A régiósítással mindenkinek nyernie kell

Románia régiósításának vélt vagy remélt szakmai hátteréről, az elképzelések hibáiról, kevés erényéről zajlott beszélgetés a 3. Szociológus Napokon. A Max Weber Szakkolégium és a BBTE Magyar Szociológia és Szociális Munkás-képző szervezte találkozó részleteit Kustán Magyari Attila foglalta össze.

A cím alapján arra lehetett számítani, elsősorban Kolozsvárról, mint regionális fővárosról esik majd szó, ez a téma azonban némileg háttérbe szorult. Kárpótolta ezt az, hogy a beszélgetőpartnerek – Pásztor Gyöngyi szociológus, egyetemi docens, Balogh Márton, a Civitas Alapítvány regionális igazgatója, és Kádár Magor kommunikációs szakember – alaposan kivesézték az idei adminisztrációs átalakulással járó veszélyeket és lehetőségeket, igaz, utóbbiakat enyhe pesszimizmussal.
A beszélgetést koordináló Sipos Zoltán, a Transindex helyettes felelős szerkesztője előbb az aktuális fejlesztési régiókról faggatta meghívottjait. Elhangzott, a régiók nem adminisztrációs, hanem kifejezetten fejlesztési szerepkörrel vannak felruházva, létezik végrehajtó ügynökség és fejlesztési tanács, ez utóbbit a megyei tanácsok vezetői, megyeközpontok, városok, községek képviselői alkotják, tehát a politikum. Ezek a régiók egyrészt a meglévő megyerendszerre alapulnak, gyakorlatilag klaszterekbe gyűjtve a megyéket, másrészt a külső megfelelés céljából jöttek létre, az EU-s finanszírozások megpályázására.
Kádár Magor elmondta, a régiós térkép azért olyan, amilyennek ismerjük, mert gyorsan kellett azt létrehozni, ám abban a tekintetben mégiscsak előnyös, hogy a történelmi tartományokat többé-kevésbé lefedi. Hozzátette, Lengyelországban ügyesebben oldották meg a kérdést, ott a hajdani vármegye-rendszert hozták vissza, ami régen is működött, és most is megállja a helyét. A romániai régiók térképét nehéz dicsérni, ezt Kádár úgy fogalmazta meg: „még mindig nem annyira katasztrofális, mint a nemrég bemutatott forgatókönyvek”.

Egyik rosszabb, mint a másik Bővelkedünk azokban a politikusi nyilatkozatokban, amelyek a régiósítás időpontját és stratégiáját vetítik előre, de hivatalos, lepecsételt változatról egyelőre nem tudni. Ezt illetően Kádár Magor megjegyezte, véleménye szerint a Szociál-Liberális Unió (USL) az alkotmánymódosítást követően szétesik majd, mint az egymást taszító, ragasztószalaggal egybentartott mágnesek.
Létezik egyébként nyolc, hivatalosan lejegyzett forgatókönyv, véleménye szerint ezek közül egyik rosszabb, mint a másik, hiszen ebben a kérdésben lehet területi, kulturális, akár gazdasági alapokon gondolkodni. Példának Székelyföldet hozta fel, amely egyes elképzelések mentén saját régióként szerepelne, ezzel szemben viszont védhető álláspont az is, ha a Kárpátok másik oldaláról, az erdőgazdálkodásban hasonlóan erős gazdasági rendszer miatt további két megyét csatolnának melléjük.
Az összeállított stratégiákról azt is elmondta, szerinte az RMDSZ által leadott változat a legjobb, hiszen többnyire megtartja a megyerendszert, és nagyjából követi a kulturális vonalakat is.

Hatékonyan a korrupció ellen A hatáskörök kérdése komoly fejtörést okozhat, már csak azért is, mert egyelőre senki nem tudja megmondani, milyen jogosultságokat kapnak az új régiók, és mi történik a megyei önkormányzatokkal. Balogh Márton Bãsescu államfő azon felvetésével szórakoztatta a közönséget, miszerint a sok megyei vezetőt váltó kevesebb régiós kormányzó miatt csökkenhet a korrupció is. Az is lehetséges, hogy a megyék is megmaradnak, ám amennyiben ez így történik, akkor a régiók csak egy újabb, a helyzetet bonyolító adminisztrációs szintet jelentenek majd. Értékelendő törekvés ugyan, hogy költséghatékonyabb adminisztrációt alakítson ki az ország, de e törekvés mentén előnyösebb volna felszámolni az egyébként fölösleges prefektúrákat, mondta Kádár Magor.

Kolozsvár, a régióközpont A jelenlegi elképzelések alapján úgy tűnik, hogy centralizált régiókat terveztek egy nyilvánvaló központtal ugyanúgy, ahogyan a nemzetállami logika szerint az országoknak az esetek többségében egy fővárosuk volt, mondta Pásztor Gyöngyi, aki szerint úgy tűnik, ebben a modellben Kolozsvár megtartja eddigi szerepét. A kérdés mindössze az, tette hozzá, hogy milyen típusú és mennyire centralizált régiókat képzelnek el, az is kérdés persze, hogy egyáltalán lesz-e majd ezeknek központjuk? Három modell létezik, a centralizált régiót preferáló francia, a liberális párt által is közvitára bocsátandó rotált-főváros modell, azaz a korábbi megyeközpontok között folyamatosan cserélő szerep, és a megosztott központok mintája, amelyben egyik város a gazdaságot, másik a kultúrát adminisztrálja stb.
Mivel a létező modellek közül sem tudni, hogy Románia melyiket választja majd, Kolozsvár régióközponti szerepéről egyelőre csak kérdőjellel lehet beszélni, összegzett Pásztor.
Balogh Márton úgy vélte, a regionális központok megválasztását politikai kérdésként fogják kezelni, az azonban jól látszik az elmúlt években, hogy a központi politikusok hatalma egy bizonyos szintig korlátozva van és függ a helyi erőktől. Véleménye szerint a fanarióta gondolkodás rendkívül otthonosan fejlődik Romániában, elég a forráselosztásokra gondolni, és nem biztos, hogy a most a hatalmat gyakorló, összefércelt kormánynak van akkora politikai ereje, hogy végre tudja hajtani a régiósítást.
Kádár Magor szerint kibújik a szög a zsákból ilyenkor, jól látszanak a hatalmi viszonyok nem csak a régiósítás kapcsán, hanem akkor is, amikor például az Európa Kulturális Fővárosa címről beszélnek úgy a különböző csoportok, mintha legalábbis az biztosított volna, hogy a titulusért a bejelentkezett romániai városok fognak harcolni. Ezek toposzok, kitalált csomagok, lufiszerű, súlytalan, de látványos konstrukciók, amelyek haszonnal is járnak, és ezekhez hasonlatosan a régióközpont cím is fiktív, ami jól jelzi a hatalmi harcokat.