A szólás szabadság, a szólás felelősség

2016. 02. 14. 13:53

A szólásszabadságnak, mint minden más szabadságjognak, pontosan ott kell véget érnie, ahol más szabadságát vagy személyes épségét megsérti. Egy, a kommentek kapcsán az Emberi Jogok Európai Bírósága által hozott ítélet tanulságait foglalja össze Rácz Éva írása.

 

„Igen, de ha jogok vannak, akkor jönnek a felelősségek is” – mondta egy kolléga arra a régóta vitatott felvetésre, hogy kell-e sajtótörvény Romániában, s kifejtette, hogy ez hogyan vezethet majd vissza abba az időbe, amikor előírták, hogy mit lehet leírni, s mit nem szabad tán még gondolni sem. Pedig legújabb érvemet egy jogi előadáson jegyeztem le: az előadó azt mondta, fontos lenne leírni nem csak azt, hogy az újságíró rugalmas, nem napi nyolcórás munkaidőben dolgozik vagy azt, hogy a munkavégzés helyére való utazás is számítson bele a munkaidőbe, hanem azt is, hogy a munkaadó csak adminisztratív főnök, akinek nincsen beleszólása az alkalmazott újságíró véleményébe – s ez nekem a véleménypluralizmus fennmaradását jelentette. Engem nem hurcoltak meg (még?) azért, mert ragaszkodom a szólásszabadsághoz és újságíróként gyakran élni is akarok vele. De elgondolkodtat minden olyan történés, amely ezzel kapcsolatos. Például az, hogy szükség van-e arra az újabb szabályozásra, amely Dragnea-törvényként máris borzolja a kedélyeket azzal, hogy az internetes kommunikációt is szabályozni óhajtja, beleértve a kihágások borsos büntetésével. De az erre vonatkozó döntésig még van pár nap, addig vegyük sorra a mostanában történteket.

 

A bukaresti Független Újságíróközpont 2016. január 27-én tette közzé a szólásszabadságra vonatkozó gyűjteményét. Összegyűjtötték azokat a jogszabályokat, amelyek biztosítják, védik a jogot, s az önszabályozási kódexeket is. Ott van, nem csak az alkotmány, a Polgári és a Büntetőtörvénykönyv, nem csak az audiovizuális médiát szabályozó vagy a közérdekű információk szolgáltatására vonatkozó törvény, de ott van a fasiszta, rasszista, idegengyűlölő szervezetek és jelképek betiltására vonatkozó sürgősségi kormányrendelet, valamint a diszkrimináció minden formájának megelőzésére és büntetésére vonatkozó kormányrendelet. S ide tartozik még, megítélésük szerint, a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) törvénye és a személyi adatok feldolgozásának törvénye.

 

A jogainkat összesítették. A mi felelősségünk elolvasni, ismerni őket. S visszagondolok a tavaly megjelent magyar nyelvű Médiajogi kalauzra, s arra, hogy azért született, hogy egy helyen meglegyen a törvényes keret, magyar nyelen. Ezt a két kiadványt vajon hányan olvasták el a romániai magyar sajtóban újságíróként dolgozók közül? Szándékosan nem írtam azt, hogy „újságíró kollégák”, mert sokan azzal bújnak ki a szakmai szabályok alól, hogy ők nem tekintik magukat újságírónak. Pedig ha megtanulnának néhány dolgot, nyugodtan tekinthetnék, mert nem kellene szégyellni magukat ebben a szakmában. S nekünk sem.

 

Sokkal nagyobb visszhangot keltett az a döntés, amelyet 2016. február másodikán adott ki az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB, itthon CEDO-ként vált ismertté az intézmény). A magyarországi felperesről és alperesről szóló döntés nyomán több fórumon világgá kürtölték, hogy szabad a komment – s megint az jutott eszembe: vajon tényleg? Mert volt egy korábbi, az észtországi Delfi AS ügyében hozott döntése ugyanennek a testületnek, amely azt mondta ki 2015 derekán, hogy a kommentekért a szerkesztőségnek vállalnia kell a felelősséget. S bár Romániában az előzmény nem jogforrás, az EJEB szokott hivatkozni saját előző döntéseire, és azokkal összhangban határoz. De ezt a szöveget hányan olvasták el?

Az Emberi Jogok Európai Bírósága Strasbourgban

 

Az esetről, amely hat éve, 2010. február 17-én kezdődött, biztosan több elemzés is született, ezért megpróbálom rövidre fogni.

Az Index Zrt. és a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE) civil szervezet kérte jogainak tisztázását az európai fórumtól, miután a magyarországi fórumokon pert vesztettek egy gyalázkodó kommenteléssel kapcsolatos perben. Az alaphelyzet: a cég weboldalán megjelent írás egy ingatlanokkal foglalkozó vállalkozás weboldalainak „újabb etikátlan viselkedéséről”, hogy hogyan károsítják meg klienseiket azáltal, hogy az eredetileg ingyenesen felkínált szolgáltatást fizetőssé teszik, előzetes figyelmeztetés nélkül. Olyan eset volt ez, amellyel a fogyasztóvédelem is többször foglalkozott, szóval nem hatott igazi újdonságként. Az írás alatt, mint szinte bárhol, megjelentek a kommentek is. Ezek egyikét vette át egy újabb portál. Ekkor indított pert az érintett cég, arra hivatkozva, hogy a hozzászólás szövege sérti a jó hírnevéhez való jogát. Erről értesülve, az eredeti közlő, az Index, levette a szóban forgó kommentet az oldaláról. Megjegyzendő, hogy az Index oldalán az akkor érvényes moderálási szabályok szerint, bejelentkezés után bárki hozzászólhat, s ha annak tartalma valakit sért, s ezt jelzik a szerkesztőségnek, akkor leveszik, „kimoderálják” a hozzászólást (az EJEB indoklásában: system of notice-and-take-down – később áttértek a Facebook comment plugin használatára). Védekezésükben a portálok azt mondták: csak közvetítők, az elektronikus kereskedelemre vonatkozó (2001/CVIII.) Magyarországon hatályos törvény értelmében, nem felelnek a felhasználók hozzászólásaiért. Az elsőfokú ítélet szerint a kommentek sértőek, megalázóak, és ezek is (akárcsak az olvasói levelek – írják) szerkesztett tartalomnak minősülnek, tehát az oldal felel értük. Viszont a kommentek tartalma csupán hozzájárult a már folyó társadalmi vitához a témában, és nem haladta meg az elfogadható kritika szintjét. A döntés ellen mindkét fél fellebbezett.

 

A Budapesti Fellebbviteli Bíróság fenntartotta az előző végzést, kiegészítésekkel: hogy a kommentre a Polgári Törvénykönyv előírása vonatkozik, és mivel az személyiségi jogot sértett, a weboldal kiadója felelős értük, függetlenül attól, hogy időközben eltávolította. Az Index és az MTE a Kúriához (a Legfelsőbb Bírósághoz) fordult, arra hivatkozva, hogy csak közvetítői a kommenteknek, nem kötelességük megfigyelni és szerkeszteni a hozzászólásokat. A Kúria ellenben megerősítette a korábbi ítéletet, és nem fogadta el az indoklást, hogy a közvetítő nem felelős a tartalomért.

Itt következett az Alkotmánybíróság: a tartalomszolgáltatók azért nyújtottak be alkotmányossági kifogást, mert szerintük a Kúria indokolatlanul korlátozta szólásszabadságukat. A kifogást elutasították. Nem maradt más, mint az európai fórum, ahol a panaszosok, az Index és az MTE azt kifogásolták, hogy a magyarországi eljárások nyomán megállapított komment-felelősségük korlátozza a szólásszabadságukat, s ezáltal megsérti az Emberi Jogok Európai Egyezményének 10., a véleménynyilvánítás szabadságára vonatkozó cikkét.

 

Az Emberi Jogok Európai Bírósága pedig szépen, sorban megvizsgálta mindegyik korábbi döntést, és a sajátja meghozatala előtt leírta azt is, hogy melyik eljárási szinten milyen kifogása volt a héttagú testületnek. De előtte megállapították, hogy a felek – és ez esetben már a tartalomszolgáltatók a panaszosok, a másik fél pedig Magyarország – nem azon vitáznak, hogy a magyar törvények alapján beavatkoztak a szólásszabadságba. A véleményük abban tér el, hogy a szabadság korlátozása törvény által előírt-e. Mármint azáltal, hogy felelőssé teszi a szolgáltatót a felhasználó által generált tartalomért, idegenek véleményéért.

A bíróság egyik első megállapítása, hogy akinek általában igen óvatosnak kell lennie a munkájában (mármint a médiának, a tartalomszolgáltatóknak), attól elvárható, hogy különös figyelmet fordítson az ebből fakadó lehetséges veszélyekre is. Illetve, megelégedéssel nyugtázták, hogy a magyar Ptk. értelmében, az internetes hírportálnak és a szabályozó testületnek is előrelátható volt, hogy elvileg felelőssé tehetők a felhasználók (a harmadik fél) törvénysértő hozzászólásaiért. Az érintett kormány szerint ez mások jogainak védelmét szolgálja. Az EJEB számára már csak az a kérdés, „szükséges volt-e ez egy demokratikus társadalomban.”

S az innen következő megállapításokból is rengeteget tanulhatunk:

 

  • Bár a sajtónak nem szabad átlépnie bizonyos korlátokat, feladata az, hogy felelősen és pártatlanul közérdekű információkat terjesszen.
  • Az elfogadható kritika határai nem azonosak egy átlagemberrel, illetve egy politikussal vagy a kormánnyal való kapcsolatban.
  • Az internet fontos szerepet játszik az információhoz való hozzáférésben, a terjesztésben. Ugyanakkor, tekintettel az újságíró feladataira és felelősségére, a lehetséges hatást is számításba kell venni.
  • A jó hírnévhez való jogot szintén védi az Emberi Jogok Európai Egyezményének 8., a magánélet és a családi élet tiszteletben tartására vonatkozó cikke.

 

Következtetésük: az Egyezmény két cikkének tiszteletben tartása került egymással szembe, miközben mindkét jog egyformán fontos. Tehát nem az volt a kérdés, hogy a szolgáltató felelős vagy nem felelős a kommentekért, hanem az, hogy melyik előbbre való: a sajtó szólásszabadsága vagy pedig a saját praktikái miatt eléggé megtépázott imázsú cég „magánélethez” való joga. A testület úgy látta, ebben kell döntést hoznia.

De nincs itt a vége, mert az EJEB még sok mindenre kitér. Például arra, hogy saját korábbi döntései értelmében, jogi személynek nem lehet megsérteni a személyiségi jogait, mert „ilyenje” csak magánszemélynek van. Persze, lehet rosszat tenni a kereskedelmi érdekeinek, de annak nincs morális oldala, csupán anyagi. Legfeljebb a tulajdonos hivatkozhat személyiségi jogaira... Megállapítják még, hogy az ügyet kiváltó komment, bár valóban vulgáris és sértő, nem volt uszító vagy gyűlöletkeltő, ezért meglepődve látták, hogy a belföldi fórumok minden vizsgálódás nélkül elfogadták, hogy a komment törvénysértő és a sértettre nézve károkozó volt. S végül kijelentik: a döntéshez meg kell vizsgálni a hozzászólások tartalmát és kontextusát, a komment szerzőjének felelősségét, a tartalomszolgáltatók lépéseit és a sértett fél viselkedését, a hozzászólások hatását a sértett félre, valamint a kihatást a panaszosokra (a tartalomszolgáltatókra). S tegyük még hozzá, hogy az interneten közzétett végzés mintegy 40 kapcsolódó, hivatkozott döntést jelez – tehát, amint általában a szabályozások, ez sem áll egyedül.

 

Mindezek vizsgálata is megérne egy külön elemzést, hogy megértsük, mi minden szerepet játszhat egy döntés meghozatalában. Ez esetben legfőképpen a tartalomszolgáltatónak az a gesztusa, hogy azonnal levette az inkriminált kommentet, amint tudomást szerzett róla – s főleg az első per indításáról. Jogászok szerint az is érdekes kérdés, hogy mi az „azonnal”, és mit tekintünk a tudomásszerzés pillanatának. De most érjünk a végére: a döntés kimondja, hogy a magyarországi eljárással megsértették a 10., véleményszabadságra vonatkozó cikket. Ezt értelmezték azonnal úgy, hogy Új fejezet kezdődik a magyar nyilvánosságban – ami csak részben igaz. Jó lenne, ha az a része maradna meg, amelyekre Egidijus Küris bíró figyelmeztet.

Egidijus Küris, az Emberi Jogok Európai Bíróságának litván bírája. Hajszálon múlik az egyensúly

 

A testület tagja nem különvéleményt, hanem éppenséggel egybehangzó véleményt fogalmazott meg, amelyben fontosnak tartotta ismételten leszögezni: ő maga is megszavazta a döntést, miszerint megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményének 10. cikkelyét, de a hozzászólások nem buzdítottak erőszakra, nem alacsonyodtak a gyűlöletbeszéd szintjéig, és nem voltak „alapvetően törvényellenesek” – és ez a fontos részlet egyértelműen megkülönbözteti ezt az ügyet a korábbi, Delfi AS ügytől. Vagyis „a jelenlegi döntés nem tér el a Delfi ügyben alkalmazott elvektől.” S ezért – fogalmaz Küris – ezt az ítéletet az internetszolgáltatók, azok, akik a hozzászólások terjesztéséből anyagi hasznot húznak, nem kellene arra használják, hogy elhárítsák saját felelősségüket (megosztott felelősségüket azzal, aki degradáló hozzászólást ír), sem arra, hogy ne lépjenek fel a „mérgező” kommentek ellen. „Ha ez így történne, akkor ez a döntés eszközévé válna annak, hogy (újra!) tisztára mossuk a mindenáron profitot akaró internetes vállalkozásokat” – írja. Majd azt is hangsúlyozza, hogy a Bíróságnak ez az első poszt-Delfi döntése, de nem az utolsó. „Jönni fognak további ügyek az internetes üzenetek adminisztrálásával és felelősségével kapcsolatban, ezért korai lenne az általános következtetés; a jövőbe kell tekinteni, azzal a reménnyel, hogy a jelenlegi döntés, bár visszalépésnek tűnik, bizonyságul szolgál majd arra, hogy a hasonló ügyekben az egyensúly hajszálon múlik.”

 

Hogy a sokat idézett Delfi-ügy mennyire ellentétes ezzel? Maga a döntés tartalma az, ugyanis a korábbi ügyben a Bíróság kimondta, hogy nem sértette a szólásszabadság jogát a bíróság, amikor a kiadót felelősnek mondta az internetes felületén megjelenő hozzászólásokért. De ne feledjük: más volt a kiindulási helyzet is. S hogy miben hasonlít? Abban, hogy az internetes felületekre, a felhasználó által generált tartalomra és az azzal kapcsolatos felelősségre vonatkozik.

 

However, the freedom of expression, like all other freedoms, needs to end precisely at the point where somebody else’s freedom and personal integrity is negatively affected.

Vagyis, a szólásszabadságnak, mint minden más szabadságjognak, pontosan ott kell véget érnie, ahol más szabadságát vagy személyes épségét megsérti – írta a Delfi-ügyben kiadott véleményében Boštjan M. Zupančič bíró. S ezt jó volna már végre megjegyezni.

 

A szerző a Kolozsvári Rádió munkatársa, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!