Vasárnap – vásárnap a Posticumban

A nagyváradi Posticum kulturális központ és vendégház szerteágazó tevékenysége újabb érdekes kezdeményezéssel bővült. Az ötletgazda – mint megannyiszor – most is Rencsik Imre római katolikus lelkész, a központ megálmodója volt. Szilágyi Aladár riportja.

A váradiak, az itt vendégeskedő bel- és külföldiek hozzászokhattak, hogy az önmagát Movimentum Iuventutis Chiristianae-ként, Keresztény Ifjúsági Szervezetként meghatározó intézmény falai között – és falai előtt – mindig történik valami. (Hogy egyebet ne említsek: a legutóbbi jeles napok, az immár hagyományos Jazzfesztivál záróeseményeként szólalt meg utoljára saját előadásában Vukán György „Missa ad Dominum Jesus Christinum” című miséje, Anette Lowman amerikai énekesnő szövegeivel. A két szerző ezúttal Nagyváradon találkozott – akkor még senki sem sejtette, hogy utolsó alkalommal –, néhány héttel Vukán hirtelen bekövetkezett elhalálozása előtt…)
A mostani közösségformáló esemény sokkalta köznapibb, ha úgy tetszik: praktikusabb a zenei fesztiválnál. Immár negyedik alkalommal tartanak vasárnapi vásárnapot a Posticum teraszán. Bevallom: eddig hírét se hallottam a kezdeményezésnek, mely, Úr napja lévén, természetesen minden alkalommal szentmisével kezdődik a központ kápolnájában. A szolgálatot a ház lelkésze, Rácz László végzi, paptársa, Németh László nyugalmazott plébános segédletével. A modernségében puritán, természetes megvilágítású istenházában, melynek „oltárképét” tervezője, Szabó Arnold műépítész elképzelése szerint a szemközti park fáinak üdezöld látványa képezi, szinte minden ülőhelyet elfoglal az ideszokott hívek közössége. A mise befejeztével családias hangulatú társadalmi esemény következik: a résztvevők a vasárnapi vásár színterére, a Posticum teraszára vonulnak. Nem, nem látványos „sokadalom” ez, a néhány áruspult inkább egy szerényebb „kevesedelem” megtartására alkalmas, de más, több egy hagyományos kispiacnál. Ugyanis kizárólag biotermékek forgalmazására biztosított itt teret a kezdeményező.

Az „udvari szállító”László Zsolt Bihardiószegről hozza a terményeit. Tizenkét hektáron gazdálkodik, gabonát, szabadföldi zöldségféléket, gyümölcsöt termeszt népes famíliája segédletével. A zöldségek közül főleg paradicsomot, paprikát, padlizsánt, tököt, káposztát, karalábét, apró burgonyát, uborkát kínál a vásárlóinak. A fiatalember öt éve kezdte a biogazdálkodást, előbb a családja számára. Bár sokan furcsállták a hagyományostól eltérő tevékenységét, egyre többen érdeklődnek a természetes ízeket őrző, zamatos, vitamindús, vegyszermentes termények iránt. Õ jelentkezett elsőként a Posticum „piacára”, nem tart a konkurenciától, ellenkezőleg: reményei szerint sikerül más gazdákat is ide toboroznia, s a vásárlói kör is bővülni fog. Egyébként Zsolt a Posticum „udvari szállítója”, rendszeresen biztosítja a vendégház konyhája számára a friss főznivalókat. Kínálatuknak nagy keletje van Váradon, Kolozsváron, egyebütt, a közeli városokban. Egy-két éven belül az új gyümölcsösük is termőre fordul, főleg diót, szilvát, körtét és almát telepítettek.

Házi kenyér, házi szalámi, házi sajt A szomszédos asztalon Székelyföldről származó biolekvárok, szörpök kerültek közszemlére, a harmadikon pedig a Posticum tanyájáról érkezett tejtermékek, érlelt, füstölt tehénsajt, joghurt, krémsajt, krémtúró, tejföl, túró, no meg mangalica szalonna, zsír, mangalica és növendék szürke marha húsából készített vegyes kolbász, szalámi. A tálcán kínált csábításnak meg sem próbálok ellenállni: a Ház kemencéjében sütött kenyér falatkáit, egy-egy kitűnően fűszerezett szalámi szelettel, sajtdarabkával megkoronázva, László gazda paradicsomja kíséretében kóstolgatom. Ha a pénztárcám engedné, akár az egészet hazavinném… Ennél a húsos pultnál Bartos Csilla tüsténkedik. Volt újságíró kollégám jelenleg a nagyváradi Szent Angéla gyermekotthon vezetője. Csillát húsz évi magyarországi távollét után Böjte Csaba csábította haza, az ő felkérésére állt a jelenleg tizennyolc árva, elhagyott gyermeknek otthont biztosító intézmény élére. Szoros munkakapcsolat alakult ki közte és Rencsik Imréék között, hiszen a központ rendszeresen támogatja élelemmel meg egyebekkel a Szent Angéla nevét viselő házat, Csilla pedig – többek közt – a Posticum biotermékeinek árusításában segédkezik. Egyik tevékenység sem idegen tőle, hiszen ő maga elhagyott gyermekként nevelőszülőknek hála nőtt fel, magyarhoni időzése alatt pedig egy környezetvédelmi szervezet irányítója volt. A sor végén, egy szerény asztalon mindenféle apró, kötött, horgolt holmit, táskát, zoknit, telefontartót, karkötőt kínál megvételre két leányka. „Ezek mind a mi termékeink – magyarázza büszkén Csilla –, fürge ujjú, szorgalmas védenceim kézimunkái.”

Magad, uram… Rencsik Imre távollétében a két László atyát fogom vallatóra. Néhány esztendeje már írtam az Erdélyi Riport hasábjain egy nagyobb lélegzetű anyagot a Posticumról, azóta sok minden történt a központ háza táján. Egyebek között, az akkoriban beindított tanyagazdaságuk is szépen gyarapodott. Napjainkra a hajdan kavicsbányaként hasznosított, halastóval bővített terület Biharpüspöki határában tekintélyes farmmá fejlődött. Felfuttatták a szürke marha állományukat, teheneket, bivalyokat is tartanak, négy szamár, két póniló tartozik a gazdasághoz, mintegy nyolcvan mangalica hízik az ólakban, több mint száz liba, tyúk biztosít húst, tojást az önellátáshoz. A gondjuk az, hogy nehezen találnak megfelelő, megbízható embereket az állatok gondozására, őrzésére. „Bizony, nem is olyan régen még Imre atya járt ki minden áldott nap gondozni, etetni, fejni a jószágokat – magyarázzák –, magad uram, ha szolgáld nincs alapon.”
Szemlátomást a vasárnapi vásár vevőköre kellemesen érzi magát a piacként fungáló placcon, a hívek otthonos hangulatban vásárolgatnak, társalognak. A családias atmoszférát két bűvös-bájos kismama fokozza: a felnőttek lábai közt mezítlábas csöppségek kúsznak-másznak fürgén – az anyukák kihozták őket „világot látni”.
A terasz peremén nagyszakállú, bozontos jóismerősünk, barátunk napfürdőzik, félig hunyt szemekkel. Zudor János költő, a Posticum bentlakó házipoétája. János testvérünk annyi sanyarú, zaklatott esztendő után itt lelt nyugalomra. Imre atya nem csak befogadta, az ellátásáról, a kötetei megjelentetéséről is gondoskodik. A fáma szerint minden versét azon frissiben honorálják errefelé…