Az első tíz a célja a szatmári dakarosnak

2015. 03. 17. 11:04

Szatmárnémeti legeredményesebb sportja a vívás, a Szamos menti város több világ- és olimpiai dobogóssal büszkélkedhet. Az utóbbi hetekben egy fiatal motorosról beszél mindenki. GYENES EMÁNUEL, vagy ahogy mindenki ismeri: Mani a világ legnehezebb tereprali versenyén, a Dakaron bizonyított, amikor év elején a 163 induló közül a 21. helyen végzett, míg a maratoni kategóriában elsőként teljesítette a távot. Sike Lajos írása.

 


 

Stílszerűen, sivatagi homokból formált óriás Mani felirattal és hatalmas tapssal fogadták munkahelyén, a gépkocsi-alkatrészeket forgalmazó szatmári nagykereskedelmi cég, az Auronet bejáratánál. Aztán odabent egy hatalmas torta is előgurult, rajta marcipánból Mani és a motorja. Csehi Árpád vezérigazgató rövid köszöntője után a hazatért motoros alig tudott az ölelő karokból kibújni, mindenki személyesen akart sikeréhez gratulálni Akinek erre akkor nem volt alkalma, az később elmehetett a Szatmári Friss Újság szervezte közönségtalálkozóra, majd február 16-án a megyei tanács által adományozott kitüntetés átadására a filharmónia díszes termébe, ahol két tucat kiválóan teljesítő Szatmár megyei személyiség közül Gyenes Emánuel kapta az Év Embere megtisztelő címet.

 

Kamaszkori szerelem

 

A különböző találkozókon többször is kérdezték tőle: honnan datálható motoros szenvedélye? Válasza mindannyiszor az volt: kamaszkorától, mint a legtöbb fiatalnak. 12-13 éves korában már „őrültként” száguldozott a Szamos-töltésen, s alig múlt 16, amikor egy brassói enduro futamon, miközben többen versenyzőhöz illő profi szerelésben jelentek meg, ő utcai bakanccsal és melegítőben állt rajthoz. Maga is meglepődött, hogy elsőnek ért célba. Ez volt az a pont, amikor saját belső hangjának és barátai biztatásának engedve, azt mondta, egy ideig leghűségesebb társa legyen a motor. 2003-ig csak hazai versenyeken állt rajthoz, majd a siker meghozta a nemzetközi szereplést. Ám az első nagyobb megmérettetésre évekig kellett várnia. Egy szatmári vállalkozó (maga is motoros) vette szárnyai alá, 2007-ben általa jutott ki először az akkor még Afrikában zajló Dakar-ralira (a verseny történetéről lásd keretes írásunkat). A sors iróniája, hogy patrónusa, Szilveszter Zsolt, aki szintén nevezett, a versenyen úgy megsérült, hogy azóta se kerülhetett a Dakar-rali közelébe.

 

A megbízhatóság sikere

 

Egy pillanatra térjünk vissza Dakar előtti korszakára, akkoriban a helyi sajtó többször is úgy említette, mint az enduro és az enduro-krossz hazai mesterét. Mit is jelentett ez pontosan? – kérdezem.
„Lényegében a motorversenyzés két külön szakágát nevezik így. Ha valaki ötször megnyer egy ilyen versenyt, akkor megkapja a mester címet. Én hétszer nyertem mind az enduro, mind az enduro-krossz kategóriában. A mesteri cím főleg a nemzetközi versenyekre való kijutás miatt fontos. Azt is mondhatnám, a nemzetközi elismertség felé vezető út alapja.”
„Tisztázzunk még egy fogalmat, mit jelent az, hogy az idei Dakaron a maratoni kategória győztese lett?”
„Ebben a kategóriában a versenyzőknek az indulás előtt megjelölt alkatrészeket, eszközöket a futamok során nem lehet büntetlenül kicserélniük. Talán mondanom sem kell, a jó strapabíró motor mellett a siker az alapos felkészülésen is múlik. Persze, az olyan fogyóanyagokra, mint a gumi vagy a motorolaj nem vonatkozhat a tilalom. Nekem óriási mázlim volt, hogy végig nagyobb zavarok nélkül száguldhattam.”

 

A sivatagok versenye

 

A Dakar-rali (eredetileg Párizs–Dakar rali) egy évente, hagyományosan január elején zajló, sivatagi tereprali verseny. 1979-ben rendezték meg először, Párizs és Dakar között. Alapítója a francia, Thierry Sabine, aki haláláig főszervezőként is tevékenykedett.
Négy kategóriában versenyeznek a résztvevők. Autók és motorok kategóriában már az első versenyen is el lehetett indulni. A második ralin felvették a kínálatba a kamionok kategóriát is. 2009-ben bővült újra a rajtlista, ekkor csatlakoztak a quadok.
A Dakar-rali tradicionálisan Párizs és Dakar között zajlott, de korábban is előfordult, hogy elsősorban biztonsági okokból, terrorfenyegetettség, háborús helyzetek miatt nem Dakar, hanem egy másik város volt a célállomás. 2008. január 4-én jelentették be, hogy a másnap esedékes rajt biztonsági okok miatt elmarad. 2009-től a verseny átkerült Dél-Amerikába, de a Dakar-rali nevet megtartották. Chile és Argentína mellett immár Bolíviát is érinti a kijelölt útvonal.

 

Pénz kérdése

 

A versenyzők fenyegetett biztonsága miatt Chilébe, Argentínába költöztették 2009-re a ralit, ám motorosunk nem szívesen emlékszik vissza első dél-amerikai szereplésére, mert egy banálisnak tűnő, de mégis komoly baleset miatt fel kellett adnia a versenyt. Ám erős akaratú ember lévén, ebből is tőkét kovácsolt, azóta jobban ügyel saját biztonságára, amennyire lehet, elkerüli a rizikósabb helyzeteket, s még intenzívebben figyel az előtte megjelenő akadályokra. A rajthoz állók népes táborában mindig az élmezőnyben végzett, ha az első tíz közé még nem is jutott be. Az idén az összetettben a rendkívül jónak számító 21. helyen intették le. Azt mondja: ha addig él is, megpróbálja elérni, vagy még jobban megközelíteni a rangot jelentő legjobb tíz mezőnyét. Semmilyen körülmények közt nem adja fel ezt a célját. Azt is fontosnak tartja, hogy végig kell vinni a futamot, akár lépésben is, ha már nem marad más lehetőség, mert a verseny akkor ér véget, ha meglengetik a kockás zászlót
„Alig 30 éves, az ország mind ez idáig legeredményesebb motorosának csakugyan nincs olyan álma, hogy a Dakaron is elsőnek lengessék meg előtte a pepita zászlót?”
„Legyünk realisták, ez elsősorban pénz kérdése! Márpedig a hazai körülmények közt honnan tudnék annyi pénzt összeszedni, hogy olyan formába hozzam magam, mint a világ legjobbjai, a nagy gyári csapatok versenyzői? Mondom, ez nem szándék, sokkal inkább pénz kérdése, attól függ, hogy mennyit tudok edzeni, hány nagy versenyre tudok kijutni, hogy a Dakarra, a legnehezebbre, a lehető legjobb formába hozzam magam. Persze, segít az Autonet, a megyei tanács, mások is, de egyelőre, ha megszakadok se tudok annyi pénzt összehozni, hogy a világ minden rangos versenyén ott legyek. Mert az volna az igazi. S akkor még nem említettem, hogy sürgősen kell egy új KTM versenymotor, ami kifejezetten erre a célra készül Ausztriában. Csak ez 32 ezer euróba kerül. Ha nem jön össze, akkor 2016-ra nem repülök Buinos Ariesbe.”

 

A felhők felett

 

 

A kijózanító szavak ellenére Mani arcán inkább bizakodást, mintsem aggódást látok. Még inkább felderül, amikor az idei versenyen szerzett élményeiről kérdezem. Argentína fővárosa, a kevés alapján is, amit látott belőle, csodálatos. Az Andok, Chile, Bolívia, ahol csak végigszaladt a „száguldó sivatagi cirkusz”, lenyűgöző, még az unalmasnak tűnő sivatag is érdekes. Az emberek szegénységükben is derűsek és fölötte barátságosak, segítőkészek. Az Andokban 4900 méter magasan is motorozott, a felhők magasságában vagy még azok fölött. Ha egyáltalán lett volna felhő azon a száraz magashegyi, sivatagos vidéken, ahol évtizedek óta nem hullt eső. Ám olyan dermesztő hideg volt, hogy egyik kezével a kormányt tartotta, a másikat a kipufogó csövén melegítette, s cserélgette. De éppen az ilyen megpróbáltatások miatt különleges a Dakar. Külön szenvedést jelentett a motorozás egy 120 kilométeres, kiszáradt sóstó medrében. Az apró sószemcsék többször dugulást okoztak, de kis szünetet tartva mindannyiszor sikerült kitisztítania és továbbindult. Közben a só a ruhájának minden kis zugába befurakodott, kellemetlen csípése zavarta a vezetésben.
Más gondjai is akadtak. Egyszer a speciális szakaszon elfolyt az olaja, s a tartálydugót is elvesztette. Mázlija volt, hogy talált embereket a környéken, akik kisegítették. Kapott egy kisebb méretű dugót, amit körberagasztott, hogy kibírja a szakasz végéig. „Némi fohásszal, kibírta!” – teszi hozzá, ma már nevetve.

 

Partiumi dűnék közt

 

Az itthoni felkészülés hétköznapjairól is beszélgetünk. „Szatmár megye földrajzi adottságai részben alkalmasak az edzésre, mármint a sivatagi motorozás feltételeinek. Gondolok a Nagykároly környéki, főleg a csanálosi homokdűnékre” – mondom.
„Van annál jobb hely is a közelben, Érmihályfalván, ahol jó homokos pálya áll rendelkezésemre. Kisebb edzésekre a kakszentmártoni homokos Szamos-partot is szoktam használni. Megfelelő dombos-erdős terepet pedig Batarcs határában találok. Rendszerint oda járok ki. Hetente három-négy nagyobb edzés kell, hogy formában tudjam magamat tartani. Fontos, hogy az ember soha ne gondolja, hogy elég, és leállhat!”
Közben a munkahelyén is helyt kell állnia az edzésmunka mellett. „Motorbiciklik alkatrészeinek az eladásával foglalkozom. Szívem csücskét a KTM-motorok jelentik, mert 15 évi pályám során csak ezekkel a gépekkel száguldoztam, minden sikeremet a KTM-nek köszönhetem, nagyon megbízható gépek. Az eddigiek alapján van okom remélni, hogy a KTM felröpít oda, ahová eddig csak keveseknek sikerült eljutniuk."



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!