Menyő több, mint menedék 2.

Másfélszáz magyar református él közel ugyanannyi ortodox román mellett a Szilágy megyei Menyőn, mely 1989 decemberében vált egyik napról a másikra ismertté a szélesebb nyilvánosság előtt. A tövisháti falut – visszatérőként – Szilágyi Aladár kereste fel, kétrészes riportját Tasnádi-Sáhy Péter fotói illusztrálják.

A menyői református templom a vidék egyik legértékesebb műemléke

Zoltán tiszteletes a teológia befejeztével, domahidai szolgálata idején, majd itt, Menyőt pásztorolva se mondott le a továbbképzésről. Kecskeméten kezdte, Pápán folytatta, majd Budapesten, a Gyökössy Intézet keretében fejezte be a lelkész-szupervizori képzést. „Régebben az úgynevezett szupervizorok idősebbek voltak – akár a bibliai vének. Ez a szakmán belüli tanácsadói forma számos intézményben bevált. Ha a lelkész, a gondok, a presbiter »jól érzi magát«, jó munkakedve van, jobban végzi a munkát, az javára válik az egyháznak, a gyülekezetnek is. Csűry István püspök úr adott egy ajánlást, amikor felvételiztem a szupervizori képzésre, hiszem, hogy ez az egyházunk javát szolgálja. Rengeteg olyan intézményünk van, például a Wesselényi kollégium, ahol én végeztem, vagy a zsoboki gyermekotthon, akár a Partiumi Egyetem, ahol szükség van az ilyen tevékenységre. Szerintem minden intézménynek kellene egy szupervizort, munkaügyi szakembert alkalmaznia. Ebben nem csak fantáziát, hanem mozgásteret is látok a jövőre nézve.”

Méhészet és kecskenyáj

Orsolya-Réka tiszteletes asszony, aki a hazai méhállomány genetikai kutatásából doktorált, most a kecsketenyésztés, a kecskesajt készítésének tudományában igyekszik jártasságra szert tenni. Rá is kérdezek, hogyan kezdtek a kecskékkel foglalkozni? „A feleségem nagy állatbarát – magyarázza Zoltán –. Van itt egy román család, Floricáék, ők tartanak egy népes kecsketenyészetet. Olcsón adták a gidákat, a feleségem cumisüveggel szoptatgatta őket, míg felcseperedtek. Mindenki csodálkozott rajta, így kezdtük, aztán lassan veszegettünk hozzá. Főleg tejért meg sajtért tartjuk. Már Szilágycsehbe is elért a jóhírünk, előfordult, hogy egyszerre 15 kiló sajtot igényeltek. A híveink is elfogadták, hogy a tiszteletes asszony a sajtgyáros.”

„Igazából még tanulom a sajtkészítés, a sajtérlelés művészetét – szabadkozik Réka. – Most tanultam meg, hogyan kell előkészíteni, hogyan kell vele bánni, mi történik, ha lehűl az idő, vagy ha felmelegszik. A gyakorlati ismeretek megszerzése mellett szeretnék elvégezni egy kurzust, hogy többféle sajt készítését megtanuljam, és a tejfölt, a vajat hasznosíthassam. A kecske nem túl igényes állat, nem kell vele annyit foglalkozni, mint egy tehénnel vagy egy lóval. Megeszik olyasmit is, amit más állat nem. Megy a bozótosba, mindent lerág, ott is jóllakik, ahol egy tehén vagy egy bárány nem talál legelnivalót. Viszont amikor jön a hideg, a szeles idő, sokkal érzékenyebbek. Ezért is építettünk nekik menedéket. A faluban rengeteg juhot tartanak, de a kecsketartásnak nincs még meg ez a kultúrája. Ha azt nézzük, hogy Menyőnek igen tágas, 57 négyzetkilométeres határa van, ami vetekszik a Zilahéval, és ott a bozótos is, van hol legeltetni.“

Elneveti magát, amikor rákérdezek, hogy maguk a hívek hogyan fogadták azt, hogy a tiszteletes asszonyék ilyen kalandokba bocsátkoznak?

„Nagyon örülünk neki – bizonygatja Angi József főgondnok –, mert azelőtt a papok, a tiszteletes asszonyok elhanyagolták az udvart, a kertet, felnőtt a gaz. Most már minden rendezett, tiszta. Nem csak jó pásztor, jó gazda is a tiszteletes úr, nem csak kecskét tartanak, tyúkot, libát, mindent, ami kell.”

Ide készültömben több dolgot olvastam vendéglátóimról az interneten. Láttam egy pár szép fotóját a tiszteletes úrnak a facebookon. Fel is jegyeztem néhánynak a címét, például „Naplementés legeltetés Menyőben” – innen tudtam, hogy van kecskéjük, de nem gondoltam volna, hogy több mint száz, azt hittem, hogy három-négy… Egy másik, „Mert a munka nem szégyen” címmel ellátott felvételen a kisfiuk szorgoskodik…

A Telekiek mellékága

Rokonszenvesnek találom, hogy – akár házigazdáink, a Paniti-Teleky névre hallgató Orsolya-Réka és Zoltán – napjainkban számos fiatal házaspár mind a két fél családnevét felveszi, szorosan egymáshoz tartozásuk jelképeként. Még elindulásunk előtt felneszeltem a Teleky névre, most elkezdek faggatózni: „van-e közük a magyar történelemnek, politikának és tudományosságnak oly sok jeles személyiséget adó Teleki famíliához?”

„A család székelyföldi mellékágához tartozunk – kapom a választ Rékától – egy 1235-ben kelt oklevélben még »Telegd« néven feltüntetett Székelyudvarhelyről származunk.” „Valójában ez az a történelmi család – egészíti ki Zoltán –. Mindenki a marosvásárhelyi Telekiekre gondol, feleségem ősei viszont a rendkívül szerteágazó családfa egyik mellékágához tartoztak. Vagy két évszázada átjöttek Kolozsborsára meg Bádokba, ahol most is megvan a birtok töredéke, öt hektár maradt belőle, egy kúria, gyönyörű kőépület, nagy pince, erdő tartozik hozzá. Tényleg olyan volt, mint egy tündérkert, nyomára bukkantam, hogy a Telekyek több ezer marhát hajtattak fel a bécsi vásárra.”

Kisnemesek utódai

Nem jöttem üres kézzel Menyőbe: a tarsolyomba tettem azt az apró, de itt bizonyára érdekes epizódot, melyre véletlenül bukkantam rá, miszerint Teleki Mihály, Apafi Mihály kancellárja 1674. március 6-án elindult Kelence-Szilágycsehen keresztül Menyőre, itt töltött egy napot, és másnap ment tovább Magyargoroszló-Szilágysomlyó irányába. Kellett itt lennie néhány udvarháznak, hiszen a nagyurat és kíséretét el kellett szállásolni valahol. Beszélgető partnereim szemlátomást örülnek az információnak, de társaságunk legkorosabb tagjának, Baksi Istvánnak sincs tudomása arról, hogy egy kastélynak vagy legalább nemesi kúriának nyomai maradtak volna valahol a faluban. Tovább táplálom a velem szemben ülők lokálpatriotizmusát, amikor mondandómat azzal folytatom, hogy „a menyőiek nagyobb része kisnemes volt, lovas vagy gyalogos nemes. Petri Mór szerint kevesebb zsellér, illetve jobbágy élt itt. Az 1660-as évek vége felé vagy százhúsz kisnemest írtak össze. Az egész falunak ennél nem lehetett sokkal több lakosa. Nagy a valószínűsége annak, hogy maguk az ő leszármazottaik.”

Az úrasztala lábazatán Ady vezetéknevű adományozók nevei

Ady-emlékek, Ady-rokonok

Amikor Ady Endrét kezdem emlegetni, felkapják a fejüket. „Tudjuk, a családnak vannak menyői gyökerei – közli nem kis büszkeséggel a hangjában Baksi István –. Több Ady család él jelenleg is a faluban. A családi hagyomány szerint a költő a nagyanyámat akarta örökbe fogadni, de dédnagyapám nem adta oda.” (Hazatértem után fel is hívom Ady Endre mindennapjait alaposan átkutató kollégánkat, Péter I. Zoltánt. Jeles „adyológusunk” mit sem tud erről az epizódról. Megegyezünk abban, ha ez csupán egy családi legenda része, akkor is lelket melengető történet…) Tovább fűzve a szót, előveszem azt a papírlapot, amelkre feljegyeztem Adynak az Egy kis séta című fulmináns sajtóvétsége miatti rács mögött eltöltött napjait követő első cikkének idevágó részletét: „Hogy mi a manónak kellett nekem 1877-ben világra jönnöm! Ha már muszáj volt ez a jelentkezés, s nem késhetett egy becsületes, esztétikus, bölcs kultúrtársadalom evolucionálásáig, (…) legalább történt volna nemes diósody stb. Ady (recte Ódy), Dávid, Bálint, Barla stb. idején, míg el nem úszott Menyő és még pár falu.” – Nos, az túlzás, hogy az övék lett volna Menyő, hiszen az Ady nemzetség tagjai – mint ahogy ő maga írta –„hétszilvafás nemesek” voltak.

Múltidézés haranglábnézőben

Mielőtt templomot, haranglábat szemlélni indulnánk, még históriázgatunk a falu múltját illetően. „Petri Mór szerint Menyő első okleveles említése 1330-ból származik, viszont találtam egy 35 évvel korábbi adatot – veszem elő tarsolyomból az újabb »ajándékot« –.  Fehér M. Jenő szerzetes atya, történész, a Középkori magyar inkvizíció szerzője, az árpád-kori böszörményeket, izmaelitákat emlegetve közli, hogy ezeket királyi udvar és a magyarság számára igen hasznos tevékenységet folytató kereskedőket, pénzembereket is – akár a zsidókat vagy a kunokat – üldözte az inkvizíció. Egy Derecske nevű böszörmény elleni perirat szerint: »A vádlott a kínpadon bevallotta – többek között –, hogy a Szilágy-megyei Szuna, Ete, Zálnok és Menyő falvak böszörményeivel állandó lóvásárlásokat szervezett a Mezőségen és Biharban. A felvásárolt állatok kísérői nem tértek többé vissza. Bevallása szerint a karavánokat a rabló és fosztogató oláh hegyilakók támadták meg, és a kísérőket fogságba hurcolták.«  Menyőben is felvásároltak lovakat, Menyőben is megélt néhány böszörmény. Tehát már akkor sem lehetett utolsó település, ha ők is megéltek itt” – következtetek.

A tiszteletes úr is több ízben hozzá járul egymás örömére tartott közös történelemóránkhoz: „Én is találtam egy-két régebbi adatot a faluról. Menyő és Szilágyszeg között volt egy Sándorháza nevű település, Menyő fíliája. 1343-ban Szilágyi János volt itt a pap, 1242 és 1300 között építettek egy templomot. Menyő régen állítólag nem itt volt, hanem a dombon, a sándorháziak ide menekültek, így lett Menyő menedékhely. Állítólag volt egy ószláv feliratú harangjuk, amit egy kútban rejtettek el.” „Igen, a Hidegkútban – bólogatnak az atyafiak –. Az öregek tudni vélik, hogy néha harangszót lehet hallani a föld mélyéből. Egy határrész a mai napig Sándorháza nevét viseli. Ahogy megyünk Szilágyszeg felé, a második völgyben.”

Műemléknézőbe indulunk, Menyő két kincsét: az Isten házát és a haranglábat megszemlélendő. A 16. század elején, a mohácsi vész előtti negyed évszázad alatt – minden fenyegetettség ellenére – Magyarországon a középkori gótikus kultúra eléri ragyogó másodvirágzását és hanyatlását, ugyanekkor az új felfogás, az új szemlélet, a reneszánsz egyre erősebben hódít. Mire a mohácsi vész bekövetkezik, már számos hazai műhely dolgozik reneszánsz stílusban. A két irány szinte párhuzamosan él és virágzik egymás mellett, gyakran együtt, testvéri harmóniában. Gótikus templomba reneszánsz elemek kerülnek: Menyő fatemploma helyett emelt kőtemplomába Esztergomból szállítottak kész reneszánsz elemeket. Ioannes Fiorentinus műhelye faragta ki a vörösmárvány kaput (1514), a keresztelőkutat és a szentségházat. A donátor Désházy István esztergomi gubernátor volt. Az elismert mesternek számító Fiorentinus munkáin, a Bakócz-kápolnán, a Forgách Gergely sírkövén kívül a IOANNES FIORENTINUS ME FECIT felirat Menyő templomának – Bukarestben „őrzött” – keresztelőkútján is olvasható.

„Ami a legsürgősebb volt, a templom falainak szigetelése, felújítása, az megtörtént – magyarázza Zoltán. – A fűtést is bevezettük, hat infravörös sugárzót használunk. Sokan megcsodálják a vörösmárvány keretet, jöttek a Harvard Egyetemről, meg Törökországból is kutatók. Tavaly sikerült restauráltatnuk a bejárat faajtaját, a szószékkoronát, a perselyt.. Nem hittük volna, mennyire szét volt korhadva, Mihály Ferenc székelyföldi restaurátor művész volt az irányítója, de a munkát Máthé Zsolt végezte segesvári műhelyében, az ajtón és a perselyen is. Átjárta a szú, mindenféle szerekkel kezelték. Kicseréltük az ablakokat is, természetesen nem termopánra! A mennyezet kazettái is a segesvári műhelyben újulnak fel.

A menyőiek másik kincse, a harangláb siralmas állapotban van, sok helyütt már hiányzik a zsindely, a mókusok szabadon ki-be ugrálnak a tetőzetén. Fürge kollégám, Péter is felkapaszkodik a harang szoknyája alá, a mesterien ácsolt gerendázatot, a „faragómolnárok” remekművét és a fentről kínálkozó panorámát fotózza. Míg Kalotaszeg faépítészetének az árkádos, négyfiatornyos fatoronytípus a legfeltűnőbb vonása, a Szilágyságot az egészen ősi jellegű, régies formájú fatornyok jellemzik. Legkorábbi éppen ez a hatalmas menyői fatorony, amely valószínűleg a templom szép, magas sátorfedelével egyszerre, 1619-ben épülhetett. A korai keletkezés mellett szól régies formájú sisakja is, mely puha éleivel még a kúphoz áll közel. Felújításához legalább 45 ezer euróra lenne szükség.

A 18. századi perselyt a segesvári Máthé Zsolt műhelyében restaurálták

A szilágysági faépítészet jellemző és szép emléke a templomra, a hajó és a szentély fölé helyezett, magas sátorfedél. Legrégibb éppen a menyői templom hajójának és szentélyének 1619-ben emelt fedele. Változatos, érdekes alakja kitűnően illik a templomhoz, mert ívelő körvonalai egységbe foglalják annak a formáit és megnyugtató, hozzáillő lezárást adnak. Sajátosan ősi és kiváló emléke a népies magyar faépítészetnek – viszont legalább annyira siralmas állapotban van, mint a harangláb. A templom tetőszerkezete annyira meg van rongálódva, hogy a bukaresti szakemberek, akik a falak felújítását irányították, átadáskor jegyzőkönyvbe foglalták: az épületet omlásveszély fenyegeti. Emődi Tamás építész már 2010-ben, a felújítási projektek kidolgozásakor riadót fújt: a szakvizsgálat során kiderült, hogy számos repedés keletkezett, s bár 1981-ben végeztek nagyszabású javítási munkálatokat, a szakszerűtlen kivitelezésnek főleg a fedélszék vallotta kárát. Immár halaszthatatlanná vált a templomhajó, illetve a szentély fedélszékének teljes cseréje. Ez viszont Emődi számításai szerint 320 ezer euróba kerülne.

„Igen sajnálatos, hogy 2011 óta a felújítás ügye megállt – mondja a lelkipásztor –. Annak ellenére, hogy sürgős lenne a tetőszerkezet, a harangláb is. Tavalyelőtt Németh Zsolttal beszéltem még Nagyváradon. Ott ült Németh Zsolt, Tőkés László, Orbán Viktor. Sürgősségi pénzeket osztogattak, ide, oda, amoda, Sződemeternek például. Nem mondom, hogy oda nincs szükség, de nehéz lett volna észrevenni, hogy Menyő is létezik? Hálásak vagyunk Tőkés Lászlónak, hogy a Duna-díjat felajánlotta, abból restauráltuk a szószékkoronát. De nekünk sokkal többre volna szükségünk… A tető az 1930-as években lett átépítve, ha megnézzük, látszik, hogy megbillent. Le kell szednünk az egészet, a falat kiegyenesíteni, Emődi projektje szerint, az eredeti középkori tetőt tenni vissza. És a haranglábat teljesen újra fedni. Ehhez megint új projekt kell. Most adódik egy regionális pályázási lehetőség, amit Székelyhíd fog letenni, betársul Szilágycseh, Menyő, Kusaly, Ákos, több mint tíz gyülekezet, EU-s forrásokból nagyobb összegeket lehet remélni. Rövidesen kijönnek Emődiék, felmérik, mire lenne szükség, ami még öröm: ebbe belevehetjük a padokat is, azt is mondta Farkas Zsolt, a kerület pályázati referense, ha meglesz ez a pénz, ezek a templomok két éven belül újjászületnek.”

Jöjjetek, nem vagyunk már a világ végén!

Rákérdezek: mennyire templomba járók a menyőiek? „Nagyon lelkesek – kapom a választ, vasárnap délelőtt akár negyvenen-ötvenen is eljönnek. Karácsonykor annyian összegyűltek, mint még emberemlékezet óta soha. Bár kifejezték, hogy kissé belefáradtak ebbe a »történelemesdibe«, meg a »Tőkés dologba«. Egyébként félő volt, hogy a 25. évfordulón a templomon kívül lesz hálaadó istentisztelet, Tőkés Lászlónak kint kell prédikálnia az udvaron a veszély miatt, meg amiatt, mert a templom még a munkáltató kezelésében volt, nekünk nem volt jogunk használni. Több mint három év elteltével, amikor megtudták, hogy milyen ünnepség készül, akkor kaparóztak, gyorsan kijöttek, és átadták a templomot.

Búcsúzáskor mondogatom: ezt az egész kistájat, Tövishátnak ezt a részét, Menyőt, hatékonyan kellene tálalni a világ felé, az interneten, a sajtóban, mindenütt. Tessék, jöjjetek, nem vagyunk már a világ végén! Faluturizmus – hol lehet megszállni? Nincs kiadó szoba. „Szemben a templommal, például Varga Jenő házában – mondja félig komolyan Zoltán tiszteletes – sokan elférnének. Ha ide jönnek, maradjanak, akár kint is sátorozhatnak, a magtárból is lehetne hálóhelyet kialakítani. Jönnek, jövögetnek ugyan Magyarországról, mondom nekik, hogy nem fényképezni, nem írni kéne, hanem inkább segíteni. Ünnepelünk, énekeljük a himnuszunkat, meg írunk róla. De hogy mi lesz holnap, holnapután, az attól függ, hogy mi most mit teszünk vagy nem teszünk, hogyan állunk hozzá a dolgokhoz. Én értékelem, hogy akkor, 89-ben „menedékhely” lett Menyő, sok minden történt, nagyon szép és jó, de abból mit tudunk a mában kamatoztatni?  Most már nincs minden évben zarándoklat, ünnepség, talán ötévenként lesz…”