Két székely Afrikában

Egy 1978-ban gyártott Daciával nevezett be a január 14-én induló Budapest–Bamako-ralira két székelyföldi fiatalember. A kolozsvári BBTE szociológia tanszékének oktatója, Csata Zsombor a navigátor szerepét vállalta, a volán mögé mérnök barátja, Kurkó Dénes ül.

Kilépni a hétköznapokból A gyergyócsomafalvi születésű szociológus elmondása szerint későre kezdett el vezetni, családja sem birtokolt autót, őt magát – szakmájához illően – elsősorban nem is a vezetés és az autó állapota érdekli, hanem az afrikai viszonyok feltérképezése. Társával, Dénessel először egy ázsiai utazást tűztek ki célul, majd a Bajkál-tó meglátogatását, időhiány miatt azonban szolidabb álmot kellett keresniük. Zsombort egyébként is érdekelte Afrika, korábban már volt szó arról, hogy egy konferenciaút keretében eljut a fekete kontinensre, végül ez nem sikerült, így kapva kapott a rali ötletén.

A két fiatalember már iskolai éveit is együtt töltötte, a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban, bíznak egymásban, ismerik a másik előnyeit-hátrányait. Közös kalandjuk is volt már: egy évvel korábban a Moldovai Köztársaságon, Transznisztrián és Ukrajnán hajtottak át, térkép nélkül.

Ezúttal ezt a luxust nem engedhetik meg maguknak, az út alapos felkészülést igényel. Több oltásra is szükség van például, amelyek nélkül nem léphetnének át országhatárokat: sárgaláz, hepatitisz A és B, tífusz, malária ellen kaptak védelmet, az agyhártyagyulladás is fenyegetheti őket. Két személy részére mindez annyiba került, amennyiből magát a járművet is megvásárolták: körülbelül 1600 lejbe.

Zsombor elmondta, Dénes szaktudásában bízik, de ha a Dacia ki is lehelné a lelkét, stoppolnak, valamilyen módon mindenképp hazakerülnek.

A ralin mindenki a maga felelősségére indul, a szervezőknek esténként jelentik, hogy hol tartózkodnak, szükség esetén pedig mentőautók állnak a rendelkezésükre, mindez azonban nem nyújt teljes garanciát a biztonságra. Veszélyes országokon haladnak át, köztük Mauritánián, ahol idén rendőri kíséretre lesz szükség; Malit ebben az évben ki is kerülik, így fővárosa, Bamako már csak a verseny címében szerepel, helyette Bissau-Guineában ér véget a futam. Zsombor szerint akár támadás áldozatai is lehetnek, az viszont biztató jel, hogy a rali történetében ilyenre még nem volt példa. Mint mondta, valójában nem az adrenalinra vágyik, hanem arra, hogy a világ új pontját ismerhesse meg, belekóstoljon az egyszerű, még nem tapasztalt életmódba.

A kipofozott Dacia Eleinte Dénes édesapjának 1972-es Daciájára pályáztak, mert abban még eredeti francia motor dolgozott, végül egy velük egyidős, 1978-as gyártású autót vásároltak meg Csíkszeredában, mert a családi gépkocsi túlságosan rozsdásnak bizonyult. A csíki Dacia gazdája dicsérte a portékát, „nem gányolás”, ahogy mondta, de amikor megtudta, hogy a vásárló Afrikában szeretné vezetni, rögtön megjegyezte, hogy nem árt még benézni a motorháztető alá, megerősíteni benne ezt-azt. Dénes szakértője az autóknak, ezzel keresi a kenyerét is, így tudta, hogy minderre szükség lesz, arra azonban már maga sem számított, hogy az autó néhány kilométerrel később, két falu között teljesen lerobban és el kell szállítani.

Ahogy lehetőség adódott rá, teljes gőzzel nekifogott a felújításnak. Amit lehetett, kicserélt a motorban, újraköszörülte a főtengelyt, ötös kapcsolószekrényt szerelt be, új rugókat kölcsönzött az autónak: elöl kamionból kiszerelt darabokat, hátul az elölről áthelyezetteket használják. Mint egy legót, úgy szedte szét és állította újra össze az autót, nagyobb kerekeket is tett, kiszerelte az egyik kipufogót, a hátsó üléseket.

Jó recept nincs, ahogy fogalmazott. Alaposan utánanéztek annak, hogy mire számíthatnak, de tudják, egyszerűen lehetetlenség felkészülni mindenre, megtörténhet, hogy valamit itthon hagynak, vagy meglepetés éri őket. Ezerféle műszaki problémával szembesülhetnek: ha egy kő felüti az autó alját és eltörik az olajszivattyú, máris félreállhatnak az útról, és tervezhetik a hazatérést; ha ütköznek – történt olyan, hogy a versenyző sziklának csapódott –, akkor szintén befellegzett, a vízhűtő nélkül sem lenne lehetőség az út folytatására. Afrika nem a Dacia-szervizeiről ismert, ettől függetlenül Dénes számít arra, hogy ha rászorulnak, tud majd szerezni alkatrészeket.

Apróságok gyerekeknek A csomagtartóval csínján kell bánni, hiszen nagyon számít, hogy mekkora terhet cipel a Dacia a sivatagban. Vízből például személyenként tíz literre van szükség naponta, élelmiszert is visznek – „egy zsák pityókán elélünk egy ideig” –, de kipróbálják a helyi ínyencségeket is. Ahol lehet, majd tankolnak, a Dacia előnye, hogy „sok mocskot bele lehet tölteni”, ezzel tehát nem lesz baj.

A rali szervezői a jótékonyságra is gondoltak, a szervezők és a benevezők kisebb ajándékokat visznek magukkal. Zsombor és Dénes írószerekre, füzetekre, egyéb apróságokra gondolt, ami számukra semmiség, a helyieknek azonban nagy értéket jelent. A kis ajándékok persze nemcsak arra szolgálnak, hogy a szegény gyerekeknek legyen mivel tanulniuk, hanem megkönnyítik a határátlépéseket is – ebben Zsombornak és Dénesnek már gyakorlata van, az ukrajnai kaland óta.

Dénes pár héttel korábban levelet írt egy korábbi indulónak, aki szintén a román autót vetette be az afrikai ralin, de sajnos nem kapott választ: „Nem viszik túlzásba az emberek a segítséget.”

Amikor még azt tervezték, hogy a családi ereklyeként számon tartott 1972-es Daciával indulnak, eldöntötték, hazahozzák az autót. Meglepő lehet, de sokan otthagyják a gépeiket Afrikában, legfeljebb később hazahozatják. Dénesék – bár időközben másik autót vásároltak – továbbra is ragaszkodnak az eredeti tervhez, emellett a Budapest–Bamako végeztével egy kisebb európai körutat is beiktatnak majd a hazatérés előtt.