Mi nem szurkolhatunk egy csapatnak sem

Sokan felkapták a fejüket a múlt esztendő végén, amikor a hírügynökségek azt jelentették, hogy a 2013-as év legjobb futballbírója KOVÁCS ISTVÁN lett. Abban a Romániában, ahol napi szinten hallani magyarellenes megnyilvánulásokról, s ahol nemrég Kovács Istvánt is majdnem „elzavarták” az országból. Sike Lajos interjúja.

A Károlyi grófok egykori fészkének kisebb-nagyobb kihagyásokkal mindig voltak focis tehetségei. Jól emlékszem, úgy negyven éve a nagyváradi Papp Sándor edző irányította Viktória a B-osztály erdélyi csoportjában őszi bajnok lett. Nem kis meglepetést keltett, hogy váradi, kolozsvári, bányai, szatmárnémeti ellenfeleket előzött meg. Arra is emlékszem, hogy csupa olyan fiúk kergették a labdát, akik naponta ledolgozták a nyolc órát valamelyik helyi üzemben vagy a mezőgazdaságban. Pár évvel később többen, mint például Kaizer Lajos élvonalbeli klubokba is bekerültek.

Igen, mindig is voltak nálunk olyan tehetségek, akik nevét rövidebb-hosszabb ideig felkapta a sajtó, mint például az utóbbi években Bikkfalviét, aki bukaresti sikerei után ma egy elég jó ukrán csapatban játszik. Ami azt a régebbi csapatot illeti, annak apám is tagja volt. Jó középpályásként, az idősebbek nagyon is emlékeznek rá. Lám, az alma nem esett messze a fájától, mert én is sokat fociztam. Mondanom sem kell, főleg középpályást játszottam. Aztán egyszer apám azt mondta: ha már komolyan focizok, akkor végezzem el a bírói tanfolyamot is, nem olyan nehéz, nem árt, ha a játékvezetést is kipróbálom. Maga is meglepődött, amikor tizennégy évesen bíró lettem. Már az első sípolós meccsemen megkedveltem a játékvezetést. Ni, mondom, hát nem is olyan nagy boszorkányság ez, csak komolyan és felelősen kell csinálni! Az első elismerések aztán nagyobb önbizalmat adtak.

Tizenkilenc évesen otthagytam a versenyszerű focit, s három évvel később már az első ligában fújtam a sípot, 25 évesen pedig FIFA-bíró lettem. Akkor én voltam a világ legfiatalabb nemzetközi bírója.

Jólesett, amikor egy sikeresen vezetett mérkőzés után a külföldi lapok azt is megírták, hogy én vagyok a világ legifjabb síplovagja.

Milyen plusz kell ahhoz, hogy valaki bíróként kilépjen a nemzetközi fociporondra?

A megfelelő szakmai ismeret és gyakorlat mellett elsősorban az angol nyelv ismerete. Én a németet is elég jól beszélem, ami szintén hasznomra válik. Hogy a labdarúgást a miénknél magasabb szinten művelő országokban is jobban elfogadjanak, kell a nálunk megszokottnál jobb fizikai kondíció is. Csak egy példát mondok: az elfogadott norma szerint 12 perc alatt legalább 2800 métert kell lefutni, én legutóbb is 3500 métert szaladtam ennyi idő alatt.

Ahogy elnézem, a kilókkal is jól áll, egy deka fölösleges súlyt nem kell cipelnie. Mennyit szokott edzeni naponta, hogy ezt a formát tartsa?

Rendszerint három órát. Ebből másfelet a szabadban, másfelet a konditeremben. Könnyű kitalálni, milyen mozgásokat végzek, hogy 90 percen át jól bírjam az iramot, mindig megfelelő helyen legyek, s a pályán lévők közül rajtam látszódjon legkevésbé a fáradtság. Szóval az edzéseken nem kímélem magam, hogy a játékban lehetőleg mindig ott legyek, ahol a labda. A jó erőnlétnek nem kis szerepe van abban, hogy 29 évesen már az ötvenedik nemzetközi megbizatáson is túl vagyok. Voltam középbíró, vonalbíró és tartalék-játékvezető is. A maga helyén mind fontos.

Térjünk vissza a hazai pályára. Hogy is történt, amikor nemrég Giurgiuban lebozgorozták? Mire olyan frappáns választ adott, hogy több újság megdicsérte!

A bukaresti Dinamó játszott a helyi csapattal, amikor egy számukra kedvezőtlen döntésem nyomán a fővárosi szurkolók azt kiabálták, hogy ki a magyarokkal az országból. Vagyis „afarã cu ungurii din þarã!” Mire az egyik dinamós játékos tapsolni kezdett. Azonnal piros lapot mutattam neki és leküldtem a pályáról. A labdarúgó szövetség két mérkőzésre eltiltotta a játéktól, s úgy tudom, pénzbírsággal is sújtották.

Gyakori a hazai pályákon az ilyen sértő bekiabálás, amit a pályán is megtapsolnak?

Nem mondhatnám. Legalábbis az általam vezetett meccseken most fordult elő először. Örülök, hogy azonnal reagáltam, de a játékvezető fejében minden adódható helyzetre készen kell legyen a válasz. Persze, tudom a sajtóból, hogy vannak durva beszólások. Ám észre kell vennünk, hogy változik a hazai futballrajongó közönség is. Több millió román dolgozik külföldön, látják, mi az európai trend.

A Giurgiuban történtek fényében meglepte, hogy Ön kapta az Év Játékvezetője címet?

Amennyire meglepett, annyira jól esett, hisz tudtommal mindeddig én vagyok az egyedüli magyar futballbíró Romániában, akit erre érdemesített a mi tevékenységünket figyelő két szervezet, a romániai hivatásos labdarúgók egyesülete és a romániai újságírók szövetsége. A kívülállók érthetően távolságtartóbbak és kevésbé elfogultak. Köszönöm, hogy tárgyilagosak voltak.

A nagy sípmesterek közül ki a példaképe?

Nincs példaképem, mert mindegyik híres bírónak van jó és rossz oldala is. Egyiktől is átvettem egy keveset, a másiktól és a harmadiktól is, kialakítva a saját stílusomat. Ennek alapja a következetesség és a szigor, de nem a túlzásba vitt szigor, mert az öncélú sípolgatás könnyen a játék rovására mehet.

Igyekszem már az elején megfogni a mecset, ezért állandóan az akciók közelében vagyok, s ha szándékos, durva belemenést látok, nem habozok, nem várom meg a következőt, azonnal büntetek.

Ugyanis vannak játékosok, akik már az elején ki szeretnék kapcsolni a náluknál jobb, nehezen fogható ellenfelet, csatárt. Jó szem és kellő tapasztalat birtokában ez a szándékuk könnyen kiismerhető. Azt mondanom sem kell, hogy főleg a nyugati kollegákra figyelek, elvégre ott fejlettebb a futball. A korrekt játékvezetésnek nem kis szerepe van abban, hogy az olaszoknál például igen erős és színvonalas a nemzeti bajnokság.

Azon a szinten, ahol Kovács István fújja a sípot, már igen nagy szerepe van a pénznek. Volt rá példa, hogy meg akarták vesztegetni?

Nem volt! De soha nem is viselkedtem úgy, mint akit meg lehet. Sokkal többet jelent nekem ez a hivatás semmint ilyesmibe belemennék.

Testközelből mi a véleménye a magyar és a román futballról?

Milliókhoz hasonlóan az én véleményem is lesújtó! A magyar foci különösen mélyen van, de látni lehet, hogy a következő években lassan kimászik a gödörből.

Ezt mire alapozza, amikor a magyar foci évtizedek óta nem teljesített olyan rosszul, mint épp 2013-ban? Nem csak a hollandiai 8:1-re gondolok, de arra is, hogy az európai kupaküzdelmektől minden magyar csapat már az első fordulóban, júliusban elbúcsúzott, pedig nem olasz, spanyol, vagy német ellenfelet kaptak. Sorra épülnek, bővülnek ugyan a stadionok, de nem a csapatépítéssel kellett volna kezdeni?

Nem, én éppen ellenkezőleg látom! Először a feltételeket, a megfelelő infrastruktúrát kell megteremteni, aztán a csapatot. Szerte Európában az értékes külföldi játékosok is oda mennek, ahol jók a feltételek. Jelenleg a román első osztályban jobbak a feltételek, mint a magyar élvonalban. Nem mindenütt, de van néhány jól megépített futballközpont és stadion, ezért is jobban szerepelnek a kontinentális vetélkedőkön. Ha odaát is érezhetően javul az anyagi bázis, befejeződnek a korszerűsítések, megkezdődhet a kilábalás.

Így legyen. De addigra a szabadrúgás spray mellett alighanem más új eszközöket is bevezetnek a pályákon. Mit gondol erről?

Úgy látjuk, hogy a mostani világbajnokságon gyakorlatba lépő, a sorfalnak a helyet kijelölő szabadrúgás-spray mellett rövidesen a gólvonalra helyezett videokamera is honos lesz a pályán. Minderre azért van szükség, mert egyre nagyobb az iram a mérkőzéseken, mind nehezebb követni a gyorsan pergő eseményeket, segédeszközök nélkül szinte lehetetlen.

Ha már a VB-t említette, kit vár az első helyre?

Természetesen a brazilokat. Egyrészt tényleg nagyon jól fociznak, másrészt otthon, hazai közönség előtt játszanak! Ha nem otthon játszanának, lehet, Európa volna a favorit. Persze, egy bírónak pártatlan kell lennie, nem szurkolhat egyik csapatnak sem.

Csakhogy a bíró is csak ember, akinek lehetnek álmai és vágyai. Mint például Kovács Istvánnak, hogy kijusson, hová is?

A világbajnokságra, az olimpiára, az Európa Bajnokságra, persze síppal a számban. Tudom, hogy már csak a korom miatt is erre egy kicsit még várnom kell, de nagyon hiszem, hogy ott leszek, mert ott akarok lenni!