Az amerikai lopakodók „gyilkosa”

2012. 08. 30. 14:58

Egy csapásra világhírűvé vált DANI ZOLTÁN, a szerb hadsereg ezredese, amikor haditechnikai vívmánya révén 1999. március 27-én a szerb légvédelemnek sikerült lelőnie egy F–117-es amerikai lopakodó repülőgépet. A magyar katonát azóta leszerelték, vállalkozó lett, de az eseményről minden évben megemlékeznek bajtársaival. Sike Lajos Székelykevén beszélgetett vele.

Mivel előre jeleztem, hogy egy nagyobb pesti csoporttal érkezem, és újságíróként szeretnék vele találkozni, Dani Zoltán már a vacsorához kijelölt vendéglő teraszán várt. Amikor megtudta, hogy Szatmárnémetiből jöttem, hirtelen egészen másról kezdtünk beszélgetni, mint elterveztem. De ez is csak azt bizonyítja, hogy a neves légvédelmi rakétás mennyire szívén viseli szűkebb közösségének sorsát. Elmeséli, hogy húsz székelykevei fiatal, feleségének a vezetésével, biciklivel elindult az elődök földjére, Bukovinába, ahonnan a Radnai-havasokon átkelve Máramarosnak és Szatmárnémetinek veszik útjukat, onnan pedig Magyarországra. Arra kér, szervezném meg szatmári fogadtatásukat, és szükség esetén segítsem őket.

Rakétaparancsnokból tésztagyáros Aztán egy telefonhívás kapcsán megint csak más téma jött elő, Dani Zoltán tésztagyára.
– Mire kell egy ezredesnek, még ha nyugdíjas is, tésztagyár?
– Csak azért, mert a nyugdíjam korántsem elég ahhoz, hogy a családomat eltartsam! Úgy ötszáz eurónak megfelelő járadékot kapok havonta dinárban, ami nem nevezhető nagy pénznek. Természetes, hogy igyekszem pótolni, főleg vállalkozások révén. A tésztagyár csak az egyik, van még vagy kettő-három, köztük egy informatikával foglalkozó, ami mégis közelebb áll az én rakétás szakismeretemhez. De maradjunk a tésztánál. Sokan furcsállják, hogy miért éppen tésztával foglalkozom, hisz ennek semmi köze a katonai szakmákhoz. Ennek az az előzménye, hogy még szolgálatban voltam, amikor a szabadságomat a Svédországban élő rokonságnál töltöttem. Már nagyon érződött, hogy leszerelnek, gondoltam, szétnézek egy kicsit, hátha kapok egy ötletet, hogy mivel érdemes majd foglalkoznom. Egyik ottani reklámos menedzser meggyőzött, hogy bármivel érdemes, amiből pénzt lehet csinálni. Így jött elő a tészta, méghozzá a helyi ízekhez és szokásokhoz igazodó tészta. A tojásos levestészta és az almás, túrós, mákos és más rétesekhez használt réteslapok. Nagyon fellelkesedve tértem haza, és mindjárt munkához is láttam. Egy betonkeverőt gyorsan átalakítottam tésztakeverőnek-dagasztónak, kiválóan bevált, ma is azt használjuk.
A vacsorát éppen befejező budapesti társaság (valamennyien Széchenyi-barátok, így csapódtam én is hozzájuk) kórusban követeli, hogy Dani Zoltán ossza meg velük: hogyan sikerült a délszláv háború idején, először a világon, lelőnie egy amerikai lopakodó felderítő repülőt. Hisz ez nemcsak a szerbeknek, de a magyaroknak is dicsőség. A felkérésére rakétásunk kiállt a placcra, és röviden elmesélte a történetet. Szépen, kerek mondatokba öntve, mint aki már nagyon sokszor elmesélte. Ez után a pohár sörét csak félig itta meg, mert reggel nyolckor Belgrádba utazik. Azt ajánlotta, hogy a megkezdett beszélgetést elutazása előtt 40 perccel folytassuk, ugyancsak itt a teraszon, egy tea vagy kávé mellett. Így lett.
– Visszatérnék a leszerelésére: a szerb hadseregnek nem volt érdeke, hogy megtartsa világhírűvé vált légvédelmi tüzérét? Akár oktatónak, hisz nem akármilyen tapasztalatokkal rendelkezett…
– Azt szerettem volna, sőt úgy terveztem, hogy a tábornoki iskolában folytatom, hisz tábornoki ranggal már igen szép nyugdíjat lehet kapni. Feletteseim elzárkóztak ettől, azt mondták, hogy elég a szerb hadseregnek egy magyar tábornok is. Farkas Géza volt az, de nemsokára őt is leszerelték. Nem mennék most bele abba, hogy milyen okok játszottak közre. Elég, ha annyit mondok: mindazok az események, amelyek Jugoszlávia felbomlása után történtek. Világos, hogy ebben benne van a magyarok jó vagy rossz szerbiai megítélése is.
Dani Zoltán a közeli Kevevárán végezte a középiskolát, majd a belgrádi katonai egyetemen tanult tovább. Elektrotechnikai mérnöknek képezték, ezen belül is légvédelmi rakétásnak, ami tetszett neki. Mint mondja, évfolyamán legalább tizenöt nemzetiség képviseltette magát, teljes békességben voltak, egyáltalán nem számított, ki ilyen vagy olyan.
Mindjárt Horvátországba helyezték, de nem sokra rá már érezni lehetett, hogy a horvátok kivonulnak a szövetségből, mert szervezni kezdték az önálló hadseregüket. 1991-ben Boszniába irányították, majd onnan 93-ban Belgrád közelébe, a középkori várerődjéről is ismert Alszendrőre, ahol az ottani légvédelem parancsnoka lett.

Székelykeve: Csángók Belgrád alatt

Székelykeve a három csángó település egyike Belgrád közelében; lakóit az 1800-as évek végén telepítették ide Bukovinából, többek között Jókai Mór szorgalmazására. A Duna közelében lévő településnek ma kétezer lakosa van. Az egykori kubikosok leszármazottai részben földművelésből, részben különböző vállalkozásokból, köztük faluturizmusból élnek. Ez utóbbival kapcsolatban csak annyit, hogy nem volt gond 80 vendég elszállásolása, amikor autóbusszal a községbe érkeztünk. Székelykeve a szomszédos Keveváráról, Keve megye egykori székhelyéről kapta a nevét. A megye már rég nem létezik, az osztrákok szüntették meg az 1700-as években, annak ürügyén, hogy végvárként Kevevárának nem a közigazgatásra, hanem a törökök elleni harcra kell összpontosítania.

Egy pillanatban az élet értelme Bár még messze volt az emlékezetes nap (1999. március 27.), amikor az egyetemes hadtörténet fényes lapjára került a neve, tudat alatt már készült rá. Éveken át rágódott a nagy mérnök-tudós, Nicola Tesla ama kijelentésén, hogy a természetben minden tárgynak van bizonyos rezonanciája, csak ki kell találni, milyen frekvencián, ami egyébként a tárgy méretétől és tömegétől is függ. Nyíltan nem foglalkozhatott vele, mert főnökei nem engedték, mivel a frekvenciák le vannak szabályozva. Később a világhálóról is megismerhette az F–117-es amerikai lopakodó jellemzőit, de álmában sem gondolhatta, hogy dolga lesz vele. A délszláv háború aztán meghozta a pillanatot. A napnál világosabb volt, hogy az amerikaiak bevetik a lopakodókat, s az általuk szolgáltatott adatok alapján megpróbálják kilőni, megsemmisíteni a szerb légvédelmet.
– Hogyan sikerült lelőni az amerikai lopakodót?
– Ha jól számoltuk, legalább 23 alkalommal lőttek ránk, ennek ellenére a jó álcázással és gyakori elmozdulásokkal épp bőrrel megúsztuk. Amikor nagyon forró lett a helyzetünk, átlopakodtunk egy titkos helyre, ami tartalékként volt fenntartva. Kiválóan képzett csapatom volt, biztos voltam benne, hogy velük a lehetetlent is megpróbálhatom. Nézzük a radart, semmit nem mutat. Ekkor rákapcsoltuk az általam kidolgozott variációt, s a gépek láthatóvá váltak, az egyik a mi körzetünkön és tűzhatásunkon belül volt. Parancsot adtam pontos bemérésére, majd a kellő adatok birtokában két rakéta kilövésére. Telitalálat, de mi azt már nem láttuk, később tudtuk meg, mert az egész művelet mindössze 20 másodpercig tartott. Nem volt rá több idő, de ez a néhány másodperc az élet értelme, a találat pillanata pedig maga az élet volt. Az F–117-es Belgrádtól mintegy harminc kilométerre csapódott a földnek. A többi már a világsajtóból ismert. Azonnal híre ment, már-már olyan gyorsasággal, mint a New York-i ikertornyok elleni merényletnek vagy a legnagyobb cunamik rombolásának. Kis idő múlva nagyon sokan akartak velem beszélni, találkozni.
– Nyilván, felettese sietett elsőnek gratulálni, s közölni, hogy mielőbb előterjeszti egy nagy kitüntetésre…
– Nem mondanám. Valójában azt közölte, hogy a börtön és a kitüntetést közt választhatok. A börtön azért járhat, mert szabályzatellenesen cselekedtem, a kitüntetés meg a sikerért. Egyikből sem lett semmi.
– Mi igaz abból, hogy a kínaiak jutottak leghamarabb a gép roncsához, s állítólag fontos alkatrészeket vittek magukkal, és később a lakosságtól is vásároltak a szétszóródott alkatrészekből?
– A madarak is tudják, hogy a kínaiak ott jártak és nagyon érdekelte őket a gép minden porcikája.




Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!