Bözödújfalu visszavétele

2016. 04. 28. 20:15

Az elárasztott szombatos falu vízben álló templomtornyával sokak által ismert, tragikus tájkép. Ma már nem áll a templomtorony sem, és évente egyszer gyűlnek csak össze itt a bözödújfalusi emlékezők. A hétköznapokon elnéptelenedett vidéken jártunk, azt kutattuk, mi menthető még a falurombolás helyszínén, mihez lehet kezdeni a jeltelenséggel? Parászka Boróka képriportja.

 

Az eltűntetett falu emlékműve, a hajdani Bözödújfalu képeivel 

 

„Ne menjenek arra, nincsen ott semmi se” – így fogad Bözödújfalu bejáratánál egy tíz év körüli fiú. Nehéz nem hallgatni rá: hosszú, rossz úton kerültük meg az Erdőszentgyörgy felől kanyargó, völgyet. Kátyúk, poros, köves útszakaszok nehezítették a haladást. A nemlétező falut csak a helységnévtábla jelzi, és a terebélyesedő mocsár. Az elénk szaladó gyerekek bárányokat legeltetnek, széles mozdulatokkal mutatják, merre válik ingoványossá a talaj.

Maradjunk az emlékműnél, ott van látnivaló, hátrább, bent a sás között már az egykori templomtorony is összeomlott – tanácsolják. Nem hagyjuk lebeszélni magunkat, tudjuk hogy a torony nem áll, néhány éve még láthattuk, hogyan enyészik, romlik. Most a hiányért jöttünk, szembesülni azzal, mi tűnt el végleg, és mi az, ami átveszi a helyét.

Ma már csak az archív felvételeken látszik a falurombolás áldozatává vált település

Évről-évre összegyűlnek itt az egykori falubeliek, leszármazottak, és azok, akik számára fontos Bözödújfalu emléke. Az ünnep idejére bizakodó a hangulat. A tervek szerint rekonstruálják a valamikori unitárius templom maradványait, újraépítik a katolikus templom leomlott tornyát (a tavalyi csíksomlyói búcsún támogatásként téglajegyet is lehetett vásárolni). Az emlékhely is sokat változott néhány év alatt: új harangláb várja az ideérkezőket, aprócska parkban kopjafák jelzik, milyen rendben álltak valamikor a templomok, a házak. Az oszlopokon rajta a házszám, név, követhető ki, hol lakott. A pihenő-és emlékhelyet a domboldalon, még a helységnévtábla előtt alakították ki, sűrű bozót takarja el a mindent elnyelő vizet, a romok maradékát.

A történelmet elnyelte a természet, gyalog indulunk hát neki a mocsárnak, arra, amerre „nincsen semmi se”. Beigazolódik a sejtésünk: olyan nincs, hogy semmi se legyen. Két takaros tanyát is találunk, kékre festett, frissen meszelt falak mögül valakik kilesnek. Figyelik, ahogy a pocsolyákat kerülgetjük, de csak messziről halljuk a felnőtt hangokat. Csaholó kutyák és néhány gyerek ered a nyomunkba. A fiúk szendvicset, ételt kérnek, ebédidőben érkezünk, úgy látszik, itt ilyenkor is jól jönne a madárlátta kenyér. Nincs nálunk élelem, pénzt nyomunk a felénk nyúló kezecskékbe. Hamar előkerülnek az itt készülő kézműves termékek: szalmadíszek, alátétek, játékok. „Ezt itt a hagyományoknak megfelelően, természetes anyagból készítjük” – mondja a jól begyakorolt leckét egy nyolc év körüli kislány.

Több felekezet szimbólumai az emlékfalon

 

A fűzfák között lessük, ugyan hol lehet itt bármiféle hagyományt még megtanulni, gyakorolni? A tópart tele szeméttel: műanyag palackokkal, konzervekkel. A tanyák körül nincs szemét, látszik, hogy az ott élők tényleg a „természetes anyagokra” vannak utalva: léckerítés, tapasztott ház, vesszőkosár az udvaron. Azt, hogy a technikai civilizáció eljutott ide, csak a kis háztetőre telepedő hatalmas tányérantennák jelzik. A tóban úszó tárgyak valószínűleg a túlpartról sodródtak ide, arrafelé valódi üdülőtelep működik, kertépített telkekkel, hivalkodóan diszkrét pihenőházakkal.

A Bözödi tónak megvan a saját közönsége: a közeli Erdőszentgyörgy lakói mellett ide járnak ki azok a marosvásárhelyiek, akik nem szeretik a szovátai, parajdi fürdők tömegét, akik megengedhetik maguknak az elvonulást, a tóparti építkezést-befektetést. Évről-évre terjeszkedik a bözödi üdülőtelep, de mindebből a régi falu martjaira egyelőre nem nagyon jut el más, mint a vízen lebegő üres sörösüveg, meg ásványvizes palack.

Van-e értelme itt, szemben a fürdőzőkkel, csónakázókkal bármiféle újjáépítésnek? Vagy lassan mindent elnyel a fizetőképes, csónakázásra szakosodott turizmus?

Vagy, ezzel szemben, ennek ellenére, esetleg ennek bevételeiből lehetne Bözödújfalu nyomain egy komplex muzeális teret kiépíteni? Hogyan működhetne itt a tájépítészet, ahol egyelőre a fűzek és a sás uralja a terepet?

Kopjafák emlékeztetnek az egykor volt falu lakóira

 

A közelben működik a Kőrispataki szalmakalap múzeum (a térségben útrehabilitációs munka is folyt), arrafelé szívesen járnak a kisiskolások, felső tagozatosok osztálykirándulásra, egész napos foglalkozásra. Egészen biztos, lenne érdeklődés egy olyan bözödújfalusi oktató-térre, ahol „kihelyezett” órákat lehetne tartani, a térség egyik legfontosabb, egyelőre jeltelen történelmi vidékén. Egyelőre azt is nehéz elképzelni, hogy a tanyavilág szendvics után kutató gyereklakói hogyan jutnak el iskolába, ha eljutnak.

Hátha mégis a visszajárók optimizmusa igazolódik be: tényleg lesz pénz, ötlet és szaktudás Bözödújfalu „visszavételére”. Vagy legalábbis a hiány méltó jelzésére. Lassan vergődünk ki a mocsárból, az ebihalakkal zsúfolt pocsolyák közül. A gyerekek végig kísérnek, nem hiszik, hogy nincs a zsebünkben egy szelet kenyér. Közben három új autó is érkezik, kovásznai, hargitai és magyarországi rendszámú gépkocsik. Úgy tűnik, vannak még kitartó idelátogatók, nem csak a megemlékezés hivatalos időpontjában. Érdemes elmenni a romokig? – kérdik. Határozottan biccentünk, hátha előttük is felrémlik a hiányzó templomtorony helyén a lehetőség.

Óvatosan távolodunk a rossz úton Bözödújfalutól Erdőszentgyörgy felé. Nem csak a kátyúk miatt vigyázunk. Odébb egy szalamandra kísér apró, tétova léptekkel. Lám, előmerészkedett a ritkán látott védett állat, jó helyen vagyunk. 

A látogatóktól búcsúzó szalamandra. Védett állat, védtelen vidék



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!