Patkányok palotája

2015. 03. 18. 10:06

 

Gyakran turistacsoportok torpannak meg Nagyvárad Fő utcájának romladozó műemlékei előtt. Előszeretettel filmezik-fotózzák a hajdani Pénzügy-igazgatóság, újkori nevén: a „Poliklinika” épületét. Szilágyi Aladár riportja a 2002 óta tartó, akár még évekig elhúzódó per tárgyát képező emblematikus épületről, Tasnádi-Sáhy Péter felvételeivel.

 

Ha kedvem támadna az önfeljelentés gesztusát gyakorolni, „jogtalan behatolás” elkövetése miatt adnám fel riporterségemet. Nem tudom, mentségemre szolgálna-e, hogy nem „roncsolásos nyitással hatoltam be” az épületbe. A terep felmérése előtt Carmen Soltănel, a Bihar Megyei Tanács jegyzője volt szíves tájékoztatni arról, hogy a megyei önkormányzat őrző-védő szolgálatának emberei „a poliklinika kiköltözése óta állandó jelleggel őrzik a használaton kívüli épületet.” Tolakodó kérdéseimre annyit elismert: „előfordulhat, hogy egy-egy hajléktalan éjjeli menedékre talál benne”…
Miután sokáig hasztalan zörgetek bebocsáttatásom érdekében, az U alakú épület udvarába surranok. Az üres őrbódét szundikáló kutya vigyázza, feltápászkodva farkcsóválással jelzi: bízik bennem. Addig forgolódom, míg fel nem fedezem a hátsó traktus egyik üresen tátongó ablaküregét, s néhány habtéglát odagörgetve, könnyedén belépek a földszinti folyosóra.

Patkánybűz, emberi ürülék és vizelet szaga kínálta olfaktív élményekkel gazdagodva szoktatom szememet a félhomályhoz.

Vizuális élményeknek sem vagyok híjával: tokostól kiszerelt ajtók, ablakok helye, kicibált kábelek, vízvezetékek, leszerelt fűtőtestek nyomai jelezik, hogy – nem egyszer, nem kétszer – minden elmozdíthatón újraértékesítő kezek szorgoskodtak huzamosan idebent. Egy-egy védettebb helyiségben rongy- és papírkupacok javítják az éjjeli menedékhely komfortját. Szerinszerte, az utcára (nem) néző, kitört ablakszemek, avagy a már ablaktalanított üregek előtt, az utcafrontot valamikor tetőtől talpig beborító, szél cibálta, elcafatosodott védőhálók szabad bejárást kínálnak esőnek, hónak egyaránt. A Fő utca felől életveszélyes a palotát megközelíteni. A malterrongyos falakról hulló vakolatdarabok, a portálé oromzatáról leváló épületdíszek borítják a járdát.

 

Amerikai tempóban

 

1900 tavaszán a napilapok szinte heti rendszerességgel számoltak be a Nagyvárad legújabb büszkeségének ígérkező épület befejező munkálatairól. Nem véletlenül, hisz nem csak az elöljáróság, hanem a város polgárai is nagy érdeklődéssel követték nyomon a csupán egy esztendeje (!), 1899 márciusában elkezdett építkezés fázisait. A korzón sétáló közönség meg-megtorpanva vette szemügyre az állványerdőt, divattá vált meglátogatni az építőtelepet. Az ezredfordulóra készülő esztendő első napjaiban az álmos Debrecenből a pezsgő Váradra szegődött, poétának menendő ifjú újdondász, Ady Endre erre vetődve bizonyára meggyőződhetett arról, hogy „jól döntött”, amikor várost, illetve redakciót váltott…
Helytörténész barátom, Péter I. Zoltán rendelkezésemre bocsátott, egyelőre kéziratos kötete (Nagyvárad, anno 1900) bővelkedik a témába vágó sajtószemelvényekben:
„Az új pénzügyi palota építkezése szinte amerikai tempóban halad. Most már a belső berendezéseknél tartanak, melyeket Thieszen Arthúr fiatal debreceni vállalkozó végeztet. A termek festései nagyon ízlésesek, valamint a díszítések is. De különösen szép, s művészi beccsel bír a második emeleti lépcsőtetőzet allegorikus freskója, melyet Udvary Géza akadémiai festővel festetett meg.” (Szabadság, 1900. március 8.)
„Nagyvárad egyik legszebb középülete a pénzügy-igazgatósági palota, melyet ifj. Rimanóczy Kálmán épít, mind jobban közeledik a befejezéshez. A barokk stílű palota lépcsőháza már elkészült. A tetőzetre egy igen sikerült freskó van festve. A sikerült mű Udvary Gézát, a Lotz-iskola egyik tehetséges tanítványát dicséri. A freskó a pénz apoteózisa. (…) Az egész kép derűs, és egyik dísze lesz a palotának.” (Nagyvárad, 1900. március 9.)
„A pénzügyi palota holnap nyílik meg a nagyközönségnek, egyelőre ma még csak kívülről látható a maga impozáns teljességében. A francia barokk stílben épített palotát, mely 100 szobát tartalmaz, tegnap vette át a város építésére felügyelő bizottság.(…) Igen szép részletei a palotának a lépcsőház, a tanácsterem s a vesztibul. A palota belső és külső kiképzése a műépítészet remeke, s a helyi iparnak becsületére válik ízlésével, finomságával.” (Nagyváradi Napló, 1900. április 20.)

 

Ellenszavazatok nélkül

 

Tíz évvel a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség igényének bejelentése után, 2012. március 7-én az egyházi javak visszaszolgáltatására hivatott Bukaresti Restitúciós Bizottság ellenszavazat nélkül döntött a Fő utca 35. szám alatti ingatlan tulajdonjogáról. A 2634. számú kormányhatározat alapján a kezdetben pénzügy-igazgatóságként, majd 2006-ig járóbeteg kezelő központként fungáló épület visszakerült a nagyváradi Irgalmas Rend birtokába. Amikor a határozatot közölték, Emődi András – az egyházmegye akkori levéltárosa – derülátóan nyilatkozott a döntéssel kapcsolatban: „A római-katolikus egyház által visszaigényelt ingatlanok közül talán egyiknek a jogi helyzete sem annyira egyértelmű, mint a volt pénzügyi palotáé. Nem véletlen az sem, hogy a bukaresti restitúciós bizottság tagjai, akik jogászok, vagyis szakemberek, ellenszavazat nélkül ítélték oda a katolikus egyháznak az ingatlant.”
Amikor 2002-ben a püspökség a rend nevében benyújtotta a restitúciós eljáráshoz szükséges iratokat, rengeteg történelmi adat és tulajdonjogot bizonyító dokumentum állt a rendelkezésére. A telek 1760-ban került a mizerikordiánusok tulajdonába. A Betegápoló Irgalmas Rend tagjai orvosok, gyógyszerészek, ápolók voltak. Az általuk működtetett kórház és gyógyszertár évtizedekig az egyetlen ilyen intézmény volt a városban. A 19. század végére viszont lemaradt az állami kórházakhoz képest. A rendnek nem voltak saját földbirtokai, ezért egyéb források után kellett nézniük a felújításhoz és korszerűsítéshez szükséges munkálatok finanszírozása érdekében.
A rend váradi perjele, dr. Wimmer Julián 1899. márciusában rendelte el, hogy a fejlesztéséhez szükséges jövedelmek biztosítása végett nagyszabású befektetésbe kezdjenek: egy intézmények működtetésére alkalmas, bérbe adható „palotát” emeljenek a telekre, amelynek néhány régi épületét lebontották. Még a tervezési munkálatok elkezdése előtt találtak egy megbízható, hosszú távon jól fizető bérlőt: a pénzügyminisztériumnak volt égető szüksége a vármegye pénzügy-igazgatósága számára egy megfelelő székházra. A minisztérium vállalta, 25 évig bérelni fogják a felépítendő palotát, az ingatlan azonban a szerzetesrend tulajdona marad. A rend fentmaradt számviteli okmányaiból kiderült, hogy a befektetés finanszírozása érdekében a váradi irgalmasok – a korszak bevett gyakorlata szerint – a többi rendház támogatását vették igénybe. A költségek háromnegyed részét a különböző magyarországi rendházaktól felvett kölcsönökből fedezték. Trianon után, a két világháború közt Románia ugyancsak pénzügyi intézményeket működtetett az épületben, a pénzügyminisztérium pedig – akár a Monarchia magyar kormánya – bérleti szerződést kötött az irgalmasrenddel. Ez a bérviszony az egyházi és szerzetesi vagyonok 1947-es kisajátításáig állt fent. Egyébként a tulajdonjogi kivonatok bizonyítják, hogy a formalitásokkal nem sokat törődő államnak köszönhetően 1967-ig (!) kizárólag az irgalmasok rendje szerepel tulajdonosként a dokumentumokban.

 

A másik fél mindent elkövet

 

A püspökség az egyházi javak visszaszolgáltatását biztosító törvény előírásain felbátorodva 2002-ben tette meg az első lépéseket a restitúció érdekében. 2006-ra már annyira tönkrement az épület, hogy a megyei kórház – nem rendelkezve a tatarozáshoz szükséges anyagiakkal – kiköltöztette belőle az évtizedek óta ott működő járóbeteg-rendelőjét. A megyei tanácsot – mivel épp ekkoriban kifelé állt a szekere rúdja az általa használt törvényszéki ingatlanból – az a gondolat foglalkoztatta, hogy ide, a poliklinika helyére teszi át a székházát. Csakhogy már zajlott a visszaszolgáltatási procedúra, nem költözhettek a bizonytalan státusú ingatlanba. Mások is ácsingóztak az épületre, egy kétes hírű vállalkozó – például – kaszinót szeretett volna működtetni benne, egy tehetős, ám esélytelen polgármesterjelölt pedig fogadkozott: ha megválasztják, saját költségén újjávarázsolja a palotát…
Romániában az igazságszolgáltatás malmai lassan őrölnek, a megyei tanács pedig minden eszközt bevetett annak érdekében, hogy a – szerinte – köztulajdont képező ingatlan önkormányzati kezelésben maradhasson. Legfőbb érvük egyrészt az volt, hogy az épületben kezdettől fogva „nem egyházi jellegű tevékenység” zajlott, másrészt felépülése óta „a magyar állam birtokolta”, tehát Trianont követően – mint minden középület – automatikusan „a román állam tulajdonába került”. Az ügy körül felpörgött sajtókampányban az is megjelent, hogy egy jelenleg „nem létező” szerzetesrend tulajdonába kerülne az épület, azt is feltételezték, hogy a püspökség „hamisított” dokumentumokkal bizonyította a maga igazát, egy bizonyos Gheorghe Funar nevű szerző meg riadót vert: szerinte a palotáért zajló küzdelem szerves része Magyarország és a romániai magyarság Erdély elrablásáért folyó harcának.
Az ügy folyományaként, a Bihar Megyei Tanács, miután megkapta a Restitúciós Bizottság számára kedvezőtlen döntését, pert indított a 2012/2634-es kormányhatározat megsemmisítése érdekében. A Nagyváradi Ítélőtábla 2013/70-es számú döntésével első fokon elutasította a kérelmet, ezért az önkormányzat a Legfelsőbb Bírósághoz fordult. A bukaresti Semmítőszék helyt adott a Bihar Megyei Tanács fellebbezésének, 2014. december 10-én meghozott ítéletével semmisnek nyilvánította a Nagyváradi Ítélőtábla döntését, elrendelve a perújrafelvételt.

 

Hogyan tovább?

 

Felkerestem Mihai Ursuţa ügyvédet, aki a megyei önkormányzatot képviseli az ingatlan perében. A jogász elmondta, csak az Ítélőtábla döntését semmisnek nyilvánító, illetve a perújrafelvételt elrendelő bírói ítéletet kapták meg Bukarestből, a döntés indoklását nem. Emiatt nincs tudomása arról, hogy a Legfelsőbb Bíróság Semmítőszéke milyen formai vagy eljárási szabálytalanság(ok) miatt rendelte el a procedúra újbóli lefolytatását. Annyit elárult, hogy az általa koordinált jogásztrió újabb telekkönyvi szabálytalanságokra bukkant, illetve újabb érveket tudott felsorakoztatni megbízója érdekében. Véleménye szerint „azoknak a bukarestieknek – értsd: a Restitúciós Bizottság tagjainak – halvány fogalmunk sincs a Kárpátokon inneni, régóta működő telekkönyv-intézményről”…
Egyébiránt kilátásba helyezte, hogy hat hónap, akár egy év is eltelhet, amíg a bukaresti indoklás megérkezik. Akkor kezdődhet a Nagyváradi Ítélőtáblán a perújrafelvétel, az itt született döntés visszakerül Bukarestbe, ahol a Semmítőszék hozza meg a végső ítéletet. Amikor megkockáztatom a felvetést, hogy ez akár évekig eltarthat, és mire a végső döntést elküldik a peres feleknek, lehet, hogy már nem lesz mit perelni,

Mihai Ursuţa közli: szerinte egyetlen ideiglenes, kompromisszumos megoldás képzelhető el, ha a Bihar Megyei Tanács – a Váradi Római Katolikus Püspökség beleegyezésével – gyors döntést hoz arról, hogy az önkormányzat végeztesse el azokat a minimális állagmegőrzési munkálatokat (nyílászárók pótlása, a legszükségesebb tetőzetjavítás stb.), amelyek megakadályozhatják az épület további romlását.

 

Etnikai síkra terelnék

 

Böcskei László püspök a következőket nyilatkozta az Erdélyi Riportnak: „Jelenleg is várjuk ennek a döntésnek a hivatalos szövegét. A továbbiakban ennek alapján tudjuk majd felépíteni a szükséges érveléseket. Személyes véleményem szerint úgy tűnik, hogy az ügyben nem csupán a tulajdont érintő jogi érvelések számítanak, mint például az államosítás előtti tulajdonjog bizonyítása. Különleges vehemenciával etnikai síkra próbálják terelni ezt az ügyet is. Az ilyen tendenciózus érvelések és uszítások sok új helyzetet idéznek elő egy, a jog szerint eléggé világos ügy megoldásának folyamatában.
Kompromisszumos megoldást a Polgármesteri Hivatal javasolt.  Két ízben tárgyalásra is jelentkeztünk, de eddig semmi eredménye nem lett. A javaslat az volt, hogy szülessen megállapodás a felek között: a jelenlegi tulajdonos fektessen be az épület javításába, és ha megnyeri a pert, az övé marad az épület. A visszaigénylő fél fogadja el ezt a lehetőséget, és amennyiben a végső döntés a javára szól, vállalja a befektetett összegek visszafizetését. Készek voltunk tárgyalni, a megye azonban nem tett semmilyen lépést ebbe az irányba.”

 

Epilógus

 

Egy lelkes ifjúsági szervezet tagjai arról álmodoznak, hogy… 2021-re Nagyvárad megpályázhatná az Európa Kulturális Fővárosa címet. Ifjaink egy tervezetet is kidolgoztak, melynek a romosra perelt épületre vonatkozó részét idézem: „A pénzügyi palota épületében létrehozzuk a Nagyvárad Múzeumot, amelyben két nagyobb intézmény lesz megtalálható: a Pázmány Péter Vallási Múzeum, amely az országra, és Bihar megyére is jellemző vallási sokszínűséget hivatott bemutatni, a második intézmény a Rimanóczy Kálmán Építészeti Múzeum lesz.”



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!