Kolozsvári Magyar Napok: a második lépés

2011. 08. 25. 12:49Kiállítás, hangverseny, beszédek. Vasárnap délután négy órakor a Szépművészeti Múzeum gyűjteményét lehetett megtekinteni. Az ország több pontjáról gyűjtötték össze a kincseket: a Rustika-ház Illyefalváról hozta a stilizált erdélyi nemesi, polgári, népi viseleteket, Markó Béla A kert erotikája című kötetének illusztrációit a fővárosi Simona Tãnãsescu készítette, a Hyperion – Utazások, ébredések, találkozások fotókiállítás a marosvásárhelyi Sütő Zsolt munkáit tárta a látogatók elé. További két gyűjteményt lehet megtekinteni vasárnapig: Nagy István festő műveit és az Apáczai Csere János Elméleti Líceum diákjainak Szülőföldem: Erdély című tárlatát.
A kiállítások megnyitóján Alin Tiºe, a Kolozs Megyei Tanács elnöke üdvözölte a Magyar Napok megszervezését, az RMDSZ 1996-os kampányának a multikulturalizmust hirdető vetületét említve. Fekete Emőke, a tanács alelnöke azt a reményét fejezte ki, hogy a megye készülő kulturális stratégiájában ez a rendezvénysorozat is jelentős helyet foglal majd el. László Attila, a város alpolgármestere arról biztosította az egybegyűlteket, hogy az egy hét alatt számos meglepetésre lehet számítani; ezekről csak a megfelelő időben, a jó helyszínen szerezhetnek tudomást.
A hivatalos megnyitóra 19 órakor került sor, a Kolozsvári Magyar Opera nagytermében a 144 tagú Szentegyházi Gyermekkórus hangversenyét meg-megszakítva szólaltak fel a rendezvény szervezői, partnerei. Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi régióelnöke, főszervező a város jelzőjére hívta fel a figyelmet mondván, Kolozsvár kincseit, a kulturális örökséget mindannyiunk célja kiaknázni. Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke a helyi magyarság összefogásáról beszélt, ahogy Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter, a Szövetség elnöke is levelében a közös polgármesterjelölt indítását hangsúlyozta. Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke és az EMNT elnöke a város etnikai összekülönbözéseit feszegette, említve a Mátyás-szoborcsoportnál elhelyezett Iorga-táblát, a Házsongárdi temetőben történt rongálásokat, hozzátéve: „Ez nem Európa, ez inkább Európa tagadása, sokkal inkább Ceauºescu, mint Mátyás városa.”
Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság kolozsvári főkonzulja a kolozsvári magyar státus jelentőségét hangsúlyozta, beszéde végén pedig felhívta a figyelmet Schmitt Pálnak, Magyarország köztársasági elnökének a hétvégi látogatására.

Gőzerővel indult be. Több helyszínen, számos témában tartottak előadásokat, az erdélyi magyarok nemzeti azonosságtudatának fejlődésétől a vallásosságának sajátosságáig, de könyvtárlátogatásra, borkóstolóra, fotókiállításra is el lehetett látogatni. Igazi ritkaságnak számított a Szent Mihály-templom még mindig felújítás alatt levő tornyába való felmenetel, ugyanis nem mindennapi élmény a harangok szomszédságából szemlélni a várost. A recsegő-ropogó falépcsőkön óvatosan fellépkedők gyönyörű látványban részesültek, a fényképezőgépek megörökítették az egymás mellett sorakozó háztetők, a szürke utak, a kiemelkedő templomtornyok sorozatát.
Akinek a lélegzetelállító látványból nem volt elég, az kielégíthette az izgalom iránti vágyát a Határon Túra 2011 biciklis felvonulás és bemutató megtekintésével. Az anyaországi fiatal bringások eleinte egyszerű trükköket mutattak be, aztán a legvakmerőbb mutatványokra is sor került, önkéntes jelentkezőket ugrottak át Mátyás király szobortekintetétől követve, a levegőben pördültek, akár elengedett kezekkel is – megalapozták az Ethno in Transit és Kistehén zenekarok koncertjének remek hangulatát.
Kedden a rendszeres programok folytatódtak: a templomtorony látogatása, a Kukker.ro videóinak vetítése, a borkóstoló, az erdélyi magyarságot érdeklő előadások sorozata, este a Benkó Dixieland Band zenéje töltötte be a főteret.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!