Civil gerillák Váradon
2014. 07. 29. 08:55Néhány nappal a Szent László Napok (június 26-29.) kezdete előtt a Partiumi Keresztény Egyetem PR-irodája igazán kreatív ötlettel állt elő: gerillakertész akciót hirdetett Nagyvárad egyes pontjainak kicsinosítására. Tasnádi-Sáhy Péter tenyerét nem kímélve járt utána, hogy mi lett a remek kezdeményezésből.
A gerillakertészet
nem új keletű szóalkotás, hanem egy – a ’90-es évek második felében
Nagy-Britanniában létrejött – erősen anti-globalista mozgalom, mely során
civilek egy csoportja, jellemzően az éj leple alatt, sok esetben valamilyen
konkrét intézkedés elleni tiltakozásul, virágokat, fákat ültet nyilvános
helyen, hatósági engedély nélkül, szerencsés esetben ott, ahol erre egyébként
is szükség van.
A
Partiumosok akciójából első ránézésre egyébként pont az eredeti definíció
szerinti két legmarkánsabb elem hiányzik: a protest jelleg, illetve az
illegalitás.
„A Szent László Napok szervezői azzal az ötlettel álltak elő, hogy a
rendezvénysorozat kezdete előtt szeretnék kicsit megtisztítani a várost, ezért
szemétszedő akciót hirdetnek, amit mi társszervezőkként a
gerillakertészkedéssel egészítettünk ki. Annyi volt az elképzelés, hogy
keressünk egy helyszínt, és csinosítsuk ki a szokványostól némileg eltérő
módon. A választás végül a Bihari Napló szerkesztősége előtti kis térre
esett, ahol a Szent László Napok logóját szeretnénk kialakítani virágokból.
Először azt terveztük, hogy nem egyeztetünk erről senkivel, de mivel a
Városháza korábban is nyitott volt az ilyen ötleteinkre, inkább kértünk tőlük
engedélyt, hogy zökkenőmentesen dolgozhassunk. A kezdeményezés annyiban
gerilla, hogy nem hivatalos szerv kezdeményezte, hanem teljesen alulról épül” –
avat be a reggeli gyülekező alatt a részletekbe Sipos Emőke, a Partium
PR-referense.
Az egyetem kertjébe meghirdetett 9.15-ös találkozón öten gyűlünk össze, négy
ifjú hölgy és én, de Emőke azzal biztat, hogy a Szent László téren gyülekező
szemétszedők mellett bizonyára lesz még pár eltévedt kertész is, jóllehet abban
egyetértünk, hogy a szombat reggel nem a legalkalmasabb időpont a javarészt
egyetemistákból álló célcsoport mozgósítására.
Miközben a kiosztott Partiumos pólókat magunkra öltve a szerszámokkal komótosan
átballagunk a másik találkahelyre, a minden, ami nem fentről indul az rögtön
gerilla megállapítás igazságtartalmán morfondírozom. A romániai viszonyokat
némileg ismerve, pesszimistább hangulatban még egyet is lehet vele érteni:
mifelénk az az állampolgár, aki a közösségi tereket – azokat sajátjának is
érezve – óvni és formálni kívánja (a boldogabb vidékeken használatos, nálunk
szinte ismeretlen civil jelző híján) mi más lehetne, mint gerilla?
Gerillakertész történelem
A gerillakertészet szülőhazájában,
Nagy-Britanniában, a Resistance of Fertile (Termékeny Ellenállás) mozgalom
egyik első akciója hatalmas sajtónyilvánosságot kapott 2000-ben, mivel a
londoni Parlament közelében álló Churchill szobornál hajtották végre, és többek
között vadkendert is ültettek.
Ugyanebben az évben került sor az első nagyobb szabású akcióra a tengerentúlon
is: a Nemzetközi Valutaalap áprilisi értekezlete alatt Washingtont árasztották
el a gerillakertészek.
2008. június 5-én, azaz a Környezetvédelmi Világnapon indult el Magyarországon
a világ eddigi legnagyobb összehangolt gerillakertészeti akciója. A csapatok
egy hónapon keresztül felváltva valósították meg terveiket, hogy az ország
kiszemelt pontjai az éjszaka folyamán hirtelen kizöldüljenek.
2011. májusában Esztergomban indultak civil gerillakertész akciók, mert a
2011-es költségvetésben 0 forint lett betervezve a zöldterületek és játszóterek
gondozására. Több esetben büntetőfeljelentés született az engedély nélküli
munkálatok miatt.
Virágkirály Mint a Sas Palota előtt kiderül a
szemétszedők sincsenek sokkal többen, pedig nagy munkára vállalkoznak: végig
akarnak menni a Körös mentén a központi hídtól a Dacia hídig, illetve a
Pece-patak egy szakaszán.
A biztonság kedvéért 10-ig várunk, hátha a sajtóban közölt program alapján
akadt valami félreértés, bár mint megállapítjuk, ez sem sokat számít, hisz mi
is mindenbe automatikusan belekalkulálunk 20-30 perc csúszást, el sem tudjuk
képzelni, hogy bármi időben elkezdődhet, szóval inkább, aki bújt, aki nem.
Végül
csak-csak elindulunk, a szemétszedők készségesen felajánlják: szerszámostól
átvisznek autóval az akció helyszínére, ahová a szükséges virágmennyiséget már
leszállították, ott vár felügyelet alatt. Mint nagy örömömre kiderül, a
felügyeletet egy Levente névre hallgató fiatalember képezi, így a nehezebb
földmunkán megosztozhatunk.
Hogy mennyire nehéz a nehéz, az csak később derül ki, mivel a csapat (én ekkor
csak szemlélő vagyok), a művészetisek terve alapján igyekszik elrendezni a
virágokat (alul zöldek, aztán piros, a vállrésznél narancs-, a fej pedig
citromsárga), hogy lássuk: miképpen is fog nagyjából kinézni a tervezett Szent
László alak.
Amikor ez kész, a zöldeket ügyesen elpakolják, mi fiúk (na jó, egy fiú és egy
hozzá képest majdnem bácsi) nekiállhatunk ásni, pontosabban ásóval, kapával,
gereblyével szerencsétlenkedni. Merthogy a föld kemény, tele van kavicsokkal és
szeméttel, a tetején pedig acél szilárdságú hálót szőtt a gaz. Az is tény, hogy
ez csak az egyik oka a kudarcnak, mivel láthatóan egyikünk sem profi
földmunkás…
Kiderül, a szervezők eredetileg nem is ezt a placcot nézték ki az akcióra,
hanem a körforgalom másik oldalán fekvő rézsűt a szökőkút mellett. Könnyű
belátni, sokkal ideálisabb terep lett volna, mivel onnan minden arra járó
(köztük minden Magyarországról érkező autós) látná a nagy művet, illetve a
talaj is jobbnak tűnik. Csakhogy az a rész a Vízműveké, ők meg nem adták,
állítólag féltik a csöveket. Biztos azt gondolták, mamutfenyőket szeretnénk
odatelepíteni.
A lényeg, hogy már az első etappal nehezen birkózunk, és a java még csak ez
után jön: mint kiderül, feljebb rosszabb a helyzet, még fél méter az épület
felé és légkalapácsra, de minimum egy csákányra lenne szükség.
Időközben érkeznek az újságíró kollégák is. Van, aki csak egy csoportképre
terel össze bennünket, és már megy is tovább. Bizonyára belemenős terepriport
lesz belőle.
Bántó
közöny Miközben a
lányok ültetik a zöldeket, ezeket még eléggé ad hoc módon, kicsit foghíjasra is
sikeredik, én a járókelőket figyelem. Többen, főleg az idősebbek gyanakodva
néznek, de nem kérdezősködnek. Pontosabban egy valaki igen: egy elhasznált
küllemű harmincas ipse masszív alkoholbuborékkal a feje körül közli velem, hogy
most jött haza Németországból, és megkérdi, nem adnék-e neki 5 lejt. Még
mondják, hogy ott jobb az élet.
Egyébként őszintén örülnék valamivel több érdeklődésnek, hisz látszik, nem
városi alkalmazottak vagyunk, már csak a póló is mutatja. Igazán
megkérdezhetnék, miért és hogy. Esetleg valaki be akarhatna szállni, vagy
legalább a szemben lévő házból lenéző néni letotyoghatna egy tányér pogácsával,
hogy egyetek csak, aranyoskáim, jaj, de szép kertecske lesz ez itt.
Felfoghatatlan a közöny.
Szerencsére nincs alkalmam belelovallni magam a sötét gondolatokba, meg kell
ásnunk a piros virágok helyét, mint már jeleztem, ez még nehezebb, mint az
előző. Felvetem, hogy esetleg válthatnánk koncepciót, átállhatnánk Szent
Lászlóról Hunyadi Lászlóra, mert akkor legalább a fejet megspórolnánk, de a
fiatalok nem elég rugalmasak. Nem baj, amíg a lányok ültetnek – most már sokkal
precízebben beosztva a tövek helyét – lehet pihenni.
Azaz lehetne, mert először szirénázó rendőrautó riaszt fel az éber
szunyókálásból (hangosbemondón helyet követelve) azután pedig egy hosszú,
motoros konvoj bőgeti a vasparipákat, egy HELL feliratú (energiaitalt
reklámozó) autó platóján pedig lengeöltözetű lányok üvöltöznek. Hiszek a
szubkultúrák békés egymás mellett élésében, de ez most éppen nem esik jól. Örök
keserűségem, hogy lecsúsztam a flower powerről, és most a kis utóérzetbe is
beleberregnek.
Bármit belelátni Közben ugorhatunk neki a narancssárga virágokból
megálmodott vállrésznek, illetve a sárgavirágos fejnek – szó, mi szó – itt
érzékelhetően több teret engedek Leventének az ásóval végezhető
önmegvalósításra. A koronáról viszont már egyöntetű szavazással lemondunk.
Szép, egy Hunyadiért nem adtuk a szentet, de II. Józsefért (az a kalapos
Habsburg) könnyedén.
Ezzel már viszonylag jól haladunk, bár utólag kiderül, a váll némi
rekonstrukcióra szorul, a híresen nagytermetű lovagkirály első verzióban úgy
néz ki, mint egy csapott vállú hegedűművész. Ezen szerencsére könnyű segíteni,
pár narancssárga tővel kitömjük a páncélját.
A végén fellelkesedem, én állok elő a javaslattal, ha már korona nincs,
legalább a tervrajzon szereplő pallost hozzuk össze pár virággal, aztán három
óvatos ásócsapás után beismerem, jobb, ha pacifistát csinálunk a Horvátországot
a Magyar Királysághoz csapó uralkodóból.
Ekkorra megérkeznek a szemétszedők is, hogy segítsenek elvinni a maradék
virágokat és a szerszámokat.
A kis létszám ellenére is teljesítették az előirányzatot, szép számmal tömték
degeszre a 240 literes zsákokat. Állításuk szerint a Neumarkt sörös pillepalack
a váradiak slágerszemete, ezektől válnak meg a legboldogabban a természet lágy
ölén. Mondjuk felesleges is elvinni a kukáig, hisz alig 450 év alatt lebomlik.
Ükunokáink is fogják még látni, ha mást nem is.
Optimista hangulatban búcsúzunk: mindenki teljesítette tulajdonképpen a
feladatot, ha nem is oly hatalmasat, de valahol el kell kezdeni. Hátha lesz
folytatás, és egyre több embert sikerül bevonni hasonló mókákba, egyre több
lesz a gerilla Váradon. A kétméteres, terepbeolvadó Szent László logónk nem
fogja megváltoztatni a várost, legalább öt ilyen csapat kéne, hogy valami
igazán meghökkentőt lehessen végrehajtani.
Sőt, így még egyszer végignézve a nagy művön, azt hiszem, sem Szent László, sem
a róla elnevezett rendezvénysorozat nem jut majd eszébe az arra járóknak (én
vagy egy rakétaformájú Apollo-1 emlékhelyre vagy valami sokkal illetlenebbre
gondolnék), de talán ez sem baj, így legalább mindenki azt láthat bele, ami
éppen jól esik, és tökéletesen magáénak érezheti. Akár annyira is, hogy – ha
arra járván kókadozni látja a virágokat – a szökőkútból csent vízzel enyhít a
szomjukon.
Ossza meg másokkal is!
Tweet
Szóljon hozzá!