Sajtótábor a Vajdaságban

2010. 10. 15. 10:43Az újságok írói, rádiók, tévék szerkesztői egyesületeik gyűjtőszervezete, a Külhoni Magyar Újságíró Egyesületek Konvenciója, a KMÚEK szokásos évi egybesereglésére találkoztak a nem véletlenül Móra Ferenc nevét viselő művelődési egyesület székházában, mely szép példája annak, miként lehet igényesen és hasznosan elkölteni az anyaországból érkezett támogatásokat. A nemrég még leromlott állagú kúriát kívül-belül igényesen felújították, majdan kollégium is működhet benne, ahova összeszedhetik a környék magyar diákjait a fogyó létszámú helyi iskola megerősítésére. Amúgy a határkörüliség nem teljes, a szlovéniai, muravidéki, horvátországi, vajdasági és erdélyi-partiumi sajtósok mellett a Konvenció néhány magyarországi barátja volt jelen, hiányoztak viszont a kárpátaljai kollégák, illetve a felvidékiek. Utóbbiak számára némi felmentéssel szolgálhat, hogy otthon éppen kormányt váltottak.

Vajdaságba személyivel. Csóka, ez a jó tízezer lakosú település nevében ugyan község, mégis városias hangulatú, s az utcákon magyar és szerb szót egyaránt hallani. A már említett Mórának, aki nem csak íróként kötődik Csókához, hiszen a közelben fontos régészeti ásatásokat vezetett egykor, szobor is őrzi az emlékét. Amúgy legalábbis a felszínen nem érezni jeleit etnikai ellentéteknek, a kis söröző teraszán, ahol megismerkedünk a Jelen (Szarvas) nevű hazai sörfajtával, a fiatal szerb pincérnél nem okoz gondot nyelvismeretünk hiánya, igaz, nem szükségeltetnek különösebb lingvisztikai ismeretek ahhoz, hogy az ember két üveg sört rendeljen ott, ahol amúgy is ez a műintézmény fő tevékenysége. A szomszéd asztalnál kedélyes szerb férfitársaság kávézgat, a központi bulvársajtó híreit olvasva-kommentálva. Szavaikból kivenni, természetesen a foci-vb a fő téma, ugyan már a szerb nemzeti tizenegy kiesett közben, de a németek elverése valamelyest kárpótolja az idő előtti búcsúzásuk miatt érzett csalódottságukat.
Egyébként az ország nyitottság felé való törekvését jelzi, hogy a határátkelőn már nekünk román állampolgároknak is elegendő, ha a személyi igazolványunkat mutatjuk fel, igaz, fordítva még nem működik ez a könnyített átlépés. S nem is gyors, a Szeged közeli, röszkei határátkelőnél meglehetősen hosszú sor kígyózott, zömében törökök igyekeztek haza szabadságra különböző nyugat-európai országok rendszámait viselő kocsiikban.

Zenta, toronytávlatból. Amúgy a sajtósok összesereglésének kettős az apropója, hiszen a Csókához közeli kis faluban, Tiszaszentmiklóson a Konvencióval egy időben nyári iskolában oktatják immár néhány esztendeje az újságírást, többek között a találkozó néhány résztvevője, így Maksay Magdolna Kolozsvárról, illetve Kókai Péter, aki korábban az újvidéki Magyar Szót főszerkesztette, ma a lap marketingjéért felel. Mintegy másfél tucatnyi középiskolás ismerkedik gyakorlatorientáltan az újságírás mesterségével, magam a hír szentségét és a vélemény szabadságát körüljárva tapasztalom érdeklődésüket, nem egy esetben készségüket, tehetségüket. Az érdeklődésre jellemző, hogy néhány szabadkai fiatal rádiós az óra után a kocsiig kísérve kérdez tovább az őket láthatóan foglalkoztató szakmai-nemzedéki problémákról. A több éve minden nyáron a szentmiklósi plébánián zajló tábort amúgy Tóth Lívia kollégánk szervezi, a Hét Nap és a Bánáti Újság segítségével. Kókai kollégától azt is megtudom, a nyári iskola haszna, hogy a lapok így külső munkatársakhoz juthatnak olyan településeken, ahol például a Vajdaság napilapjának, a Magyar Szónak nincs főállású tudósítója.
Apropó, Magyar Szó, másnap vizitelünk is a kiválóan szerkesztett, igényes újság zentai fiókszerkesztőségében, amely személyi állományában, kinézetében is több mint fiók, az erdélyi napilapok jelentős része összesen nem dolgozik nagyobb helyen s több munkatárssal. Szombat délelőtt csendesebb a redakció, a lap egyik korábbi főszerkesztője mesél a Magyar Szóról, különösen a súlyos nehézségekkel járó kilencvenes évekről. Jólesik egy kis igazi redakció-illatot beszippantani, a kollégákkal a szokásos örök rohanás helyett ráérősen eldiskurálni.
Az éppen áradó, pillepalackok ezreit és egyéb szemetet sodró Tisza partján fekvő Zentán, e szemrevaló, kellemes, négyötödrészt ma is magyarok által lakott városban járva, ahol a boltokon, közintézményeken szinte mindenütt ott a magyar felirat is, természetesen nem kerülhetjük el a mutatós városháza tornyát, amelyben igen ötletesen kivitelezve múzeumot rendeztek be, elsősorban a nevezetes zentai csata emlékét megörökítve. A tárlat korszerű, korabeli tárgyakkal, szemléletes makettel, mely a törökök számára csúfos vereséggel véget érő ütközetet mutatja be, ezenkívül a háttérben szól az ismertető szöveg, plazmaképernyőkön pedig illusztrálják is az elhangzottakat. Komoly erőpróba persze a toronybeli múzeumlátogatás, kétszázvalahány lépcsőn jutunk a magasba, ahonnan viszont csodálatos a kilátás. Tiszta, páramentes időben állítólag egyik-másik magasabb szegedi épület is kivehető a messzeségben. Odafent a torony tetején körbefutó kilátón a helyi tűzoltóság egyik munkatársa teljesít szolgálatot, távcsövével pásztázza a tájat, azt figyelve, hogy most, aratás idején nem lobban-e fel valahol tűz. Szerencsére ezúttal nincs ok az aggodalomra, csak a búzát vágó kombájnok nyomában felkavarodó porfelhők látszanak a távcsőben.

Igazi halászlé, álruhás nyomdák. A délutánt már egy másik vajdasági városban töltjük, Bácstopolya strandján lehet fürdőzni a tikkasztó melegben, no nem a kávébarna Tiszában, az most veszélyes vállalkozás lenne, hanem egy patak vizét duzzasztották fel jó pár éve, s ennek partjainál alakítottak ki hangulatos vízi paradicsomot. A sörök és pelinkovácok (ürmös, az Unicumnál kisebb alkoholtartalmú keserűlikőr) kóstolgatása után a strandhoz tartozó halászcsárdában vagyunk a vajdasági parlament elnöke, Egeresi Sándor  (képünkön) vendégei egy remek halászlére. A vajdasági magyar politikust szakmai reflexből politikai ügyekről faggatják a kollégák. Láthatóan jól ismert, népszerű alakja a közéletnek, át-átköszön, át-átmegy üdvözölni ismerősöket szinte minden asztalhoz. A hátunk mögött a hatalmas képernyőn a németek éppen belekezdenek Maradona barátunk argentin aranylábúinak megalázó kiejtésébe.
Még javában tart a meccs, miközben mi már egy újabb helyszín felé tartunk: alkalmi idegenvezetőnk, a buszban a humorérzékünk megőrzése céljából illatos barackpálinkát porciózó Kókai Szilveszter kettős nyomdalátogatást helyez kilátásba. Ugyan a repetázott halászlétől kissé elnehezülve nem mutatunk kitörő lelkesedést az üzemvizitek iránt, de hát újságírókként mégiscsak illik némi szakmai érdeklődést tanúsítani. Akkor már kissé gyanút fogunk, amikor Bácsfeketehegy szűk utcácskáin kínlódik a szabadkai közszállítási vállalat rendelkezésünkre bocsátott buszának türelmes szerb sofőrje. Kinek volt az ötlete a falusi porták közt nyomdát létrehozni, ráadásul nem is egyet? Hamarosan kiderül, csupán Szilveszter barátunk hozta ránk a frászt az üzemvizitációval, valójában a Horkai család pálinkafőzdéjével ismerkedhetünk meg, rotációs gépek helyett a saját fejlesztésű meggymagozó készüléket tanulmányozva behatóbban. Fő alapanyaguk a meggy, vagy száz fájuk sorakozik a kertben, mely az idén a kedvezőtlen idő miatt igen szerény hozamot produkált. Azért megkóstolhatjuk aromás meggypálinkájukat, meggyborukat, s meggylikőrjüket a hölgyek. Aki az otthoniakra is gondol, az vásárolhat is a csinos, hosszú, keskeny félliteres üvegbe palackozott italból, a meggypálinka üvegje 500 dinárt kóstál (ami nagyjából öt eurónak felel meg), másik különlegességük, a mesébe illő birspálinka hétszázba kerül. A korábbi, ötven fok körüli italt mostanság az elvárásokhoz igazodva 42 fokosra szelídítve készíti a diplomás szakember, Zsolt, illetve édesapja, András. A ház asszonya közben friss pogácsával kínálja a különféle italok kóstolgatásától már lassan elkókadó firkászokat. Pedig még hátravan a másik „nyomda”, a Lódi-Vinum pincészet, ahol Lódi Miklós mutatja be előbb a borgazdaságot, majd tart ismertetőt az általuk készített fehér-, rozé és vörösborokból. A társaság, illetve alkalmi szakemberünk, az MTI-s M. Lengyel László ízlelőbimbóinak tetszését a félszáraz cuvée nyeri el leginkább. Nosza, ebből is bevásárolunk. A borban az igazságot meglelő társaságra némi szunyókálás helyett esti kulturális programok várnak, előbb egy könyvbemutató, Bácsfeketehegy monográfiájának második kötetét ajánlják a városi színháztermekkel vetekedő művelődési házban a helybeliekből és a vendégekből álló publikum figyelmébe, majd egy műkedvelő színtársulat, a Leányfaluból érkezett Szekér Színház igyekszik négy Móricz-egyfelvonásossal, feledhető színvonalon gondoskodni a publikum szórakoztatásáról. Mire a férfi-nő kapcsolat kacagtató tanulságait számba vevő előadás véget ér, odakint kitör a vihar, dörög, villámlik, zuhog, úgyhogy kissé megázva – de már valamelyest kipihenve, s nem oly elázva – ülünk le a vacsorához, mely kiadós töltött káposzta, füstölt kolbászkarikákkal, jó háziasan, mintha éppen lakodalmas asztalhoz telepedtünk volna. Fél szemmel azért figyelünk arra is, mint lépnek túl egyetlen sovány gólocskával Paraguayon a későbbi világbajnok spanyolok, a pincér bennfentesen elárulja nekünk: „Meglátják, uraim, a végén úgyis németek lesznek a bajnokok, akiket még mi is megvertünk.” Nos, Paul, a polip jobb jósnak bizonyult. Azért a sportot nem csupán nézőként műveljük, a nehéz töltött káposztát egy kis pingpongozással mozgatjuk át. S ugyan már késő este van, buszunk még most sem csókai szálláshelyünk felé veszi az irányt, hanem kilátogatunk Kishegyesre, ahol a falu híressé vált szülötte, Rúzsa Magdi koncertezik Hobóval. Ahhoz már sem erőnk, sem kedvünk, hogy a nagyszerű énekesnő kedvéért az alkalmi színpad körül a kishegyesi sarat dagasszuk, de a koncertet, s előtte a zivatart hősiesen álló, a színielőadást a koncert kedvéért jó érzékkel kihagyó újságíró-iskolásokat éjfélre sikerül valahogy egybeterelni.

Nem maradunk azonban énekszó nélkül, hiszen a buszban, haza Csóka felé, az ébren maradók Szilveszter barátunk vezényletével nótázásba csapnak. Avatott dalárda ez, nemhiába gyakoroltunk az előző két estén is a csókai iskola egyik énekes-gitáros tanára, illetve az MTV-s Havasi János remek hegedűjátékától kísérve. A zárónóta természetesen a Nem megyünk mi innen el…, de a házigazda, a Móra Egyesület nem is akar kiverni minket, sőt, szeretettel várják mindazokat, akik Csókára látogatnak a későbbiekben is. Tanúsítom, megéri.



Csókai napok summázata – a KMÚEK zárónyilatkozata

A csókai együttlét színvonalas előadásokkal és érdekes vitákkal járó érdemi részét foglalja össze a zárónapon elfogadott alábbi nyilatkozat, melynek megszövegezését a hagyományoknak megfelelően az a Klemm József végezte, akit 2010. júniusában, ottlétünk idején neveztek ki az Újvidéki Rádió vezérigazgatójává.

1. A KMÚEK tagszervezetei szerint a közösségépítésben és közösségmegőrzésben kivételes szerepe van a külhoni magyar sajtónak. Ezért az újságírókban tudatosítani kell, hogy a szakmai követelmények tiszteletben tartásán kívül a kisebbségi újságírókra kiemelt felelősség hárul a közösségi érdekek védelmében és a közösségi értékek létrehozásában. A kisebbségi médiumok azonban csak akkor tudják teljesíteni ezt a feladatot, ha nyelvi és szakmai szempontból egyaránt minden pillanatban kielégítik a legmagasabb szintű minőségi elvárásokat.

2. A külhoni magyar újságírásban megkövetelt minőségi előrelépést szem előtt tartva a KMÚEK ezúttal is kiemelte a szervezett, folyamatos és a gyakorlati oktatásra összpontosító újságíróképzés és továbbképzés fontosságát. Egyúttal szorgalmazta, hogy a Konvenció által öt évvel ezelőtt elfogadott tervet időszerűsítve és kiegészítve mielőbb dolgozzák ki a Kárpát-medencei magyar újságírók folyamatos képzésére és továbbképzésére vonatkozó projektumot.

3. A résztvevők megelégedéssel nyugtázták, hogy a tagszervezetek hozzáláttak az egész Kárpát-medencét felölelő magyar médiatár kidolgozásához. Az adatgyűjtési módszer egységesítését követően várható, hogy a tervekkel összhangban szeptember végéig elkészül a magyar médiastratégia kiindulópontjának számító médiakatalógus.

4. A KMÚEK a korábban elfogadott döntését megerősítve készségét fejezte ki, hogy kidolgozza a tervezett magyar médiastratégiának a külhoni magyar médiumokra vonatkozó részét. Ennek érdekében a résztvevők megismerkedtek a már körvonalazott vajdasági magyar médiastratégiával, és megállapodtak a külhoni magyar médiastratégia kereteinek felvázolását lehetővé tevő egységesített kérdőívek elkészítésében és a leghatékonyabb módszerek alkalmazásában.

5. A tagszervezetek ezúttal is hangsúlyozták az eddiginél hatékonyabb külhoni magyar médiatámogatási rendszer újragondolásának a fontosságát. Evégett a KMÚEK képviselői hajlandók a legrövidebb időn belül párbeszédet kezdeni a külhoni magyarság helyzete iránt fokozott megértést tanúsító magyarországi politikai erőkkel és döntéshozatali fórumokkal. Egyúttal a KMÚEK a meglévő kapcsolatrendszereket igénybe véve az eddiginél is erélyesebb lobbi tevékenységet akar kifejteni a brüsszeli intézményekben a közérdekű újságírás uniós támogatása végett.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!