Mr. Blues csellómuzsikája

Négy év után tért vissza egy koncert erejéig szülővárosába a blues műfajának hazai meghonosítója. A harminc éve zenei pályára lépett A. G. WEINBERGER ATTILA újabban ugyan komponistaként a komolyzene felé fordult, ám bluesgitárosként és énekesként továbbra is szívesen vállal fellépéseket. Szűcs László interjúja.

Útközben ide, az egykori Weiszlovits féle szálló sörkertjébe, mely legújabban a Moszkva garden nevet viseli, azon gondolkodtam, mivel is kezdjük a beszélgetést, amit nyilván a hangulatod is meghatároz. Több év után először koncerteztél Váradon, ami pozitív élmény lehet. Szóval, hogy vagy?

Köszönöm kérdésed, gringo módon. A mexikóiak nevezték így azokat, akik az ő területüket elvették, eltaposták. Én olyan helyzetben vagyok most ebben az országban, a saját országomban, ahol gringónak kell magamat nyilvánítsam. Aki ezt megérti, jó, aki nem, az ő baja.

Korábban inkább világpolgárnak nevezted magad. Nem áll tovább a gringo, ha nem érzi jól magát?

Nézd, ezen a szakaszon én már túl vagyok, mint Odüsszeusz. Inkább azt nézem, hová húzódjak meg. Egyébként is, a huszonegyedik század elején az egész világ egyforma. Hova menjek? Igaz, nem tudom, milyen Afrika, ott még nem jártam. De a nyugati világ az egyforma.

Ha egy fiatal zenész kérne tanácsot tőled, aki még nincs túl ezen a szakaszon, akkor mit mondanál neki?

Elsősorban megköszönném, hogy tanácsot kér, hogy még hallgató módban van.

Van ilyen?

Egyre kevesebb. Mert ezek a gyerekek, amikor elkezdenek zenélni, a gyerekszobába kitett poszterek illúzióinak az áldozatai. S a legfontosabb partnerük a tükör. Olyan frizurát hordanak, olyan gitárokat vesznek, amit látnak, lehet az egy szar gitár, de a formája pontosan olyan legyen.

Ha mégis tanácsot kérne egy ilyen gyerek, mit mondanál?

Aki ilyesmit kérdez, annak legalább van esélye. De ilyesmit nem kérdeznek, legfeljebb azt, hogy lehet gyorsan pénzt keresni. Erre azt mondom, srácok, menjetek egyetemre ügyvédnek vagy könyvelőnek. Pláne politikusnak. Ez a legjobb pénzszerzési lehetőség most.

S ha az a gyerek mindenáron zenész szeretne lenni?

Akkor azt mondom, cibálja le az összes posztert a szobája faláról, s felejtse el őket, ne nézzen tükörbe vagy két évig, s hallgasson jó zenéket. Akkor már lesz egy közös terület, amin tudunk valamit építeni.

Nemrég írtál először magyar nyelvű dalt, aminek a szövegét is te szerezted, a Váradi bluest, ugyanakkor négy éve nem jártál szülővárosodban. Ez érdekes ellentmondás. Vagy talán ez a dal egyféle magyarázat a távollétre?

Inkább azt mondanám, hogy az eredménye. Tudod, nekem fáj ez a város. Amikor nőttünk fel, emlékszel, másképpen beszéltek az emberek az utcán. Románul is, magyarul is. Egy irodalmi nyelvet beszéltek. Akkor még a város polgári város volt, pedig kommunista idők voltak. Na, ez az ellentmondás. Azt a várost, amiben én felnőttem, azt ellopták. Kiloptak egy darab húst belőlem, s ez a fájdalom bennem van. Ezt így érzem, ezért fáj nekem a városom. „Utcák illata felkavar, ez egy ismeretlen zűrzavar, a Bábel tornya itt a szép, gyökértelen nekem a lét.” A gyökértelenségnek a jó oldala az, hogy egyféle szabadságérzetet ad, azt hiszed, te bárhol tudnál gyökereket ereszteni. Ugyanakkor ez egy óriási frusztráció is, mert nincs miből táplálkozz.

Olvastam egy írásodat a metropolis.ro oldalon. Azt írod, hogy „a pillanat teljes megéléséhez az szükséges, hogy a világtól teljes mértékben szigeteld el magad.”

Egy zenésznek a siker tud a legnagyobb ellenségévé válni. Mert elszigetel az emberektől. Hiszen ki vállalja fel veled a te sikeredet? Én azt tapasztaltam, hogy a siker inkább irigységet szül. Féltékenységet gerjeszt, ellenségeket teremt. Ki olyan önzetlen, hogy őszintén, boldogan osztozzon a sikereden? Hány alázatos embert ismersz mostanság? És tudod, nagyon szép dolog az, amikor ötszáz ember felállva neked tapsol. Amikor fiatal vagy, nagyon jó megélni ezeket a perceket. De ma már arra gondolok, vajon nem túl nagy ár a több hónapos elszigeteltség azért a pár perc sikerért?

Közel immár az ötvenhez, foglalkoztat a pályádra való visszatekintés, összegzés?

Lassan, lassan írogatok egy könyvet. Az a címe, hogy Singular. Románul írom, hiszen már inkább románul gondolkodom. Csinálok egy akusztikus lemezt is, ami ezzel lesz összekötve. Ami mostanában érdekel, az egyféle kortárs klasszikus zene. Ez van a fülemben, ez izgat engem. Más eszközöket, több hangszert használva egy új világot fedezek fel.

Ezt teszed komponistaként, miközben előadóként azokat a dalokat játszod, amelyek egy egészen más stílust képviselnek, más korszak eredményei.

Ebből élek, azt meg magamnak csinálom. Ha úgy tetszik, a fióknak.

Tehát van egyfelől a közönségigény, s van a zene, ami a füledben szól.

Aki ezt a két dolgot tudja kezelni, annak van sikere. Ez nem kompromisszum, ez egy felvállalás. Neked a közönséged a partnered. Soha nem volt szerencsém ahhoz, hogy közpénzekből támogassanak, ezért a közönség nagyon fontos, aki megveszi a jegyet a koncertemre, aki meghallgat. Politikailag nem vagyok elkötelezett senki fele.

Hogyan telnek a hétköznapjaid?

Egyszerűen, én egy hedonista semmittevő vagyok. Ez van, amikor nagyon jó, máskor pedig nem. Amikor nincs mit csinálni. Amúgy én most iskolába járok, egyetemista vagyok. Õsszel kezdem a negyedévet zeneszerzés szakon.

Ez nyilván magyarázza a komolyzene felé való fordulásodat.

Abszolút. Ez egy teljesen más világ. Mások az eszközök. Ha neked van egy ásód, meg egy kapád, akkor mondjuk tudsz rózsakertet csinálni. Ha viszont van egy nagy kombájnod, akkor sok-sok hektáron tudsz gabonával foglalkozni.

Neked mid van, kapád vagy kombájnod?

Az én kezemben ásó és kapa van. S nem is lesz kombájnom, mert nincs bennem olyan rálátás, hogy nagyzenekari darabokat írjak. Mondjuk harminc-negyven perces szimfóniákat. Miniatűröket írok, legfennebb ötperceseket. Vonósnégyes, klarinét, oboa. Van például egy olyan dalom, hogy a Kecske. Xilofon, zongora, ütőshangszerek. Érzem a határaimat.

A komolyzenészek, komponisták elfogadnak téged, a blues zenészt?

Én nem ismerem őket. Tavaly viszont játszották egy csellódarabomat az Enescu fesztiválon, s jövőre egy másik, csellóra és zongorára írt darabomat adják majd elő, az a címe, hogy Retoricon, ezt a holokauszt évfordulóra írtam. Egyébként nagyon nehéz bejutni a hivatalos komolyzenei körforgásba, itt is közpénzek vannak.

Nemrég Rigában jártál, azt jelenti, hogy néha mégiscsak kimozdul a gringo?

Tudod, benne vagyok az Európai Blues Unióban, minden évben van egy összejövetelünk. Jövőre Brüsszelben lesz. Utána el szeretném hozni őket Romániába valahová. Hogy itt is fellendítsük kicsit a dolgokat. Ha van érdeklődés és jó szándék, akkor mindig van eredmény.

Kellene?

Mondok egy példát. Volt sokáig egy elég jó blues fesztivál Segesváron, aztán ez ilyen önző fesztivál lett, mert csak a szervezőkről szólt. Odáig fajult a dolog, hogy már egyetlen hazai fellépőt sem hívtak meg. Pedig a helyi tanács finanszírozza, tehát közpénzből működik ez a blues fesztivál, ennek ellenére egy romániai fellépőt sem hívtak meg.

Érdekes szimbólumot használsz a portréd helyett a Facebook oldaladon. Egy Dávid-csillag, mellette a béke szimbóluma, amellett pedig egy muzulmánokra utaló félhold. S ehhez egy idézet a Bibliából, Máté 7.7, „Kérjetek és adatik néktek”. Ez a te békevágyad, avagy a hited jelképe?

Ez az egyensúlyról szól. Arról, hogy biztos van megoldás. Ahogy John Lennon mondta: nincs probléma, csak megoldás van. Sajnos egyre több az ostoba ember. Az ostobaság egyfajta nemzeti erény lett. Meg a középszerűség. Ezt a periódust valahogy túl kell élni. S valami méltóságforrást kellene kitalálni, hogy az ember abból tudjon meríteni. Méltóan, büszkén járni az utcán. Méltóan, büszkén menni a hivatalba intézni a dolgainkat. Én pedig mondom a magamét, illetve mondtam, amíg meg nem fúrták a tévéműsoromat, azóta annyit tehetek, hogy leírom itt-ott újságokban, vagy a blogomon. Na meg a színpadon két szám között. Így evangelizálok. Nekem az a dolgom, hogy elmondjam, bennetek is megvan az, ami bennem megvan. Az a bátorságcsomag, amivel fel lehet vállalni azt, amik vagyunk. S ne legyünk molyok a mallokban (în moluri umblã moliile – szólt ez románul). Nem szabad molyokká válni csak azért, mert ott az a sok áru a kirakatban. Pontosabban el kell teljen egy bizonyos idő, hogy méltó módon tudj a sok árucikk között sétálni.

Úgy látom, elég sok okot ad neked a társadalom arra, hogy bosszankodj. Mi van még, ami ki tud akasztani?

Például a pedigré nélküli sznobizmus. Szeretem én a sznobokat, de a polgári sznobokat. Én polgárgyerek vagyok. Városi fiú, aszfaltbetyár. Beszéltünk az Európai Blues Unióról, hogy milyen közös témánk van. Minden zenész a saját országának a frusztrációját hozza magával. Ezek húsbavágó témák, hogy van vagy nincs mit keresni. Van vagy nincs hol játszani. Hiszen nekünk más lehetőségünk nincs, ez a szabadúszók a hátránya. Mi nem vagyunk intézményesített zenészek.

Mit értesz az általad használt meghökkentő kifejezés, a közömbösség fasizmusa alatt?

Nincs egy ilyen koncentrált, összeesküvésszerű program, ami miatt a gitárcentrikus zenéket nem játsszák a rádiókban. Elsősorban tudatlan közömbösségről van szó. Erre mondom azt, hogy a közömbösség fasizmusa, ami azért veszélyes, mert még ideológiája sincsen.

Elég markáns véleményed van kultúrpolitikai kérdésekben. Mihez kezdenél, ha szólnának egyszer, hogy hétfő reggeltől te lehetnél Románia kulturális minisztere?

Először is felhívnám Hunort, a mostani minisztert, s azt kérdezném, hogy a legutóbbi találkozásunk óta küldtem neked hat sms-t, miért nem válaszoltál? Gyere már be az irodámba. Ez lenne az első dolgom. Aztán kivennék két nap szabadságot. A harmadik intézkedésem az lenne, hogy elvinném vacsorázni az új pénzügyminiszter asszonyt. Aki nagyon kedves kislány, igaz? A negyedik aztán az lenne, hogy a minisztériumban külföldi munkatársakat alkalmaznék a portásoktól egész a főnökökig, akiknek semmi közük nincs Romániához, csak teszik a dolgukat. Ja és ilyen kormányt is szeretnék, amiben ne legyen egy romániai se. Persze, akkor már parlament se kellene. Csak egy diszkrét tábornok, aki azért egy kicsit a fegyelmet tartja. Húsz évig csak ez legyen, tegyék rendbe az országot. S akkor működhet a dolog.

Te meg közben írod a miniatűrjeidet.

Ja.

A.G. Weinberger legújabb szerzeménye itt hallgatható.