Ahol a merész álmok valóra válnak

2012. 08. 30. 16:37

A címben szereplő optimista mondat Illyefalva hivatalos, háromnyelvű honlapjáról való. A Sepsiszentgyörgytől kőhajításnyira fekvő falu valóban a gyors fejlődés mintapéldája, viszont gondokkal is küszködik: munkanélküliséggel, alkoholizmussal. Faluriportjában ezt a kettősséget járta körbe Kustán Magyari Attila.

Egy falubéli mezőgazdász barátommal beszélem meg, hogy korán reggel, a központi Naplopó bárban szakmája rejtélyeiről fogom faggatni. A régi idők emlékére, amikor az illyefalvi programok rendszeres krónikása voltam, értem jön a városba, az úton pedig egy-egy közös ismerősről pletykálunk. Rákérdek arra a magányos, tolószékes férfira, akit télen-nyáron látni lehetett Illyefalva utcáin, a falu életének állandó elemeként. Ernő a múlt héten hagyta itt a világot – ha egy nagyvárosban élt volna, senki nem emlékezne rá, Illyefalván tömegek kísérték el a végső útján. Egy ezerfős közösség szépségei.

Mezővárosból község Illyefalva történelme sokat megmagyaráz, amikor a mai állapotokat vizsgáljuk. A munkanélküliség, az ebből adódó szociális problémák, az itt-ott mégis felbukkanó vállalkozókészség mind az elmúlt századok, még inkább évtizedek produktuma. A falut először 1322-ben említik, a pápai tizedjegyzékben Villa Helye néven szerepel, 1578-ban már Illyefalva néven nyeri el a mezővárosi rangot, a 19. század második felében ismét község lesz. Sepsiszentgyörgy és Brassó közelsége a közelmúltban sok jót és rosszat hozott, a munkahelyi lehetőségek adottak voltak, de amikor ezek megszűntek, a falunak nem sikerült teljes mértékben a maga lábára állnia.
Amikor Fodor Imrével, a második ciklusát megkezdő polgármesterrel beszélgetek, elmondja, emlékszik arra a helyi húsfeldolgozó kisüzemre, amely remek készítményeket állított elő – még a termék betűtípusára is emlékszik –, de ma már oda az egész, elsősorban az európai uniós szabványok megkövetelése miatt. Csoda, teszi hozzá, hogy a helyi tejgyár vagy a nyílászárókat gyártó vállalat megállt a lábán.
Az előző ciklusban itt is beindult az erőteljes falufejlesztés, ez utak javításában, víz- és szennyvízhálózat kiépítésében, épületek felújításában valósult meg, de hogy ennek milyen hatása lesz a gazdaságra, azt még nem látni tisztán. Fodor szomorúan meséli: amikor ellátogat egy-egy házhoz, azt tapasztalja, hogy sokan éppen a túlélés küszöbén tengődnek – a rendszer tette ezt velük, mondja, az egymást követő végkielégítések az embereknek dobott csontok voltak, így nem kényszerültek arra, hogy a saját útjukat járják.
A polgármester bevallja, nehezére esik azt látni, hogy a szülőfalujában mennyit romlott a közhangulat az említett jelenségek következtében. Azonosul az emberek problémáival, azért is vállalta el az elöljárói szerepet, mert a megvalósítások okozta örömöket jó látni. Nem a politikai karrier érdekli, kifejezetten idegen tőle ez a világ, az emberekkel való közvetlen kapcsolat a hajtómotor. Amíg beszélgetünk a hivatal előtti parkban, egy dünnyögő férfi lép hozzánk, és két lejt kér a polgármestertől – amikor megjegyzem, hogy ugyanez az ember korábban egy másik interjúalanyomtól is kéregetett, csak legyint: ő már csak ilyen.

Repce és sajt a mindennapi kenyérhez Ifj. Orbán Miklós egyike azoknak az illyefalvi fiataloknak, akik nem ülnek ölbe tett kézzel. Kiveszi a részét az ifjúsági megmozdulásokból, az önkormányzati választások óta a megyei tanácsnak is tagja. Családi hagyományt folytatott, amikor öt évvel ezelőtt a mezőgazdaságot választotta, de szeret is ezzel foglalkozni, látja a lehetőséget az önálló fejlődésre. Repcét, szóját termel, ezeknek a kultúráknak nagyobb a piacuk most, ezért megérte váltani. Amikor erről beszélgetünk, kelletlenül elmondja, sajnos tapasztalható, hogy a faluban sokan nem nyitottak az újdonságra, legyintenek, amikor egy-egy konferenciára betévednek és a pályázati lehetőségekről hallanak. A fiataloknál már nem tapasztalható ez az elzárkózás, nem titkolják, hogy milyen szerekkel dolgoznak, vagy jó volt-e a termés.
B.-né – nevét, arcát nem teszi közzé, de szívesen beszél a sikerekről – beinvitál a konyhába, hogy a másfél évtizede elkezdett családi vállalkozásukról beszélgessünk. Férjével közösen döntöttek úgy 1996-ban, hogy saját juhállományukat felduzzasztják, és sajtot, telemeát, túrót, ordát készítenek, mellette pedig sertéseket tartanak. Kölcsönt vettek fel, amit a mai napig fizetnek, de megérte: gépeket vásároltak, embereket tudtak alkalmazni, beindult a munka. Mindenképpen merész lépés volt ez, mondja, de nem bánták meg, hogy nem ültek karba tett kézzel, három gyerek mellett ez egyébként sem lett volna járható út.

LAM Alapítvány: hitellel, tanfolyammal a fejlődésért

A LAM Alapítvány az a kezdeményezés, amelyik az elmúlt két évtizedben sokat tett a környékbeli gazdák megsegítéséért, ugyanakkor a falu szerves részévé is vált. Az alapítvány igazgatója, Klárik Attila röviden felvázolja azt a három alappillért, amelyet húsz évvel ezelőtt szabtak meg: a gazdák elméleti és gyakorlati képzését, a külföldi gyakorlatot és a kezdőtőkéről való gondoskodást. Kitér a számadatokra is, de engem elsősorban az érdekel, hogy mennyire sikerült „eladniuk” a kínált lehetőségeket, nyitottak-e mára az emberek az újdonságokra. Klárik úgy látja, nem az az elsődleges baj, hogy a gazdák nem ülnek be egy konferenciára, vagy nem fordulnak hozzájuk anyagi támogatásért, hanem az, hogy a mai napig nem sikerült levetkőzniük az elmúlt ötven-hatvan évben kialakult bizalmi válságot: senki nem akar társulni. Egyedül nehezen boldogulnak, elég a gépek árára gondolni, a kis parcellákra, így az egyetlen igazi lehetőség abban a szövetkezésben van, amelyet a múlt rendszer gyűlöltté tett. Nem válunk el pesszimistán: az igazgató is úgy gondolja, hogy az idősebbek korlátai már nem jellemzők a fiatalabbakra, a vállalkozó kedv, a nyitottság jó útra terelheti a háromszéki mezőgazdaságot.

Fogy az iskola Illyefalván az a paradox helyzet áll fenn, hogy a gyerekek száma nem csökken, az iskolába mégis egyre kevesebb diák jár. A Bornemissza-kúriában működő intézmény helyett sokan sepsiszentgyörgyi iskolát preferálnak. Amíg a falut járom, igyekszem két ellenkező álláspontot találni. Egy háziasszonnyal beszélgetek, aki azt mondja, három gyereke van, és mindegyik a helyi iskolát erősítette, mert a tanerő nem jobb vagy rosszabb, mint máshol, az anyagiakat tekintve is ez számított az előnyösebb megoldásnak. Egy másik hölgy viszont arról beszél, inkább a várost választotta, úgy gondolja, hogy az összevont osztályok miatt hátrányt szenvedne a fia. Persze rögtön hozzáteszi, hogy ez ördögi kör: nem lenne összevont oktatás, hogyha nem vinnék el a szülők a gyerekeiket.
A polgármesteri hivatal is megpróbált mentőövet dobni az iskolának, Fodor Imre úgy gondolta, hogy ha a gyakorlati, mezőgazdasági oktatásra térnének át a LAM Alapítvánnyal együttműködve, akkor sok városi fiatalt vonzhatnának a faluba. Hiába próbálta kitaposni az utat a kollégiumi rendszerhez, a megfelelő támogatást nem kapták meg a szükséges szervektől, ez a lehetőség így most felfüggesztve várja, hogy talán egyszer még napvilágra kerülhet. Addig is azon gondolkodnak, hogy beindítsák a délutáni oktatást az elfoglalt szülők gyerekei számára, ha pedig itt jól teljesítenek a következő években, Fodor szerint az elemi osztályok helyzetét már rendbe szedhetnék.
Talán ide tartozik az is, hogy az illyefalvi ifjúság még sincs elveszve, nyolcvan-kilencven fiatal részvételével zajlik az éves faluünnepség és az ifjúsági napok, amatőr színtársulatuk is van, de még a rendszeres kézi aratóversenyen is felbukkannak alkalomadtán. Az elmúlt években azt tapasztaltam, hogy ha egy illyefalvi rendezvényről tudósítottam, bízhattam abban, hogy nem csak néhány ácsorgó emberbe botlom.

Õszintén a bajokról Kellemetlen arról beszélni, hogy a településnek nemcsak vidám, élettel teli oldala van, hanem komor és elszomorító is. Nem pusztán a már említett munkanélküliségről van szó, hanem az ebből következő alkoholizmusról és az időnként előforduló öngyilkosságokról. Mindezt a falu kétharmadát kitevő református közösség lelkipásztorával, Gáspár-Babos Etele Tamással beszéljük meg, akit szintén aggodalommal töltenek el ezek a sorstragédiák. Mentálhigiénés szakemberként megpróbálja felvenni a küzdelmet az italozás ellen, szórólapokkal hirdeti, hogy bárki betérhet hozzá, segítséget kérni nem szégyen. Vannak, akiket meg tud szólítani, de a tény az, hogy akik a leginkább rászorulnak a lelki támaszra, azokat a legnehezebb elérniük – inkább a feleség, a gyerek, a szomszéd jelenik meg az ilyen találkozókon. Az öngyilkosság egyes nézetek szerint talán az egyébként is magas háromszéki arányokhoz viszonyítva is elkeserítő méreteket ölt, erről a lelkipásztor nem tud: az ő gyülekezetében az elmúlt öt év alatt két ilyen eset fordult elő, a kisebb katolikus közösségben három.

Illyefalvi fészekrakók Érdekes egyébként, hogy a település félig városi, félig falusi jellege milyen hatással van a lakosságra: a hagyományok nem vertek gyökeret a közösségben, az újonnan beköltözők közül pedig sokan inkább egyfajta lakótelepnek használják Illyefalvát, de nem szívesen vesznek részt a helyi rendezvényeken.
Hogyha szóba kerültek a „bevándorlók”, érdemesnek tartom, hogy felkeressek egy olyan helyi lakost, aki csak nemrég költözött a faluba. Kotró Adél, a LAM Alapítvány munkatársa szerencsés volt, mert előbb csak dolgozni járt Illyefalvára, aztán annyira megtetszett neki a környezet, hogy úgy döntött, itt is szeretne élni. Miután családot alapított, megvalósította ezt az álmát, és magabiztosan állítja, csöppet sem bánta meg. Persze egy ilyen döntést jól át kell gondolni, mert pénz- és időigényes lehet a vidéki élet, de végső soron megéri. Illyefalva – a Sepsiszentgyörgyhöz szintén közel fekvő Árkoshoz hasonlóan – népszerű vidéki település lett az elmúlt években, elsősorban fiatal értelmiségiek ütöttek tanyát a faluban. Az árkosi párhuzam szóba kerül már csak azért is, mert – ahogyan erről néhány hónappal korábban írtam az Erdélyi Riport hasábjain – az ott megalapított Fészekrakók Egyesület meghozta a hasznát, az újonnan beköltöző családoknak segít abban, hogy otthon érezzék magukat, és a két közösség esetleges nézeteltéréseit is elsimítja. Ennek mintájára pedig most Illyefalván is arra készülnek, hogy egy szervezetet hozzanak létre a „bevándorlók” számára. Úgy látom, a település, ha mostanáig is nyitott volt az újra, így még inkább felzárkózhat. Az új családok beköltözése, az aktív fiatalság jelenléte még akkor is biztató, ha a szociális gondok is rendkívül hangsúlyosak. Ha a mutató az előbbiek irányába mozdul el, Illyefalva valóban az a település lesz, ahol a merész álmok valóra válhatnak.



Ossza meg másokkal is!



Szóljon hozzá!