Menteni a menthetőket

A Bihar Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság kiérdemli a „nagyüzem” titulust, hiszen falai közt és megyeszerte sok ezernyi idős, hátrányos helyzetű, fogyatékkal élő felnőtt szociális ellátása mellett több mint 1700 árva, elhagyott vagy családból kiszorult gyermek sorsát igazgatják a dr. Szarka Árpád vezette intézményben.. Szilágyi Aladár riportja az Erdélyi Riport 2012/14. számából.

A nagy batyus, lármás asszonynépet követő, szemlátomást kiskorú koldusasszony nyakában átalvető, benne csecsemő, anyja barna mellére tapadva, mögötte le-lemaradozva kétesztendősnyi, kiflivéget majszoló leányka. Bevárja, elkapja a karját, és rángatni, ütlegelni kezdi a szurtos gyermeket. Ha tehetném, elragadnám tőle áldozatát, s meg sem állnék vele a közeli menhelyig, ahová éppen igyekszem. Intézkedésben illetékes hatósági közeg – akinek esetleg szólhatnék az érdekében – sehol, tehetetlenségemben felgyorsítom a lépteimet.
A kaszárnya méretű váradi épület zsúfolt földszinti folyosóján riadt szemű gyerekek várakoznak sorukra, téveteg felnőttek kíséretében, a recepciós ablakok előtt. Az emeleti följáró portáléja fölött kétnyelvű felirat hirdeti románul, magyarul: „Ebben az intézményben nem fogadunk el figyelmességeket!”

A válságmenedzser Mintegy megnyugtatásul elárulom dr. Szarka Árpádnak, a főigazgatóság szociális ügyekért felelős igazgatójának, hogy nem „oknyomozó” riportra készülök valamilyen kirívó eset kapcsán, inkább átfogó képet szeretnék felvázolni az általa is vezetett intézmény működéséről. Ódzkodása a riporterektől érthető, hiszen 2009 óta, amióta itt dolgozik, előbb intézményvezetőként, majd – egy bonyolult pártpolitikai sakkjátszmának tulajdoníthatóan – másfél év múltán helyet cserélve liberális párti támogatottságú helyettesével, a helybeli román újságok jobbára csak akkor írtak róluk, amikor bulvárlapokba illő botránytémára találtak. Hol azon csámcsogtak, hogy két kisfiú megszökött, s egyikük kisebb közlekedési baleset áldozata lett, hol meg arról írtak, hogy – állítólag – néhány védencük csoportos szexpartit tartott az egyik melléképületben.
Szarka Árpád a megyei tanács által ideiglenesen kinevezett főigazgatóként zűrzavaros állapotokat talált a csőd szélére jutott intézményben. Miközben az alkalmazottak négy, egymás közt is széthúzó szakszervezetével és a fizetésképtelenséggel kellett megküzdenie, kénytelenek voltak fizetetlen szabadságra küldeni embereket, tetőzött a gazdasági válság, s a közalkalmazottakat általánosan sújtó 25 százalékos fizetéselvonás mellett végül elkerülhetetlenné vált a dolgozók nyolc százalékának elbocsátása. Szarka 2009 májusában vette át a főigazgatóság vezetését, s rögtön lépéskényszerbe került, hiszen a legerősebb szakszervezet pert nyert az intézmény ellen, mintegy 155 milliárd régi lejt kellett kifizetniük az alkalmazottaknak, a per után a szakszervezet befagyasztatta a főigazgatóság összes számláját, így gyakorlatilag csak a folyó fizetéseket fizethették ki, minden más felmerülő költség kiegyenlítése csak a szakszervezet beleegyezésével történhetett.
„Nehéz volt megértést találnom, hogy ne legyen sztrájk például, meggyőzni őket, hogy így nem jutunk sehova – idézi a kezdeti nehézségeket. – Úgy tűnt, a szakszervezetek elég erősek, a vezetőség ki van szolgáltatva nekik, de végül sikerült megegyeznünk. A személyzet nagyobb része szakmailag hozzáértéssel, szívvel-lélekkel végezte tovább a munkáját. Akiknél nem találtunk megértésre, elmentek, lemorzsolódtak, vagy ma is konfliktusban vannak velünk, mert nem nagyon tudnak alkalmazkodni az adottságokhoz, de mindezek ellenére az intézmény jól halad előre.”

A mentőöv 2011 végén újabb elbocsátásokra kényszerültek, de a leépítések bekövetkeztekor kidolgoztak és párhuzamosan alkalmazni kezdtek egy újabb megoldást. A szociális munkában eddig is több civil szervezet, alapítvány vett részt a megyében. Embereik, akik ott vannak a szakbizottságokban, jelezték, hogy fejleszteni kívánják a tevékenységüket. Ebből adódott az ötlet, hogy dolgozzanak ki egy úgynevezett kiszervezési stratégiát. Nyugat-Európában már bevált, jól működik az ilyen típusú szociálpolitika. Ez azt jelenti, hogy bizonyos szociális szolgáltatásokat, amelyek az intézmény feladatai, licit formájában, közbeszerzési eljárás révén kiadnak, kiszerveznek. Eddig tizenhárom ilyen egységet indítottak be. A versenykiírás után a nyertes szociális alközpont, amelyik például 50 személy ellátására pályázott, megkapja dotációban mindazt, ami ezzel jár, s a személyzetet is átveszi a főigazgatóságtól. Az alközpont a teljes szolgáltatást átvállalja, az intézmény csupán hatósági-szakmai felügyeletet végez. Átlagban egy-egy esetfelelős, esetmenedzser 50-50 gondozottért felel. Olyanokért is, akik családokban, nevelőszülőknél vagy a rendszeren belül vannak elhelyezve.
„Õk minden egyes ellátottról mindent tudnak, nekik kötelességük meglátogatni a hálózatunkból kiszervezett gyerekeket is, nyomon követni minden egyes ellátott helyzetét. Õk ellenőrzik, elemzik, értékelik ki a gyermekek előrehaladását, a szolgáltatások minőségét, a juttatások betartását, a rehabilitációs terápiát, a szocializálódási, az egészségügyi programokat, az egyes gondozottak számára előírt kinetoterápia, fizioterápia, pszichoterápia, logoterápia alkalmazását. Van egy multidiszciplináris, komplex bizottság az intézményünk keretében, s ez előírja a gyerekek szükségleteit, a juttatásokat, a terápiákat, a rehabilitáció módozatait, ahhoz, hogy oda jussuk, hogy a gyermek elérje azt a szintet, hogy – jó esetben – visszakerüljön a családba, hogy felcseperedve a társadalom hasznos tagja lehessen. A rehabilitációnak, ahhoz, hogy hatékony legyen, nagyon korán el kell kezdődnie.”
A civil szervezeteknek, azoknak, akik privát rendszerben vállalnak szociális szolgáltatásokat, megvan az az előnyük, hogy könnyebben vehetik igénybe az önkéntesek munkáját, többféle anyagi forrást hasznosíthatnak, olyan pályázatokon vehetnek részt, amilyenekre a főigazgatóságnak nincs lehetősége. Maga a kiszervezési procedúra egyébként igen bonyolult, hiszen a prefektúra, a megyei tanács mellett megannyi szakbizottságot, társintézményt, társadalmi szervezetet kell bevonni a döntésbe. Ráadásul szigorú normatívák szabályozzák, hogy egy-egy ellátottra évente mennyi pénzt lehet költeni.

Sikertörténet Az intézmény 26 éves korukig követi nyomon a felnőtté vált gondozottak sorsát. A legbüszkébbek azokra a fiatalokra – jelenleg mintegy húszan vannak –, akik továbbtanulásuk során egészen az egyetemi szintig eljutnak. „Büszkék vagyunk rájuk, hogy idáig fejlődtek, s a társadalomba való hatékonyabb beilleszkedés érdekében a campusokba küldjük őket, hogy ott szocializálódjanak. Van egy olyan szolgáltatásunk, amit most szerveztünk ki: olyan 18 éves fogyatékosokat, akik átmentek mindenféle terápián, egy bizonyos privát rendszer keretében az intézménynek ingyen juttatott apartmanokban helyezünk el. Olyan csoportokat alakítunk ki, amelyek tagjainak munkahelyet is keresünk. Tömbházban laknak a városban, és intézményi felügyelettel munkába járnak. Arra törekszünk, hogy viszonylag önellátóak legyenek, amellett, hogy megkapják az őket megillető juttatásokat, megtanulják a pénz kezelését, beosztását, hogy miként vigyenek teljesen önálló életet. Barátkoznak, társaságba kerülnek, a szakemberek, szociális munkások, pszichológusok, esetfelelősök igen változatos módszereket használnak arra, hogy szocializálódásra késztessék őket, hogy együtt jól érezzék magukat. Bejárnak ide is, a központba, részt vesznek az általunk szervezett rendezvényeken, nagyobb horderejű eseményeken, gyermeknapokon, a fogyatékosok nemzetközi napján, különböző versenyeken, vetélkedőkön, táborozásokon, farsangi mulatságokon, minden olyan eseményen, ahol sikerélményeik lehetnek. Beöltöznek, ők is, a pedagógusok is, maskarába, s amikor összegyűlnek nálunk, boldogan mesélnek frissen szerzett élményeikről, barátaikról, a kapcsolatteremtés, az élet apró örömeiről.”

Súlyos esetek Persze, a gyermekvédelmi munka nem diadalmenet, már csak azért sem, mert a rendszerbe kerülő gyermekeknek több mint a fele fogyatékos. Főleg a halmozottan sérültek gondozása állandó, 24 órás felügyeletet jelent; ők jelenleg több mint kétszázötvenen vannak. Öltöztetni, mosdatni, etetni kell őket, iskolába, kezelésre vinni, ápolni, s megpróbálni a lehetetlent: legalább részleges rehabilitációban részesíteni őket. A reménybeli nevelőszülőktől nem lehet elvárni, hogy az ilyen halmozottan fogyatékos gyermekeket is felvállalják. A gond az, hogy ezek az esetek mindig „újratermelődnek”. Szarka Árpád felidézi egy olyan hatgyermekes család esetét, ahol mind a hat utód szellemi fogyatékos, kettő ráadásul világtalan közülük. És hallani sem akarnak a fogamzásgátlásról.
A gondozói tevékenységet ugyancsak megterheli, hogy sok befogadott igen súlyos „örökséggel” kerül az intézetbe. A „klasszikus”, akár csecsemőkorukban elhagyott, elhanyagolt gyermekek helyzeténél sokkal kirívóbb a felnőttek, akár a szülők által szexuális molesztálásnak kitett, prostitúcióra kényszerített, az alkoholista vagy drogfogyasztó családokból kimenekített gyerekek esete. Két olyan védencük is van, akiknek a szülei éppen az ő szexuális molesztálásuk miatt kerültek börtönbe, másik két gyerek szülei Brazíliában vannak börtönben, drogkereskedés miatt, őket Dél-Amerikából hozták vissza. Egy kisfiú Olaszországba szökött a szüleit keresve, aztán ott vannak a határról visszatoloncoltak, akik családjának nyoma veszett. Legutóbb Bukarestben, a Dinamo stadion bejáratánál találtak egy kisfiút, a nyakában „Nagyvárad” feliratú táblával. Kinyomozták, hogy egy pszichikailag beteg anya hagyta ott.
A szökevényeket nem lehet szankcionálni, viszont az érettük felelős gondozókat igen. Képtelenség minden gyerek mellé állandó jelleggel egy felnőttet állítani, ezért lehetetlen teljes mértékben megakadályozni a szökési kísérleteket. Az intézmény jogilag is teljes mértékben felelős a gondozottakért. Így történhetett meg, hogy éppen Szarka Árpád idehelyezésekor szökött meg egy kiskorú fiú, aki a városban erőszakot követett el egy másik kiskorú ellen, elfogták, s tettéért a főigazgatóságnak kellett kártérítést fizetnie 300 millió régi lej értékben az áldozat családjának.

Nyelvvesztesek A székház folyosóin minden ajtó fölött – egy régebbi megyei tanácsi határozat alapján – kétnyelvű, román és magyar feliratok olvashatók. Annak is nyomára bukkanok, hogy az intézménynek immár négynyelvű honlapja van, a román mellett angolul, franciául és magyarul is kommunikálnak. Érdekük fűződik hozzá, hiszen a weblapon az intézménnyel kapcsolatos minden információ rajta van, így tartanak kapcsolatot a meglévő és lehetséges külföldi partnerekkel, szponzorokkal. A nyelvi bőség láttán megkockáztatom, hogy a gondozottak nyelvi jogainak, identitástudatuk fejlesztésének kérdéséről is érdeklődjek, hiszen sok magyar, illetve csak magyarul értő roma gyerek is bekerül a „rendszerbe”. Beszélgetőpartnerem elárulja, hogy ezen a téren nem sokkal dicsekedhetnek, az alkalmazottak között aránylag kevesen vannak a magyar vagy magyarul tudó munkatársak. Különben is a legtöbb gyermek nagyon zsenge korában, a szülei identitását tartalmazó iratok nélkül kerül ide, s a származására legfeljebb a nevéből lehet következtetni. „Itt van például két kedvencem esete: Szegedi Csilla húszéves egyetemista, a Nagyváradi Egyetemen tanul, nemzetközi kapcsolatok szakon, Varga Zoltán tizenöt éves, nagyon ügyes kezű fiú, országosan harmadik lett egy kézműves versenyen, spanyolországi kirándulással jutalmazták. Amikor ide kerültem, a nevük hallatán magyarul szólítottam meg őket, de egy szavamat sem értették… Talán a további fejlesztés, modernizáció során több lehetőségünk támad a gyerekek anyanyelvi jogaira, identitásuk visszanyerésére is jobban odafigyelni.”

Magányos jegenye A főigazgatóság keretében működik a Makai-Dimény Judit vezette, „Magányos jegenye” nevet viselő Gyermek- és Családvédelmi Központ. A nyolc, családterapeutákból, pszichológusokból és szociális munkásokból álló „élcsoport” szervezeti keretében, más-más helyszínen, négy alegység, központ nyújt speciális szolgáltatásokat. A Phoenix Anyaotthon válsághelyzetbe került anya-gyerek párok ideiglenes elhelyezését teszi lehetővé. A Sürgősségi Központ helyszíne – nem véletlenül – titkosítva van, hiszen ide többnyire erőszakot elszenvedett gyerekek kerülnek, a családjukból való kiemelésük után, arra az időszakra, amíg megfelelő megoldást nem találnak számukra akár a rendszeren belül, akár a szatellit-intézmények keretében. A helyszín azért nem publikus, hogy az erőszakot elkövető családtag esetleg ne zaklathassa a befogadottat. A Családsegítő és Nevelési Tanácsadó Központ célcsoportját – elnevezésének megfelelően – kiskorú gyerekek nevelését vállaló családok, hivatásos nevelőszülők, befogadó családok, kiskorú anyák, gyermekvállalásra készülő családok, családi típusú gyerekotthonok képezik.

Utcagyerekek nappali és éjjeli menedéke A negyedik létesítmény, amelyet a „Jegenye” is, a főigazgatóság is a magáénak vall, a 2011 júniusában felavatott, utcagyerekek befogadására kialakított menhely. Az intézmény udvarán emelt épület 15 kiskorú számára nyújthat ideiglenes otthont. Szarka Árpád itteni munkájának erre az eredményére a legbüszkébb. Munkatársával, Szántó Ildikó projektvezetővel egymás szavába vágva mesélik, hogy a sikeres pályázatoknak köszönhetően az Európa Tanács Fejlesztési Bankja 200 ezer, a román kormány ötezer, a megyei tanács 93 ezer euróval járult hozzá a menedékhely építési költségeihez. A 350 négyzetméteres otthon öt háromágyas szobából, két kétágyas elkülönítőből és egy étkezőből áll, van külön orvosi rendelő, mosoda, továbbá a személyzet számára fenntartott iroda is.
Szarka Árpád személyesen kísér át az újdonatúj épületbe, ahol a központ vezetője, Muscã Marius fogad, négy munkatársnője kíséretében. Szerre megmutogatják a minden korszerű igényt kielégítő létesítmény helyiségeit. Benyitunk a játszószobába is, ahol mindössze két gyönyörű gyermeket, egy négyesztendős kisfiút és egy ötéves kislányt találok. Kísérőim arra kérnek, hogy védenceiket – az érdekükben… – ne fotózzam le. Pedig, pedig Sabrina és Adi élénk tekintetében nyoma sincs már a riadalomnak, amit akkor érezhettek, amikor máig azonosítatlan szüleik elszöktek mellőlük Nagyvárad központjában. Egy jótét lélek értesítette telefonon a rendőrséget, s a gyerekek immár második hete az otthon lakói. „A múlt héten még 16 gyermekünk volt – magyarázza Marius –, mára heten maradtak, kilencet már elhelyeztünk közülük a hálózatban. Az öt nagyobb gyerek iskolába jár, mi hozzuk-visszük őket. Amikor bekerülnek a menhelyre, megfürösztjük, fertőtlenítjük, átöltöztetjük, megetetjük őket, alapos orvosi és pszichológiai vizsgálat következik. Általában két-három hónapig gondoskodunk róluk, szívünk szerint akár el se engednénk innen őket, annyira hozzánk nőnek!”
A látottak miatt lelkifurdalásom támad, s most már még jobban sajnálom, hogy azt a bizonyos kétéves csöppséget nem ragadtam ki hisztérikusan pofozkodó anyja kezei közül…