Szelterszi árnyékkövetők

A nyári táborok közt találni szerényebb összejöveteleket, költséges fesztiválokat, tömegeket megszólítókat, és olyanokat is, mint a szelterszfürdői társadalomtudományi tábor: néhány tucat szakember és egyetemista számára tervezettet. E négy napos együttlét szerénysége ellenére olyan értékeket mutat fel, amelyről nem érdemes lemaradi. Kustán Magyari Attila írása.

A tizenhárom éve Szelterszfürdőre kihelyezett találkozóra úgy járnak évente a szociológusok, történészek, néprajzosok, mint valami zarándokhelyre. A párhuzam nem teljes persze, a szlovákiai vendégek fehér- és vörösbora, a patakban hűtött sörök tucatjai, a tábortűzben körbeadott gyanús pálinkák nem épp a vallási visszafogottságot erősítik, a hangulatot azonban annál inkább. A beszélgetéseket szintén: ez a tábor reggeltől estig a társadalmunkról szól, a legkülönfélébb megközelítésekben, és a legszélesebb alkoholszint-skálán. Ahogy a Nap körbejárja az eget, és az árnyék a tábor közepén álló fát, úgy változnak az előadások helyszínei, de jó;val éjfél után, amikor már máshol jár a csillagunk, látni még, ahogy a kassai vendég hevesen magyaráz a budapesti szociológusnak, vagy két kolozsvári szakértő az RMDSZ helyzetét vitatja a menedékház ajtajánál, nem kevés álmossággal a szemében.
Érdekes megfigyelni néhány, a táborlakókra jellemző tulajdonságot: tudománytalan megfigyeléseim eredménye, hogy a Szelterszen összegyűlt kisgyerekes családok száma megduplázódott tavaly óta, a férfiak többsége arcszőrzettel bír, a hölgyek száz százaléka csinos. Míg a kicsik a fűben játszanak, vagy a felnőttek közt szaladgálnak egy-egy nagy legódarabkával, Salat Levente, a BBTE politikatudományi karának dékánhelyettese számol be az autonómiát illető új gondolatairól. Mindenekelőtt azt vázolja fel, hogy a tizenhat autonómiatervezet, ami mostanáig elkészült, kontraproduktív, és könnyű helyzetbe hozta a román felet. Az egymással rivalizáló koncepciókat nem tudták jól eladni, de maguk a tervezetek is csapnivalók voltak, a románok ügyével nem foglalkoztak, a többségi társadalom részéről pedig mindössze egy esetben hívtak szakértőt.
A helyzet mégsem olyan rossz, mint amennyire annak tűnik: az erdélyi magyarság esetében az autonómia bizonyos feltételei adottak, így például az önálló iskolarendszer, vagy az egyházak léte.
Míg korábban úgy gondolta, hogy a politikai szereplők egy minimumban való megállapodása nélkül nem léphetünk előre az autonómia kérdésében, a szelterszi tábor előtt egy héttel Salat ennek ellenkezőjére is esélyt kezdett látni. Ma úgy gondolja, a küzdelem folyatásának négy, egymást kiegészítő eleme van. Az első a román féllel való kommunikáció a közvélemény és a politikum megcélzásával, amely során az autonómia jogosultságát és indokoltságát vehetjük célba, az intézményes alakzatok kérdésének elodázásával. A másik fontos elem, hogy ma az autonómia intézményeit nem volna képes működtetni a magyarság, a következő fontos szempont, hogy megfelelőképpen mozgósítsunk, a negyedik pedig a nemzetközi fórumokon való szerepeltetés.
Salat egy munkamegosztást dolgozott ki, amelyben az RMDSZ a román politikummal kommunikálna, az EMNT és az EMNP a magyarság teljesítőképességének javításában vállalhatna szerepet, míg az SZNT mozgósíthatna. A nemzetközi fórumokkal kapcsolatban, az utóbbi idők pozitív fejleményeit tekintetbe véve ismét az RMDSZ jeleskedhetne.

Párbeszéd az állatkertről Esténként, amikor a táborlakók leváltják a rövidnadrágokat, és pulóvert húznak, a tábortűz viszont csak az éjszakai beszélgetésekre van tervezve, az előadások a Szent Gellért Alapítvány menedékházában folytatódnak. Itt zajlik a György Péter Állatkert Kolozsváron – képzelt Erdély című új könyvével kapcsolatos vita is, Szerbhorváth György, Nóvé Béla és Bárdi Nándor részvételével. Nóvé fontos műről beszél, amely a fantomizált Erdély- és Székelyföld-képet, a trianoni traumát igyekszik tisztázni, meglehetősen bőkezűen élve az intertextualitásokkal. Maga a cím is irodalmi utalás, Bodor Ádám egykori csínytevését idézi fel, aki név nélkül, naiv olvasóként levelet írt az Utunk folyóiratba, arról érdeklődve, miért nincs állatkert a kincses városban?
Ha egy mondatban összegezhetnénk a könyvet, akkor azt mondhatnánk, ez egy nemzetegyesítés állapotáról szól, arról, hogy miért nem sikerült megvalósítani az alkotmányos patriotizmust, és mi van a jelenlévő etnikai nacionalizmussal, – fogalmaz Bárdi, aki szerint a felvázolt témákban tévelyeg az író. Szerinte azért kell elolvasni Erdélyben ezt a könyvet, hogy a Magyarországon zajló zavart, a kettős állampolgársággal kapcsolatos elképzeléseket jobban megértsük, hiszen az utóbbi nem a külhoniakról, hanem a magyar politikai közösség traumatikus kínlódásáról.

Egy kalandos életmozi Hogy Korunk-szerkesztőből miként lesz bostoni szoftverfejlesztő, majd információs szakkönyvtár-tervező Szaúd-Arábiában, hogyan kerül az első tíz ember közé, aki a mai böngészők ősét első ízben próbálhatja ki, arról maga az illetékes beszél egy este: Aradi József. Az őszes férfi ritka jelenségnek számít azelőtt is, hogy a felsoroltakat megtudnánk róla. Okostelefonját és annak töltőjét soha nem teszi le, a forróbb órákban igénybe vesz egy asztalt, és ott a laptopja képernyőjébe merülve ül. Egyik este aztán kiderül, olyan életúttal bír, amiből remek kalandfilmet forgathatna egy ügyes rendező.
Bárdi Nándor előzetes ismertetőjében úgy fogalmaz, az erdélyi magyar társadalomtudomány Aradi köpönyegéből bújt elő, riportjai, szociográfiái megerősítik ezt a mondatot, és a tény, hogy 1972 és 1982 között a Korunk szerkesztőségében dolgozott, az Echinoxban, az Igazságban, a Tettben publikált. 1983-ban intett búcsút az országnak, hogy aztán szoftvertervezőként folytassa pályáját, internetes adatbázis-kezelők kiépítésével, intelligens szövegfelismerő rendszerek fejlesztésével.
A maga életmozijában mindig fontos szerepet játszottak a beszédhelyzetek, – veszi át a szót Aradi. Mindig próbálta befolyásolni az emberek életpályáját, függetlenül attól, hogy ki milyen problémával kereste meg. Tanácsokat soha nem adott, csak rákérdezett, olvasták-e ezt vagy azt az írást, ami segíthet nekik. Hogy az ember évtizedekkel később milyen megítélés alá esik, az utólag konstruált legendákon múlik már, így például létezik olyan visszaemlékezés, amely szerint a társadalomnéprajzi kör Aradi nélkül talán meg sem született volna. Õ viszont emlékszik rá biztosan, hogy más ötlete volt a társaság alapítása, szervezőként sem vett benne részt. Aradi életében fontos volt a köztesség is, sváb, német, székely, szász származású, magyarul beszélő felmenőkkel bír, így az a kérdés számára, hogy ő micsoda, tudatosította benne hibrid mivoltát.
Tánczos Vilmos lelkes beszédet tart arról, hogy diákként milyen kapcsolatot ápolhatott az est meghívottjával, visszaemlékezik a Korunk szerkesztőségében álló asztalra, amely körül mindig vendégek tolakodtak, és arra, hogy valóban, ha kérdés merült fel valaki részéről, Aradi mindig tudta, kinek milyen olvasmányt kell a kezébe nyomnia.

Sátorbontás Az idei tábor vasárnap déli kiértékelésekor még szóba kerülnek az elhangzott előadások és viták, az élesebb vélemények, a hosszú beszédek miatti csúszások. A tányérokat számláló házigazda jóvoltából kiderül, a tavalyinál több vendég tartózkodott a táborban, közel nyolcvan fő egy forgalmasabb napon, a cél persze sem a múltban, sem a jövőben nem a mennyiség növelése, hanem, a minőségé.