Magyar, az meg mi? – új előadást készít a SPOT

2015. 07. 18. 14:11

Kövér vagy sovány, vidám vagy depressziós? Leírható jelzőkkel? Fontos egyáltalán definiálni? De most tényleg, mi(lyen) a magyar? A SPOT Társulat bobáldi táborába látogató Tasnádi-Sáhy Péter, ha válaszokat nem is, de szimpatikus kérdezőket talált.

 

Eligazítást tart az előadés két rendezője. Ásatás és feltérképezés

 

Tavaly, amikor még hetilap formájában is szolgáltuk a közt, címlapon hoztuk a nagy hírt: a nagykárolyi SPOT – Színművészeti Egyetemek Nemzetközi Fesztiválja társulattá alakult.
Társulat alatt ebben az esetben nem havi bérlistát kell érteni, hanem egy olyan platformot, amely a fesztiválhoz kapcsolódó alkotók közös projektjeihez kíván felületet biztosítani.
Az ily módon született első, Manole galéria című előadást Kurt Murray ausztrál színész-rendező jegyezte, idén pedig a fesztivállal évek óta kapcsolatban álló K2 Színház két tagja, Benkó Bence és Fábián Péter vállalta magára a rendezői szerepet, a Mi a magyar című esszékötetet választva gondolatébresztőnek a november végére tervezett előadáshoz.
A felkészülés helyszíne is változott, hisz a tavalyi csapat az iskola dísztermébe vackolta be magát, az ideiek pedig a Nagykároly melletti egykori településen, Bobáldon, a régészeti ásatások mellett munkálkodhattak július 5. és 15. között, eszményi környezetben.
Én a búcsúzás előtti nap reggelén érkezem, a társaság éppen csak éledezik, úgyhogy kihasználva az alkalmat, egy kávé mellett rögtön lecsapok a készülő előadás két rendezőjére, először a hátterüket jelentő K2 Színházról kérdezem őket.
A társulatot – akkor még a Kaposvári Egyetem másodéves színész hallgatóiként – ők maguk alapították 2010 nyarán, később más színésznövendékek mellett dramaturg, díszlettervező, menedzser is csatlakozott hozzájuk, megteremtve az önálló működés kereteit. Az egyetemi évek után a társaság áttelepült Budapestre, azóta is ott alkotnak, projektjeikre nyitott partnerek, mint például a Szkéné Színház vagy az Orlai Produkciós Iroda támogatásával.
A SPOT fesztivállal immáron harmadik éve ápolnak szoros kapcsolatot, első évben Godot-ra várva témakörben tartottak workshop-ot, tavaly pedig a Baka István verseiből szőtt Yorick visszatér című előadásukkal vendégeskedtek. A régi barátságnak tehát mondhatni egyenes következménye, hogy Sarvadi Paul, a SPOT ötletgazdája, főszervezője, lelke és motorja őket kérte meg, hogy az önként jelentkező kilenc színésszel (Keresztes Ágnes, Borsányi Dániel, Piti Emőke, Viktor Balázs, Sebők Maya, Daróczi Noémi, Czumbil Orsolya, Bodea Tibor, Fándly Csaba) létrehozzák a fesztivál idei önálló bemutatóját.
Mint elmondják, bevett alkotói gyakorlatuk szerint, célirányos munka helyett ezt a hetet inkább keresésre használták fel, mint konkrét előadás építésére. Igyekeztek feltérképezni a csapat egyes tagjait, illetve a témához való viszonyukat, hogy a készülő előadást minél inkább rájuk szabhassák.

Utóbbival kapcsolatban érdekesnek tartják, hogy az általuk megismert fiatal színészekre, hiába él nagyobbik részük határon túl, messze nem jellemző a nemzeti identitás állandó explicit kimutatásának, újradefiniálásának kényszere, legalábbis nem abban a formában, mint ahogy azt előzetesen gondolták.

Természetes számukra, hogy magyarként élnek és alkotnak, nincs bennük kirekesztés, nem gondolkodnak dogmatikusan.

Bár még kevés dolgot konkretizáltak az alkotási folyamatnak ebben a szakaszában, abban már most is bizonyosak, hogy a színészek nemzeti identitásról alkotott gondolatait, illetve ezek ütközési pontjait a külvilággal, mindenképpen szeretnék beépíteni a készülő produkcióba.

 

A rendezők: Benkó Bence és Fábián Péter, a K2 Színház tagjai


Mire az interjú végére érünk, a társulat is munkára kész, a rendezők kiadják nekik a hét utolsó feladatát, melyet az eddigi csapatmunka helyett egyénileg kell megoldaniuk. A feladat egyszerű: A legnagyobb magyar című vetélkedőre kell karaktereket, és azoknak magyarságukat bizonyító produkcióit kidolgozniuk. A résztvevők egymást zsűrizik, a fődíj egy kürtőskalács.
Érdemes két órát várnom az eredményre, mert bár ez még messze nem az előadás, de a produkciók így is szépen leírják kis magyar valóságunkat. Fellép köpönyeg nélkül is köpönyegforgatni kész, valós ideológiáktól nem terhelt politikus, a kívánságműsorból dalnokká képzett, lebénult pásztorlegény, a bízva bízzál jegyében a kecskére káposztát bízó lány (aki tényleg elhozta a kecskét is), könyvkötőből lett dadogós rapper, aki átírta a himnuszt, romkocsmában merengő költő, depressziós cukrászlány, népdalra rúdtáncoló hagyományőrző. A csapat tagjai nem csak karaktert formáló szereplőként, de nézőként is igaz magyarként viselkednek: sírva nevetnek, nevetve sírnak önmagunkon.
Hogy mi lesz ebből, arról természetesen még az alkotóknál is kevesebbet tudok, de biztosan látszik, hogy idén novemberben is Nagykárolyban lesz a helyem.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!