Kárásztelek hármas ünnepe

Zarándoklatra ösztönző, jeles búcsújáró helyekhez méltó egyházi monumentummal gazdagodott Szilágyság hajdan isten háta mögötti, Szilágyi Aladár látogatott a Krasznai dombvidék egyetlen, Róma hűségén megmaradt szigetére.

Kedves családi körben, a falu szülöttje, Nagy Mihály Zoltán történész, a gépkocsi vezetését vállaló párja és két kisfia társaságában érkezem Kárásztelekre. A „kémeri útgaz” (engedve gyűjtőmániámnak, frissiben csippentettem fel ezt a helynevet…) felől ereszkedünk a völgybe, amelynek közelében a honfoglaló magyar törzsekkel érkezett káliz néptöredék talált kishazát magának. Innen származtatják a település nevét is: első, 1241-ből fennmaradt okleveles előfordulása szerint Kálóztelek alakban. Sietek is hozzátenni: a falu lakóinak semmi közük a magyar nyelvbe később meghonosodott „kalóz”, sem a „kárász” szavunkhoz. Õshazájuk az Aral-tó, illetve a Volga alsó folyása közötti terület volt, onnan csatlakoztak eleinkhez. Az első megülői származása miatt sziget jellegű település vallási szempontból is sziget – katolikus sziget –, hiszen a Krasznai dombság egyetlen faluja, amelyik a reformáció térhódítása után is megmaradt Róma hűségén. Voltaképpen hármas ünnepet megülni sereglettek egybe a négy égtáj felől a szerinszerte elszármazott közösség fiai-lányai. A templombúcsú, a Szentkereszt Felmagasztalása napján mindig is hagyomány volt a „kárásztelkiek világtalákozója”, 2013. szeptember 14. pedig az istenháza alapkőletételének centenáriumával esik egybe, s minderre a templomdombra emelt Keresztút szentelése teszi fel a koronát.
Már nagy élet zajlik a település központjában, népes sokadalom fogad, az út két oldalán kirakodóvásár, megannyi árus kínál búcsúfiát a standok közt forgolódóknak. Szabó Ödön parlamenti képviselő hívta meg lapunkat, az ő kíséretében érkezem a templomkertbe, ahol már javában gyakorol a Nagyváradról érkezett, helyi erőkkel bővített fúvószenekar. Sorra parolázunk a vendégeket fogadó polgármesterrel, Faluvégi Ferenccel, Seres Dénessel, Szilágy megye tanácsának RMDSZ-es alelnökével, más helybéli notabilitásokkal. Ödön barátunk honnan, honnan nem, egy trombitát kerít elő, Deé Róbert karnagy felügyeletével kurta hangolásba fog, majd csatlakozik a rézfúvósok kompániájához.
Alighogy befejezik a nyitányt, közeledő énekszót hallani, „a kálvinista tengeren túlról”, Nagykárolyból, Szilágysomlyóról, egyebünnen érkeznek keresztalják, zászlóstúl, virágostúl vonulnak be a templomba. A rezesekkel átellenben a helybéli asszonykórus eredeti népi rokolyába öltözött tagjai sorakoznak, az éppen érkező váradi megyéspüspököt, Böcskei Lászlót és kíséretét köszöntik egyházi himnusszal. Fiatalok az ünnepségre készült szórólapokat, meg a község kiadványának, a Kárászátelki Hang(z)ásnak a színes különszámát osztogatják, a médiaforgolódás is egyre élénkebb, tévés, rádiós, fotós kollégák nyüzsögnek.
Sietek helyemet elfoglalni, hiszen már számosan be se férnek a zsúfolásig megtelt templomhajóba. Felerősödik az orgonaszó, a kórus ünnepi zengzetei közben vonul be szép rendben a kereszttel, zászlókkal, gyertyákkal ékes processzió, élén a fehér karinges fiatalokkal. A menetet – az előírások szerint – a lelkészek csoportja zárja, legvégén a szentmise főcelebránsa, Várszegi Asztrik pannonhalmi bencés főapát érkezik, Böcskei László megyéspüspök, és Tímár Sándor, páter Asztrik, kaplonyi ferences házfőnök kíséretében.A szertartást megnyitó Nagy Jácint plébános nem kis meghatódottsággal köszönti az egyházi méltóságokat és az egybesereglett híveket. Az én kálvinista kivoltom számára sem tűnik túlzottan zsúfoltnak, fesztívnek, még hosszadalmasnak sem a hagyományos participációval átszőtt „pápista ceremónia”. Ellenkezőleg, puritán, lélekhez szóló öröm lengi be a liturgiát, s a főcelebráns – riporterségem terjedelmes prédikációkhoz edzett fülének szokatlan – tömör, pátosztól mentes igehirdetésben részesíti a hallgatóságát. Hogy kissé mégis elhúzódik a mise, az annak köszönhető, hogy a szentáldozást óhajtók nagy része a vendég főcelebráns kezéből óhajt az „áldozati lakoma” ostyájából részesülni.

Via Crucis A szentmise a templomfalakon kívül folytatódik. Odakint még népesebb tömeg alkot sorfalat a Keresztút felé vezető szakaszon. Ágoston Zsolt egyháztanácsi elnök becslése szerint a bentiek és a kintiek száma meghaladja az ezer főt. Előbb páter Asztrik járja végig ministránsai kíséretében az újonnan emelt hármas feszület két oldalán felsorakoztatott hét-hét stációt, a Deák Árpád nagyváradi szobrászművész domborműveit keretbe foglaló „kápolnákat”. A hagyomány szerint a keresztutak felszentelése évszázadok óta ferencrendi szerzetesek tiszte. A középső kereszt Corpusa Árpád barátunk zilahi kollégája, Sepsi József szobrász műve, a bronzöntvények Kovács Károly műhelyében készültek, a talapzatok Varga Gábor kőfaragó keze munkáját dicsérik. A kőlapokkal kirakott térség, a Keresztutat körbeszegélyező pázsit, megannyi virágágyás, a közösség összefogásának az eredménye, és mind a tizennégy állomás más-más itt élő vagy hazajáró törzsökös família adományából készült, a nevüket meg is örökítették a stációk alapzatán. Amikor Asztrik atya befejezi a megáldási liturgiát, a hívek, élen a papsággal az immár megszentelt helyre vonulnak, a hagyományos búcsúnapi körmenet új helyszínére, ahol néhány ünnepi szónoklat után a szentmise záró mozzanataival fejeződik be Kárásztelek hármas ünnepe. Egy, az egyházmegye levéltárában féltve őrzött dokumentum szerint XIV. Benedek pápa 1754-ben bocsátott ki Szent Kereszt búcsút engedélyező levelet Kárásztelek számára.
A templomhajó belsejét már az előző századforduló óta ékesítették stációképek. „A Rózsafüzér társulat nőtagjai, élen Harangozó Kati nénivel, javasolták, hogy cseréljük ki újakra a már sötétedő festményeket – meséli az akkoriban egyháztanácsosi tisztséget betöltő Szabó Ödön képviselő –. Kihoztam Deák Árpád képzőművészt, tekintse meg őket, s megállapította, kár lenne a horgonyzott táblafelületre festett, értékes stációkat kicserélni. Tudomásom volt róla, hogy valamikor létezett a templomdombon egy keresztút, amit a földcsuszamlások megakadályozása érdekében végzett talajerősítő munkák alkalmával bonthattak le. Akkor támadt az az ötletem, hogy emeljünk odakint, a templomon kívül új keresztutat.” A javaslatot nem kis vita után tett követte – mint megannyiszor a kárásztelki római katolikus közösség életében.
Deák Árpád számára a tizennégy dombormű elkészítése kivételes kihívást jelentett. „A legizgalmasabb feladat a domborműveken látható »szereplők« lelkiállapotának plasztikai elemzése volt. Az ábrázolás hagyományos nyelvezetével megteremtett kompozíciós keret lehetőséget adott a történés tömör megjelnítésére. A téma által nyújtott érzelmi megnyilvánulások sokaságát az alakok mozgásával, a gesztusokkal és az arckifejezések hangsúlyozásával próbáltam érzékeltetni.” A hívek elvonultával megteszem a magam valóságos műélvezetet kínáló keresztútját, örömmel állapítom meg, hogy ez a hajdani zsákfalu valóban értékes monumentummal gazdagodott, ahová érdemes elzarándokolni.
Az ünnepnap, a kárászátelkiekre jellemző vendégszeretet jegyében agapéval zárul a kultúrház nagytermében. A lakoma ideje alatt ízelítőt kapunk az évszázados hagyományt felélesztő, frissiben megalakult ifjúsági fúvószenekar vidám muzsikájából, s a vidék híres pálinkájából, jó minőségű boraiból egyaránt. Különben egy nappal a templombúcsú előtt avatták fel a pannonhalmi-kárásztelki összefogással megalapozott pezsgőgyárat, amely a csődöt mondott szilágysomlyói Silvania helyett lesz hivatott felvevő és feldolgozó helyet biztosítani a a falu határába huszonhét hektáron újratelepített szőlőültetvények számára. A teraszosított szőlősben már lezjalott az első szüret, a Vinum Partium kft. 2017-ben már teljes kapacitással fog üzemelni. A krónikák feljegyezték: a kálizok már az őshazájukban értettek a szőlőművességhez, s ezt a tudást magukkal hozták a Kárpát-medencébe…