Vízimentő a kősziklán

Szatmár megye nem tartozik a természeti katasztrófák által gyakran sújtott övezetek közé. Rendszerint elkerülik a fákat tépő viharok, falvakat elzáró hófúvások, s 1970, az emlékezetes nagy árvíz óta a Szamos se tépi a megerősített töltéseket. Mégis, itt alakult ki a hazai katasztrófavédelem egyik első civil központja. Sike Lajos riportja.

Fülöp Szabolcsról négy-öt esztendeje már írtunk az Erdélyi Riportban. Olyan emberként mutattuk be, aki bebizonyította, hogy az alföldön is lehet magasra mászni. Ugyanis ő honosította meg a Szamos-parti városban az ipari alpinizmust. Persze, nem minden előzmény nélkül, pontosabban az után, hogy hivatásos hegymászóként, sportrepülőként és búvárként is ismertté vált. Az ipari alpinista az a bátor ember, aki egy kötélen csüngve, állvány nélkül is fütyörészve képes dolgozni (festeni, szerelni stb.) egy akár száz méter magas tornyon is. Szatmárnémetiben majdnem van ilyen építmény: a Közigazgatási Palota tornya, amely közel 90 méteres magasságával Erdély legmagasabb középülete. A Fülöp mester által alkalmazott ipari alpinistákat ma már nemcsak Szatmárban és a környező megyékben látják szívesen, de a közeli, sőt távolabbi országokban is. Hírük a Perzsa-öböl olaj- és dollár-paradicsomába, Dubajba is eljutott, egy ottani cég jelezte, hogy jól fizető munkát tudna nekik adni, mert az állványozás még ott is jóval költségesebb, mint kötélen csüngve dolgozni.

Zongorával a háztetőn Az azóta eltelt időben az Alpintec fiai (így nevezik Fülöp Szabolcs ipari alpinizmussal foglalkozó cégét) „mellesleg” mindenféle vízi és szárazföldi mentésben is jeleskedtek. Például az apai bányatóból, 35 méter mélyről, felszínre hozták a kavicskitermelő exkavátor leszakadt markolóját. Kiderült ugyanis, hogy az egész régióban, vagyis a környező négy-öt megyében, senkinek nincs olyan mélymerülésre alkalmas búvárfelszerelése, mint az Alpintecnek. Emlékezetes marad az az eset is (egy egész lakónegyed bámulta), amikor egy zongorát a tetőn át emeltek be egy toronyház kilencedik emeleti ablakán, mivel a lépcsőház szűknek bizonyult a felviteléhez. Más alkalommal barlangban rekedt kalandvágyó fiatalokat hoztak felszínre.
Most az a friss fejlemény adott alkalmat a Fülöp Szabolccsal való újabb találkozóra, hogy vezetésével megalakult a régió első, civilekből álló speciális mentőcsapata. Neve Multisalva, ami önmagában is jelzi, hogy sok mindennel foglalkoznak, többféle vészhelyzetben hívhatják őket.
– Egy önkéntesekből álló csapatról van szó – mondja Fülöp –, de ezt a csapatot nem olyan személyek alkotják, akik kedvtelésből, ha úgy tetszik, hobbiból szaladnak vízbe fúló embereket menteni, vagy magasban rekedt személyeket lesegíteni. Kivétel nélkül mindnyájan valamilyen technikai sportot űznek, például siklórepülők, búvárok, hegymászók vagy barlangászok, akik erkölcsi kötelességüknek érzik, hogy megszerzett tudásukat és tapasztalatukat szükség esetén embertársaink érdekében is felhasználják. Ám ehhez az is kellett, hogy a lazább kedvtelést, a passziót szakmailag is a fegyelmezettebb magtartást igénylő mentési képesítéssé alakítsuk át bennük, amit ők szívesen vállaltak. Hogy ennek a húsz-huszonöt embernek miért éppen most kellett külön csapattá összeállnia, erre az a magyarázat, hogy az Avasban, annak is a Luna-forrásnak nevezett övezetében, rövidesen átadják Szatmár megye első gyorsfelvonós sípályáját, amely az 1210 méteres Kis-Köves csúcsra szállítja az érdeklődőket. A nemzetközi normák és a romániai törvények szerint ilyen helyen, a téli sportok kedvelőinek nagyobb számú megjelenése miatt, kötelező az állandó hegyimentő-szolgálat megszervezése. Ezt a Szatmár Megyei Tanács Hegyimentő Közszolgálata koordinálja, de a terepmunkát a Multisalva végzi. Külön szempont volt, hogy ne legyünk túl sokan, mert egy nagyobb csapatot nehezebb mozgatni; ezért olyan személyeket válogattunk össze, akik több dologhoz is értenek, két-három területen otthonosan mozognak. Mondjuk, az alpinista tudjon jól síelni, értsen a sziklamászáshoz, s az elsősegélynyújtáshoz is, mert isten tudja, hol kell majd bevetni. A csapatban természetesen orvos is van.

A jó mentő jó favágó is legyen Ha netán valaki azt gondolná, csak úgy baráti alapon összetákoltak egy csapatot, nagyot téved. Csaknem két esztendeje mást sem csinálnak, mint fejlesztik a kiválasztottak képességeit, méghozzá a legkülönbözőbb területeken. Hegyekben, vizekben, barlangokban, magas épületeken, sőt a levegőben, mert a bajba jutottak megtalálásánál még a motoros siklóernyő is fontos eszköz lehet. Fülöp Szabolcs színes fotók százait villantja fel laptopján, valamennyi edzés, felkészülés, de nem egy „bevetés” közben készült (hegyen, erdőben, sziklán, vízben, víz alatt, hóban, barlangban). Például a Keleti-Kárpátokban, az Alpokban, a Tiszán, a Szamoson, a Földközi-tengeren, az ország legmélyebb barlangjaiban. A bravúros és szokatlan dolgoktól kezdve egészen hétköznapi dolgokat is látunk, mint fakivágás és szeletelés láncfűrésszel. Ugyanis a mentő kerülhet olyan helyzetbe, hogy csak a faakadályok eltávolításával közelítheti meg a segítségre szorulókat. Annyi más mellett a gyors fémvágást pedig azért kell ismernie, mert a balesetet szenvedett járműből csak így tudja kimenteni a beszorult személyeket.
– Csodálatos, de mindez nem kevés pénzbe kerülhetett, elég, ha csak a drága felszerelésekre gondolunk – mondom Szabolcsnak, a remek fotókon látottak által kiváltott lelkesedésem múltával.
– Így igaz, ám nekünk roppant szerencsénk volt, mert jórészt mind a felkészülés, mind pedig az alapfelszerelések költségeit egy sikeres pályázat nyomán tudtuk fedezni. A Magyarország–Románia 2007–2013 határon átnyúló együttműködési program keretében 200.000 eurót nyertünk képzésekre. Partnerünk a Felső-Tisza-vidéki Mentő és Búvár Közhasznú Egyesület volt, s nagy segítségnek számított, hogy az előfinanszírozást a két szomszédos megye önkormányzata biztosította. A képzés immár befejeződött, s az eredmény kétségbevonhatatlan, mert nemzetközi minősítésekkel rendelkezünk. A nemzetközi minősítés azt jelenti, hogy a Multisalva tagjai bel- és külföldön egyaránt, bárhol bevethetők.
A képzéseket három szegmensre osztottuk. Azok részére, akik már valamilyen releváns sportban jeleskedtek, mentős képzést biztosítottunk. Így lett a Multisalva Egyesületnél tizenkét hegyi mentő, egy sípálya-mentős, három mentőbúvár, két hivatásos hajóvezető, hat vízimentő, két kutyás-mentő (képzett ebekkel), négy barlangi mentő és öt kereső könnyűrepülő pilóta. Mindegyik kategória külön kapott emelt szintű elsősegélynyújtó oktatást is. Sport kategóriájú tanfolyamokat szerveztünk azok számára, akik csak most ismerkedtek a választott tevékenységgel. Õk biztosítják az utánpótlást. A harmadik képzési kategóriába azokat az önkénteseket soroltuk, akik ipari alpinizmust, kisgépkezelést, gépjármű-technikai és terepjáró-vezetési ismereteket kaptak, illetve a szükségnek megfelelően angol, román vagy magyar nyelvet tanultak. Ha mindezt összeadva jóval nagyobbnak tűnik a keret, mint sejthető volt, ez azzal magyarázható: az volt a cél, hogy az önkéntesek többsége két-három területen is bevethető legyen, azaz legyünk, mert hát én is a csapat része vagyok.
– Mindez azt jelenti, hogy elveszik a hivatásos katasztrófavédelem kenyerét?
– Erről szó sincs! Együttműködünk velük, kisegítjük őket, mert ők nem tudnak lefedni minden területet. Esetenként túl drága volna, ha például ebben a régióban, ahol nincs olyan sok nagyvíz, két-három mélységi búvárt külön kellene fizetni közpénzekből. Ez a világ jobb helyein mindenütt így működik, vagyis a civilek összedolgoznak a hivatásos szakemberekkel, kiegészítik egymás személyi állományát és felszerelését, ahányszor csak szükséges, közösen lépnek fel a katasztrófák megelőzésében és elhárításában. De mi, vagyis a Multisalva önkéntesei nemcsak az itthoniakkal működünk együtt, hanem a szomszédokkal is. Ezért vagyunk partneri kapcsolatban, amit az említett pályázat is igényelt, a régióban lévő magyarországi szervezetekkel, például a már említett Felső-Tisza-vidéki Mentő és Búvár Közhasznú Egyesülettel. Még annyit, hogy most folyik a riasztórendszerekbe való integrálódásunk, később közvetlenül is lehet a Multisalvát hívni.