Rózsák és áriák

2012. 10. 01. 16:47

Augusztus 24. és szeptember 2. között a Temesvári Nemzeti Opera nyolcadik alkalommal rendezett szabadtéri opera- és operettfesztivált a méltán közkedvelt Béga-parti Rózsaparkban. A fesztiválról és az operaház életéről Corneliu Murgu igazgatóval beszélgetett Tasnádi-Sáhy Péter.

Tavaly augusztusban – még kezdő temesváriként – a Béga-part otthonomhoz közeli szakaszához érve nyáresti szellőben fürdőző dallamfoszlányok csiklandozták meg a fülemet; néhány pillanatnyi hallgatózás után minden kétséget kizáróan kiderült, operából származnak. Sürgős programom nem lévén, ellenállás nélkül engedtem a csábításuknak, így perceken belül a város egyik emblematikus helyén, a Rózsaparkban találtam magam többezred magammal, a Nabucco csodás dallamait hallgatva a Temesvári Nemzeti Opera társulatának előadásában.
Idén elhatároztam, nemcsak az előadások közül igyekszem megnézni minél többet, hanem az eseménysorozat múltjáról és jelenéről is megkérdezem az illetékeseket. Azt persze akkor még nem is reméltem, hogy kérdéseimre Románia egyik leghíresebb operaénekese, a világ nagy operaszínpadain évtizedekig szívesen látott tenorból 2000-ben igazgatóvá avanzsált Corneliu Murgu fog válaszolni, méghozzá magyarul. Murgu úr még a temesváriak azon generációjához tartozik, amelynek tagjai szinte megsértődnek, ha ezen csodálkozik valaki, mivel szerinte teljesen természetes, hogy egy igazi bánsági minimum három nyelven beszéljen; neki „nagyanya-nyelve” a magyar.
Mivel az idén nyolcéves, a város életébe már tökéletesen beágyazódott fesztivál az ő igazgatása alatt indult útjára, először a kezdetekről kérdezem. „Gyermekkoromban, a 60-as években, szokás volt operákat, operetteket előadni ezen a helyszínen, emlékeim szerint utóbbiak voltak túlsúlyban. Nagymamámtól sokszor hallottam, hogy régen a marosvásárhelyi, illetve a kolozsvári társulatok sokszor ellátogattak hozzánk. Aztán, nem is tudom, pontosan mikor, megszakadt ez a hagyomány. Már amikor hazajöttem és átvettem az intézmény vezetését, úgy gondoltam, érdemes lenne kitölteni a nyári uborkaszezont valamilyen sokak számára vonzerővel bíró programmal, a pihenés hónapjai alatt is érdekes eseményt adni a város polgárainak. Tehát az elképzelés kezdetektől fogva megvolt a fejemben, viszont inkább a Temesváron hajdan oly népszerű operettekre akartam építeni a műsortervet, amik akkoriban nem voltak repertoáron. Így várni kellett pár évadot, amíg a társulat betanul néhányat. A helyszín adta magát, már csak azért is, mert nem hiszem, hogy Romániában lenne még egy ilyen atmoszférájú szabadtéri színpad, amelyet – nagy szerencsénkre – idén fel is újított a város, az Operafesztiváltól függetlenül. Új kerítést emeltek, kicserélték a filagóriákat, lefestették a padokat, és ezt az infrastruktúrát igyekeznek megőrizni azzal, hogy éjszakára lezárják a parkot. Visszatérve a kezdetekre: a Polgármesteri Hivatal és a Megyei Művelődési Ház az ötletünk mögé állt, biztosították a szükséges költségvetést. Először csak egy hétvégére szerveztünk előadásokat, esti időpontokra, a harmadik évtől kezdve vasárnap délben a gyerekeket is várja egy-egy produkció. Az utóbbi két évben még egy hétvégét hozzátettünk, így hat napon várják előadások az érdeklődőket. A programban alkalomadtán komolyabb darabok is szerepelnek, de nem mondhatnám, hogy a Nabucco vagy az Aida kevesebb nézőt vonzott volna, mint egy könnyed operett. Kezdetektől fogva mindig tele van a nézőtér, sőt, ha úgy vesszük, akkor az első években többen voltak, mint most, mert akkor még nem székeken, hanem padokon ültek, s azokon többen elfértek. Az emberek az első pillanattól kezdve nagyon szeretik a fesztivált, és nagyon lojálisak. Volt olyan, hogy a szolgáltató hibájából 40 percig nem volt áram, sötétbe borult minden, nem tudtunk hangosítani, de senki nem ment el, mindenki végigvárta, amíg folytatni tudtuk az előadást, pedig már elmúlt éjfél. Azért manapság sem panaszkodhatunk, most is sokan vannak, akiknek nem jut hely, és állva nézik végig az előadásokat, legalább 3000 néző jut minden alkalomra. Az pedig külön jó érzés, amikor kiderül, hogy valaki a Rózsakertben kapott kedvet, hogy eljöjjön az operaházba is megnézni minket. Pontosan ebből a megfontolásból tűzünk ott is műsorra gyermekdarabokat is, hogy megnyerhessük a csöppségeket az opera világának.”

NÉVJEGY

Corneliu Murgu 1948. július 25-én született Temesváron. Zenei tanulmányait szülővárosában kezdte, majd 1976-ban a Firenzei Konzervatóriumban szerzett „Maistro di Canto” diplomát. Közvetlenül ezután Marcello del Monacónál tanult Trevisóban. 1978-ban a Bécsi Opera színpadán debütált Turiddu szerepével a Parasztbecsületben. Alakítása megnyitotta számára a világhírű operaházak színpadait, a Milánói Scalától a New York-i Metropolitan Operáig. A 89-es forradalom után Románia összes operaházában énekelt.
2000-ben a díszpolgári cím elnyerésével egy időben megpályázta a Temesvári Opera igazgatói posztját, s ezt azóta is betölti.
2002-ben a Bécsi Operában töltött 25 éves karrierje elismeréseként Ausztriában megkapta a „Litteris et Artibus” kitüntetést, ugyanebben az évben Romániában a Kultúra Lovagja címet.

A repertoárból választanak Tény, hogy a temesváriak lelkes látogatói a fesztiválnak, már fél órával a kezdés előtt nehéz ülőhelyet kapni, a színpadhoz közelebbi traktus pedig már jóval korábban megtelik. A nézőtér környezetében a park is tele van emberekkel, a környező padokon fiatal párok üldögélnek, babakocsiban alvó csöppségeket ringatva, ebben a közegben az ember még azt is elhiszi, hogy Európában él, főleg amikor Strauss A cigánybárójában a szerepet románul éneklő magyar huszárnak tapsol a közönség. Az ember a szinte szirupos toleranciától csöpögő multikulturális álomból csak akkor riad fel, amikor két ária között a túlparti szabadtéri szórakozóhely gépzenéje beleüvölt a rózsaillatú éjszakába.
Ezen apró kellemetlenség ellenére a fesztiválban nagy potenciál rejlik, érdemes lenne a közeli határok túloldalán is felkelteni az érdeklődést iránta, de mint az igazgató elmondja, van még mit fejlődni ebbe az irányba. „Szoktak jönni a szomszéd országokból, de egyelőre nem jelentős mértékben. Úgy lehetne legkönnyebben idecsalogatni az ottani komolyzene-kedvelőket, ha mondjuk Szegedről, illetve Újvidékről is meghívnánk produkciókat, és regionálissá fejlesztenénk az eseményt, de erre nincsen keret a büdzsénkben. A Polgármesteri Hivataltól és a Megyei Művelődési Háztól kapott költségvetés függvényében tudok tervezni, viszont nem tudom előre, hogy az adott évben az éppen mekkora összeg lesz. Ahhoz kell igazodni, abból hívunk meg esetleg külföldi előadókat. Pontosan a költségvetés ilyetén természete miatt nem készülnek produkciók külön erre az alkalomra, hanem a repertoárból választunk ki darabokat.”

Õsszel a Fausttal kezdenek Ha már lehetőségem nyílt az igazgatóval találkozni, kihasználom az alkalmat, hogy a rózsaparki előadásoktól elkalandozva beszélgessünk az Operaház életéről is. Először a másik, tavaszi fesztiváljukról kérdezem. „A Temesvári Román Opera 1947. április 27-i megnyitójának emlékére immár 38 éve rendeznek hosszabb-rövidebb eseménysorozatokat ehhez a dátumhoz kapcsolódóan. Az a fesztiválunk teljesen különbözik a Rózsaparkban rendezettől, sokkal inkább szakmai szempontok dominálnak. Bár idén felborul némileg a rend, mivel az egész évad ünnepi a 65. évforduló tiszteletére, október 10-én egy Faust-bemutatóval kezdünk.”
Szinte végszóra, beszélgetés közben beviharzik az előadás rendezője és díszlet-jelmez tervezője, Mario de Carlo itáliai művész – aki már hat éve dolgozik Temesváron –, hogy az egyik színhez megálmodott hatalmas hordók után érdeklődjön. Murgu úr könnyedén olaszra váltva megnyugtatja, hogy a szükséges kellékeket nemsokára szállítják a rékási borgazdaságból. Mint látszik, a rendszer olajozottan működik, de ez komoly munka eredménye, mint megtudom, a tizenkét évvel ezelőtti induláskor egészen más körülmények uralkodtak. „Mindent átalakítottunk azóta. Először is teljesen megváltoztattuk a repertoárt. Bevezettük azt a gyakorlatot, hogy minden évben egy addig nem játszott operát előbb koncert formában előadunk, hogy lássuk, mennyire tetszik a közönségnek, érdemes-e hagyományos formában színpadra állítani. Így adtuk elő Verdi Attiláját vagy az Adriana Lecouvreurt is. A zenekar és a kórus minősége a kezdetekben kívánnivalókat hagyott maga után, énekesekből is voltak hiányosságaink. De volt szerencsém leszerződtetni néhány akkor még nagyon fiatal, tehetséges embert. Most ott tartunk, hogy nemzetközi szakembereknek a legutóbbi kolozsvári találkozón elmondott véleménye szerint is a legjobbak vagyunk a környező országok viszonylatában.”

Kevés a jó hang Ezt az állítást a rózsaparki programban szereplő komolyabb darabok is alátámasztják, mint a fesztivált nyitó, hagyományosan egymás után előadott Parasztbecsület és Bajazzók vagy a következő hétvégén műsorra tűzött Carmen. Viszont a rendezésben nyomát sem látni a mostanában sokak által olyannyira kedvelt modernizáló törekvéseknek. Meg is kérdezem Murgu urat, hogy van-e e mögött szándékosság. „Õszintén szólva nem igazán kedvelem a modern rendezéseket. Szeretem tiszteletben tartani a librettót, és az adott előadáshoz kapcsolódó hagyományokat. Ha tehetem, tradicionális előadásokat állítunk színre, bár például Kolozsváron és Bukarestben vannak a modern felfogások meghonosítására vonatkozó törekvések. Nekem ennél sokkal fontosabb lenne, hogy legyen elegendő keretünk nagy énekeseket hívni egy-egy szerepre. Hat vagy hét éve vendégszerepelt nálunk Leo Nucci, hát csodát művelt, az egész szereposztás ment utána hangban. Egy ilyen előadás rengeteget fejleszt a társulaton. Az a baj, hogy kevés a jó hang Romániában. Ha felbukkan egy – a kolozsvári képzésből elég szép számmal kerülnek ki –, azonnal eltűnik külföldre. Pár évvel ezelőtt egy fiatal tenort hagytam itt debütálni nálunk, jórészt tapasztalatok nélkül, egy hónapra rá megnyert egy nagy operaversenyt, aztán Domingónál az Operáliát, s mindenhova hívták a világba, mi már nem tudjuk megfizetni. De ugyanez igaz egy jó zenészre vagy kóristára is.”
A szomorú anyagi korlátokról a figyelmet elterelve – nem mintha kétségbeesettnek tűnne – végezetül a tervekről kérdezem, s most is az eddig megismert pragmatizmussal, álmodozás helyett konkrét tervekkel válaszol. „Az már biztos, hogy április végén színpadra állítjuk a Hegedűs a háztetőnt, Korcsmáros György budapesti rendezővel. Ez egy érdekes új színfolt lesz a repertoárunk könnyedebb felén, az operettektől elmozdulva a musical irányába. Május 22-re szervezünk egy Wagner-koncertet, a kétszázadik évfordulóra. Sajnos, előadást nem tudunk csinálni, mert kicsi hozzá a zenekari árok, meg a színpad is. Aztán jövő októberre már a Verdi-évre készülünk, és megcsináljuk a Falstaffot. Ezek mellett valamikor a közeljövőben tervezünk egy kis Rossini-fesztivált is.”



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!