Hideg hajnalok, hűvös emberek

Hegyek között, völgyek között autópálya kanyarog, előbb az alföldön, majd hegyekbe vájt alagutakkal tűzdelve, Nagyváradtól Oberweisburgig 900 kilométeren át. Az alpesi falu meséskönyvre emlékeztet. Környékén egy várkastély, száz kilométerre Salzburg, odébb Németország és Olaszország. Simon Judit útirajza.

Nagy levegővétel és indulás az Alpok közé, szó szerint. Barátaink, Cristina és Nelu hívtak, látogassuk meg őket és Maiát, nem egészen kétéves kislányukat.
Nehezen szántuk rá magunkat az útra: még sosem autóztunk barátommal ilyen messzire, mert mire való a repülő, ha nem útrövidítésre. Oberweisburgba viszont autóval menni a legegyszerűbb, Debrecentől szinte egyenesen oda vezet a sztráda. Barátaink, babástul, szinte havonta megteszik ezt az utat, néha gyakrabban is, szerintük nem laknak messze a Körös-parti várostól. Nézőpont kérdése. Õk igazi európai polgárok: Nagyvárad, Ausztria és Spanyolország között ingáznak.
Hegyeshalomnál kicsit megremeg a gyomrom, igazán még minden határon elfog csöppnyi izgalom, és mérhetetlen öröm, hogy végre nem vagyok bezárva. Borson túl a schengeni övezet, mehetünk, amerre a szemünk lát, és ameddig benzinpénzünk bírja, mert az üzemanyag sehol sem olcsóbb, mint nálunk.
Sebaj, spórolunk, beállunk a kis autónk ideális fogyasztására, azaz nem száguldunk, de nem is totyogunk az autópályán. Csúnya baleset miatt állunk az M0-son mintegy másfél órát, aztán nekünk pukkad ki egyik kerekünk. A leállósávban perceken belül ott terem a pályaellenőr, megjegyzi, hogy baleset is lehetett volna a defektből, majd megállapítja: ha van pótkerék, akkor öt perc munka és mehetünk tovább, és angolosan távozik. Kicsit csalódott vagyok, hogy nem segít, de mire elkezdenék morgolódni, indulhatunk tovább, már csak 750 kilométert kell megtenni.
Tombol a kánikula Magyarországon, álmosító a lapos táj, az út menti csárdában elég barátságtalanul szolgálnak ki.
Tankolni kell, az első osztrák benzinkútnál beszélnek magyarul, angolul kevésbé.

Csillagok a szobában Az osztrák autópálya nem olyan sima és szép, mint a magyar, gondoljuk, talán azért, mert régebben építették. Ez volt valamikor a szabad világ kapuja, jegyzem meg a barátomnak, aki nem biztos, hogy hallja: meglátja az első hegycsúcsot, majd Bécs után következnek az alagutak. Ausztriában az autópályán gyakoribb a sebességkorlátozás, a kanyargósabb szakaszokon 100 kilométer per óra a megengedett sebesség, ennyi az alagutakban is. Csodálkozunk, hogy a sztrádadíj nem több tíz eurónál, később megtudjuk: külön kell fizetni egyes alagutakért. Egyelőre a hegyeket csodáljuk, mert örülünk, hogy a katlanmeleget felváltotta a sima nyári meleg.
Az autópálya mentén pihenőállomásokat találni úgy száz kilométerenként. Benzinkút a szokásos bolttal, étterem, motel és hatalmas parkoló alkotják ezeket, és nem összetévesztendők a pihenőhelyekkel, ahol csak kis bolt, parkoló, játszótér, asztalok és padok, valamint mosdóhelyiségek vannak.
Beülünk az egyik sztráda menti önkiszolgáló étterembe, az asztalokon minden, mi szem-szájnak ingere, a külcsín megfelel egy budapesti elegáns étteremnek, sajnos az árak is. Sebaj, megpakoljuk a tányérjainkat, dohányzóknak külön helyiség is van, oda megyünk enni. Nincs füst, hangos szót sem hallani, a vendéglő zsúfolt, mindenki csendben falatozik, halkan beszélgetnek. Emelt hangon csak honfitársaink társalognak, de láthatóan ez senkit sem zavar.
Sötét este van, amikor megérkezünk Sankt Michaelbe, itt ér véget az autópálya. Bedobjuk az 5 eurót az automatába – ez az alagútdíj –, lemeszel a rendőr. Tüzetesen megvizsgálja barátom papírjait, rám ügyet sem vet. Udvariasak, de az én oldalamon állónál ott egy géppuska, ami nem túl barátságos látvány.
Tíz perc múlva már parkolunk a SkiVital apartmanház előtt. A bejárati ajtó nyitva, a recepciós pulton laptop, kopogunk. Barátaink és kislányuk nagy örömmel fogadnak, rég nem láttuk egymást. Megmutatják a kétszobás összkomfortos lakrészt, amelyet rendelkezésünkre bocsátanak.
Levonulunk a bárba, közben érkeznek még vendégek, akik itt töltenek néhány éjszakát, többek között egy nagyváradi család. Aki egyszer itt megszállt, az visszatér, olcsó és kényelmes – mondják.
A közös konyhában vacsorázunk, másnapra nem tervezünk kirándulást. Fáradtak vagyunk és fázunk. Este lehűl a levegő. Megszokjuk, hogy reggel és este melegebben kell felöltözni, napközben viszont csillogó napsütés és nyári meleg van. Éjszaka a csillagok beköltöznek melegedni a szobánkba, nappal simogat a friss levegő, elbűvöl a zöld pázsit, a fenyők tengere. Ilyen az, amikor az ember 1300 méter magasságban lakik, és a házát mintegy 4000 méter magas hegyek veszik körül.

Benéztünk, kinéztek Oberweisburg egy kis falu, amely több másikkal Sankt Michael im Lungau községhez tartozik, a tartomány központja Tamsweg.
A községnek összesen 1500 lakosa van, de a téli szezonban mintegy 150 ezer turista keresi fel a környező falvakat, és persze a sípályákat. Nem olcsó sport, magas a pályadíj, de Nelu szerint megéri, mert még a nevesebb síparadicsomoknál is jobbak a pályák. Barátommal teljes egyetértésben közöljük, dicsérje csak nyugodtan, mi biztosan nem megyünk hozzájuk télen, nemcsak azért, mert nem tudunk sízni, de a hideget is utáljuk.
Furcsa nekünk, hogy autóval kell menni kenyérért is, bolt csak Sankt Michaelben van, tizenöt perc séta odáig az út. Az okosabbak biciklivel közlekednek, Cristianáék házfalát is támasztja vagy tíz kerékpár, de én ehhez lusta és ügyetlen vagyok, marad az autó.
A településeken tisztaság és rend, színes egyformaság. Itt ez nem ellentmondás. Szinte egyforma egy-két emeletes házak, piros tetővel, pasztellszínekre festve. Minden ablakban és teraszszegélyen virág, többnyire muskátli. A virágok is egyformák, minden háznak a magáé, egyforma színekben és méretben pompáznak. Unalmas nekünk ez a csend és rend, nem ehhez vagyunk szokva.
Az emberek zárkózottak, nem szívesen elegyednek szóba idegenekkel, a boltokban, éttermekben kötelező műmosollyal fogadnak, alig tud valaki idegen nyelvet. Itt is feltűnő a csend. Sehol hangos szó vagy zene, a kutyák szigorúan pórázon tartva, a gazdik mogorván néznek a barátomra, aki megcsodálja kedvenceiket. Egy idős hölgy rá is szól, ne idegesítse az állatait. Első látásra ő volt ideges, nem a kutyák. Sebaj, Sankt Michaelben néhány csodás, több évszázados épületben lehet gyönyörködni. Eldöntjük, ha ők nem, akkor mi sem barátkozunk, ezt elmondjuk Neluéknak is.
Szerintük jó emberek lakják a vidéket, igaz, nem túl barátságosak, de a Gasthauséból, a vendégfogadóból azért néztek ki – szó szerint –, mert nem köszöntünk, amikor beléptünk. Bocsánat, nem tudtuk.
Házigazdánk szerint Ausztriában minden olajozottam működik, a kihágások sok pénzbe kerülnek, úgyhogy megéri betartani a törvényt. Fütyülnek rá, mi történik Bécsben, ki van hatalmon, melyik párt kormányoz, mindenkinek a helyi hatóságok a fontosak, ott döntenek a településről, községről, tartományról. Az adók mintegy hetven százaléka marad helyben, a többi megy a tartományhoz és a fővárosba. Mindenki méltányosnak tartja ezt, az alagútadót is azért fogadják el, mert a begyűlt összeg helyben marad.
Azt is mesélik házigazdáink, hogy Ausztriában minimális a korrupció, és az osztrákok nem lopnak. Ezért vannak nyitva a házak, azért a háznak támasztott biciklik.

Maia hercegnő Ragyogó napsütésben indulunk várat nézni Mauterndorfba. Kis település, a 13. századi várkastélyának köszönheti hírnevét, de a 15. században épült házak is szépek.
A település már az ókorban fontos kereskedelmi csomópont volt, a várat 1253-ban kezdték építeni, noha a salzburgi püspök már 1023-ban megkapta a területet. Megállót építtetett a kereskedőknek, a püspökség 1217-ben átengedte a kereskedelmi jogokat a lakosságnak. A 15. században Burkhard Weissbriach és Leonhard von Keutschach érsekek bővítették a várat, amelyben a benne működő múzeum tanúbizonysága szerint a főpapok éltek háznépükkel.
A kastélymúzeum interaktív, mindent meg lehet fogni, ki lehet próbálni, ami arra enged következtetni, hogy kevés tárgynak látható az eredetije. A korabeli fegyvereket, berendezési tárgyakat kordon védi, rajtam kívül senki nem érinti meg őket, mindenki megelégszik az utánzatokkal. Ember nagyságú viaszfigurákkal mutatják be, hogyan élt a püspök szolgálóival és katonáival az erődítményben. Nem rosszul, az biztos. Még vécéje is volt, közvetlenül a hálószoba mellett, igaz, a tartalom az alsóbb emeletek tetőire huppant. Le lehet ülni a terített asztalok mellé, választani a szolgák és urak étkei között. Sajnos csak képzeletben, mert minden papírmasé. Le lehet dőlni a püspöki ágyba, és a mélyben rejlő kincseskamra is megtekinthető egy kínzókamrának ható helyiségből. Van műdisznó és igazi kemence, viaszból faragott kézműves és ló.
Korabeli ruhákban lehet fényképezkedni, mi is felpróbálunk néhány díszes köpenyt. Maia alig akarja levenni a bíborpalástot, olyan benne, mint egy kis hercegnő. Nekünk felnőtteknek is jólesik pár pillanatra visszarepülni az időben, de amikor meglátjuk a fürdésre szolgáló hordót, benne a viaszpüspökkel, körülötte a szolgálókkal, megállapítjuk: kényelmesebb a 21. század. A toronyból mesés a kilátás, lejönni fárasztóbb, mint felmászni.
Mauterndorf kis település, a műemlék épületek pompásan felújítva, az újak követik a régi építészeti stílust. Meseszépek a kertek, de magánterületre nem lehet belépni, kívülről gyönyörködünk a malomárokban és a volt malomépületben.

Magister Mozart Salzburg óvárosában csak taxik és helyi buszok közlekedhetnek. Leparkolunk a közelben, átmegyünk a Salzach folyón átívelő patinás hidak egyikén, elénk tárul a gótika. A folyóparton buja ligetek, a várost hegyek veszik körül, a régi épületek mintha ezekből nőnének ki, a csúcson büszkén magaslik a várkastély. Salzburg 739-től püspöki székhely; a Festung Hohensalzburg vár építését 1077-ben Gebhard érsek kezdte meg, és utódai fejezték be. A bevehetetlennek tartott erőd a mai méretét 1527-ben érte el, a 17. században pedig az északi oldal védelmi rendszerével bővült. 1816-tól a második világháborúig kaszárnyaként üzemelt.
Most múzeum, turisták százezrei keresik fel évente, mi viszont kihagyjuk. Nincs kedvünk megmászni a több száz lépcsőt, a felvonónál meg akkora a sor, hogy az életünket is megunnánk az álldogálásban. Inkább sétálunk.
Salzburg minden középkori nevezetessége ellenére, elsősorban Mozartról szól. A zeneszerző 1756-ban született, és 1769 és 1781 között állt az érsek szolgálatában. Az óváros főterét a szobra uralja, muszáj meghajolni előtte. A bámészkodók kicsit furcsállják a gesztust, és azt sem értik, miért kell megsimogatni Papageno bronz másának a talapzatát. Amúgy az operahősről teret is elneveztek. A főtéren A muzsika hangja című filmből ismert von Trapp család zenél, tegyük hozzá, remekül. A dóm, melyet Salzburgi Szent Rupertről és Szent Virgilről neveztek el, múzeum is. A háromemeletes homlokzat Salzburg jelképe. A hatalmas hajóban 10 ezer ember fér el. Az épület belseje bővelkedik műkincsekben.
Bolyongunk a kis utcákon. Ott Wolfgang Amadeus szülőháza, nem messze az épület, ahol feleségével, Constanzéval lakott, valamivel odébb a ház, ahol az asszony a zeneszerző halála után második férjével és gyermekével élt.
Élő szobrok mindenütt, kedvesek, szívesen mókáznak a járókelőkkel.
A vár felé menet rábukkanunk egy sörmanufaktúrára, itt készül a reklám szerint a Stiegl sör. Bent patinás termek, kint remek szélfuvallat, utóbbit választjuk. Meg Heinz bodegájának a kertjét, ahol az öreg hippi tulaj szolgál ki, zeng a hangszóróban a rock, és isteni az apfelstrudel, azaz diós-mazsolás almás rétes csoki öntettel.
Õ volt az egyetlen kedves osztrák Salzburgban. Ott is ridegek az emberek, mintha nem szeretnék a turistákat. A város meseszép, ezt mindenki tudja, de úgy éreztük, hogy kevésbé befogadó, mint más európai városok. Az élő szobrokon kívül senki nem mosolygott vissza ránk, a kontinens egyik legszebb barokk kútjánál csak turisták hűsölnek.
Este jólesik a barátokkal mititeit enni, kicsit meguntuk már a wiener schnitzelt.
Útban hazafelé megtapasztaljuk: lehet, hogy a sógorok nem túl barátságosak, de valóban nem lopnak. A barátom egy pihenőállomás éttermének mosdójában felejtette a tárcáját pénzzel, iratokkal. Mintegy másfél óra után, induláskor vette észre a hiányát. Rohant vissza, én már azon töprengtem, kinek telefonáljak először: a rendőrségnek vagy a barátainknak. Fölösleges volt aggódni. Perceken belül széles mosollyal mutatta: megvan, és a pénzt sem vették ki belőle.