Lehet rózsa tövis nélkül

A rózsa nemesítését 1880-ban kezdték el Kolozsváron, a munkához az 1960-as évek után csatlakozott WAGNER ISTVÁN. Közel félszáz új fajtát állított elő, nemzetközi díjakkal is büszkélkedhet, illetve azzal, hogy nyolcvanéves korára az összes kontinensen megfordult. A kolozsvári rózsanemesítő előadását és kérdéseinkrere adott válaszait Kustán Magyari Attila összegezte az Erdélyi Riport 2012/10. számában.

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Agrártudományi Szakosztálya szervezésében Kolozsváron tartott előadást február utolsó napján Wagner István rózsanemesítő, a Rózsa Világszövetség egyik alelnöke, aki nemcsak életének meghatározó mozzanatairól számolt be, hanem munkájának gyakorlati fortélyait is megosztotta a hallgatósággal. Wagner István 1946 és 1948 között a nagyenyedi faiskolában kertészinasként kezdte pályáját. Mivel kertészcsaládból származik, nem volt idegen számára a természet, a növények szeretete. A hatvanas évek elején, gyümölcskutatás és -nemesítés mellett kezdett el rózsákkal foglalkozni a kolozsvári Gyümölcskutató és Nemesítő Állomáson, miután az akkori igazgató, Palocsay Rudolf – a költő Zsigmond édesapja – megkérte erre. Csak díszítőrózsákra fektették a hangsúlyt; amikor ő átvette a munkát, kétszáz fajtával kezdett, s ezt a számot négyszázra duzzasztotta; ő maga ötven rózsafajta büszke megalkotója. A nyolcvanas évek elejéig a rózsanemesítéssel egyidejűleg folytatta a gyümölcsökkel való kísérletezést is, ugyanis a virágtermesztés akkoriban luxusnak számított, így kevesebb támogatás jutott rá. A Rózsa Világszövetséget 1968-ban, egy londoni konferencián hozták létre, a virág nemzetközi képviselete érdekében. Románia Wagner István által lett a föderáció tagja: bár ő magánemberként vett részt az alapításon, az ország képviselőjeként fogadták. A nemesítő jelenleg a szövetség közép- és kelet-európai országokért felelős alelnöke, hatáskörébe tartozik Ausztria, Csehország, Görögország, Izrael, Lengyelország, Oroszország, Szlovákia és Szlovénia. A Romániai Rózsabarátok Szövetségét harmincadmagával alapította meg Kolozsváron, s az egyesület, melynek ma már mintegy 1700 tagja és 14 kirendeltsége van, a környékbeli országokban működő hasonló profilú szervezetekhez viszonyítva meglehetősen aktív.

A szakma kulisszatitkai Munkája során csak keresztnemesítést alkalmazott. Ezzel a módszerrel, ha az új rózsafajtánknak egy bizonyos jellemzőt (szín, illat, szirmok száma, betegségekkel szembeni ellenállás, fagytűrés stb.) szeretnénk kölcsönözni, akkor szükség van arra, hogy legalább az egyik „szülő” már tartalmazza az átadandó géneket. Erről a szabályról Wagnernek egy neves német kollégája, Wilhelm Kordes idézete jutott eszébe: „Amikor a leves készen van, ne keresd benne azt, amit nem tettél bele.” Persze előfordulnak aberrációk, vagy az, hogy valamelyik ős kölcsönöz géneket az új példánynak. Fellelhetők egyéb érdekességek a kísérletek során, ha például egy fehér rózsát egy pirossal keresztezünk, akkor többnyire az utóbbi szín nyer teret, legfeljebb egy rózsaszín virág jön létre. A sárga fajtákat nehezen lehet nemesíteni, általában nem jó a pollenjük, a színük szintén recesszív, ezért komplex keresztezésekre van szükség. Mindennek ellenére ez a nemesítési módszer célravezető, mert többnyire kiszámítható, hogy milyen utódokat kapunk, ez alól kivétel az illat, ami a szakember szerint meglehetősen véletlenszerűen öröklődik, máig meg nem fejtett okokból. Egy keresztezés során legalább száz virágot kell beporozni, amelyek fele gyümölcs, ami körülbelül hatszáz magot jelent, két-háromszáz új rózsát. A friss példányokat alaposan megvizsgálják, azokat pedig, amelyeken a kitűzött jellemvonások fellelhetők, kiválogatják. Egy ilyen folyamat évtizedes munkát jelent, és csak akkor számít sikeresnek, ha az új példányok teljesítik az elvárásokat – akkor már be lehet terjeszteni elismerésre. Romániában állami szerv dönt arról, hogy szükség van-e egy új rózsafaj további termesztésére, külföldön inkább a szabad piac elvei lépnek érvénybe, azaz az eladható rózsa megmarad, amelyik pedig nem tetszik az embereknek, feledésbe merül. Wagner mutációs nemesítést is próbált, ez azt jelenti, hogy a rügyeket mesterséges sugárzással kezelték, sikereket azonban nem ért el ezen a téren. Érdekes az is, hogy fekete rózsát nem sikerült még előállítani, magyarázata szerint azért, mert a fekete szín génjei nem léteznek a rózsák családjában, így csak nehéz munka árán, más virágokból lehet áttelepíteni őket. A japánok néhány évvel ezelőtt megtörték a kék szín varázsát, a következő lépés tehát a fekete lesz.

Wagner egyébként nem idegenkedik a génmanipulációtól, holott ez a technológia ma meglehetősen vitatott. Arra a kérdésre, hogy mit gondol az új rózsafajok mesterséges kialakításáról, azt válaszolta, hogy mindent, ami új, ki kell próbálni, mert csak így létezik haladás a világban. Nem minden elképzelés válik be, de fontosnak tartja, hogy az ember kíváncsi legyen.

Virágot nevéről Rózsának nevet találni talán néha nehezebb, mint nemesíteni egy új fajt – árulta el lapunknak Wagner István, aki azt is hozzátette, hogy Romániában csak az ország hivatalos nyelvén lehet elnevezni egy virágot. Õ maga a Tábortűz és a Szimfónia fajtáival Olaszországban és Csehszlovákiában nemzetközi díjakat nyert a hetvenes években; a Tábortűz bőven virágzik, a faggyal szemben ellenálló, egyedül a lisztharmat foghat ki rajta, ha nem permetezik kellőképpen. Kedvencei közé tartozik a sárga színben tündöklő Judit, amelyet megboldogult feleségéről keresztelt el, és a nevével sokat eláruló Lila ruhás hölgy is – ez utóbbit most nevezte be egy japán versenyre, a nyár folyamán dől majd el, hogy újabb díjat tudhat-e magáénak. Az előadáson számos saját nemesítésű példányt mutatott be, és bár vannak kedvencei, azt kiemelte, hogy az ő szemében minden rózsa szép. Szükségesnek tartja viszont, hogy minden fajtának legyen valamilyen sajátossága, ami megkülönbözteti a többitől, valamilyen módon kiemeli: legyen szó akár arról, hogy a betegség elkerüli az adott fajt, vagy fel lehessen ismerni az illatáról, a szépségéről. Létezik persze giccs is a piacon, ez azonban már az olcsó megoldásokhoz tartozik, például az, ha egy virágot utólag befestenek.

Világ rózsabarátai, ha egyesülnek Mint vallotta, rendkívül szerencsésnek tartja magát, amiért élete során eddig harmincegy országba jutott el, és minden kontinenst meglátogathatott; már a múlt rendszerben több lehetősége nyílt, Nyugat-Németországban, Kanadában is járt 1989 előtt. Élete egyik legkülönösebb élményeként könyvelte el azt a lehetőséget, amikor 1968-ban Románia küldötteként Erzsébet brit anyakirálynőnek (II. Erzsébet édesanyjának) bemutatták Londonban. Egy nemzetközi konferencián adódott alkalma a királyi család tagjával találkoznia, majd évtizedekkel később, 2003-ban a skóciai kongresszuson az unokával, Annával is megismerkedett. Ekkor is bemutatták a külföldi vendégeket, így kezet rázhatott a hercegnővel, azonban nem tudta, mit is mondhatna neki. Hogy mégis mondjon valamit, az etikett szerinti kézfogás után megköszönte, hogy fogadta őt, és elmondta, harmincöt évvel azelőtt a nagyanyjával is találkozott. „Lenyűgöző” – jött a válasz.

A rózsanemesítő munka azzal is jár, hogy rengeteg külföldi szakmai anyagot kell lefordítania, illetve a különböző országokban dolgozó kollégákkal szakmai levelezést folytatnia. Ennek kapcsán elmesélte, hogy a múlt rendszerben a figyelmes szervek „aggodalmaskodtak” a kapott és küldött levelek miatt, nekik megmutatta a gondosan megtartott olvasnivalókat, hogy ellenőrizzék, ha akarják. Az egyedüli probléma az volt, hogy idegen nyelveket nem ismertek, így végül békén hagyták.

Wagner István járt egyebek mellett Alaszkában, Ausztráliában, Japánban, Malajziában, Szingapúrban, és úgy tervezi, hogy a következő világkongresszusra még eljut, ezt októberben tartják majd Dél-Afrikában. Elmondta, hogy ez után kilép majd a szervezetből, de továbbra is figyelemmel követi a rózsák világát, és amíg ereje engedi, szerkeszteni fogja a Rosarium című szaklapot, amely a világ 23 országában megjelenik.