Hír plusz komment, február 10.

2016. 02. 10. 13:55

Drámai eredményt hozott egy online felmérés, amelyet a nemi esélyegyenlőségért küzdő szervezet, a FILIA Központ végzett 2015. november 5-30. között. A napokban nyilvánosságra hozott közvéleménykutatásban 42 hazai felsőoktatási intézmény, köztük a Babeș-Bolyai Tudományegyetem vett részt, összesen 668 hallgató, doktorandusz, tanár, adminisztratív munkakört ellátó személy élt a válaszadás lehetőségével. A névtelenül is kitölthető kérdőív eredménye szerint a megkérdezettek közül minden második azt nyilatkozta, hogy a szexuális zaklatás, bántalmazás - legyen az fizikai vagy verbális - létező jelenség a hazai egyetemeken.

Ez még akkor is sok, ha nem jelenti azt, hogy minden második hallgatót, reménybeli doktort zaklattak is. (Sz. L.)

Ennyi év távlatából bevallom: magam is elkövettem első éves koromban verbális erőszakot. Román nyelven zajló logika vizsgám alkalmával – egy arisztotelészi szillogizmussal példálózva – nőnemű főnév mellé hímnemű melléknevet ragasztottam. Tettemet jegylevonással szankcionálták. (Sz. A.)

Teljesen egyértelmű, hogy ilyen szempontból (is) középkori állapotok vannak nálunk. Egyébként nem szeretem, ha elrettentő törvényekkel próbálnak valamit megoldani, de a diákokkal szexuális kapcsolatot létesítő, vagy arra törekvő tanárokat a felsőoktatásban is börtönnel, illetve a hivatás gyakorlásától való eltiltással kéne büntetni. A mester-tanítvány viszonyban a beavatásnak egészen más tárgyra kell vonatkoznia. (tsp)

Tessék engem most megkövezni, de nem lehet, hogy egyes hölgyek dicsekvésnek szánták a panaszt? (S.J.)

És mit lép erre a BBTE szenátusa? Arra lennék kíváncsi. (P. B.)

 

David Cameron brit miniszterelnök édesanyja és nagynénje is aláírt egy petíciót, amelyet az ellen indítottak, hogy Cameron és kormánya gyermekgondozó központokat akar bezáratni Oxfordshire-ban. A megye szinte mind a 44 központját - ahol 5 év alatti gyerekekkel foglalkoznak - érintenék az intézkedések. Az ez ellen fogalmazott petíciót eddig 7000-en írták alá, és tüntetések is készülnek, ahová a nagynéni szintén elmenni készül.

A tiltakozóktól ezzel elvették a lehetőséget, hogy Cameronnak az anyukáját vagy a jó édes nénikéjét emlegessék. (Sz. L.)

Meg nem erősített hír szerint Cameron mama már elő is készítette odahaza a térdeplő sarokba szánt kukoricát fukar fia, David számára. (Sz. A.)

Jobb helyeken ezt hívják demokráciának. (tsp)

Képzelem, mit kaphatott otthon Cameron a mamától. (S.J.)

Mary Poppins no pasaran! (P. B.)

 

Nem engedélyezte a román képviselőház állandó bizottsága, hogy az „Emberi jogok” elnevezésű termében tartsanak meg egy LMBTQ témájú konferenciát. 2016. február 15-én tartották volna meg azt a konferenciát, amely a bejegyzett élettársi viszony és az LMBTQ közösséghez tartozóak jogairól szólt volna. A meghívottak között külföldi diplomaták, parlamenti képviselők és több civil szervezet képviselői szerepeltek.

Az Állandó Bizottság tiltása mögött az állhat, hogy megszokták az érvelést: Romániában mindenféle kisebbségi és emberi jog maradéktalanul érvényesül. (Sz. L.)

A képviselőház állandó bizottsága emberjogi színvakságban szenved. Képtelen felismerni a szivárvány minden egyes színét. (Sz. A.)

Mindenkinek alapvető emberi joga kirekesztő hülye baromnak lenni... (tsp)

Jellemző, hogy pont az Emberi jogok termében nem. (S.J.)

Van „emberi jogok” terem a parlamentben? Már ez is meglepő. Micsoda elhajlás. (P. B.)

 

Szalai Vivien váltja Azurák Csabát a TV2 hírigazgatóságának az élén. Szalai tévés tapasztalatai kimerültek a FEM3 Cafe pár hónapos műsorvezetésében, 2003 és 2011 között a Színes Bulvár Lap majd az átnevezést követően a Bors újságírója volt, de a lapnál több pozícióban is feltűnt, külpolitikai szerkesztő, sztárrovat-szerkesztő és rovatvezető is volt. 2011-ben a Story Magazinhoz került, ahol Ómolnár Miklóst váltotta a lap élén. Szalai több, ún. botránykönyvet is írt, ezek között volt luxusprostis, dubajozásos, börtönös (Stohl), korrupt politikusos (Zuschlag) és bordélyházas is, közös bennük, hogy mindegyiket nagy médiacirkusz övezte, ám valótlanságokat tartalmazott, a Stohl-könyvért be is perelték.

A legjobb bulvárpandúrból lesz a tökéletes hírigazgató. (Sz. L.)

Előre láthatóan ez a reneszánsz sokoldalúságú, botránymániás kollegina néhány hét alatt magasba szökkenti a TV2 nézettségi fokát. (Sz. A.)

Ez a mai Magyarországról már nem számít hírnek. Főszabály lett a kontraszelekció. (tsp)

És akkor mi van? (S.J.)

Az a szomorú Azurák Csabára nézve, hogy sajnos a TV2 híranyagait eddig is nyugodtan szerkeszthette volna Szalai Vivien. (P. B.)



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!