Egy „kihalástól” megmentett állatkert
2015. 08. 13. 10:38Eszményi helyen: az ántivilágban Rhédey kert (átkeresztelése óta sokak számára Bălcescu park) néven közkedvelt zöldövezet százados fáinak lombárnyékában, a változatos parkbéli flórával szervesülten éli világát a Nagyváradi Állatkert közel 650 egyedet számláló, 150 fajhoz tartozó faunája. A kert bezáratását követő felújítás és bővítés révén korszerűsített intézményt vezető Bimbó-Szuhay Tiborral és Horia Bogdan biológussal Szilágyi Aladár beszélgetett, kollegája, a fotografáló Tasnádi-Sáhy Péter kíséretében.
A bejáratnál kétnyelvű felirat fogadja a látogatót
Annak idején, amikor kislányaimmal először látogattuk meg az Állatkertet, a nagyobbik már kifelé tartott, a kisebbik meg éppen befelé lépegetett a „miértek” szülői türelmet próbára tevő korszakába. Egy-egy általuk eddig csupán képeskönyvből vagy tévéből ismert állat láttán, a sokat mondó „ki ez?” (nem, nem „mi ez?”…) kérdést mindkettőjük részéről „miért?”-özön követte. Az élmények nem csupán parttalan tudásszomjuk enyhítését szolgálták, gazdag érzelmi töltetük is volt, s az utóbbi – az érzelmi – hatás bizonyult maradandóbbnak az emlékezetükben. A látottak közös feldolgozása, utólagos átbeszélése idején egyik makacsul visszatérő motívum lett a „miért szomorúak az oroszlánok?”, illetve a „miért járnak a szarvasok templomba?” kérdés. Az előbbire végül csak-csak elfogadható apai indoknak bizonyult, hogy azért búslakodnak, mert… nagyon szűk a ketrecük, nem tudnak szaladgálni benne; a „templomos” – azaz a Rhédeyek omladozó temetőkápolnájának szélesre tárt ajtaján ki-be mászkáló – szarvasok látványára viszont nemhogy gyermeki ésszel, a magam felnőtt-szintjén sem találtam megnyugtató magyarázatot. Az utóbbi talány feloldását a nagyváradi állatkert jelenlegi gazdájától, Bimbó-Szuhay Tibortól kapom: elődje, Viorel Aştileanu úgy mentette meg a már-már rogyadozó műemléket a kommunista rombolhatnéktól, hogy elhitette az elvtársakkal: a szarvasoknak szükségük van a kápolnára – menedékként… Egyébként az állatpark felújításával párhuzamosan, a Rhédeyek nyughelyét is restaurálták, a külcsínben-belbecsben egyaránt gyönyörűséges épület immár szarvasok híján is látogatható.
Válságoldó oroszlánexport
Barátságos hangulat jellemzi a felújított állatkertet
Mielőtt belépnénk a kapun, kísérőm, Péter siet bevallani, hogy gyerekkorában biológus, pontosabban: Gerald Durrel szeretett volna lenni. Minden, a környezetében megismerhető állatot kedvelt, és a népszerű zoológus-író valamennyi magyarul elérhető könyvét olvasta. Riporteri kényelemérzetemet fokozza, hogy Tiborral, az előéletében médiamúltú televízióssal afféle „akasztják a hóhért” játékba kezdhetünk. Rutinos nyilatkozóként nyomdakészen fogalmazva idézi fel az általa 2013 óta vezetett állatkert történetét.
„A 60-as évek elején volt egy párthatározattal beindult szocialista lendület, hogy Románia minden nagyobb városában hozzanak létre egy-egy állatkertet. Várad is ebbe a körbe tartozott. 1960-ban kezdték el, és 1963-ra fejezték be a kialakítását, a jelenlegi terület felén. Először főleg kárpát-medencei állatokat, szarvast, vaddisznót, medvét, farkast, meg háziállatokat telepítettek. A vadakat az erdőgazdálkodástól kapták. Aztán a 70-es évek elején érkeztek az első egzotikus állatok, tevék, oroszlánok, egyebek. – ez volt a szerény kezdet. Hogy az indulást követően milyen volt a látogatottság, arról nincsenek adataink, az újrakezdés óta viszont egyre inkább felülmúljuk az évi százezret.”
Felidézem, hogy a váradiak annak idején értetlenséggel és felháborodással vették tudomásul az állatkert bezárását. A közindulat enyhült, amikor kiderült: a betiltott, a „nem létező” intézmény mégis látogatható, méghozzá ingyenesen. Rá is kérdezek: mi okozta a több mint hat évre szóló működési tilalmat eredményező válságot?
„Az uniós csatlakozás megtörténtével a vonatkozó román állatvédelmi szabályokat is összhangba kellett hozni az európai törvényekkel. Az EU-nak nagyon világos, részletes előírásai vannak a vadállatok tartását illetően, az egy állatra eső felülettől egészen az állatok ellátására vonatkozó feltételekig. Voltak olyan állatfajták, amelyek esetében a váradi állatkert nem tudott megfelelni az elvárásoknak. A kérődzőknél nagyjából rendben volt a helyzet, viszont főleg a ragadozóknál, a farkasoknál, az oroszlánoknál hatalmas volt a túlszaporulat. Először erre a részlegre függesztették fel a működési engedélyt. 2007-ben következett be a teljes letiltás, ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy ugyan nyitva maradt az állatkert, látogatható volt, méghozzá ingyen, de nem működhetett intézményként, tehát nem lehetett belépőjegyet árulni - idézi fel a közelmúltat Tibor (fotó).”
Nem kis sajtócsemege kerekedett abból, hogy a nagyváradi állatkert „oroszlánexportőr” lett. A BBC dokumentumfilmet forgatott a szűk ketrecekbe zsúfolt állatok sanyarú sorsáról. Egy Yorkshire tartományi rezervátum tulajdonosai gyűjtőkampányt indítottak az állatbarátok körében a „szomorú oroszlánok” megmentése érdekében. Végül tizenhárom példány került az észak-angliai állatparkba, hármat Dél-Afrikában „honosítottak vissza”.
„Világos volt, sürgősen lépni kell – bólintgat az igazgató –. Így született meg a modernizálás és kiterjesztés gondolata. Én 2009 óta veszek részt a munkálatokban, akkor már megszületett a végleges terv. 2010-ben zártuk le az állatkertet teljesen, és kezdődött el a felújítás. A hatástanulmányt pályázat követte, amiben az akkori környezetvédelmi minisztérium európai uniós alapokból tette lehetővé a romániai állatkertek felújítását. Szerencsénk volt abból a szempontból, hogy »jól tudtunk lobbizni« Borbély László akkori környezetvédelmi miniszternél. Számunkra az elsők között hagyták jóvá a támogatást, egy négymillió eurós beruházáshoz. A pénz 75 százalékát a minisztérium biztosította, 25 százalékát pedig az önkormányzat. A területünk megkétszereződött, három és fél hektárral növekedett. Teljes felújítás következett. Mindent, ami a régi területen volt, ledózeroltunk, és új kifutókat, menedékeket építettünk. Abban az átmeneti állapotban gondot jelentett az állatállomány elhelyezése, illetve ellátása. Nagy stresszel járt az állatok számára, az viszont csak rontott volna a helyzetükön, ha elkezdjük őket ide-oda szállítani, ideiglenes elhelyezésük végett. A legközelebbi állatkert a debreceni volt, ők fel is ajánlották, hogy fogadják az állományt. De úgy döntöttünk, inkább lépcsőzetes legyen a kivitelezés, és az állatokat úgy helyeztük el idehaza, hogy a kivitelező tudjon dolgozni. Sikerült a minimálisra csökkentenünk a diszkomfortjukat erre az időszakra. A háziállatoknál is volt túlszaporulat, nem volt értelme, hogy túl nagy számú házi jószágnak tartsunk fel kifutókat. Árverés útján értékesítettük őket. Ötven évvel ezelőtt pár tucatnyi állat volt, a leálláskor 200-210. Aztán akváriumokat, tágas kalitkákat építettünk, érkeztek a halak, a madarak, úgyhogy most 150 fajta 650 egyede lakik nálunk. A számbeli növekedést főleg az egzotikus madarak, akváriumi halak, hüllők jelentik.”
A halak és a hüllők új színt hoztak a váradi állatsereglet kínálatába
Tigrisek Világnapja, Állatkertek Éjszakája
Péter kollegám veti fel a kérdést, hogy a 60-as évek óta bizonyára sokat változott az állatkertek funkciója; a modern állatkert kialakítása, a nemzetközi szaporítási programokban való részvétel lehetősége, a szórakoztatás és az ismeretterjesztés mellett milyen más feladatokat ró az intézményre?
„A 21. században egy állatkertnek, amellett, hogy a fő funkciója megismerést szolgáló bemutatás, a szabadidő kellemes eltöltése, sok egyéb, fontos feladata is van, a környezetvédelemre, a környezettudatos életmódra való neveléssel kezdődően a különböző fajok megmentéséig. Múlt hónap végén volt a Tigrisek Világnapja. Ilyenkor megdöbbentő számok kerülnek a figyelem középpontjába: a világ tigrisállománya, a szabadon élő szibériai tigrisek száma száz év alatt 91 százalékkal csökkent. 1913-15-ben készült egy felmérés, akkor nagyjából háromezer tigris élt szabadon, egy 2014-es adat szerint 270 körül volt a szabadon élő tigrisek száma. És itt jön az állatkertek szerepe, mert ha ebben az ütemben folytatódik a kihalásuk, megélhetjük, hogy nem marad szabadon élő tigris. Állatkertben viszont jól szaporodnak, nagyon jól tarthatóak, ezért is az egyik feladata az állatkerteknek, hogy megőrizzék a kihalás által veszélyeztetett fajokat. Nekünk is van két szibériai tigrisünk, az egyik Nyíregyházáról, a másik Debrecenből. Mind a kettő hím, remélhetőleg hamarosan egy nőstény is kerül hozzánk, és akkor valóban aktívan tudunk részt venni a faj megmentésében. De példának említhetném a hiúzokat is. Romániában még a múlt század közepén is lehetett hiúzzal találkozni az erdőkben, ma már néhány tucatnyi él szabadon. Egy nagyon szép hím került hozzánk Nyíregyházáról, hoztunk mellé Marosvásárhelyről egy nőstényt. Még nem sikerült a pároztatás, bár nagyon próbálkozott a hím, de a nőstény elutasító volt, lehet, ő már túlérett az ilyesmihez…”
Amikor az iránt érdeklődöm, hogy milyen közönségcsábító programokat vettek át, ötlöttek ki, Bimbó-Szuhay Tibor valósággal felélénkül, válaszából kiderül, hogy, ha a nagyságrendet illetően nem, de több kezdeményezésben országosan élenjárók lettek.
„Százezres látogatottság volt a felújításkor, és ezt a számot évente tíz-húsz százalékkal sikerült feljebb tornázni. Most már pontosan követjük, hányan jönnek. Ez azért is fontos, mert célkitűzésünk, hogy csatlakozzunk az Európai Állatkertek Szövetségéhez. Ott nagyon komolyan veszik ezeket a statisztikai adatokat, hiszen az állatkerteken keresztül évente több százmillió ember szólítható meg. Igen fontos, hogy hány emberhez lehet eljuttatni a minden évben újrafogalmazott üzeneteket. Hogy milyen programokat ajánlunk? Elsőként szerveztük meg, és próbáltuk országos mozgalommá tenni az Állatkertek Éjszakáját. Ez egy Európában nagyon jól működő, közkedvelt projekt. Nagy sikere volt nálunk is. Egyelőre csak Marosvásárhely csatlakozott a kezdeményezésünkhöz. Váradon több mint ötszázan jöttek el, magyar és román nyelvű idegenvezetéses körbejárást biztosítottunk számukra, látványetetéseket az éjszakai életmódot folytató állatoknál.”
Látogató és látogatott meghitt találkozása
Jutalomvizit, örökbefogadás
Bár a hűs kiülde teraszáról nézve, ahol a beszélgetésünk zajlik, gyakran látunk családokat tovavonulni a sétányokon, apróbb, nagyobb gyermekekkel, az iránt érdeklődöm, hogyan, milyen eszközökkel lehet bevonni az iskolákat az állatkert életébe?
„Népszerű kezdeményezésünk a Kitűnő Állatkert, ez a románul jobban hangzó Grădina de nota zece nevű program. Azoknak a 3-8-ik osztályos tanulóknak, akik bármelyik környezetvédelemhez tartozó tantárgyból kitűnő osztályzatot kaptak, egy hónapra ingyenes belépő jár az állatkertbe. Ez körülbelül 400 gyereket érintett, de reményeim szerint kiterjesztjük a Tanfelügyelősséggel karöltve a még kisebbekre is. Hiszen ők a legfogékonyabbak a környezetvédelemre, reménykedhetünk abban, hogy vigyáznak majd a környezetükre, és aktívan is tesznek érte valamit. Másik, Európában közkedvelt program: az állatok örökbefogadása. Ezt is elsőként kezdtük el Romániában: Az örökbefogadók, a »nevelő szülők«, amellett, hogy egy-egy védencet választanak, jogukban áll nevet adni a számukra, hozzájárulnak az állatkerti lakók életkörülményeinek a javításához., hiszen egy évre 100 lejt fizetnek, a cégek pedig 500 lejt. De ennél is fontosabbnak érzem azt, hogy egy olyan közösség alakul ki, amelynek a tagjai tevékeny részt vállalnak az állatkert életében. Számukra rendeztük meg a Nevelőszülők Napját. Akkor részt vehettek az általuk örökbe fogadott állatok melletti rutintevékenységben. Nyilván, nem az oroszlán és a tigris mellett, de például a szurikátákat, az ormányos medvéket etették, vagy a lovak szőrzetét segítettek rendbe tenni. Sokan jöttek, még Temesváron, Konstancán, Vatra Dornán is van örökbefogadó szülőnk, aki ellátogatott e rendezvényre. Amúgy a legtávolabbi örökbefogadóink Helsinkiben élnek, a legtöbben váradiak. Legközelebb október első hétvégéjén rendezzük meg az ő napjukat.”
Eszembe jut: jelképes gesztus, hogy az első örökbefogadó nem akárki, Marossy Anna volt…
„Persze, Anna nagy barátja az állatkertnek, sokszor beszélgettünk vele arról, mit lehetne még tenni. Ő, a jeles környezetvédő szakember sokat látott mindebből a világban. Ezért is kértem fel, legyen ő az első. Természetesen örömmel egyezett bele, egy nőstény szurikátát fogadott örökbe. Azóta többször is meglátogatta a védencét. Az Állatkertek Éjszakáján vetítéssel egybekötött előadást tartott az állatorvosi asszisztens kollegának a farkasokról. Marossy Annával tervezzük megrendezni valamikor ősszel a Farkasok Napját.”
A korábbinál tágasabb területen nyitott újra a kert
„Durrel-ambíciójú” kollegám, Péter arra is kíváncsi: milyen esélyeik vannak arra, hogy az Európai Állatkertek Szövetségébe való tagfelvétel után növelhessék a látványfajok számát, részt vehessenek a ritka fajok szaporításában?
„Elsősorban helyszűke miatt kevésbé kínálkozik lehetőségünk a fajgazdagításra. Nagyon fontos szempont, amikor egy új fajt fogadsz, hogy megfelelő körülményeket biztosíts a számára. Nem vagyunk felkészülve például, hogy elefántot vagy zsiráfot fogadjunk. De hosszas tárgyalások után, két éve egy jaguárt szereztünk Nagyvárad számára. Nyíregyházáról hoztuk, többször is eljöttek hozzánk, tanácsokat adtak, hogy hol, mit kell módosítani, javítani a kifutóban, megint eljöttek, hogy még ezt is, azt is igazítsuk, fél év elteltével aztán nyugodt szívvel ideadták. Meglátogatott bennünket a miénknél hétszer nagyobb Nyíregyházi Állatpark igazgatója, Gajdos László, hogy megtekintse a jaguárját. Rögtön azt kérdezte: »Mivel tartjátok? Olyan jó húsban van!«”
Az elhangzottakból adódik az újabb kérdés, amivel a hozzánk csatlakozó Horia Bogdan biológushoz is fordulok: mivel „tartják jól” az állatokat, hiszen mennyiségileg sok, minőségileg változatos élelemre van szükség?
„A bedolgozó állatorvos kollegánkkal, valamint az állatorvos asszisztensünkkel még évekkel ezelőtt összeállítottak egy olyan menüt az állatoknak, ami alapján a napi adagokat alakítjuk ki, figyelembe véve az állatok igényeit, a modern állattartási szempontokat. Az etetés a nagyragadozóknál látványosabb, hiszen képesek egyszerre 20-30 kiló marhahúst is elfogyasztani. Ők átlagban négyszer esznek egy héten. Közbeszerzésen vesszük meg a marha- és a szárnyas húsokat, hetente szállítják, mindig friss terméket tudunk adni. Ami a zöldséget-gyümölcsöt illeti, nagy segítség, hogy különböző szupermarketekkel kötött szerződésünk alapján nagyon kedvező áron, sokszor ingyen kapunk olyan terményeket, amelyek emberi fogyasztásra már nem, de állati fogyasztásra még alkalmasak. A szükséglet 80 százalékát ezekből az adományokból fedezzük.”
Sikerült felkeltenünk egy szurikáta őszinte érdeklődését
Bébik születnek
Miután arról is szó esik, hogy az esetleg szükséges gyógyszereket senki se osztogatja ingyen, az iránt érdeklődőm: volt-e olyan veszély, hogy valamiféle járvány fenyegesse az állatállományt?
„Elsősorban – akár a többi európai állatkertbe – a látogatókat idegen állatokkal nem engedjük be. Ha viszont a mi állományunkba érkezik egy új állat, azt fajtól függően adott időszakban izoláljuk, akár egy hónapra is, megfigyeljük a karanténban. Bár az adományozó állatkertek is megfelelő körülmények között tartották őket, ettől függetlenül így járunk el. Rendszeres orvosi ellenőrzéseket is végzünk. Kapacitásunk van a kezelésre, mert jól felszerelt állatorvosi rendelővel rendelkezünk, de műtéteket nem végeztünk, nem is volt rá szükség. Most egy külsős állatorvossal dolgozunk, Benyovszky Sándor doktorral, lelkesen és nagy szakértelemmel végzi a munkáját. A jövő héten lesz egy nagy napunk: premierként kerül hozzánk egy zebracsődör, Debrecenből.”
Gondolom, nem jelentéktelen esemény egy állatkert életében, ha egy bébi születik. Hogyan zajlik le egy ilyen mozzanat?
„Természetes úton. Amennyire lehet, nem avatkozunk a folyamatokba. Nyilván, az állatnak jól kell éreznie magát ahhoz, hogy biztonságban, megfelelő körülmények között szaporodjon. Vannak olyan fajok, amelyek esetében elejét vesszük a szaporodásnak. Például sterilizáltuk a farkasokat, hogy ne legyen túlszaporulat. Nemrég születtek szurikáta fiókáink, idén már másodszor, ami azt mutatja, hogy jól érzik magukat nálunk. De született idén pekárink is, pónilovunk, kikeltek pávák, papagájok.”
Amikor Horia Bogdant (fotó) kezdem külön faggatni, kiderül, ő is kölyökkora óta „állatbolond”.
„2006-ban fejeztem be az egyetemi tanulmányaimat Nagyváradon, 2008-ban a mesteri, 2012-ben a doktori diplomámat nyertem el. 2013-ban, az újrainduláskor kerültem ide, azelőtt akadémiai körökben dolgoztam, kutatóként. Hamar alkalmazkodtam az új elvárásokhoz. Az itteni tevékenység gyakorlatibb. Azelőtt ahhoz voltam hozzászokva, hogy egy bizonyos állattal foglalkozzam, azzal, amelyikre szakosodtam, jelenleg sokkal több fajjal van dolgom. Az állatkerti munkám vonzó sajátossága, hogy itt kevés a rutinfeladat. Bár kísérletezésre nincs se laboratóriumi felszerelésünk, se anyagi keretünk, de értékes megfigyeléseket végzünk az állatok viselkedésformáit illetően. Nem kis izgalmat okozott a legélénkebb lemurunk, aki a kifutójuk árammal biztosított tetőzetét kicselezve, megszökött. Gondozójának sok türelemmel és sok banánnal sikerült a szökevényt visszacsalogatnia. Egyébként gyakran teszünk óvintézkedéseket, naponta ellenőrizzük a védenceinket, az állapotukat, az élelmezésüket, a menhelyek, a kifutók állapotát. Egy-egy szülés vagy egy-egy új állat fogadása, akár az elkerülhetetlen elhalálozás, megannyi izgalmas vagy szomorú esemény teszi változatossá napjainkat. A hiúzok számára is kidolgoztunk egy gyarapodási programot, a hímünk nemrég kapott egy gyönyörű nőstényt, hasonló törekvéseink vannak az oroszlánokat illetően is, és alig várjuk, hogy egy anyának menendő tigriskisasszonyt is fogadhassunk.”
Kurta séta, rekkenő melegben
Elismerőleg mondom Tibornak, hogy mielőtt beléptünk volna, láttuk, hogy a főbejárat homlokzatára szépen ki van írva magyarul is, hogy ÁLLATKERT, a kifutóknál a tájékoztató szövegek magyarul is olvashatóak, és amióta beszélgetünk, többször hallottuk, hogy ugyanaz a kedves női hang románul is, magyarul is bemondta a tudnivalókat, a tisztaság megőrzésére, a közönség biztonságára, az állatok etetésének tilalmára vonatkozó szabályokat.
A medve egy kis nyári álomra hajtja fejét az árnyékban
„Ez a kétnyelvűség »velem együtt érkezett«. Úgy gondolom, Nagyváradon ez természetes, ennek megfelelően jártam el. Bár voltak ezzel kapcsolatban fintorgó bejegyzések a vendégkönyvünkben, most dolgozunk azon, hogy háromnyelvűvé tegyük a kiírásokat, angolul is olvashatóak legyenek. Annak idején Duna József kollegámmal állítottuk össze a magyar szöveget. Elég kevesen, összesen húszan vagyunk, beleértve mindenkit, a sofőrtől a pénztáros hölgyekig. Igény lenne a továbbképzésre, de ennek is anyagi vonzata van. Tíz éve az állatkert a szükségleteinek csupán az 5-7 százalékát fedezte a bevételekből, most elértük a 70 százalékot.”
Beszélgetésünk befejeztével megkérjük riportalanyainkat, hogy ajánljanak egy „optimális” útvonalat, a legérdekesebb látnivalók mentén. Szemlátomást hatékony a hangosbemondó „propagandája”: mindenütt rend van és tisztaság, sehol egy eldobott zacskó vagy pillepalack. A „látványragadozók” viszont nem honorálják déli riporteri érdeklődésünket. Az oroszlánok, a tigrisek, a medvék odúik mélyére húzódva hűsölnek. A halak, a majmok, a szurikáták, egyéb izgékony-mozgékony népek viszont szünet nélkül virgonckodnak, a látogatók apraja-nagyjának örömére…
Ossza meg másokkal is!
Tweet
Szóljon hozzá!
