„Ki kellett harcolnom, hogy a szakértelmemet tiszteljék” - Pataki Júlia, Románia kenyai nagykövete

Irak jelenlegi politikai vezetői tanárjuknak tekintik, tőle tanultak demokráciát. Egy amerikai szervezet után az Európai Parlamentnek és az ENSZ-nek dolgozott, és hamarosan Románia kenyai nagykövete lesz. Cseke Péter Tamás arról faggatta Pataki Júliát: hogyan lesz egy magyar nőből magas rangú román diplomata?

Gondolta volna, mondjuk egy évvel ezelőtt, hogy Románia második magyar nemzetiségű nagykövete lesz – az első Tokay György – a rendszerváltás utáni román diplomáciatörténetben?

Soha nem gondoltam volna. Mint ahogy korábban nem gondoltam volna azt sem, hogy képviselő leszek a román parlamentben, vagy különböző küldetéseket teljesítek Irakban. Megtisztelő első magyar nőként ilyen magas tisztséget betölteni.

Vegyük sorra az életében bekövetkezett váltásokat. 1989 után kezdetben jogtanácsosként dolgozott az RMDSZ ügyvezető elnökségén, szülővárosában, Kolozsváron, majd 1994-ben került a fővárosba parlamenti szakértőnek. Mit jelentett Erdélyből Bukarestbe költözni?

Bizony nem volt könnyű az az időszak. A legnehezebb a parlamentben, a képviselőházi RMDSZ-frakciónál eltöltött első évem volt. Egyrészt nagyon sok volt a munka, másrészt meg kellett tanulnom alkalmazkodni a politikusokhoz, ki kellett harcolnom azt, hogy a szakértelmemet tiszteljék. Könnyebb 1996-tól lett, amikor már volt egy kollégám is, és elosztottuk a feladatokat. Ekkor már a munkám értékét is elismerték a képviselők. Meg kell mondanom, nőnek lenni sem volt könnyű az RMDSZ-frakció közelében és általában a román parlamentben.

Mit jelent a parlamenti szakértői munka?

Jogi véleményezést kellett írnom különböző törvénytervezetekről, összehasonlítást végeztem a nemzetközi jogszabályokkal, elsősorban a kisebbségi jogok területén. Emellett nyilatkozatokat, beszédeket írtam. Érdekes munka volt.

A bukaresti RMDSZ-szervezet ügyvezető elnöke is volt, a fővárosi szavazókerületből választották meg képviselőnek 2000-ben. A parlament intézményét addigra már belülről ismerte, tehát ez nem jelentett akkora váltást. Jól mondom?

Rosszul mondja. A képviselőként eltöltött négy év számomra teljesen új világ volt. Eleinte az volt a megdöbbentő, hogy sikerült hat év alatt kivívnom a politikusok tiszteletét a szakértelmem iránt, de abban a pillanatban, hogy becsöppentem az RMDSZ-frakcióba, ez a tisztelet elszállt. Már másként viszonyultak a képviselők hozzám, újra bizonyítanom kellett. Akadt olyan helyzet is, amikor azt mondták nekem a frakcióban: „Ülj le, Juli, a fenekedre, ne mondj véleményt, mert halvány gőzöd sincs az egészről!” Meg kellett tanulnom politikusnak lenni. Egyetlen nő képviselőtársam volt akkoriban a 27 fős frakcióban, Böndi Gyöngyike Máramaros megyei képviselő. A férfi kollégák pedig folyton éreztették: még tanulnom kell a parlamenti munkát, hogy velük egyenrangúnak tekintsenek. Annyiban igazuk volt, hogy egy képviselő felelőssége sokkal nagyobb a parlamenti szakértőénél. Meg kellett tanulnom megfelelően képviselni a frakció álláspontját különböző politikai kérdésekben. A frakció természetesen elsősorban a kisebbségi kérdések, közösségi jogok területén foglalt állást, tett különböző javaslatokat, de engem más is érdekelt. Engem az európai integráció kérdése, a nők jogai és általában a hátrányos helyzetűek sorsa érdekelt. Nem volt könnyű a négy év folyamán az RMDSZ prioritásai mellett ezekben a kérdésekben haladást elérni.

Fűződik-e valamilyen törvénytervezet a nevéhez?

Még ma is alkalmazzák a Böndi Gyöngyikével közösen előterjesztett törvényünket, amely teljesen ingyenes egészségügyi ellátást ír elő valamennyi romániai újszülöttnek, egyéves koráig. Az egészségügyi és családvédelmi képviselőházi szakbizottság tagja voltam, és büszke vagyok arra, hogy még a testület nagy-romániás elnökét is sikerült meggyőznöm a tervezetünk támogatásáról. Ezt kellett megtanulnom képviselőként: tárgyalni, kompromisszumokat kötni. Csak azt sajnálom, hogy nem volt esélyem még négy év mandátumra, mert a tanulás évei után egy újabb parlamenti ciklusban már többet tudtam volna bizonyítani. Egy másik fontos javaslatom: az új alkotmány tartalmazza az esélyegyenlőség elvét a politikai és kormányzati tisztségekre vonatkozóan. Fontos lépés volt ennek elfogadása, még akkor is, ha nem kötelező érvényű.

Eljutottunk 2004-hez, és itt már segítsen ki, mert az interneten hozzáférhető életrajza ennél az évnél megszakad. Csak annyit tudok, hogy az Európai Parlament, az ENSZ és különböző amerikai és európai intézmények és civil szervezetek megbízásából Irakban és Szomáliában teljesített szakértői feladatokat. Milyen küldetésekről van szó?

Miután nem sikerült második mandátumhoz jutnom, pályáztam az amerikai National Democratic Institute által meghirdetett szakértői állások egyikére. Az NDI a Demokrata Párt szervezete és a demokrácia megerősítése a célja szerte a világon. Az első küldetésem az volt, hogy szó szerint demokráciát oktassak Irakban.

Hogyan kell elképzelni ezt a demokráciaoktatást?

Az átmenet időszaka volt ez akkor Irakban: 2005 januárjában tartották az első demokratikus választásokat, akkor alakult meg az alkotmányozó nemzetgyűlés, az ország amerikai megszállás alatt volt. A dolgom az volt, hogy a képviselőket a parlamenti demokrácia szabályaira megtanítsam, hiszen azt sem tudták, mi fán terem a törvényhozás. Ezért „demokráciatréningeket” tartottam egy nagy bagdadi amfiteátrumban. Ám előtte meg kellett szerveznem az első parlamenti ülést. Az irakiak ugyanis azt sem tudták, hova tegyenek egy széket, hova ültessék a képviselőket, hova a házelnököt, kit hívjanak meg az ülésre. Sikerült operatívan megszerveznem az egészet, és hálájuk jeléül az első sorba ültették a román nagykövetet, az amerikai nagykövet és az ENSZ nagykövete mellé. A tréningen arról beszéltem nekik, hogy mit jelent képviselőnek lenni, a választók érdekeiben eljárni, hogyan kell a parlamenti felszólalás szövegét megírni, hogyan kell törvénytervezetet kidolgozni, a kormánnyal kapcsolatot tartani. Az előadásokat angolul tartottam, fordítóval, ez megnehezítette a munkámat. A tréningre kezdetben inkább a nők jártak, ám ahogy a hónapok teltek, növekedett a hallgatóságom, lassan megtelt az amfiteátrum. A következő iraki választások után folytattam ugyanezt a munkát: akkorra a képviselők háromnegyede feliratkozott a demokrácia-tanfolyamra.

Az amerikaiak után az Európai Parlament megbízásából is dolgozott. Milyen megbízatása volt?

Irakban 2007 januárjában megtámadták az egyik konvojunkat, három kollégánk meghalt, és az NDI valamennyi szakértőjét felszólította, hogy nagyon rövid idő alatt hagyja el a térséget. A jordán fővárosból, Ammanból folytattuk ugyan, de én nem láttam értelmét a távirányítással végzett munkának. Így elváltam az NDI-tól, s egy darabig nem néztem új feladat után, hanem három hónapig aludtam. Ki kellett pihennem a sok stresszt, a napi bombázásokat, robbantásokat. Majd 2008 januárjában felhívott egy volt bagdadi kollégám, akkori európai parlamenti képviselő és Bulgária jelenlegi külügyminisztere, Nikolaj Mladenov, hogy vegyek részt az EP Irakról szóló jelentésének kidolgozásában. Tudta, hogy pontos információim vannak az iraki helyzetről, ezért kért segítséget.

Napi bombázásokat emlegetett. Gyakorlatilag háborús övezetben dolgozott. Meg lehetett ezt szokni? 

Több rémtörténetem is van azokról az évekről. Miután Nikolaj Mladenov a segítségemet kérte, 2008-ban egy EP-küldöttséggel Bagdadba utaztunk, ahol javában dúlt a polgárháború. Akkor kezdték megtisztítani a kormányerők Bászra városát a különféle milíciáktól, köztük a Muktada asz-Szadr radikális síita hitszónok vezette Mahdi Hadseregétől. Éppen azon a héten, amikor mi megérkeztünk, elkezdték bombázni és rakétázni azt a nemzetközi övezetet, ahol a szállodánk volt (Green Zone). Napi huszonnégy órát csapódtak be a környéken a katyusák és a bombák. A nap legnagyobb részét a fürdőszobában töltöttük laptoppal és telefonnal felfegyverkezve, mert házigazdáink azt mondták, a fürdőszoba a legbiztonságosabb. A telefonhálózat sem működött, csak az sms-szolgáltatás, s néha megkérdeztük egymástól sms-ben: jól vagy, még élsz? Nyilván, ezt nem lehet elfelejteni és megszokni sem.

Hogyan sikerült beilleszkednie a muzulmán világba?

Eleve jó helyzetből indultam, mert Romániát Irakban mindig is szerették. Segített az is, hogy nő vagyok, illetve az, hogy parlamenti képviselő voltam Bukarestben. Nyitottan, kedvesen fogadtak. Hamar megtanultam a szokásaikat, és rövid idő alatt elértem, hogy tiszteljenek. Több gesztusuk is volt, amivel ezt a tiszteletet kimutatták. Amikor évekkel az első küldetésem után, az EP-küldöttséggel megérkeztünk a parlamentbe, a szunnita házelnök, illetve a síita és a kurdisztáni alelnök fogadott. Amikor meglátott a házelnök, széles mosollyal és széttárt karokkal üdvözölt, ezekkel a szavakkal: „My teacher!” („A tanárom!” – szerk. megj.) Nagyon jólesett ez a gesztus.

Megtanult arabul is?

Első iraki küldetésemkor négy hónap alatt megtanultam az arab ábécét. Tovább azonban nem jutottam, egyszerűen nem volt időm a nyelvvel ismerkedni. Viszont célul tűztem ki, hogy kenyai küldetésem alatt alaposan megtanuljam az arab nyelvet. Nagyon sok szót értek, de beszélni nem tudok rendesen. Kenyában ilyen gondjaim nem lesznek, ott az angol hivatalos nyelv.

Szomáliában is járt?

Nem Szomáliában, hanem Kenyában és Dzsibutiban dolgoztam az ENSZ megbízottjaként fél évet az alkotmányozó bizottságban.

Mi a jelenlegi küldetése?

Két éve az ENSZ fejlesztési programjának keretében dolgozom. Ennek köszönhetem a 2010-es féléves kenyai küldetésemet is. Ezért Kenya és Nairobi a nagykövetté való kinevezésem előtt sem volt számomra ismeretlen terep.

Hogyan lett tulajdonképpen nagykövet?

Az elmúlt években többször jártam haza, és az RMDSZ vezetői néha megkérdezték, mit tervezek, ha lejár az iraki küldetésem. Azt mondtam nekik, hogy a hazai politikába nem szeretnék visszatérni, de nagykövetnek el tudom magam képzelni. Ismerve a politikai helyzetet, nem tudtam volna ezt elképzelni. Tavaly azonban váratlanul megcsörrent a telefonom, Teodor Baconschi akkori külügyminiszter irodavezetője hívott meg egy beszélgetésre. Azon a találkozón több diplomáciai poszt is felmerült, ám én nagyon szerettem volna a Közel-Keleten maradni. Kenya is felmerült, mert látták az életrajzomban, hogy jártam már ott. Végül tavaly december 23-án értesítettek arról, hogy az államfő aláírta a kenyai nagyköveti kinevezésemről szóló memorandumot. Ez egyfajta karácsonyi ajándék volt.

Tehát politikailag nevezték ki, az RMDSZ javaslatára, ahogyan korábban Tokay Györgyöt?

Nyilvánvaló, hogy ha az RMDSZ nem lenne kormányon, én most nem lennék nagykövet.

Mit tud a nagyköveti munkáról?

Egyelőre nem sokat, de ez is egy kihívás számomra, ahogy Irak vagy a négy év képviselői mandátum is az volt. Azt már tudom: nagyon kell vigyáznom arra, hogy mindig szigorúan a román állam álláspontját képviseljem az ottlétem alatt, félre kell tennem a személyes véleményemet. Szinte fanatikusan kell majd követnem a bukaresti utasításokat. Amúgy a küldetésem elkezdése előtt tanfolyamokra járok majd a külügyminisztériumba, ahol megtanítják többek között a diplomáciai etikettet, illetve azt, hogyan kell majd a nagyköveti jelentéseket Bukarestnek megírnom.

Nyolc évet volt távol nemcsak Kolozsvártól, hanem az országtól is, most pedig újabb négy év „száműzetés” következik. Életformája, hogy valahol mindig küldetésben legyen?

Igen. Szeretem a kihívásokat. Kedvelek utazni, új feladatokkal foglalkozni. Szívesen térek vissza oda, ahol szeretnek és tisztelni.