberekből. 65 százalék szerint a durva hangnemet semmi sem igazolja, viszont minden harmadik választó szerint az ország mostani állapotában ennek helye van. Míg azonban Trump támogatóinak csaknem fele igazoltnak látja a keményebb retorikát, addig Clinton szavazói közül csak 17 százalék vélekedik hasonlóan.

A politika miatti megosztottság évekig hajózott a tengereken, ameddig Közép-Kelet Európából eljutott Amerikáig. (S.J.)

Még néhány hónap, s már alig emlékszünk Trumpra, vagy nyer, s akkor a napi rutinunk része lesz minden vele kapcsolatos hír. (Sz. L.

Az amerikaiak is szép lassan felfejlődnek a "zorbángyurcsány" szintre. (tsp)

Ezt a Trumpot minden elnökválasztáskor újra is újra jelöltetni kell, hogy durvaságetalonként szolgáljon, s a mindenkori riválisa kijelenthesse: én Donaldhoz képest földre szállt angyal vagyok. (Sz. A.)



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!