Világjárvány: a „mézédes átfolyás”

2011. 02. 01. 14:10

A cukorbetegségről először az egyiptomi Ebers-papirusz tesz említést az időszámításunk előtti 2. ezredben, de az ókori világ egyéb területein – Indiában, Kínában, Japánban és a Római Birodalomban – is ismerték a betegség tüneteit. Hérodotosznál olvashatjuk: „Az orvosi tudomány úgy van náluk (ti. az egyiptomiaknál) felosztva, hogy minden orvos csak egy betegséget gyógyít és nem többet. Ezért aztán minden hely orvosokkal van tele. Vannak orvosok, akik a szemet gyógyítják, mások a fejet, mások a fogat, mások az altesti bajokat, mások a belső betegségeket.” E sorok arra utalnak, hogy az ókori Egyiptomban hallatlanul magas szintre jutott az orvosi szakosodás, s nem véletlenül tettek az egyiptomi orvosok nagy hírnévre szert. Mindez természetesen azzal is összefügg, hogy a mumifikálás évezredes gyakorlata rendkívül pontos anatómiai ismeretekhez juttatta az egyiptomi orvosokat. Az Ebers-papirusz, amely a leghosszabb fennmaradt egyiptomi orvosi szöveg, mintegy 20 m hosszú és 30 cm széles tekercs. Nyolcszázhetvenhét leírás található benne betegségekről és tünetekről. I. Amenhotep uralkodásának 9. évében keletkezett (kb. i. e. 1534-ben).

A „diabetes” (görögül = „átfolyás”) elnevezés Demetriosz görög orvostól származik. A szó a betegség egyik fő tünetére, a megnövekedett vizeletmennyiségre (polyuria) utal. A betegség tüneteit elsőként részletesen kappadókiai Aretaeus görög orvos írta le. Paracelsus (1493–1541) volt az első, aki a kórban anyagcsere-betegséget látott. 1675-ben Thomas Willis (1621–1675) angol orvos hozzáadta a görög „diabetes” szóhoz a latin „mellitus” szót, amelynek a jelentése „mézédes”. Ez arra utal, hogy a cukorbetegek vizelete a cukor kiválasztása miatt édes. Ezt a tényt, a megnövekedett vizeletmennyiséggel együtt, egyébként már az ókoriak (görögök, kínaiak, indiaiak) is ismerték. Indiában, ahol a betegséget „édes vizelet kór”-nak nevezték, a betegségre gyanús egyének vizeletét hangyákkal tesztelték. Ha a hangyák „kedvelték” a vizeletet, az arra utalt, hogy abban sok cukor van. Koreában, Kínában és Japánban a betegséget hasonló írásjellel jelölik, és mindegyik az „édes vizelet”-re utal. A középkori Európában szokásos volt – mint ahogy azt több gótikus ábrázolás megörökítette – a betegek vizeletét megkóstolni…

Egy kis statisztika

A világon a legnagyobb diabétesz-előfordulási gyakoriság napjainkban két kis népcsoportnál, az arizonai pima indiánoknál és a Nauru szigeti mikronézeknél található. Mindkét népesség 20. századi története igen sajátos, a globalizáció okozta „jólét” különös áldozatai ők. A pimák Arizona félsivatagi vidékein éltek évezredek óta, sanyarú körülmények között. Az 1900-as évek elején rezervátumban telepítették le őket. Ettől kezdve más, aktívan tevékenykedő indiánoktól – például törzsük Mexikóban földműveléssel foglalkozó tagjaitól vagy a felhőkarcolók építésében jeleskedő navahóktól – eltérően passzív, üldögélő életmódra váltottak át. Néhány évtized alatt több mint 80 százalékuk elhízott, és a nyolcvanas évek végéig minden második pima cukorbeteggé vált. Sajátos története van az 1500 főt alig meghaladó naurui szigetlakó népnek is. Nauru egy kis mikronéziai szigetállam a Csendes-óceán nyugati részén. Száz- és százezer éven át a vándormadarak pihenőhelyéül szolgált, guanójuk több méter vastagon fedte be a sziget talaját. Az ott élő néptörzs tagjai nyomorúságos körülmények között tengették életüket egészen 1952-ig, mikor is a britek átengedték nekik a guanóból keletkezett foszfát kitermelésének és értékesítésének jogát. Néhány évvel később a földkerekség foszfátigényének 90 százalékát kielégítő törpeállam lakóinak egy főre eső „nemzeti” jövedelme a legmagasabbra szökött a világon: elérte a 36 ezer USA-dollárt. Életük egy csapásra megváltozott, abbahagyták az addigi halászó, gyűjtögető életmódot, mindegyikük „amerikai módi” szerint kezdett táplálkozni, két évtized elteltével minden naurui szigetlakó meghízott, annyira elkényelmesedtek, hogy a mindössze 21 négyzetkilométernyi, 4 km széles, 5 km hosszú szigeten szinte senki sem jár gyalog, gépkocsival mennek néhány száz méternyire is a lakóhelyüktől. A foszfáttartalék kifogyóban van, viszont a néhány évtizedes „paradicsomi” állapot következményeként a bennszülöttek 40 százaléka cukorbeteg.

A fentiek alapján azon sincs mit csodálkozni, hogy a Perzsa-öböl öt országa: az Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia, Bahrein, Kuvait és Oman is a világ tíz legmagasabb diabéteszarányú országa közé tartozik. Abszolút értékben a legtöbb cukorbeteg a világ legnépesebb államában, Kínában él. Az ország gyors gazdasági növekedése a bőségesebb étrenddel és az ülő életmód elterjedésével összefüggő egészségi rendellenességek elszaporodásához vezetett a bővülő középosztályban. A kínai gazdasági növekedés megindulása óta több tízmillió ember költözött vidékről a nagyvárosokba, ahol a kerékpárt autóra cserélték, és átvették a nyugati életstílust, többek között a gyorséttermi ételek fogyasztását is. Az 1,3 milliárd fős országban a kínai egészségügyi minisztérium adatai szerint több mint 60 millió elhízott és 200 millió túlsúlyos ember él.

Az Egészségügyi Világszervezet kimutatásai szerint 2010-ben a diabétesz és annak szövődményei közel 4 millió életét oltották ki a 20–79 évesek között, a cukorbetegek nagyjából fele szív- és érrendszeri betegségben hal meg. Általában jellemző, hogy az érintettek fele nem is tud a betegségéről. A világjárvány jelentőségét az ENSZ is felismerte, és a nem fertőző betegségek közül először a diabéteszről hozott határozatot 2006-ban. Ebben a határozatban felhívja a tagállamokat, hogy dolgozzanak ki nemzeti megelőző és kezelési stratégiákat a cukorbetegség elleni küzdelemben.

Egy kis klinikum

A diabetes mellitushoz számos különféle betegség tartozik, melyeknek két közös jellemzője van: a legszembeszökőbben hiperglikémiaként jelentkező anyagcserezavar, és olyan késői szövődmények kifejlődésére való hajlam, mint a vaksághoz vezető retinopátia, a veseelégtelenséghez vezető nefropátia, a makro- és mikroangiopátia (a kis és nagy verőerek károsodása), a neuropátia (idegi bántalmak). A diabétesz felléptének oka minden formában relatív vagy abszolút inzulinhiány.

Az 1. típusú diabéteszt (inzulindependens vagy fiatalkori forma) a hasnyálmirigy béta-sejtjeinek autoimmun károsodása okozza, amelynek következménye a csökkent inzulinszekréció és abszolút inzulinhiány. A diabéteszes esetek kb. 5-10 százaléka tartozik ide.

A 2. típusú diabéteszt olyan genetikai és nem genetikai tényezők kombinációja okozza, melyek inzulinrezisztenciához és relatív inzulinhiányhoz, tehát az inzulinrezisztencia miatt megnőtt igényhez képest inzulinhiányos állapothoz vezetnek. A pontos genetikai háttér nem ismeretes. A nem genetikai tényezők közé tartozik az idősebb életkor, a magas kalóriabevitel, a túlsúly, a centrális típusú elhízás, az ülő életmód és az alacsony születési súly. Az összes diabéteszes eset 90-95 százaléka tartozik ide.
Egyéb specifikus típusba sorolnak számos, az inzulinkiválasztást vagy inzulinhatást érintő genetikai eltérést, illetve számos más betegséget, amelyek másodlagosan inzulinrezisztenciához és/vagy inzulinszekréció-defektushoz vezetnek. Az összes eseteknek csak 1-2 százaléka sorolható ide. Terhességi diabétesz esetén a diabétesz a terhesség alatt lép fel először; ez az összes terhesség 3-5 százalékában figyelhető meg. Rendszerint szülés után normalizálódik, de az érintett nők kb. 50 százalékában évekkel később 2. típusú diabétesz alakul ki.

Az inzulin regénye

1923-ban az orvosi Nobel-díjat az inzulin felfedezőinek ítélték. A kanadai Frederick Banting és John Macleod részesült e nagy tudományos elismerésben, ők azonban megosztották a díjat közvetlen munkatársaikkal: Banting Charles Besttel, aki akkor ötödéves orvostanhallgató volt, és valóban kitűnő munkatársnak bizonyult, Macleod pedig James Collippal osztozkodott. Voltaképpen Banting magát tartotta az inzulin felfedezőjének. Az inzulin nevet Macleod, a Torontói Egyetem Élettani Intézetének professzora ajánlotta, és ő minden segítséget megadott a kísérletek végzéséhez. A vizsgálatokba bekapcsolódott Collip professzor is, az Albertai Egyetem kémiatanára. Õ határozta meg az inzulin egységét, vagyis azt a legkisebb inzulinmennyiséget, amely már halállal végződő vércukorcsökkenést idéz elő, ha egészséges tengerimalacba fecskendezik. Emellett Collip nevéhez fűződik az inzulin tisztítása, valamint ipari méretekben való előállítása is. Utóbb kiderült, hogy nemcsak a fent említett Nobel-díjasok jutottak el az inzulin felfedezéséhez, hanem már előttük is más kutatók.

Az első hasnyálmirigy-kivonatot kutya és ló hasnyálmirigyéből a német George Ludwig Zuelzer állította elő. Ez az alkoholos-savas kivonat a mesterségesen cukorbeteggé tett állatokban görcsöket okozott, azért a vele folytatott kísérleteket beszüntette. Pedig Zuelzer tulajdonképpen a később inzulinnak nevezett anyagot állította elő. Az volt a balszerencséje, hogy túl nagy adagokat adott az állatoknak, és azokban hipoglikémiás görcsök keletkeztek. Időrendben a következő a francia Émile Glay fiziológus volt, aki már 1905-ben – Bantingékhoz hasonló módon – előállított a hasnyálmirigyből egy olyan kivonatot, amely a cukorbeteg kutyáknak a vizeletében lévő cukor mennyiségét csökkentette. Glay azonban a megfigyelését nem közölte. Dolgozatát egy lezárt borítékban a párizsi Biológiai Társaság levéltárában helyezte el, és ezt a levelet csak 1922-ben bontották fel.

Ezek a kutatók, noha valóban az inzulint fedezték fel, nem veszélyeztették Bantingék felfedezésének a prioritását, mert kísérleteik eredményét tudományos dolgozatban nem tették közzé. Nicolae Paulescu román professzor viszont, aki a Bukaresti Élettani Intézet igazgatója volt, minden kétséget kizáróan előbb kezdte a kísérleteit, előbb jutott el a hatékony anyaghoz, és előbb hozta nyilvánosságra eredményeit, mint Banting és Best. A Nobel-bizottság nagyot tévedett 1923-ban, mert az inzulin felfedezéséért járó Nobel-díj Paulescut illette volna meg! Õ 1916-ban kezdte meg e téren a munkáit, de az első világháború miatt félbehagyta a kísérleteit. 1921-ben bejelentette, hogy egy hormonkivonatot állított elő, melyet „pancreine”-nek nevezett, és ez megfelelt a később inzulinnak nevezett hormonnak. Dolgozatát 1921. június 22-én adta be az Archives Internationales de Physiologie of Liege-be, és 1921. augusztus 31-én megjelent a cikk. Benne leírta, hogy az általa felfedezett hormon a hasnyálmirigyben keletkezik, használatával csökkenteni lehet mind a diabeteszes, mind az egészséges kutyák vércukorszintjét. Hogy Bantingéknak ismerniük kellett Paulescu felfedezését, arra bizonyíték, hogy az eredeti közleményük irodalomjegyzékében szerepel Paulescu cikke. A Román Tudományos Akadémia az inzulin felfedezésének 50. évfordulója alkalmából felterjesztést küldött a Nobel-bizottsághoz, hogy rehabilitálják Paulescut. Még akkor élt Best, az egyik Nobel-díjjal jutalmazott, aki elismerte, hogy valóban a hiányos franciatudásuk miatt lehetetett a félreértés, és bocsánatot kért, de ennyi évtizeddel az esemény után már nem tud bizonyossággal emlékezni, hogy miként hagyhatták figyelmen kívül Paulescu munkásságát. Paulescu az 1930-as években meghalt. A Nobel-bizottság soha nem korrigálja a korábbi tévedéseit, de elismerte a tévedést, és tisztelettel és megbecsüléssel adózik Paulescunak megkésve. Nobel végrendelete szerint csak élő tudósnak adható a díj… Különben Nicolae Paulescu nevéhez egy tudóshoz méltatlan tevékenység is fűződik. Megrögzött antiszemitaként a zsidóság biológiai alcsonyabbrendűségét hirdette, és Alexandru C. Cuza professzor oldalán megalapította a Nemzeti Keresztény Uniót, az első olyan európai pártot, amelyik a horogkeresztet választotta jelképévé. Emiatt a Nemzetközi Diabétesz Szövetség teljes mértékben elhatárolódott a fajelmélet úttörőjétől.

A cukorbetegség megelőzéséről

A diabétesz elleni küzdelem egyik legfontosabb területe az egészséges életmód, mozgás, étkezés propagálása, megtanítása lehet. A jelenlegi iskolai tananyagokból ez hiányzik. Sajnos az életünket elárasztó reklámok gyakran az egészségre káros élelmiszerek fogyasztására ösztönöznek. A rengeteg cukrot, állati zsiradékokat tartalmazó élelmiszerek ugyanúgy károsak, mint a dohányzás. A cukrozott üdítők, kólák, hamburgerek és a gyorséttermek termékei jórészt egészségtelenek. A hagyományos konyha ezeket az összetevőket nem ismerte, a hazai élelmiszerek, gyümölcsök, zöldségek felhasználásával igenis kialakítható egészséges táplálkozás. Fontos, hogy a gyermekek, fiatalok már korán elkezdjék a mozgást, a sportot, és így elkerülhetik a hízást. Az újabb és újabb hatékony gyógyszerek, az újabb és újabb, kezelést segítő eszközök nagyon fontosak, de a diabéteszre is igaz, hogy a legjobb kezelés a megelőzés. Ha az emberek tudatosan választják az egészséges életmódot, táplálkozást, ha egészségtudatos módon részt vesznek szűrővizsgálatokon, akkor javítható a társadalom egészségi állapota, csökkenthető a cukorbetegek száma.

A diabétesz kezeléséről

A betegség kialakulása után alapvető az életmód megváltoztatása, a megfelelő mozgás, táplálkozás, diéta. Romániában már rendelkezésre állnak a cukorbetegség elleni legmodernebb gyógyszerek, a legmodernebb inzulinkészítmények, a legmodernebb inzulinadagoló tollak, inzulinpumpák és vércukormérők. A kezelés szerves része a vércukor-önellenőrzés, mert ez teszi lehetővé, hogy a beteg a megfelelő vércukorértékéhez igazítsa az étrendjét és például az inzulinadagját. A cukorbetegség a legtöbb krónikus betegségtől eltér abból a szempontból, hogy a kezelés egyik legfontosabb eleme a páciensek oktatása, edukációja. Ennek során az egészségügyi dolgozók, nővérek, betegoktatók, dietetikusok, orvosok átadják azokat az ismereteket a pácienseknek, melyeket sikeresen alkalmazva ez a betegség jól kezelhető. A kezelés csapatmunka, és ebben részt kell venniük a diabetológusok mellett társszakmáknak is, így többek között a szemészeknek, nefrológusoknak, ideggyógyászoknak, hipertonológusoknak is fontos szerepük van a megelőzés és a kezelés terén. A csapatnak természetesen a beteg a legfontosabb tagja. Nemcsak a „vércukrát kezelik”, hanem fontos a megfelelő vérnyomás-, vérzsírértékek fenntartása is, a kezelést egyénre szabottan szükséges megtervezni.
Gyógyítani a diabéteszt ma még nem tudják, de a legfontosabb eszközei adottak a sikeres kezelésnek, amely lehetővé teszi, hogy a cukorbetegek is teljes életet éljenek, sikeresek, boldogok legyenek a családjukban, munkájukban. A kezelésben a beteg nemcsak passzív módon vesz részt, mint a legtöbb kezelésnél, hanem aktívan is. Sajnos a nagyon fontos páciensoktatás ma nem kellően elismert.

Megszólaltattuk a szakorvost

A legilletékesebbet, dr. Amorin Popa orvosprofesszort kerestük fel diabétesz ügyben. A jeles nagyváradi belgyógyászt 2010-ben nevezte ki Cseke Attila egészségügyi miniszter a Nemzeti Diabétesz Bizottság elnökévé. Popa professzor a szakbizottság vezetőjeként a Nemzeti Diabétesz Program irányítója. „A diabétesz az egyik legelterjedtebb krónikus betegség Romániában. Az egészségügyi tárca által meghirdetett programok érintettjei közül a cukorbetegségben szenvedők tábora a legnépesebb. Közel 600 ezer beteg részesül térítésmentes gyógyszer-, illetve inzulinkészítmény-ellátásban, a kezeléshez szükséges inzulinadagoló tollakkal, inzulinpumpákkal és vércukormérőkkel egyetemben. Viszont nagy aggodalomra ad okot az a tény, hogy a diagnosztizálatlan, tehát kezeletlen cukorbetegek száma legalább ugyanakkora, mint a kezelés alá kerülteké, pedig Románia egyike azoknak az államoknak, ahol az ilyen jellegű betegellátás teljes mértékben ingyenes. A költségvetésből ilyen célokra elkülönített összeg meghaladja az országos egészségbiztosítási alap 12 százalékát. Ezen a téren nem lehet takarékoskodni, hiszen az utóbbi évek statisztikája szerint Románia »felzárkózott« az Európai Unió fejlett országainak általános trendjéhez. Ami Bihar megyét illeti, a maga megközelítőleg 27 ezernyi, a lakosság közel 6 százalékát kitevő betegével – akiknek 90 százalékát a 2-es típusú diabéteszesek képezik –, sajnos eléggé az élmezőnyben van, bár már nagyon nagy különbség nincs az ország régiói között, a fejletlenebb megyék is »globalizálódtak« a rizikófaktorok szempontjából. Viszont jelentős eredményeket értünk el, hiszen Bihar megyében a maga 21 szakorvosával a főváros után a legjelentősebb diabétesz-központ működik. Ennek köszönhetően a költségvetésből is nagyobb hányadot igényelhettünk, 120 millió lejt, a szomszédos, kevesebb szakemberrel rendelkező megyék számára juttatott finanszírozásnak több mint a kétszeresét. Tudatosítanunk kell a pácienseinkben, hogy a kockázati tényezőket csökkentő életmódváltás mellett is képesek maradnak teljes életet élni, mint az egészséges emberek, az életesélyük sem csökken, sőt még növekedhet is a többiekéhez képest, ha betartják az előírásokat. Azt is tudatosítanunk kell, hogy elsősorban nem a pillanatnyi vagy huzamosabb vércukorszintérték, hanem a szövődmények, a kóros elváltozások jelentik a legnagyobb veszélyt. Nagyon fontos, a »legolcsóbb« megoldás a megelőzés, de legalább annyira fontos a betegség idejében való felismerése és szakszerű kezelése. A 2-es típusú diabetes mellitus esetében a betegség kezdeti szakaszában a béta-sejtek termelnek ugyan inzulint, de az nem fejti ki megfelelően a hatását, mert a sejtek érzéketlenek vele szemben. Ezen érzéketlenség, az ún. inzulinrezisztencia általában az inzulinreceptorok hibás működése következtében alakul ki, és következtében megemelkedik a vércukorszint. A magas vércukorszint, hiperglikémia miatt a béta-sejtek több inzulint próbálnak termelni, hogy az inzulinrezisztenciát kiegyenlítsék. Ez a folyamat kóros inzulintermeléshez vezet, végül az inzulintermelés kimerül. A betegség kezdetén gyakori a tünetmentesség, a diabétesz tünetei csak lassan alakulnak ki, gyakran a különböző szövődmények megjelenése kapcsán diagnosztizálják a kórt. A kezdeti szakaszban életmód-változtatással (diéta, helyes táplálkozás, sport, testsúlycsökkentés), majd vércukorcsökkentő, valamint az inzulin hatását növelő tablettás készítményekkel kezelhető. A későbbi szakaszban, mikor az inzulintermelés már kimerült, az 1-es típusú diabéteszhez hasonlóan szükségessé válik az inzulin adása.”

Néhány fontos következtetés

Az inzulinnal szembeni érzékenység csökkenése, az inzulinrezisztencia szorosan összefügg az elhízással. A 2-es típusú betegek 80 százaléka elhízott, többségük magas vérnyomástól is szenved. A betegség általában középkorú vagy idős embereknél alakul ki. E diabéteszforma gyakorisága szorosan összefügg az életmóddal; a mozgásszegény életmód, az elhízás, az egészségtelen táplálkozás döntő szerepet játszik e betegség kialakulásában. Manapság, az elhízás gyermek- és serdülőkorban is jelentkező rohamos terjedésével azonban ebben a korban is egyre több diabétesz jelentkezik. A világon a 2-es típusú betegek száma drámaian növekszik a fejlett társadalmakban tapasztalható egészségtelen életmód és táplálkozási szokások miatt. Korábban ezt a diabéteszformát „enyhe” betegségnek tartották, mivel sokáig nem okoz panaszt, nem feltétlenül igényel inzulint. Ma már tudjuk, hogy ez nem igaz, a 2-es típusú cukorbetegség súlyos betegség. Súlyos, mivel mintegy 10-15 évvel lerövidíti a várható életkort, nagyon magas a szív- és érrendszeri betegségek gyakorisága és súlyossága. Egy 2-es típusú diabéteszes beteg olyan szív-érrendszeri veszélyeztetettségnek van kitéve, mint egy nem cukorbeteg, infarktuson átesett beteg.

Kék fényben a világ

A diabétesz világnapot minden évben november 14-én tartják. Ezen a napon született Frederick Banting, akinek Charles Besttel közös gondolata vezetett az inzulin 1922-es felfedezéséhez. A világnapot a Nemzetközi Diabétesz Szövetség (IDF) és tagszervezetei rendezik meg. Első alkalommal 1991-ben tartotta a Nemzetközi Diabétesz Szövetség és az Egészségügyi Világszervezet, látva a cukorbetegség világszerte növekvő terjedését. Azóta a világnap népszerűsége folyamatosan nő, ma már több mint 350 millió embert kapcsol össze bolygónkon. A UNite for Diabetes kampány vezetett a cukorbetegség elleni küzdelem világszintű összefogásához, melynek eredményeként 2006. december 20-án az ENSZ-közgyűlés elfogadta a 61/225. sz. határozatot – ez a cukorbetegség krónikus, életminőséget rontó és költséges voltára hívja fel a figyelmet.

A diabétesz világnap logója egy kék kör, ez a cukorbetegség nemzetközi szimbóluma, a cukorbetegséggel küzdő szervezetek és személyek világszintű közösségét jelképezi. A kör valamennyi kultúrában az élet és az egészség szimbóluma. A kék szín az eget jelképezi, mely egyesíti a nemzeteket, és egyben az ENSZ zászlójának színe is. A figyelem felhívása végett kampány indult annak érdekében, hogy minél több épület legyen kék színnel megvilágítva a cukorbetegség világnapján. 2008-ban például világszerte 1107 épület borult kék fénybe.

A világnap minden évben egy olyan téma köré szerveződik, amelyik a cukorbetegséggel kapcsolatos. 2009 és 2013 között – nem véletlenül – a világnap témájául a diabéteszről való oktatást és e kór megelőzését választották.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!