Minden (pálya)kezdet nehéz

A „pályakezdő munkanélküliség”, az állástalan frissdiplomások, az alulfizetett, de felülképzett munkavállalók helyzete világszerte ismert jelenség. Egyre több fiatal áll munkába úgy első vagy második diplomája után, hogy nem a tudásának megfelelő bérért dolgozik. Arra kértünk munkaadókat és munkavállalókat, beszéljenek arról, hogyan indul így egy pálya. Felhívásunkra több országból érkeztek beszámolók.

Hevesi Judit „klasszikus álláskereső”, Szegeden végzi tanulmányait, a bölcsészkaron. Több olyan civil programban is részt vesz – például a József Attila Kör munkájában – amely kiemelten hasznos társadalmilag, és – ahogy mondani szokták, „határokon átívelő” jelentőséggel bír. Annak ellenére, hogy Judit a magyar kultúra szervezése fontos területein szerzett már tapasztalatokat, és tanulmányai közben elkezdett már munkát keresni, egyelőre nem járt eredménnyel.

Honnan lenne gyakorlatom? „Nem találtam még munkát, igaz, van egy fél évem még az egyetemen, de körülbelül egy éve keresem. (Persze, alkalmi munkák, fordítások, kritikák vannak, de az ugye más...) A problémát esetemben az jelenti, hogy az álláshirdetések 95%-ában minimum 3-5 év tapasztalat az elvárás. Furcsa számomra az is, hogy soha, sehol nem kértek például diploma fénymásolatot, tehát az eredményeimre nem voltak még kíváncsiak, talán naivitás is ilyesmit feltételezni. Ami a lényeg: a tapasztalat szinte mindenhol elvárás, ha nincs nem részletekben, hanem egyben 3-5 éved egy cégnél (mégis honnan lenne...!?!?), akkor szinte lehetetlen ilyenre szert tenni. Pályáztam képesítést nem, vagy csak érettségit igénylő munkákra is, ott egyszer kedvességből visszahívott a humán erőforrásért felelős illetékes, hogy szerinte nem fog senki ilyen helyre felvenni, mert a végzettségemet és egyéb tevékenységeimet látva az önéletrajzben, azt gondolják, azonnal elmennék, amikor jönne egy jobb ajánlat. (Tényleg kedves volt, elmondta, hogy ő szeretett volna alkalmazni, de lebeszélték emiatt.) Egyébként elképesztően lelombozó az egész, egy idő után sajnos azt tapasztaltam, nemcsak a munkakereséstől és a felesleges próbálkozásoktól ment el a kedvem, de a vitalitásomon is nyomott hagyott a feleslegesség érzése. Az egyetem mellett megy az egyéni vállalkozás, ennek a terhei viszont magasak, ha befejezem az egyetemet – legalább így tudok számlázni, de ezen kívül nem igazán tudom, mihez kezdhetnék vállalkozóként. Ami a szakmai gyakorlatomat illeti: három helyen voltam önkéntes, kérdezősködök a gyakorlat kapcsán is, de úgy tapasztalom, ott is nagy a túljelentkezés. Külföldi munkára is gondoltam, de már férjnél vagyok, a páromat az egyetemhez köti a munkája. A személyes network pedig egyelőre úgy tapasztalom, hogy semmit sem számít. Alkalmi fordítói munkákból, ösztöndíjból és szülői támogatásból élünk. Gondolkodtam a PHD képzésen, az plusz három évet jelent.

Főszerepek minimálbérért Czegő Csongor a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színházat vezeti, ő munkáltatóként jelentkezik. Ahogy mondja: önkormányzati finanszírozással működő, kis társulat élén áll, itt java részt pályakezdő, vagy pályájuk elején álló művészeket foglalkoztatnak. Van, aki mesteri tanulmányai végeztével kerül az intézményhez, de az is előfordul, hogy már a mesteri képzés ideje alatt alkalmazzák, ebben az esetben összeegyeztetik a munkavégzést és az egyetemi tanulmányok rendjét. „A legfontosabb előnyt az a friss szemlélet jelenti, amit művészeink az egyetemről hoznak magukkal,” – érvel Czegő amellett, miért jó a munkáltatónak a pályakezdő jelenléte. A koncepció és az akarat a fiatal munkaerő hasznosítására azonban nem elég. „Jelentős hátrány, hogy a színháznak a közintézményeket érintő létszámstop miatt nem áll módjában a társulat további bővítése. Üresedés esetén lehet új embereket alkalmazni, egyébként viszont nem. Korábban csak rendezőket és társalkotókat (tervezőket, koreográfusokat, zeneszerzőket) foglalkoztattunk egyéni szerződéssel, jelenleg a társulat bővítésére is csak ez nyújthat lehetőséget. Ez viszont több szempontból is problémás: egyrészt az egyeztetési kényszer miatt (a naptárak összehangolásakor gyakran saját programjaink futnak zátonyra), másrészt a megnövekedett költségek miatt (hiszen a bérkeret fölötti honoráriumot valahonnan elő kell teremteni). Egy ilyen státusz a művész számára is előnytelen: nem rendelkezik állandó keresettel, emellett pedig több helyszín közti ingázásra kényszerül” – ismerteti a nehezen kezelhető helyzetet a fiatal direktor.
Lévén szó „kétágú” szakmáról, egy olyan rendszerről, ahol magasan képzett művészek munkáját szintén sajátos képzettséget feltételező műszaki háttér segíti – mondja Czegő – ezért kitér a műszaki személyzet problémáira is. „Egyrészt igen nehéz képzett munkaerőt találni erre a sajátos színházi munkakörre. Mivel színházi téren is releváns technikai képzés (világosító, hangosító, díszítő, szabó, stb.) jelen pillanatban nincs, vagy számunkra ilyen téren képzett munkaerő nem elérhető, ezeket az állásokat a leghatékonyabban olyan fiatalokkal tudjuk betölteni, akik rugalmasságuk, vagy többé-kevésbé témába vágó előképzettségük miatt könnyen beletanulnak abba a táncba, amit a színházcsinálás jelent. Ebben az esetben a munkabér mellett a színháznak kell biztosítani a szaktudás megszerzésének lehetőségét is. Sajnos a szaktudás megszerzésére jobbára csak a napi feladatok elvégzése teremt lehetőséget, továbbképzésre nem tudjuk küldeni embereinket. A gyakran cserélődő műszaki állomány miatt sajnos a napi gyakorlat során felhalmozódott tudásanyag igen nagy része veszendőbe megy. Aki műszaki munkahelyről távozik, az sajnos legtöbbször nem színházi közegbe viszi tovább az itt megszerzett szaktudást. Alkalmazottaink számára máshová átvihető tapasztalatot így csak a problémamegoldó-képesség fejlődése és a feszített ritmusban, nem kötött program szerint való munkavégzésben való edzettség jelent.”
Egzisztenciális értelemben ez a pályakezdés nem, vagy alig elég az önállóvá váláshoz:egy frissdiplomás művésznek az országos minimálbér körüli keresetet biztosítanak. Az érvényes jogszabályok szerint a fiatal művészek három évig pályakezdőnek számítanak, a bérek növelésére csak ezt követően van mód. „Visszás helyzet ez, hiszen hiába van egy pályakezdő úgymond kirobbanó formában, s hiába kap kezdői lendületéhez, tehetségéhez mérten fontos lehetőségeket (főszerepek sorát), a bérezést az intézmény nem tudja ehhez arányítani. Adódhat tehát olyan helyzet, hogy a fiatal alkotó, aki egy repertoárt visz a vállán, kevesebbet fog keresni, mint egy többéves régiséggel bíró, ám alig, vagy csak kisebb szerepekben foglalkoztatott művész.” – magyarázza Czegő. Arra pedig nincs sok esély, hogy a hiányzó bevételt többletmunkával egészítsék ki a fiatalok, mert a külső megbízások a színházi feladatokkal alig összeegyeztethetőek.
Hogy miért működik mégis az intézmény? „Elég diktatórikusnak tűnő rendszer ez – véli az igazgató – hiszen az elvárások és a munkaadói ajánlat egyeztetése a »take it or leave it« elve alapján történik. Az intézmény sem bérezés, sem a munkaidő, sem pedig a munkamennyiség terén nem köthet kompromisszumot (hiszen ezzel saját működését veszélyezteti). Aki vállalja ezt a munkát ennyi pénzért, az marad. Halvány reményt csak az jelent, hogy munkáltatóként célunk, hogy alkalmazottainkat saját hibánkból ne veszítsük el. De ez az odafigyelés mindig egyoldalú – az intézmény tekintettel van, a munkavállalói elvárásnak azonban nem tud eleget tenni.”

Aki járt kint, az a legjobb A marosvásárhelyi származású Vajda Botond két országhatárral odébb, és más szektorban dolgozik, magánvállalkozóként alkalmaz kifejezetten pályakezdőket: téli szabadidőközpontjában, a Patty Sky Donovalynál dolkozik együtt fiatalokkal. „Csak téli hónapokban működünk, ezért a szezon idejére alkalmazom őket. Sokakat azonban éveken át, az egyetemi képzés ideje alatt”. Vajda Botond azt is követi, hogy a nála idénymunkát végzők hogyan haladnak tovább, és a tapasztalatai pozitívak: többeket látott viszont brüsszeli tisztségviselőként, tekintélyes európai vállalatok munkatársaként. Az „alulról kezdés” tehát nem jelent feltétlenül hátrányt, mint ahogy nem elhanyagolható a diploma, az egyetemen megszerzett szaktudás, valamint a tapasztalat mellett a „munkakultúra” sem. A Szlovákiában élő erdélyi úgy látja, ezt nem biztos, hogy Kelet-Európában meg lehet szerezni. „Azok a legjobbak, akik már dolgoztak nyugaton valahol, főleg Amerikában. Ég és föld a különbség a munkához való hozzáállásban. Aki nem járt kint, az kerüli a munkát, a legkisebb erőfeszítésért a lehető legnagyobb pénzt várja. Aki már dolgozott Nyugaton, az önállóbb és megbízhatóbb. Meg kell tanulni csapatban dolgozni, nem ármánykodni, és élvezni azt, amit csinálsz.” Azok, akik nem jártak külföldön, sokkal nehezebben kezelhetőek, nem elég rugalmasak, és a nyelvtudásuk is kifogásolható – teszi hozzá.

Gyakorlat az egyetem mellett Kiss Gábor a kolozsvári Agnus rádió főszerkesztőjeként jelentkezik (maga sem töltötte be még a harmincat), és meséli a maga történetét, mert mint mondja, mindkét oldal, a munkavállaló és a munkáltató perspektíváját is ismeri. „Én hamarabb dolgoztam a szakmában, minthogy elvégeztem volna az egyetemet. Újságírás szakon különben is csak ezt tartom jó megoldásnak, hogy az egyetem mellett a diák kezdjen el gyakorlatban is megtapasztalni dolgokat, azaz gyakorlatban is lássa azt, amit elméletben próbálnak neki az oktatás szintjén megtanítani. Ha hajlandó elkötelezni magát valamely szervezet, médiaintézmény mellett arra a három évre, amíg egyetemre jár, akkor olyan gyakorlati tapasztalatra tehet szert, ami később sokat számít, ha munkahelyet keres, és nem a továbbtanulás, az akadémiai pálya mellett dönt. Ez alatt a három év alatt ráadásul az is kiderül, hogy a szakmában mi az, amit szívesen csinálna. Általában inkább alkalmi, vagy félnormás állások vannak, új állásokat nagyon ritkán hirdetnek meg, 4-5 évente ürülnek állások, és nagyon nehéz őket friss diplomásként megszerezni, hiszen sok tapasztaltabb kolléga is pályázik általában ezekre. A diploma mögötti tudás nem mindig felel meg az elvárásoknak, sőt, általában nem felel meg, ez általában a munkaadóra is elég nagy terhet ró, hiszen be kell tanítani a pályakezdőt, és sokáig intenzíven követni kell a munkáját, ott lenni mellette, tanácsot adni, kijavítani a hibáját, megmagyarázni, hogy hol hibázott. Esetünkben a bér megfelel a kért tudásnak, ugyanis teljesítményalapú fizetéseket adunk. Van egy kötelező jellegű munka, ami az alapbérnek felel meg, de ezen túl lehetőség van arra, hogy ki-ki tehetsége, tudása, szorgalma szerint növelje azt.”

Szakemberhiány léphet fel Sorjáznak az esetek a munkakeresésről és munkavállalásról, jellemzően azok mesélnek, akik nem akarnak külföldön dolgozni, mert családjuk, szakmájuk helyhez köti őket, vagy mert minden nehézség ellenére bíznak a közép- vagy hosszú távú sikerben – itthon. Nem lehet általános következtetéseket levonni, kinek, milyen területen, hogyan érdemes próbálkoznia. A korábban olyan jelentősnek hitt személyes tőke értéke is csökkent: a ritkuló munkahelyek miatt a „beajánlás” már nem elég. Az élethosszig tartó tanulás mellett egy új fogalommal ismerkedünk: a diploma előtti munkavállalással, a korai tapasztalatszerzéssel, az egyetemi évek alatti „infiltrálódással”. Aki hosszan, önkéntesen, vagy minimálbérért vállal munkát, az egyszer majd számíthat arra, hogy komolyabb megbízásokat kap. Ha kap. A kényszervállalkozóvá válás is egy alternatíva, különösen a szellemi szabadfoglalkozásúak számára, az adó- és illetékterhek azonban sokakat visszatartanak, és haboznak kiváltani a vállalkozói engedélyt. Ami most prognosztizálható: egyszer megritkul az állandó státuszba felvett, szakképzett, és nyugdíjhoz közeledő munkavállalók sora. Mivel nagyon sok területen sem a szakmai fejlődés, sem a biztos pályakép nem volt adott a következő generációknak, ezért szakemberhiány léphet fel. Sok-sok pályaelhagyó, és alulfoglalkoztatott kárára, akiknek a tudását nem becsülte meg időben, és akiknek nem adott esélyt a foglalkoztatáspolitika.

Összeállította: Parászka Boróka