De melyik az igazi román tisztaság?

2016. 02. 10. 14:19

A minap egy bukaresti hírtévé kurta riportot sugárzott Kalotaszentkirályról, arról a Kolozsvár környéki faluról, amelyik a tudósító szavai szerint uniós pályázatok révén kiépített panzióhálózatával, idegenforgalmi szervezettségével, az oda látogató turisták igényeinek kulturált kiszolgálásával kitűnve, akármelyik svájci településsel felvehetné a versenyt. A riportot felvezető tévébemondó – mielőtt kollégája szóra bírta volna az Ilonákat, az Attilákat, a Csabákat, akik megtalálták a számításukat – közölte a nézőkkel: most egy példásan rendezett román falut fognak bemutatni, amelyet „jellegzetes, hagyományos román tisztaság jellemez”.

Ugyanez a hírtévé másnap esti híradójában a román főváros néhány fertályának (Colentina, Ferentari, Rahova stb.) köztisztasági állapotáról sugárzott döbbenetes tudósítást. Bukarest kültelki negyedeiben bőven vannak olyan utcák, ahol a lakóknak nincs szerződésük a szemétszállító céggel, ahol a hulladéktárolók is hiányoznak, s a tömbházak lakossága nemes lezserséggel az ablakon keresztül az utcára zúdítja a háztartási szemetet. A kamerák tanúsága szerint a blokkok közötti sikátorok nemlétező gyepszőnyegén akár méternyi vastag rétegben, tonnaszámra gyűlik fel a szemét, amit aztán hébe-hóba – inkább hébe, mint hóba – a köztisztaságiak talajgyaluk, kotrógépek és nyitott billenőkocsik bevetésével igyekeznek eltüntetni. Az illetékesek kirónak itt-ott néhány jelképes pénzbüntetést egy-egy in flagranti delicto elkapott fővárosi honpolgárra, s aztán kezdődik minden elölről.

 

Szaladár



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!