Az arany tévút

„Ki hallott már olyat, hogy egy biztos többséggel rendelkező kormánykoalíció az ország parlamentje elé terjeszt egy törvényt egy hosszú évek óta a közvéleményt megosztó kérdésben, majd maga az előterjesztő miniszterelnök jelzi, hogy talán meg sem szavazza azt?” Szűcs László vezércikke.

Victor Ponta miniszterelnök hétköznapokon kilenctől négyig, tekintettel az ország gazdasági helyzetére, lelkes támogatója a verespataki ciántechnológiás aranybányászatnak. Majd a délutáni órákban a Szociáldemokrata Párt választott törvényhozójaként ugyanő környezetvédelmi megfontolásokból elbizonytalanodik. Kedves ember, de nem jó szakmát választott.
Ki hallott már olyat, hogy egy biztos többséggel rendelkező kormánykoalíció az ország parlamentje elé terjeszt egy törvényt egy hosszú évek óta a közvéleményt megosztó kérdésben, majd maga az előterjesztő miniszterelnök jelzi, hogy talán meg sem szavazza azt, s képviselőtársait sem biztatja erre, igaz, nem is beszéli le arról, hogy az igen gombot nyomják meg? Ez gyáva viselkedés, a felelősséget úgy hárítja el, ahogy a kutya rázza le magáról a vizet. Ezért is mondom, hogy pályatévesztett.
Pedig volt ideje és lehetősége mérlegelni, meghallgatni, figyelmesen elolvasni a környezetvédők és a gazdasági szakemberek érveit, mérlegelni a lehetséges következményeket, tárgyalni mindenkivel, aki érintett, majd dönteni. Dönteni és végrehajtani. Ezért fizetik.
Mondja azt, hogy igen, a költségvetés várható bevételei mellett a beruházó által szavatolt biztonsági intézkedések kizárnak egy, a nagybányai ciánkatasztrófához hasonló tragédiát, ezért vágjunk bele, fiúk, a nemzeti bank trezorjaiban készítsétek elő a helyet a sok aranynak, ezüstnek. Ugyanis az új jogszabály értelmében az állam természetben is kérheti, ami neki jár. És dönthetne úgy is, hogy bátran mond egy végleges nemet, a táj s a környezet védelme fontosabb a várható nyereségnél. Akkor is, ha ezért utálni fogják egy ideig Verespatak környékén a beruházáspárti lakosok. Persze, ha az embernek döntéshozóként ilyen gondolatai vannak, akkor nem szöszöl egy egészen más irányba mutató törvény apró részleteivel, hogy kinek hány százalék, hány dollár, hány munkahely, literenként hány milliomodrész cián.
Talán az lehetett az elbizonytalanodás oka, hogy maga sem hiszi, hogy a törvény előírásait be lehet tartani, ami a teljes politikai elitről állít ki elégtelen bizonyítványt. Az, hogy annyi év után sem képesek olyan törvényt letenni az asztalra, amely használható, alkalmazható, transzparens. Akkor mire számítsunk egyebekben? Mihez tetszenek érteni?
Tartok tőle, ez az őszinteségi rohamba torkolló bizonytalanság csak porhintés. A törvény megkapja a kellő többséget, alkalmazhatóvá válik, esetleg az államfő játszik vele kicsinykét, ha neki az úgy hoz publicitást az őszi politikai szezonba beköszönő unokája mellett. Talán az RMDSZ lesz az egyetlen frakció, amely egységesen a beruházás elkezdése ellen voksol, pontosan a félszívvel beterjesztett új törvény ellen. Hiszen ha maga a kormányfő sem mentes a kételyektől, miért gondolkozzon másképpen az ellenzék?