Háromszék erős bástyája, Uzon

Alig nyolc kilométerre fekszik Sepsiszentgyörgytől Háromszék egyik legnagyobb községe, Uzon. Gazdag a múltja, ugyanakkor jól érezhető rajta Ceauºescu „áldásos” tevékenysége is. Ismert a néhai szeszgyáráról, a kürtőskalácsairól és házikenyereiről, és nem utolsósorban arról, hogy jelentős fejlődésnek indult. A településen KUSTÁN MAGYARI ATTILA járt az Erdélyi Riport 2012/14. számában.

Egyszerre tapasztalható a vidéki és a már-már kisvárosi hangulat Uzon községben: európai út halad át rajta, közel van Sepsiszentgyörgy és Brassó, ez azonban előnyére is válik alkalomadtán. Hat faluval alkot községet, az elöregedés itt is jelentős, de egyre több városi ember épít vagy vásárol hétvégi házat itt.
Az első állomásom Uzon, a községközpont. Személyes szálak kötnek hozzá, fél lábbal ide tartozom, gyerekkorom egy részét itt töltöttem, az ortodox templommal szemben. Amikor megérkezem, emlékek villannak fel. A központban járok, ahol a felújított park ad árnyékot, mögötte a kultúrház, a polgármesteri hivatal és az általános iskola, mellette a református templom, szemben, az út túloldalán a katolikus. Minden szinte talpalatnyi területen, már csak a kis bódék nem állnak a park szélén, ezeket esztétikai okokból eltávolították. Ha az állomás irányába indulok el, a diszkó és kocsma mellett elhaladva már látom a paneleket, ezeket a csúnya, a vidéki képtől elütő épületeket, amelyeken, mint gombák a fán, úgy állnak a parabolaantennák. Benézek a lépcsőházak közé, itt még kint lehet hagyni a száradó ruhát a földszinten, de ez már nem falu, inkább egy csúnya negyed. Ahogy visszasétálok a központba, eszembe jut a kocsmáról: néhány éve itt beszélgettem el egy nagyhangú törzsvendéggel, aki az éppen itt megálló Bãsescuval biliárdozni szeretett volna, de a székelyek közt vizitelő államfő elhárította a meghívást, elfoglaltságára hivatkozva.

A turizmusé a jövő A községházán Ráduly István polgármesterrel találkozom. Második mandátumát tölti, a harmadikra készül, emellett a BBTE szentgyörgyi kihelyezett tagozatának oktatója. Papírok sokaságát veszi elő, hogy pontos adatokkal dolgozzunk: elkészült vagy beütemezett beruházásokról, a népszámlálás helyi eredményeiről beszélgetünk.
A község legkisebb települése Lisznyópatak, mindössze hetven lelket számlál, többségük már idős. Az a néhány gyerek, aki az utóbbi évben itt született, nem ad nagy reményeket arra, hogy a település megmaradjon, más utak vezetnek ehhez. Mivel Sepsiszentgyörgy alig néhány kilométerre fekszik a községtől, a falu pedig egy gyönyörű völgyet tudhat magáénak, a városlakók érdeklődnek a házak iránt – a brassóiak úgyszintén. Hogy az új vásárlók igényeit kielégítsék, már dolgoznak azon, hogy mielőbb aszfaltút vezessen ide, de még egy másik fontos kérdést meg kell oldani ahhoz, hogy Lisznyópatak üdülőteleppé válhasson: a földekkel kapcsolatos jogviszonyok tisztázását. Uzon egyébként az egyedüli község a megyében, ahol a kilencvenes évek után többé-kevésbé összebogozott jogviszonyok kioldásán dolgoznak.
Sepsimagyaróson száztízen laknak. A településről keveset hallani, az uzoni önkormányzat tervei szerint itt is a faluturizmus a járható út, ehhez az aszfaltút az egyik biztosíték. Városi emberek a hétköznapi stressz elől gyakran menekülnek ide, már házakat is építenek, vagy régieket újítanak fel, az őshonos lakosság azonban bizonyos értelemben nyomorog: mindössze egy kisbolt van, így a lisznyópatakiakhoz hasonlóan őket is az önkormányzat segíti meg hetente egy ingyenes buszjárattal – így szerezhetik be az élelmiszert.
Uzonfüzes kilencven százalékban román ajkú település, mintegy kétszázötven lakosa van. Az uzoni magyar urak hozták létre, a 17. században a Mikes grófok román zselléreket telepítettek a vidékre, előbb csak kaszálás idejére, majd véglegesen is, a mezei munkálatok elvégzéséhez. Azt gondolhatnánk, hogy az etnikai arányok miatt háttérbe szorul a falu, de ez nincs így, a víz-gáz-villany viszonylatában is rendezett a helyzet, és hogy ne érezzék elszigetelve magukat, az önkormányzat egy Duna-deltai településsel kialakított testvérkapcsolatot is felvállalt. A füzesi lakosság egyébként tud magyarul, az már más kérdés, hogy hányan beszélik is a nyelvet: ahogy csökken az életkor, úgy egyre ritkábban.
Lisznyó csendes falu, szintén jeles múlttal, hiszen már az 1332-es pápai tizedlajstromban megtalálható a neve, amely szláv eredetű és erdőt jelent. 476 lakója van, valamivel több, mint az előző népszámláláskor volt. A szükséges beruházásokat itt is elvégezték, a falu is „ad cserébe”, az 1923-ban alakult önkéntes tűzoltótestülete fontos szerepet tölt be, az újévi színdarabos bált, a farsangi felvonulást ők szervezik.
Ráduly István arra biztatja a lakosságot, hogy az ingatlanjaikat ne adják el. Ez nehéz periódus ugyan, de úgy látja, a község települései „fel lesznek majd futtatva”. Hét évvel ezelőtt Bikfalváról beszélt így, a falusiak akkor megmosolyogták őt, de ma már hét-nyolc szálláshely is működik a faluban. Igaz az is, hogy az évezredforduló elején több brassói is vásárolt házat, a 350 helyi lakos mellett közel ötven ember látogatja a hétvégi házát. Bikfalva egy gyöngyszem, az egyetlen település a környéken, ahol mintegy negyven kúria található, a terv pedig az, hogy a lakosság, a civil szféra és a helyi, valamint a megyei tanács segítségével a világörökség részévé váljék.

Valamiből meg kell élni Szentivánlaborfalva az átutazók egyik kedvence, arról ismert, hogy – elsősorban nyaranta – kevés az a kapu, amelyik előtt ne állna valaki, hogy a frissen sült kürtőskalácsot vagy méretes házikenyeret ne árulja. Viszályok is születtek emiatt, a helybéliek között civakodás tört ki; az önkormányzat igyekezett megbeszélésekkel és rendeletekkel megoldani a konfliktusokat. A rendőrség is sűrűn büntetett, az uniós szabályok miatt pedig, néhány évvel ezelőtt, többen anyagi nehézségekkel küszködtek. Mára a helyzet többnyire rendeződött, a falu láthatóan fejlődik, ez annak is köszönhető, hogy az országút szélén levő kis sáv ma a községhez tartozik, így a rá vonatkozó szabályozás már nem az országos szervek jóindulatán múlik.
A munkahelyteremtéssel persze mindenhol gondok vannak. Évekkel ezelőtt a község élt a lehetőséggel, és a közhasznú munkára jelentkezőket alkalmazta, száz családnak biztosítva ezzel a megélhetést. Aztán megszűnt ez a lehetőség, az uzoni polgármesteri hivatal hiába bizonygatta, hogy milliárdokat spóroltak, és embereknek adtak vele kenyeret.
Más utakat is kerestek, 2007-ben jogi keretet adtak az Uzon és Kilyén közti területeken egy ipari park létesítésének. A területek hetven százalékát fel is vásárolták, de csak egy beruházást kezdtek el. A polgármester szerint, ha a gazdasági válság még három-négy évet késett volna, ma három-négyszáz munkahellyel több lehetne a környéken, enyhítve a szeszgyár bezárása miatti munkanélküliséget.
A község összlakossága az elmúlt tíz évben háromszáz fővel csökkent, elsősorban az elöregedés miatt. A beköltözésekről Ráduly elmesél egy érdekes esetet. Egy személy hét évvel ezelőtt Uzonfüzesre költözött, a szomszédok elmondása szerint egy aktatáska pénzzel. Amikor az elfogyott, úgy tett, ahogy egyébként többen is eljárnak a községben: a polgármestertől követelte a tűzifát, a konzervet és a kenyeret – természetesen hiába.
A cselekvő fiatalságra egyre nagyobb a szükség, hangsúlyozza a polgármester, hiszen ők azok, akik megalapozzák a jövőt. Az ifjúsági mozgalmak megkapják a szükséges támogatást is, de maguk is a munka elé állnak, magam is tapasztalhattam, hogy az elmúlt években szervezett falunapokon vagy kulturális rendezvényeken jelen voltak, az uzoni Erdély Legerősebb Települése virtusvetélkedőn úgyszintén. A község ereje tehát megvan ahhoz, hogy a természeti szépségekben, kulturális örökségben gazdag településeit a világ elé tárja, ehhez persze még évekre van szükség. A tendencia már látható: Bikfalva ma már nemcsak ígéri, de fel is mutatja a turizmusban rejlő lehetőségeket.