Az anyánk, az aszonyunk is hős volt, nem csak áldozat

2016. 02. 09. 20:12

Szilágyi Aladár jegyzete egy emléktábláról, ami több ok miatt is újravésésre volna érdemes.

 

1958-ban letartóztatták az Apámat, aki húsz esztendőre való elítéltetése, illetve két és fél évig börtönben és négy évig kényszermunka-lágerben eltöltött „boldog rabsága” (az Ő kifejezése) okán joggal tekinthető a Hit hősének és a kommunista diktatúra áldozatának. De legalább ennyire hős volt és legalább ennyire áldozat Anyám is, hiszen át kellett élnie a házkutatások, a hatósági zaklatások, a hadbírósági per, a kilakoltatás, a nehéz kenyérkereset gyötrelmeit, azt, hogy csupán Apámnak a Duna menti munkatáborba kerülése – tehát közel három év – után kaptuk Tőle az első életjelt, egy félesztendőnként engedélyezett, mindig ugyanazt a három sort tartalmazó levelezőlap formájában, melyre mi, a családja egy-egy élemiszercsomag küldésével válaszolhattunk. Anyám számára a legnehezebb időszak, talán az Apám letartóztatása utáni első hétvége volt. Elkövetkezett az első vasárnap, az egyház illetékesei még nem godoskodtak beszolgáló, helyettesítő lelkipásztorról. Anyám előkereste Apám egyik papírra vetett prédikációját a gyűjteményéből, kiállt az Úr asztala elé, előbb csengő, majd el-elcsukló hangon olvasta fel a Párja igehirdetését. A megriadt hívek – nők, férfiak egyaránt – könnyek között hallgatták Pásztoruknak a Tiszteletes Asszony által tolmácsolt szolgálatát. Anyám erejéből még annyira tellett, hogy végigmondja a gyülekezettel együtt a Miatyánkot, aztán lehanyatlott a templom kövezetére. – Nem csupán áldozat, hanem hős is volt Ő, Hitünk hőse.

Mindez akkor bukkant elő az emlékezetemből, amikor riportügyben Menyőn jártamban megpillantottam és elolvastam a templom falára kitett fekete márványtáblát, mely a falu nevéhez fűződő nagy történelmi esemény tizedik évfordulója alkalmából örökítette meg a történteket az utókor számára:

 

1989                                         1999

TÖKÉS LÁSZLÓ MEGHUR-

COLTATÁSÁNAK ÉS SZABADSÁGRA

VIRRADÁSÁNAK EMLÉKÉRE

VALAMINT A TEMPLOM FEL-

ÚJJÍTÁSÁNAK ALKALMÁBÓL ÁL-

LÍTTATTA A MENYŐI EGYHÁZ-

KÖZSÉG    A SEREGEK URA VELÜNK VAN

                                                      ZSOLT 46.12.

„Ellopták a forradalmat, ez egy közszájon forgó megfogalmazás, ennek a mélységét szeretném most megmutatni. Azért nem érdekli már az embereket és a gyülekezetet sem, a temesvári magyarokat sem – tisztelet a kivételnek –, hogy mi történt 1989-ben, mert annyira ellopták, hogy már nem hiszünk abban, amiben akkor annyira hittünk, hogy képesek voltunk kockáztatni az életünket és a bőrünket vásárra vinni. A legszebb dolgok ebből az időből azok az emberi erények, a bátorság, a hűség, az odaadás, az emberség, a szolidaritás, az összetartás, amelyek, amikor nagy volt a veszély, megmutatkoztak, most pedig, amikor nem vagyunk veszélyben, alig lehet mozgósítani az embereket.” – Hangzott el az Aradi Jelen tudósítása szerint legutóbb Temesváron, a 2015-ös decemberi megemlékezésen.

Ezen az utókor számára állított emléktáblán két komoly kivetnivalót találtam. A kisebbik, de egyáltalán el nem hanyagolható hiányosságsor: Tőkés családnevén rövidre sikeredett az Ő betűn az ékezet, a szövegből kispóroltak egy vesszőt, illetve ami a legégbekiáltóbb helyesírási hiba: a felújítás szót – talán a jubileumi felujjongás hatására? – felújjítás formában örökítették márványtáblára.

Tőkés László felesége, Joó Edit a menyőiek körében

 

Ami viszont enyhén szólva „pontatlanság”, nem is pontatlanság, hanem sokkal súlyosabb hiba a történelemhamisítást, a forradalom ellopását sérelemezők részéről: akkor, 1999-ben nem vették elejét, később sem vették észre, hogy arról a bizonyos menyői emléktábláról hiányzik egy név: Tőkés Edith neve. Mert akárki, akármit mond, akármi is történt azóta, letagadhatatlan és megcáfolhatatlan történelmi tény: ha Tőkés Lászó tiszteletes úr hős volt és áldozat, a párja, a gyermeküket szíve alatt hordozó Edith tiszteletes asszony az első naptól az utolsóig társa volt a „meghurcoltatásának” épp úgy, mint a „szabadságra virradásának”. Tehát Edith is éppen annyira volt hős, mint László, és éppen annyira áldozat. A történelmi igazság érdekében az Ő nevének is fel kell kerülnie a menyői márványtáblára. Arra az emléktáblára, melyet nem csak a súlyos pontatlanság, nem csupán a helyesírási vétségek, hanem a szöveg minden szakmaiságot nélkülöző tördelése, elosztása miatt is érdemes volna ilyen formában újravésetni:

1989                                1999

     TŐKÉS LÁSZLÓ ÉS EDITH

     MEGHURCOLTATÁSÁNAK

ÉS SZABADSÁGRA VIRRADÁSÁNAK

EMLÉKÉRE, VALAMINT A TEMPLOM

FELÚJÍTÁSÁNAK ALKALMÁBÓL

ÁLLÍTTATTA A MENYŐI EGYHÁZKÖZSÉG.

A SEREGEK URA VELÜNK VAN! 

                                                        ZSOLT. 46.12.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!