Ne rontsunk el semmit, ami jó

2010. 10. 15. 10:26Számos találgatás látott napvilágot, kit javasol az RMDSZ a közszolgálati rádió vezetőjének. Meglepetésként érte, hogy önt jelölték?

Javaslattételről van szó, hiszen ez után is zsákbamacska a folyamat, ugyanis a parlamentnek kell megszavaznia a jelöltet. Több hónapja lógott a levegőben a kérdés, én is értesültem a nevekről. Noha számos beszélgetést hallottam, soha nem gondoltam, hogy én képbe kerülhetnék, magam sem áhítoztam erre a tisztségre. Következésképpen hatalmas meglepetésként ért, és nagyon rövid idő állt rendelkezésemre, hogy gondolkodjam a válaszon.

Azonnal igent mondott?

Első körben nemmel válaszoltam. Második körben elfogadtam, hogy részt vegyek a közszolgálati rádió vezetőtanácsában, és a harmadik nekifutásra válaszoltam igennel arra az elvi lehetőségre, hogy a csúcsvezetést is elvállaljam, ha megkapom a szükséges szavazatokat.

Miért nem fogadta el első szóra?

Két okom is volt erre. Nem vagyok házon belüli, azaz nem vagyok rádiós, nincsenek közvetlen sajtós tapasztalataim. Az elmúlt években közvetve volt alkalmam dolgozni a rádió intézményével, de ez teljes mértékben külső megfigyelői státust jelentett. Úgy véltem, az eddigi kapcsolatom a rádióval elegendő ahhoz, hogy részt vegyek a vezetőtanács munkájában, de nem feltétlenül elegendő ahhoz, hogy ezt a hatalmas közintézményt mint vezetőtanácsi elnök és vezérigazgató irányítani tudjam. A másik ok az volt, hogy én alapvetően a szakmaiságot figyelembe vevő kritériumok alapján, lehetőleg pályázati úton elnyert vezetői tisztséget részesítem előnyben, nem pedig a kinevezés intézményét. Ezt eddigi színházi életem, valamint a jogalkotás terén történt kezdeményezéseim is igazolják. Ezért tartózkodtam attól, hogy elfogadjam a jelölést.

Miért döntött végül úgy, hogy mégis vállalja?

Mert mindkét fenntartásom esetében eléggé meggyőző érveket sorakoztatott fel az RMDSZ. Ezek az érvek akörül forogtak, hogy nem biztos, hogy csak hátrányt jelent, ha az ember kívülről, külső megfigyelőként tekint egy ilyen méretű stratégiai intézményre. Előnyt is jelenthet, ha az ember kellő ügyességgel, hozzáértéssel és jó szimattal közelít, elkerülheti a „nem látja a fáktól az erdőt” helyzeteket, hiszen a rálátását nem árnyékolják be a házon-belüliségből fakadó álproblémák. Másrészt, bár a törvényhozás döntése nyomán történik a kinevezés, a jelölési procedúra, a szavazás pillanataiban döntő az eddigi vezetői tapasztalatom és az elég széles körű közismertség, melyet az elmúlt évek során szereztem. Inkább csak formai aggály volt, hogy kinevezéssel kerülök ebbe az állásba.

Színigazgatóként felépített egy intézményt, a művelődési tárca főigazgatójaként, majd államtitkáraként az ország színházait, illetve kulturális intézményeit „menedzselte”, illetve kidolgozta a színházi törvényt. Csakhogy a rádió egy hatalmas apparátussal működő intézmény. Kire, mire számít, hogy segíthet a munkájában?

Ha minden vezetői tapasztalatomat összeadjuk, számokban akkor sem éri el, amit a rádió, e közszolgálati intézmény vezetése jelent. Csakhogy a rádió jó úton levő és jól működő szervezet. Mind a menedzsment terén, mint szakmai téren számos jó szakember dolgozik ott. Elsősorban az ő segítségükre és konstruktív hozzáállásukra számítok. Úgy érzem, beiktatásom óta sikerült megtalálnom az alaphangot a kollégákkal, és egyre szilárdabb alapokra kerül az eleinte udvariasságból vagy nyitottságból megelőlegezett bizalom.

Hogyan fogadták?

Sikerült megelőlegezett bizalmat kapnom, és ugyanerről biztosítottam én is minden kollégát. Persze, minden megelőlegezés ideig-óráig tart, és a nyilatkozatoktól a konkrét cselekvésekig, az apróbb döntésektől a nagyobb lélegzetvételű határozatokig minden vagy megerősíti, vagy elveszteti a megelőlegezett bizalmat.

Rövid idő állt rendelkezésére, hogy betekintést nyerjen az intézmény működésébe. Melyek az első benyomások?

Napról napra nyílnak meg előttem a mélységek. Egyelőre működő rendszert látok, melyben vannak repedések, bomlott szakaszok, lezárt utacskák és feszülő gátak. Ezeket egyenként kell megnézni és megoldani a sürgős problémákat. Azonban egy ekkora intézménynél nem szabad csak a sürgősségre összpontosítani, mert ha az ember elfoglalja magát ezekkel, és nem figyel kellőképpen az amúgy látszólag jól működő dolgokra, rövid idő alatt az utóbbiak is sürgősségi kérdéssé alakulhatnak. Elég nagyfokú kiegyensúlyozottság szükséges, amikor ezt az ipart vezetni szeretné az ember.

Mit az, amit rövid távon szeretne megvalósítani, és mit tervez hosszú távra?

Rövid távon, minden tervemtől függetlenül, már a kinevezésem pillanatában változások történtek. A kinevezésem ugyanis egybeesett a kormány intézkedéseivel: áfaemelés, szerzői jogok, szerzői jogi tevékenységek átminősítése munkaviszonnyá. Ezek után hatalmas dologi, illetve személyi költségnövekedések várhatók. Ennek következménye, hogy egy viszonylag kiegyensúlyozott pénzügyi menedzsment a pozitív értéktartományból belekerül a piros lámpás vészjeleket kibocsátó, szinte negatív értéktartományba. Ez sürgős és konkrét intézkedéseket kíván, át kell gondolni mindazt, ami a pénzügyi menedzsmentet jelenti. Ez villámcsapásként ért, hiszen amikor a parlamenti meghallgatásra készültem, megelégedéssel tapasztaltam, hogy az intézménynek évente kis profitot is sikerült kihoznia.
A meglepetések előtt, rövid távon azt szerettem volna megnézni, hogyan néz ki a nyilatkozatok, jelentések és a külső arculat mögötti valóság. Tudjuk, hogy a csomagolás nem feltétlenül azt tartalmazza, ami a csomagban rejlik. Először azt kell megnézni, hogy minek tulajdoníthatók a rendszeren belüli gátak, lezárt utak stb. A rádiónak van néhány nagy erénye. Az egyik az, hogy megőrizte a szavahihetőségét, mialatt számos közmédium – itthon és külföldön – hiteltelenné vált. A román közszolgálati rádió úgy él a médiában és köztudatban, hogy a legszavahihetőbb intézmények egyike, és ezt 80 évvel a megalakulása után is sikerült megőriznie. Erre lehet és kell építeni. Másrészt a rádió számos jó szakembert mondhat magáénak, és nemcsak az idősebb, tapasztalt munkatársakat, hanem az utóbbi években a bukaresti és területi stúdióihoz került fiatalokat is. Az értékek sorába tartozik, hogy a rádió az elmúlt években tudatosan kezdett el fiatalítani, ami az üzenet egyfajta korszerűsítését, mába helyezését is jelenti. Nem utolsósorban értéket jelent az is, hogy a közszolgálati rádió elindult az európaiság irányába. Ezeket az értékeket kötelessége ennek a vezetésnek megtartani, védeni és gazdagítani. Ez a közép- és hosszú távú stratégia alapja. Ha ez sikerül, akkor ezzel párhuzamosan, ennek kiegészítéseként, remélhetőleg olyan új értékeket sikerül majd teremtenünk, amelyek elvezethetnek oda, hogy évek múltán, az utánunk jövők konstatálhatják, hogy ez a vezetés a maga döntéseivel, határozataival kiállta az idő próbáját.

Az előző elnök regnálása alatt tervbe vették, hogy bővül a kisebbségi műsorok skálája, és minden etnikai közösségnek lesz saját nyelvű műsora. Megvalósítható ez a mostani anyagi körülmények között? Célszerűnek tartja érvényre juttatni ezt az elképzelést?

Amiről szó van, az az Európai Nyelvek Chartája körül szerveződő multikulturális adó, ami nagyon izgalmas lenne. Civilizált, európai megnyilvánulás lenne az elindítása, de nem kell elfelejteni, hogy a helyi stúdiók jelenleg is szűkebb vagy szélesebb helyet és lehetőséget adnak a romániai kulturális sokszínűség megmutatkozására. Minden, ami van, fejleszthető, illetve elemezhető. Az elemzések során az ember rájön a hiányosságokra. Meg kell néznünk, miként működnek ezek a sokszínűségből adódó rádiószolgáltatások, és ezt vessük össze azzal, hogy egy ilyen új rádióadó beindítása – ami frekvencia-, pénzügyi, humánerőforrás- és még számos más felvetődő kérdést foglal magában – milyen mértékben jelenthet veszélyt a területi stúdiók létére. Azt szeretném, hogy semmit ne rontsunk el, ami jó, és ne öncélúan akarjon a vezetés újítani. Miután megmutatkozik az, ami szükséges, azt úgy szervesítsük ennek a 80 éves társaságnak a mindennapjaiba, hogy azzal ne okozzunk maradandó károkat.

Milyen tervei vannak a magyar adással kapcsolatban? Lehetséges-e, hogy egy hallgatottabb idősávban szóljon magyarul a román közszolgálati rádió?

Ebben a kérdésben is számítok a szakemberek kreatív viszonyulására. Persze, másféle nagyító alá helyezzük az egész kérdést, mint eddig. Ez nem jelent pozitív diszkriminációt, csak egyszerűen megpróbálom a kellő tisztaságú nagyítólencsét használni, amikor feltesszük ezt a kérdést a szakembereknek. Remélem, olyan válaszokat kapunk, melyek tartalmazzák a konkrét megoldásokat nemcsak a magyar adás idősávjára, de azokra a problémákra is, amelyeket valamennyien, akik a közszolgálati rádiót hallgatjuk, tudunk, érzékelünk.

Tulajdonképpen milyen problémákról van szó?

Sokat lehetne erről beszélni, de nem hiszen, hogy nekem kellene ezeket most megfogalmazni. Ismét azt mondom, hogy mindenkinek megvan a saját vagy csoportos véleménye. Ezeket megpróbálom összevetni azok véleményével, akik ezeket a műsorokat kigondolták, működtetik, és akiknek jövőbeni elképzeléseik is vannak. Miután összevetjük a két forrásból származó információhalmazt, akkor érezhetem magam feljogosítva arra, hogy nyilatkozzak a kérdésről. Addig újságírói fordulattal zárom válaszomat: nem tartom elengedőnek az egy forrást.

Többször említette a területi stúdiókat. Mennyire válnak függetlenebbé a bukaresti központtól a területi stúdiók?

A törvény nem biztosít jogi önállóságot a területi stúdióknak. Ilyen értelemben a közigazgatásban érvényesülő módszerrel magyaráznám a területi stúdiók helyzetét. A decentralizáció azt jelenti, hogy a központ kompetenciákat ad át a területi rendszernek, azaz ott születik a döntés, ahol az illető entitás található. A dekoncentráció azt jelenti, hogy a döntés ugyan megmarad a központnál, de igyekezni kell, hogy a határozat ne tükrözze azt a fizikai távolságot, amely a döntést hozók és a döntésben érdekeltek között van. A mi közszolgálati médiatörvényünk az utóbbihoz hasonlatos. Az előírás szerint, mivel a területi stúdióknak nincsen jogi személyiségük, alapvetően mindent a központnak kell jóváhagynia. A gyakorlatban megpróbáljuk úgy alkalmazni a törvényt – remélem, a kollégák is nyitottnak bizonyulnak –, hogy a lehető legnagyobb alkotói szabadságot és működési önállóságot biztosítsunk számukra. Ezt igyekszünk megteremteni, és szerencsére erre is van precedens az elmúlt években.

NÉVJEGY
Született: Marosvásárhely, 1969. május 18.
Tanulmányok:
1988–1992: Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet (Marosvásárhely)
1998–1999: École Supérieur du Commerce (Dijon, Franciaország) – ECUMEST kulturális menedzser szak
2004–2008: Tibiscus Egyetem (Temesvár) Jogi Kar
Munkahelyek:
1992: a Temesvári Csiky Gergely Állami Színház színművésze
1993. július – 2005. december: a Temesvári Csiky Gergely Állami Színház igazgatója
2005. december: főigazgató a Román Kulturális és Vallásügyi Minisztérium Kortárs Alkotások – Kulturális Sokszínűség Főigazgatóságán
2007 júniusától államtitkár a Kulturális Sokszínűség Főigazgatóságán (Bukarest)
2009: miniszteri tanácsos a Kulturális Sokszínűség Főigazgatóságán
2010 júniusától a román közszolgálati rádió elnök-vezérigazgatója
Szakmai tevékenység:
1999–2001: a Temesvári Nemzeti Színház színművésze
2002–2003: a budapesti új Nemzeti Színház szerepre szerződött tagja: a 2002. március 15-i nyitóelőadás szereplője
2005–2007: kidolgozza az előadóművészekre és művészi tevékenységekre vonatkozó jogszabályt
Díjak:
1999: EMKE – Kemény János-díj
2006: Erdélyi Riport – Aranyalma Díj



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!