Alternatív vallás: a szcientológia

2012. 12. 30. 11:49

Léteznek olyan zárt vallási csoportok, amelyeket elítél a közvélemény. Ezek egyike a szcientológia, amelyet bizarrnak, rejtélyesnek, veszélyesnek szoktak titulálni. Felépítésébe nem könnyű feladat betekinteni, a szegedi Máté-Tóth Andrásnak és Nagy Gábor Dánielnek – az egyházzal együttműködve – ez sikerült. Utóbbi Kolozsváron tartott előadást a témáról.


A szcientológia olyannyira rejtélyes egyház, hogy még megközelítőleg sem tudni, hány tagja van, követőinek száma százezertől tízmillióig terjedhet. Magyarországon például hatvanezer fogyott a Dianetika című könyvükből, de ez nem egyértelmű válasz a tagság lélekszámára. A viszonylag kis létszámot ellensúlyozza számos amerikai híresség, mint Tom Cruise, John Travolta, Jennifer Lopez vagy a nemrég elhunyt Isaac Hayes neve.
Több országban korlátozzák a tevékenységüket, hiszen rendkívül anyagiasnak, az emberek számára veszélyesnek tartják őket, olyannyira, hogy még halálos fenyegetés esetéről is olvasni az interneten. Közép-Európában először Magyarországra érkezett meg az egyház, német nyelvterületről, és sikerrel dolgozott, mert jelenleg a régió híveit is Magyarországról irányítják. Az egyházak létrehozását és működését szabályozó tavaly elfogadott törvények kritériumainak az egyház a saját álláspontja szerint megfelel, azonban egyes vélemények szerint a nemzetbiztonsági szempontból vizsgált kategóriába eshet, így egyházként nem folytathatja a tevékenységét.
Románia viszont nem szcientológusnak való vidék, sokáig nem működhettek az országban, és az ortodox egyház védőbástyáit sem könnyű áttörni – egyébként csak Székelyudvarhelyen találni missziójukat.
Nagy Gábor Dániel és Máté-Tóth András Alternatív vallás. Szcientológia Magyarországon című könyvében nem ezekkel a kényes kérdésekkel foglalkozik, hanem higgadt, objektív szemlélettel közelíti meg az egyház tevékenységét.

Freudtól az egyházig Nagy Gábor Dániel első lépésként az 1911-ben született L. Ron Hubbard sci-fi írót, az egyház alapítóját jellemezte. Elmondta, hogy Hubbardot rendkívüli módon érdekelte az emberi elme működése, az egyház hivatalos életrajza szerint Freudról a hajóskapitányként dolgozó édesapjától már tinédzserkorában értesült. Hubbard sokáig azon dolgozott, hogy az elme állapotát javító, erősítő technikákat alapozzon meg, majd azokat az orvostudománnyal is elfogadtassa, ám a hiábavaló próbálkozások után a vallás felé fordult, és felvette a harcot a pszichológiával.
Az 1954-ben alapított vallás a több mint fél évszázados tevékenység során kialakított egy sajátos rendszert, amelyben papok, istentiszteletek, szabályok ugyanúgy léteznek, mint a hagyományos, történelmi egyházakban, de mindez eleinte vélhetően másodlagosnak számított. Nagy Gábor Dániel meglátása szerint énközpontú, a szuperhumán intelligencia önkitermelését segítő csoport volt ez, olyan típusú amerikai mozgalom, amelyből sokfélét találni. Hogyha a Dianetika című alapművet a kezünkbe vesszük, mondta, és a leírt módszereket rendszeresen alkalmazzuk, akkor tapasztalhatók bizonyos javító hatások. A kulcs azonban abban rejlik, hogy mindez a tudás és módszer végül miszticizálttá és egyházzá alakult.

Egyház, menedzsment, oktatás A szcientológusok által kitűzött cél a clear, azaz tiszta állapot elérése, ahol már semmilyen gond és fájdalom nem terheli az emberi elmét. Ahhoz azonban, hogy ezt az állapotot elérhesse az ember, előbb különböző szintekre kell jutnia, az úgynevezett auditorok segítségével. A szintlépés viszont – és a legtöbb kritika éppen ezért éri az egyházat – rengeteg pénzbe kerül, emellett pedig az érintett személyek egyre inkább ki kell tárulkozzanak az auditorok előtt, a legszemélyesebb kérdésekre is választ adva, ráadásul egy egyesek szerint hazugságvizsgálatra képes gép felügyelete mellett.
A szcientológia elutasítja az összes pszichológiai módszert, azt állítva, hogy ezek a szakemberek gátolják a gyógyulást, hiszen valójában engramok, azaz öntudatlan állapotban szerzett emlékek gátolják meg a tökéletes elmék működését. A szcientológusok arra törekszenek, hogy megmentsék a pszichiátriai pácienseket, ezért Franciaországban és Spanyolországban is szöktettek már meg betegeket, hogy a maguk módszereivel kezeljék őket.
Nem csak egyházként működnek, egy újabb szárny, a WISE a vállalkozók számára ad tanácsokat. Számos cég belépett ide, ahol folyamatos tréningekre járhatnak, menedzsment-ismeretek elsajátításáért, és persze, hogy lassan az egyház felé is elinduljanak. Egy másik vonal a hatékony oktatással foglalkozik, érdekes megközelítésben: Hubbard meglátása ugyanis az, hogy az emberek a nem tisztázott, esetleg ismeretlen fogalmak miatt nem tudják befogadni az elolvasott szövegeket. A Dianetika című könyvben Fontos figyelmeztetésként is éppen erre hívják fel az olvasó figyelmét, de Nagy Gábor Dániel is elmesélte, hogy az egyház vezetőivel való beszélgetések során értelmező szótárral „kínálták meg” a munkatársát, mikor nem tudtak dűlőre jutni. A módszert egyébként alkalmazták egy roma közösségben is, ahol – talán ezért, talán az odaadó munka miatt – igazolható eredményeket értek el.

Eredetmítosz A szerzőpáros által megírt könyvben mindössze lábjegyzetben, utalásként szerepel az egyház eredetmítosza, Nagy elmondása szerint azért, mert az egyház nem cáfolta, de nem is erősítette meg az erről terjengő információkat.
Tudni lehet azonban, hogy az istenben, istenekben való hitet személyes jellegűnek tartják, ebben a témában így nincs konszenzus az egyházon belül, ráadásul érdekes módon sokan kettős indentitásúak: Nagy Gábor Dániel és munkatársa több száz kitöltött kérdőív alapján tapasztalhatta, hogy a kevésbé bevont tagok gyakran megtartják a korábbi vallásukat is, az elkötelezettség szintjének növekedésével azonban a szcientológiai felülírja az előző identitást.
Ezenkívül létezik az úgynevezett Theta, ami egyfajta életenergiát jelent. Számos, az egyháztól független helyen olvasni a Xenuról, a galaktika uráról. Ami őt illeti, egyesek szerint az egyház úgy tartja, szerzői jogokat sért történetének az elmondása, de – a csavaros jogi megoldásoknak köszönhetően – egy amerikai tárgyaláson elhangzottak miatt mára ez nyilvános köztulajdonná vált.
A mitológia alapján Xenu 75 millió évvel ezelőtt több milliárd lényt hozott a Földre, űrhajókkal, egy vulkánba dobta a fagyasztott testüket, majd felrobbantotta azt egy hidrogénbombával. A kiszabaduló lelkeket különleges eszközzel felfogta, „agymosásnak” vetette alá, és szabadon engedte őket. Ezekből a lelkekből lett az emberiség – a történet pedig, ha az egyházban valóban tanítják, így fonódhat össze azokkal a tréningekkel, amelyek az emberi elme megtisztítására törekszenek.

Kiből lesz szcientológus? Az említett felmérések alapján körvonalazódott az is, hogy kik a szcientológia tanításaira inkább hajlamos emberek. Kiderült, hogy a reáltudományokban jeleskedő értelmiségi, a műszaki, informatikai vagy pénzügyi pályán dolgozó, a fiatal, urbánus környezetben élő ember nyitott általában, ennek persze köze van ahhoz is, hogy az egyházi szolgáltatásokhoz sok pénzre van szükség. A kör tehát meglehetősen szűk, s mivel Európában erős korlátozásokkal próbálják visszaszorítani a szcientológiai egyház működését, kérdés, hogy milyen jövő vár erre az egyházra vagy a mellette működő különböző tanácsadói, sőt jogi civil szervezetként működő csoportosulásokra.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!