Számláltassunk meg, hogy számoljanak velünk!

2011. 08. 25. 12:49A technikai, szervezési részletkérdések mellett érdemes szólni az októberi népszámlálás szerepéről, jelentőségéről akár a magyar közösség, akár az egész ország szempontjából. E tekintetben mire érdemes tenni a hangsúlyt?

A fontossága egyértelmű, annak alapján tudjuk meghatározni az egyes településeken a megszabott jogaink elérését. Ha 20 százalék fölött van a magyarság számaránya az adott településen, az automatikusan bizonyos anyanyelvi jogosítványokat ad a közhivatalokban való nyelvhasználatra. Számunkra ezért a legfontosabb, hiszen ahol ez veszélybe került, ott fontos számunkra, hogy nagyon pontos mérés legyen. Hogy senki ne maradjon ki. Adjunk lehetőséget mindenkinek, hogy megvallja a magyarságát, felekezeti hovatartozását. Az elkövetkezőkben ezeket az adatokat használni is fogják, hiszen ez áll majd a legközelebb a valósághoz, akkor például, amikor az oktatás középtávú stratégiájáról beszélünk. Hisz ennek alapján lehet majd meghatározni, hány első osztályos, hány ötödikes, hány kilencedikes gyerek lesz, a természetes migrációt is beleszámítva elgondolkodhatunk azon, hogy a kistérségekben milyen stratégiákkal kell rendelkeznünk. Ha a trend növekvő, de legalábbis stagnáló, akkor könnyebben igazolható, miért ne zárjanak be egy iskolát, óvodát, miért működjön létszám alatt is. Fontos egyházaink számára is, hiszen többek között a nem klerikális személyzet fizetésének és a forrásoknak az eloszlása ezzel is igazolható lesz. Ha olyan számarányban vagyunk jelen, hogy azon a településen legyen még egy harangozói állásunk, akkor azt el tudjuk érni. Ha úgy tetszik, oktatásunknak, anyanyelvhasználatunknak, egyházainknak fontos. De fontos lélektanilag is a mi közösségünknek. Teljesen más üzenetet hordoz egy generációnak, ha az jönne ki a népszámlálásból, hogy nem fogy tovább Erdélyben a magyarság, ez egy pozitív állapotot hozhat az egész erdélyi magyar társadalomra. Míg ha egy újabb kétszázezres veszteséget fogunk konstatálni, akkor ez egy egészen más lelkiállapotot fog hozni. Erősödhet a belső szolidaritás, a tenni akarás, kedvezőtlen esetben pedig felgyorsulhat az elvándorlás.
A román állam szempontjából az marginális kérdés, hogy ki magyar, ki román, ez egy kisebb szelete a tortának, egy csomó más adat mellett, amely a társadalom állapotát méri. Egyfajta röntgenképét kapjuk a társadalomnak, s e képnek mi egy bizonyos részére fókuszálunk, de az összes többi legalább ilyen fontos. Az RMDSZ-nek, a történelmi egyházaknak és a civil szervezeteinknek egyaránt fontos, hogy ez a népszámlálás minden vonatkozásában korrekt legyen.

Milyen elemzésre használható adatokat remél e felméréstől?

Az RMDSZ számára fontos, hogy világos képet kapjon, s nem csak erről, hiszen eddig nagyrészt az identitás kérdéséről beszéltem, ami nagyon fontos egy kisebbségi érdekvédelmi szövetség számára, ám ezen túl a népszámlálás azt is megmutatja, milyen állapotban van ez a kisebbség. Rendelkezik-e értelmiséggel, s az milyen struktúrában van? Rendelkezik-e tulajdonnal, s ha igen, milyen tulajdonnal? Az össztársadalmon belül milyen helyzetben van a kisebbségi társadalom? Közösségépítés szempontjából ez az a kulcs, amiből olyan stratégiákat lehet kidolgozni, amivel az első részre lehet hatást gyakorolni. Ha meg tudjuk állapítani, hogy milyen állapotban van az erdélyi magyarság, s tudunk a mindennapjain javítani, akkor az hatással lenne arra, hogy kevesebb erdélyi magyar vándoroljon el, s többen vállaljanak gyermeket.

Elméletileg ugyanannyi román, magyar stb. kellene hogy legyen az eredmények szerint, függetlenül attól, ki milyen kampányt folytat. Igazából mi a célja az aktív kampánynak?

Kettős cél van, az egyik az, hogy a népszámlálás egy állampolgári kötelezettség. Aki nem engedi be a számlálóbiztost, azt megbüntetik. Erre lehetőség van, s élni is fognak a több ezer új lejes bírságokkal, nem beszélve arról, hogy rosszat is tesz a közösséggel, aki nem engedi be a számlálóbiztosokat. A másik, hogy odafigyeljenek az esetleges visszaélésekre. Hogy pontosan tudják, mihez van joguk, mit hitelesít a polgár az aláírásával. Azt írom alá, amiről tudom, hogy biztos. Számon kérhetem, ha például ceruzával írják be a nemzetiségemet. Olyanok is vannak, akik legyintenek: nem jött hozzánk senki, biztosan kinézik az adataimat valamilyen statisztikából. Nem, ilyenkor kell jelentkezni. Az sem baj, ha valaki nem az állandó lakcímén él. Ha valakit a szülők is bejelentenek és őt is megtalálják ideiglenes lakhelyen, akkor vallja be magát, nehogy a szülő azt gondolja, nem íratom be, mert nincs itthon. Nyugodtan mind a két helyen be lehet diktálni az adatokat, ezzel nem követ el senki bűncselekményt, mert a számítógépes program a személyi szám alapján helyre teszi a dolgokat. Azt is fontosnak tartom, hogy a vegyes házasságban élők is valóságos nemzetiségük alapján szerepeljenek. Például a Belényesi-medencében a magyarság mintegy hatvan százaléka vegyes házasságban él. Ezekben a térségekben sem mindegy, hogy milyen a népszámláló személye. Kértük, hogy a lelkészek, a lelkészfeleségek, a tanítók vállaljanak szerepet ebben a munkában. Ezért is kötöttünk az egyházakkal megállapodást. Szerintem a román államnak is fontos, hogy tiszta képe legyen arról, milyen állapotok vannak.

Mit gondol, nem lett volna jó nálunk is – a bolgárokhoz hasonlóan – megadni az on-line népszámlálás lehetőségét? Akkor nincs ott egy harmadik személy, egy idegen, aki negatívan befolyásolja az adatszolgáltatást.

Az on-line esetében mindig kétséges a biztonság, hogy az vall-e, akire az adatok vonatkoznak, vagy valamelyik családtagja. Ezzel ugyanúgy vissza lehet élni, mint a levélben való szavazással.

Egy másik kérdés a kettős identitásúaké, gondolok például a magyar kultúrájú szatmári svábokra, romákra, izraelitákra. Mennyire speciális az ő helyzetük, közösséghez tartozásuk?

Ez kényes kérdés. Az RMDSZ arra kell biztassa közösségének tagjait, hogy annak vallják magukat, aminek érzik, s azt a kultúrát és identitást vállalják, amelyhez tartozónak tartják magukat. A többi egy pillanatnyi helyzeti előnyből fakad. Ha valaki azért vallja magát magyarnak vagy románnak vagy németnek, mert úgy érzi, abból valamilyen haszna lehet, az veszélyesebb, mint az, aki azért, mert hisz benne. Voltak és lesznek ilyenek, akik úgy hiszik, valamilyen remélt előnyökért érdemes másnak vallani magukat, illetve nem merik vállalni az identitásukat, mert azt mondják – romák esetében elsősorban –, hogy az számukra megbélyegző lehet. Ezzel nagyon csínján kell bánni, mert nyilván az RMDSZ arra kell törekedjen, hogy a közösség valós adatait mutassa fel, de arra sem szabad bárkit is kényszerítenie, hogy ne a valós identitását vallja be. Vannak például olyanok, akik egyfajta identitásúnak vallották magukat, de másfajta anyanyelvűnek. Ez megjelenik egy külön kategóriaként, például azok esetében, akik roma nemzetiségűnek, de magyar anyanyelvűnek vallják magukat, illetve sváb eredetűnek és magyar anyanyelvűnek. Ezekben a kérdésekben – amelyek inkább szociológiaiak kell legyenek, mintsem politikaiak – gyakran előfordul az a törekvés, hogy valaki egy sikeresebb csoporthoz igyekszik tartozni.

Az probléma lehet-e, ha a Székelyföldön több ezren magyar anyanyelvűként székelynek vallják magukat?

Információim szerint ez egy kategóriába sorolandó a magyarsággal. Elég furcsa is lenne, ha mondjuk az oltyánokat is külön kategóriába sorolnák. A sajátos régiótudat nem jelent más nemzetiséget. Tamási Áron nagyon megharagudna, ha valaki azt mondaná, hogy ő nem magyar író, nem magyarul írt. A közösségen belüli regionális tudatot másképpen is ki lehet fejezni. Azok, akik ezt erőltetik, rosszat tesznek maguknak is és nekünk is.

A Bihar megyei RMDSZ, egyedüliként, megállapodást kötött a történelmi egyházakkal. Mi célból?

Természetes, hogy az RMDSZ-nek a partnerségeit újból ki kell fejeznie, s az egyházak ebben a kérdésben legalább annyira érdekeltek, mint mi magunk, a közösség közképviseletét ellátó szervezet. A kép persze ez esetben is árnyalt, hiszen már a legutóbbi népszámlálás idején is voltak olyanok mindkét egyházkerületben, akik román nemzetiségűként vallották magukat reformátusnak. Ma mintegy harmincezer román nemzetiségű reformátussal számolhatunk. Ez a szám szórványvidéken alighanem tovább nő. A római katolikusok esetében is elmondható, hogy például a nagyváradi egyházmegyében 90 százalék magyar mellett élnek szlovák, német és román katolikusok is. Mégis természetes partnerek vagyunk, főleg olyan helyzetben, amikor például Fodor József általános helynököt soha nem írták össze– ez sokat elmond a korábbi népszámlálások mikéntjéről. Szeretnénk, ha az egyházak is rendelkeznének a megfelelő információkkal és segítenék a számlálóbiztosok munkáját. Már csak azért is fontos a szerepük, hogy a híveikben erősítsék a népszámlálás iránti bizalmat, másrészt biztassák arra a híveket, hogy ha nem keresik fel őket, akkor menjenek, érdeklődjenek. Ezen múlhat egyházi normatíva, egyházi ingatlan, sok minden.

Hogyan lehet mérni a népszámlálási kampány, az előkészítő munka sikerességét?

Ez nem egy kampány része, itt nem tudunk „átcsábítani” szavazatokat. Itt az eredmény akkor jó, akkor lennék elégedett, ha nagyon kevés fellebbezés érkezne. S nem utólag hallanánk, hogy itt-ott nem voltak, s ekkor már nem lehet tenni semmit. A közösség ezekben a napokban legyen aktivizálva, érezze át a fontosságát ennek a népszámlálásnak, ebben pedig a médiának nagyon fontos szerepe van. De az is fontos, hogy érjük el azokat a tagjait is a közösségnek, akik nem magyar médiafogyasztók. Aki olyan közegben él, hogy hozzá a magyar sajtótermékek nem jutnak el. A siker azon múlhat, milyen a szervezettség, milyen hatékonysággal tudunk eljutni az emberekhez. Ha az ember nem megy el az orvoshoz, vagy ha elmegy s nem mondja el pontosan, mi a panasza, akkor a doktor nem megfelelő gyógymódot, orvosságot ír fel. Ha nem engedjük be a számlálóbiztost, rossz következtetéseket vonhatnak le a döntéshozók, mondván: itt már nincsenek is annyian, hogy fenn tudnának tartani egy egyházközséget, nincsenek is annyian, hogy igényeljék az anyanyelvhasználatot. Számláltassunk meg pontosan, ha azt akarjuk, hogy számoljanak velünk.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!