Élet a dombok között

Mintegy kétszáz lélek lakja – négy felekezethez tartozóan – Bihar megye északkeleti csücskében az Érszőllős községhez tartozó Krasznaszolnokházát. A falu református lelkipásztora Kárpátaljáról került az egyházmegye legkisebb gyülekezetébe, ahol a fogyatkozás ellenére nem látják a jövőt reménytelennek. D. Mészáros Elek riportja az Erdélyi Riport 2012/6. számából

A hajdanvolt érmelléki mocsárból szelíd szirénként kiemelkedő domboknál megtorpan a nyargaló pusztai szél, akárcsak a magyar hegemónia. Az ökörnyelvnyi földsáv még őrzi a csíkászok ivadékait, de alig néhány tíz kilométernyire már bomlik az egyensúly, telepesek teremtik a számunkra nem túl hízelgő etnikai arányt. A dombok rejtekében nem könnyű a megmaradás, a mégis helyben maradók még több érzéssel vallják: „Erős vár a mi Istenünk”.

Margitta és Érszőllős között balra vezet a kövesút Krasznaszolnokháza felé. Tábla jelzi a letérőt, de mi tovább megyünk Érszőllősre. Az Illyés házaspár szívélyesen fogad a református parókián, a férj, Tamás hamarosan átenged feleségének, Zsuzsanna asszonynak, akivel a papi irodában ismerkedünk. A három gyermekkel áldott család legkisebbike nyűglődik, lázas, az édesapa gondjaiba veszi.

Nehezebb volt, mint Erdélyben Zsuzsanna a kárpátaljai Nagydobronyból jelentkezett a kolozsvári protestáns teológiára. Nem volt teljesen idegen a környezet számára; habár hallomásból, de már kialakult benne némi kép az itteni életformáról, az emberek habitusáról a nővére révén, aki szintén lelkipásztornak tanult Kolozsváron. Teológiai tanulmányai előtt hároméves katekétaképzésen vett részt, majd egy évig a fiatalok lelki életét istápolta a nagydobronyi gyülekezetben. Szülőfaluja a maga hatezer lakosával Kárpátalja legnagyobb színmagyar községe, ahol a tiltások ellenére kemény makacssággal őrizték református hitüket. Az államhatalom számon tartotta, ki jár templomba, a tanárok a faluban cirkálva még azt is meglesték, hogy melyik diákjuk vesz részt a karácsonyesti kántáláson. „A sztálini örökség kellős közepében nőttünk fel, úgy érzem, nehezebb volt egyenes derékkal magyarnak lenni, mint Erdélyben” – véli vendéglátóm. Az ideológiai nevelésen túl, hadgyakorlatokat tartottak az iskolában, a hős szovjet elvtársakra mint követendő példákra gyerekként valósággal felnéztek. Naponta ezt sulykolták beléjük, teljes gőzzel folyt az agymosás. Ilyen körülmények között a magyarok még inkább összezártak, az egyház volt az a közösség, ahol csírányi esélyét látták a megmaradásnak.

A legkisebb gyülekezet Bár a két erdélyi egyházkerület támogatta az elszakadt részekről teológián tanulókat, a hatályos törvények viszont megnehezítették az itt-tartózkodást, félévente kellett hosszabbítani az engedélyeket. Hazajárni is csak ritkán lehetett, mert ha egyszer átlépték a határt, a tartózkodási engedély elveszítette érvényességét, és újra kellett kezdeni az engedélyszerzési procedúrát. A bürokratikus ügyintézés ellenére, a kisebbségi létből egy másik, hasonló kisebbségi létbe kerülés a fiatal papnövendék számára az otthonosság érzését nyújtotta már az első pillanattól. „Barátságosak az erdélyi emberek” – sommáz Zsuzsanna. Olyannyira, hogy élete párját is itt találta meg, szilágysomlyói születésű férje egy évvel fölötte járt a teológián. A család előbb a Szatmár megyei Kismajtényba került, majd a férj az érszőllősi gyülekezet pásztorlását vállalta el. Zsuzsanna a teológia elvégzése után közel tíz évig nem szolgálhatott lelkészként; 2009-ben keresték meg a szolnokháziak és hívták meg lelkipásztoruknak. Így lett az Érmelléki Református Egyházmegye legkisebbik gyülekezetének a lelkésze, ahová hosszú időre főállású papnak nem merészkedett senki. Többnyire más gyülekezetből be-beszolgált valaki, vagy pedig teológiai hallgatók szólták az igét. Sokat sejtető adat, hogy 15 év alatt 17 palástos fordult meg a gyülekezetben. El is terjedt a mondás: aki éhen akar halni, az menjen Szolnokházára papnak. A fiatal lelkésznő elsődlegesen a szolgálat felelősségére gondolt, így nemcsak a túléljük valahogy pesszimizmusával vetette bele magát a 44 lelkes gyülekezet pásztorolásába, hanem a lelki épülésen túl a kis közösség anyagi gyarapodásán is munkálkodott. Erre ráadásként megkapta a tucatnyinál alig több lélekszámú sándorfalvi gyülekezetet is.

Malterszag és lakatlanság Lassan döcögünk a kövesúton, csak az irányjelző tábla láttán, no meg a tiszteletes asszony szavában bízva nem fordulunk vissza, mert jól tudjuk, hogy a dombok között van a rejtőzködő falucska, Szolnokháza. Előbb jobboldalt sejlik fel az egyik templom tornya, a piros bádogtető messzire „világít”. Hosszú ideig az ortodoxok birtokolták ezt az istenházát, csak a restitúciós törvény révén került vissza az építtető görög katolikusokhoz. Az államegyház hívei most a parókián húzzák meg magukat.

Jó százméternyi zötykölődés után az ellenkező oldalon „nőnek ki” a tornyok, a római katolikus és a református templom uralja az utcaszélességű faluközpontot. Ott található egy épületben a kultúrház és az iskola is. Az ingatlanon elhelyezett táblák segítik a funkcionalitás szerinti azonosítást, mert a külleme nemigen árulja el a házszerű építmény besorolását. A szocializmusbeli szabvány szerint épült falusi bolt és korcsma üresen áll. Az önkormányzat és a fogyasztási szövetkezet közötti tulajdonjogi vita tárgya az ingatlan.

E téli hétköznapon békességet áraszt a mély völgy, a dombok szelíden ívelt vonulata. El is hiszem Nagy Jánosnak, a falu érdekeit az érszőllősi önkormányzatban képviselő tanácsosnak, hogy az utóbbi időben egyre több idegen vásárol házat a faluban: van közöttük, aki csak a hétvégét tölti itt, de olyan is akad, aki végleg otthonra lelt Szolnokházán. Érdekes kontrasztját adják a falunak a még malterszagú házak és a kidőlt kerítésű lakatlan porták. Élet és elmúlás, jövő és múlt metszéspontjai.

Nagy János egy évtizede abbahagyta a gyári munkát, 25 hektáros gazdaként igyekszik eltartani a családját. Az itteni földek jó munkát, törődést igényelnek, hisz minőségileg elmaradnak a közeli Érmellék zsíros talajától. Manapság ezer euróért már lehet egy hektár földet vásárolni arrafelé, míg jó tíz-húsz kilométerrel odébb, a síkságon már ennek az összegnek a háromszorosát is elkérik a gazdák. Nem is lehet Szolnokházán csak gabonát termelni, a jól trágyázott kiskertekben terem csak a zöldség.

Míg Nagy a barázdát szeli traktorával, addig felesége a margittai piacon árulja az öt tehén adta tejet, túrót, tejfölt. A tanácsos, aki a gyülekezet presbitere is egyben, büszkén újságolja, hogy a templom mellé egy szép kiállású gyülekezeti termet is sikerült rittyenteniük. Összefogtak a gyülekezetek, a helyi hívek, valamint a megyei tanács RMDSZ-frakciója, és felépült a szeretetvendégségre is alkalmas ingatlan. Még azt megelőzően, 1995-ben a templomhajó mellé tornyot is emeltek. Ez a tettrekészségben megmutatkozó hit a tiszteletes asszonyt igazolja, aki így fogalmaz: „Kérem, ne írják le a kicsiket, a gyengéket! Mi még vagyunk és reménykedünk!”

A templom szomszédságában lévő iskola és kultúrház az egyház földjére épült; abban bíznak, hogy a területért kapnak némi kárpótlást, abból felújíttatnák az istenháza belsejét. Földcsuszamlás rengette meg a kis templomot, két erős támpillérrel kívülről már megerősítették. Emellett földjük is van a reformátusoknak, abból is befolyik némi pénz a közösbe.

A falu lélekszáma a kétszázhoz közelít, s valamivel több a magyar, mint a román. Roma viszont egy sincs a közösségben, heccelik is őket, hogy milyen falu az, amelyik nem bír eltartani egyetlen cigányt sem. Felekezet ellenben négy is van, a református mellett római katolikus, görög katolikus és ortodox liturgia szerint folynak az istentiszteletek-misék.

A tanácsos örül, hogy bár kevesen vannak, még sincsenek magukra hagyva. Sikerült a falu utcáit lekövezniük, nemsokára kezdik az ivóvízhálózat és a szennyvízelvezető rendszer kiépítését. Már kiszemelték a helyet a játszótér számára is. Az oktatással vannak gondok, hiszen nincs magyar oktatás az egy tanerős elemiben. Valamikor ez sem így volt, Nagy János édesapja idejében ötven gyermek is járt iskolába, a református és a római katolikus egyház egyaránt működtetett tanintézetet.

A krasznaszolnokházai tanácsos mégis derűlátó: úgy érzékeli, hogy egyre több fiatal a szülőfalujában keresi a boldogulását. Inkább a középgeneráció kopott ki, ők még a forradalom előtt elhúzódtak városra, többségük ott is maradt. Beszélgetőtársam lánya a kolozsvári egyetemen jogot tanul, de fia a családdal maradt, tanulja a gazdálkodást, erősíti a megmaradást.

A falu szélén gyorsan kanyarog a megduzzadt patakocska, nagy csörömpöléssel riasztani próbálja a köddel közelgő estét. A legelőn gémeskút köré húzódik a nyáj, mint kotló alá a védelmet kereső csibék. Eközben a dombok mögött meggyúlnak a fények, de az aszfaltúton suhanó autókban ülők mit sem sejtenek erről.