A zsörtölődő táblaavató

Egy értékes falu értékes emberének portréja rajzolódik ki az alábbi riportban. Kollégánk, D. Mészáros Elek ezúttal az érmelléki Ottományban járt, a falu értékeinek őrét, Szabó István tanár urat felkeresve, illetve vele együtt megszemlélve a felújítás alatt álló nevezetes Komáromi-kúriát.

Szabó István hetvenkilencedik életévét meghazudtoló mozgékonysággal tessékel befelé ottományi otthonába. Bár hozzáteszi: az elmúlt nyáron sokat betegeskedett, fogyott is vagy tíz kilót. Hamar kiderül, nemcsak fizikai állapota, de szellemi frissessége is irigylésre méltó, könnyedén elboldogul a számítógéppel, az internetet naponta használja. Azt mondja, sokan nem kedvelik a természete miatt, mert ő nem állja meg, hogy ne mondja ki az igazat, mindent szóvá tesz, amiről úgy érzi, nem egyezik a közösség érdekeivel. Mostanság azért zsörtölődik, hogy mióta újgazdagék a környéken való vadászati jogot megszerezték, mindennapos a pufogtatás, védett madarak is gyakran kerülnek terítékre. „Azt mondják, kárt tesznek a vetésben, de azt nem tudják a balgák, mennyi hasznos munkát végeznek a rovarok, férgek elpusztításában” – fogadtatásként ekként zsörtölődik Szabó úr.
Amikor élete meghatározó mozzanatairól kérdezem, ide-oda csapongnak gondolatai, az évtizedek során felhalmozott élményanyag egymásra tolul az emlékezés képkockáiként. Szülei szilágypériek, édesapja az ottományi szövetkezetben kapott üzletvezetői állást, így Szabó István már az érmelléki faluban született. 1934-et írtak akkor. Mire iskolakötelessé cseperedett, már Poklosteleken lakott a család, ott végezte el a négy elemit, s Ottományban fejezte be az általánost. Textilipari szakiskolába került Nagyváradra, majd Brãilába kapott kihelyezést. Nem ment el a kijelölt munkahelyre, előbb Székelyhídon vállalt irodai munkát, majd a katonai szolgálat után Margittán leérettségizett. Elvégezte a nagybányai Tanárképző Főiskola természetrajz–agrárium szakát, később a kolozsvári Babeº–Bolyai Tudományegyetemen biológia szakos tanári diplomát szerzett. Visszatért szülőfalujába, előbb tanár, később iskolaigazgató lett. Vezetése alatt épült a falu emeletes iskolája. Később a községközpontban, Szalacson tanított, ahol szintén megbízták az intézmény vezetésével. Pedagógusi munkája elismeréseként minisztériumi kitüntetésben részesült. Tevékeny a közéletben is, három évtizeden át önkéntes alapon látta el a helyi kulturális élet irányítását, 1990–2000 között a községi önkormányzat RMDSZ-es tanácsosa, később két cikluson át független jelöltként szerezte meg a lakosság bizalmát. Egy ideig alpolgármestere is volt a községnek. Két helyi alapítványt is létrehozott, az egyik az Érmellék Mezőgazdasági Társulás Ottomány nevet viselte, ez időközben megszűnt.

Tábla tábla után A Várhegy Egyesület Ottomány keretében sikerült felépíteni a turulmadaras emlékművet; ebből, engedélyek híján, bírósági ügy lett, büntetést is kiróttak, de a lényeg, hogy az emlékmű ma is áll. Több mint harminc ottományi zsidót deportáltak a vészkorszak idején, nekik a református templom előtti téren állított emléket. Kiss Gyula egykori bírónak jó barátja volt Fráter Loránd, sokat mulattak együtt a Várhegyen. A nótás kapitány ottományi forgolódásának helyszínén szintén emléktábla áll. És ezzel nem ér véget a sor; Szentjóbi Szabó László költő szülőházára is emléktáblát tétetett a tanár úr, a templom falára pedig Szentmihályiné Szabó Mária írónő szellemét megidéző márványlap került. Közben 2002-ben a tanár úr megírta a település monográfiáját. Nem feledkezett meg egykori poklosteleki tanítónőjéről sem, aki tisztességes és emberfeletti munkát végzett az akkori viszonyok közepette. Mayr Mária emléktáblája a poklosteleki művelődési ház falára került fel, amely az egykori tanítókisasszony nevét viseli. Szarukán János 48-as honvédtiszt emléktábláját pedig várhatóan március 15-én avatják fel, ünnepélyes keretek között, Poklosteleken.

Nem kell a díszpolgárság Vendéglátóm szíve csücske a 17. században Komáromi Csipkés György debreceni főbíró, Bihar vármegye alispánja által építtetett kúria sorsa. Bár elkezdődtek a felújítási munkálatok, koridegen elemek is bekerültek az épülettestbe, a korhűség másodlagos szemponttá degradálódott. A kúria falán tábla hirdeti, hogy az ingatlan műemlék.
A sikerek mellett kudarcokról is beszámol a táblaállító: fájón érinti, hogy nem sikerült visszaállítani Ottomány 1950-ben elvesztett önállóságát. Pedig nagy múltú településről van szó, itt négyezer évvel ezelőtt is éltek emberek, ennek bizonyítékai a régészetben ottományi kultúra néven váltak ismertté – sorolja helytörténészi kvalitásokkal bíró vendéglátóm.
A kapuig kikísér Szabó István, s egyre csak mondja mindazt, amit szerinte másképp kellene tenni a falu életében. A díszpolgári címet is felajánlották neki, de nem fogadta el. Vallja: ő már nem titulusokra vágyik, csak azt szeretné, ha kicsit lelkesebb lenne a falu népe, odafigyelnének értékeikre, gondoznák mindazt, amit az elődök megteremtettek.

Kastélymentés végórában Megtekintettük Szabó István féltett kincsét. Az ottományi Komáromi-fészek csak a helybeliek szóhasználatában kastély, valójában kúria. A környék egyik legszebb épületének tatarozását nem lehetett volna sokáig elodázni, egy-két éven belül a biztos enyészet lett volna a sorsa. Számtalan legenda lengi körül, állítólag II. Rákóczi Ferenc is megpihent az arborétum fái alatt. Az ingatlan mögötti domboldalban pincealagút húzódik, jellegzetessége a belső kút, amely a kúria vízellátását szolgálta. A vízszintkülönbségnek köszönhetően szökőkutat is működtetett.
A munkálatok menetéről és a kúria jövőbeni funkciójáról a település polgármesterét, Horváth Bélát kérdeztük. Egy határon átívelő pályázatnak köszönhető az ingatlanmentés, a gyulai vízművekkel közösen egymillió eurót nyertek. Igyekeznek az eredeti állapotot visszaállítani, de a korszerűséget sem mellőzve. A barokk korban készült belső ablakszárnyakat szakemberekkel restauráltatják, de kívülre faszínű hőszigetelő keret kerül. A padozat kő helyett parkettát kap, a még felhasználható járólapokkal a folyosót borítják. Az eredeti hódfarkú cserepeket nem lehetett megmenteni. A kényelemre gondolva, benti illemhelyet is kialakítanak. A pályázathoz igazodva az épületben vízrajzi múzeumot rendeznek be. Az elöljárót nem is annyira a kúria majdani szerepe érdekli, fontosabbnak tartja, hogy egy ősi érték megmentődjön. Az ősszel kezdett felújítást áprilisig be kell fejezni. Így a munkálatok java hátravan, de már jelentkeztek érdeklődők Magyarországról és Németországból is. A polgármester reméli, turistaparadicsommá varázsolhatja a falut, hiszen gyönyörű panorámájú arborétum is tartozik a Komáromi Csipkés-jusshoz. A domboldalon még fellehetők a faritkaságok, a százesztendős kanadai boróka, régi platánok, tölgyek. Sétányok kialakítását tervezik, abban bízva, hogy gyermektáborok, felnőtteknek szervezett tematikus konferenciák megtartására is alkalmassá válik a megszépülő terület, amelyet az országút közelsége még vonzóbbá tesz.