A Vargyas-dosszié III.: Hercegre várva

2013. 01. 31. 14:57

Sorozatunk előző két részében igyekeztünk felfedni azokat a mozgatórugókat, üzleti megfontolásokat, melyek 2005-ben Esztergom város azon döntéséhez vezettek, hogy több százezer eurós, az utóbbi hét évben megvalósítatlan beruházásba kezdve megvásárolja a településtől 700 kilométerre, Erdővidék szívében található – jelenleg meglehetősen elhanyagolt állapotban lévő – vargyasi Daniel-kastélyt. A történet ismert és kevésbé ismert szálait bogozva, még a nevezetes épület meglátogatása, illetve a kastély gondnokával folytatott beszélgetés után is csak újabb kérdésekkel gazdagodtunk, ezért igyekeztünk megszólaltatni az egyébként jellemzően hallgatásba burkolózó illetékeseket.

Elsősorban arra voltunk kíváncsiak, hogy pontosan mi késztette az akkori képviselő-testületet a beruházást jóváhagyó döntés meghozatalára, illetve készült-e olyan megvalósíthatósági tanulmány, amely a döntést megalapozta. Erre az esztergomi Önkormányzat Kisebbségi Bizottságának volt elnöke, a ma külvárosnak számító Pilisszentléleket 2010-ig, három cikluson át a Fidesz színeiben képviselő Szalma László a következő választ adta: „A vargyasi Daniel-kastély megvásárlásának több oka is volt, ki-ki választhatott, melyik alapján és hogyan szavaz. Akkortájt az erdélyi ingatlanok ára olyan mélyen állt, hogy a kastély méretű ingatlant, területével együtt, már csak ezért, önmagában is érdemes volt megvásárolni. Emellett persze érezhetően volt egy érzelmi (nemzeti) szál is az igen kedvező vételár mellett: az ingatlan kerüljön inkább magyar tulajdonba, mintsem románba. Azt is pozitívumként értékeltük, hogy a kastély helyreállításával, üzemeltetésével összefüggésben, helyi magyar embereknek munkahely teremtődhet. Célként jelöltük meg, hogy a kastély nyújtson az esztergomi közalkalmazottak, köztisztviselők és családjaik, diákok részére pihenési lehetőséget.”
A várost 2010 óta független polgármesterként irányító Tétényi Éva szintén az utóbbi célt említi a döntés lehetséges okaként, viszont a beruházást megalapozó számításokról, megvalósíthatósági tanulmányról ő sem tud. Arra a kérdésre, hogy a döntéshozók milyen forrásokra támaszkodva mertek belevágni a projektbe, a következőképpen válaszol: „2008 előtt az önkormányzatok – és Esztergom esetére ez különösen igaz – jelentős fejlesztési célú kötvényeket bocsátottak ki, melyekből többek között ezt a programot is finanszírozni lehetett volna. A tervezés erre alapozva megtörtént, azonban a tényleges építési munkákra már nem került sor, köszönhetően a gazdasági válságnak, és Esztergom esetében a felhalmozott (20 milliárd forint deviza alapú) hitelállománynak.”
A kastélyt üzemeltető, Romániában bejegyzett Esztergom SRL ügyvezető igazgatója a cég megalapításától kezdve 2010. december 31-ig Bencze Csaba Attila, a Komárom-Esztergom Megyei Levéltár nyugalmazott igazgatóhelyettese volt. Az ügylettel kapcsolatban – mint ahogy azt több megkérdezett említette – mégsem ő a leghitelesebb forrás, mivel, saját bevallása szerint is, az összes Vargyassal kapcsolatos képviselő-testületi előterjesztés a cég jelenlegi vezetőjének, az adásvétel idején alpolgármesteri tisztet betöltő Knapp János Pálnak a nevéhez fűződik. Ennek fényében nem meglepő, hogy Knapp úr meglehetősen naprakészen válaszolt a vétel körülményeit firtató kérdésünkre:
„2005-ben került sor – közbeszerzési eljárás keretében – a kastély megvásárlására a Daniel örökösöktől. Elég egyértelműen látszottak abban az időben ennek az ügyletnek az előnyei, hiszen akkor Esztergom városnak 20 milliárd forint főösszegű költségvetése volt, melyben a fejlesztésekre szánt összeg elérte a másfél-két milliárd forintot. E körülmények között az 500-700 millió forintos értékűre becsült kastély felújítása, átalakítása többéves elosztásban, normális esetben nem jelenthetett volna problémát, még úgy sem, hogy az istállóépületből kialakítandó szálláshely ezenfelül 150-160 millió forintba került volna. A beruházást a 2008-ban beköszöntő válság hiúsította meg, a 2010-es helyhatósági választások után pedig teljesen elapadtak a források.”
A – jelenleg az esztergomi gazdasági életet meghatározó, önkormányzati tulajdonú Strigonium Holding vezérigazgatói posztját is betöltő – volt alpolgármester beszámolója tökéletesen egybevág a megismert tényekkel, jóllehet a mostani polgármester asszony által említett túlzott kötvénykibocsátásról – mint a források elapadásának egyik jelentős okáról – nem tesz említést. De a beruházás körülményeit boncolgatva akár be is érhetjük ennyivel, ha nem ragaszkodunk ahhoz, hogy egy önkormányzat a város polgárainak pénzéből miként költhet el egy huncut vasat is beruházásra megtérülési számítások nélkül, „mert megtehetjük” alapon, még ha oly nagyon szolgálja is ezzel a nemzet ügyét.
Erre a kérdésre viszont aligha kapunk választ, és ha kapnánk is, a vargyasi kastély boldogulását nem sokban szolgálná. A falak attól még mállanak, a 2005-ben újrarakott tető (ismét) ázik, a több millió forintért elkészíttetett és engedélyeztetett tervek végérvényesen lejártak. A pannon puma meg nyalogathatja sebeit a Rika-erdő valamelyik bokra alatt.
A január 17-i képviselő-testületi ülésen előkerült ugyan a Daniel-kastély ügye, de érdemi döntés nem született, az ülést élő-egyenesben közvetítő Esztergom Tv nézői inkább valamiféle magatehetetlen szomorújátéknak lehettek szem- és fültanúi, nézői jegyzőkönyv szerint ilyeténképpen:
A testületi ülés második harmadában Knapp János Pál kft.-igazgató beszámol a vargyasi cég megszületésének körülményeiről („olyan volt az országos lelkület, hogy támogatni kell a határon túli magyarokat”), és az azóta eltelt működésről. Knapp elsősorban azt sajnálja, hogy a polgármester asszony nem látta élőben azt a csodát, és megjegyzi, „az akkori (2006) gazdasági helyzetnek köszönhető, hogy a Daniel-kastély sokkal jobb állapotban van ma, mint amikor átvettük” – annak ellenére is, hogy a kastély jelenleg fűtetlenül áll –, „sikerült Vargyast kulturális központtá varázsolni”. Knapp felvezetésében a Vargyas sztori sikersztori. A vezetésre termett vezetés, a település és az Esztergom közt lévő kiválóan funkcionáló szimbiózis sokáig megoldotta az európai gazdasági mélyrepülés kivédhetetlen csapásait. De a pénz fogytával a maradék lehetőségek megcsappantak. Az utolsó csapás a jelen pillanatig közel négymillió forintos elmaradás. Knapp előadása sodró, hat a magyar lélekre. Ám az adatokat, a tényleges körülményeket, összegeket és összefüggéseket, mint rendesen, elfedik az érzelmek. Közli, azonnali stratégiai döntés nélkül a román állam ráteszi a kezét a kilencszáz lakosú színmagyar településre, kiemelt műemlékére. Az előadást követő vitában minden képviselő megszólal, aki általában, és azt képviseli, amit általában. Steindl Balázs (a Fidesz-frakció vezetője) előterjesztése szerint a városnak azonnal ki kellene fizetnie a hátralékot, viszont azt mindenki tudja, hogy a 626 milliós költségvetési hiányból ez nem lehetséges. Emellett azt is megemlíti, hogy érdemes lenne hosszú távra koncesszióba adni az ingatlant, persze úgy, hogy az esztergomi polgárok kedvezményesen vehessék igénybe a szolgáltatásokat. Nyíri Attila (MSZP) alternatívákban gondolkodik, bármennyire is hatnak rá az érzelmek: „Ácsingózhatunk a játékbolt kirakata előtt, ha nincs pénzünk, legföljebb betörjük a kirakatot.” „Ha jól el lehetne adni, adjuk el.” „Adakozzunk, hárommillió-kilencszázezer forintot egy harmincezres város ki tud fizetni, én megnyitom a pénztárcámat.” Ivanov Mihály (Fidesz) közbevetőleg megjegyzi, ha Makovecz Imrének megfelelő volt a település, hogy oda templomot tervezzen, akkor Esztergom számára kötelező mindent megtenni a megtartás érdekében. Juhász István (Fidesz–VP) ellenzi, hogy áron alul eladja a város a kastélyt, mint azt is, hogy a Kolozsvári Unitárius Egyház – ahogy ebbéli szándékát jelezte – állagmegőrzés fejében megkapja „nyaraltató térnek”. Knapp úr a beszámolójában megemlíti, hogy 2011-ben komoly kormányzati szándék volt arra, hogy a kastély a határon túli Magyar Elektronikus Könyvtárak egyik központja legyen, de ez a kezdeményezés sajnos elakadt. Ennek ellenére felmerült, hogy érdemes lenne további kormányzati segítséget kérni. Az is szóba kerül, hogy akár testvérvárosi viszonyt is ki lehetne alakítani Vargyassal, ami plusz pályázati források bevonására is lehetőséget jelenthetne, de ez valahogy elsikkad az éterben. Végül abban maradnak, hogy a majd 4 millió forintos hátralékot a testület jogosnak ítéli, de kifizetni nem tudja, a Strigonium keresse meg a lehetőségét, hogy átcsoportosítson összegeket erre a célra. Knapp János Pált mint az Esztergom SRL ügyvezető igazgatóját felkérik, hogy a február 28-i ülésre mérje fel a hasznosítási lehetőségeket.
Az igazgató ezzel kapcsolatban a következőképpen nyilatkozik: „Január 18-án el is indult már egy utalás – 2,1 millió forint értékben –, hogy a bérek és az állam felé fennálló kötelezettségek kifizethetőek legyenek, így az azonnali veszély elhárult. A jövővel kapcsolatban viszont látszik: a park és a birtok rendben tartási költségei még kigazdálkodhatóak lennének, de a kastély állagmegőrzése éves szinten milliós tételeket emészt fel, nemhogy bármilyen beruházásra gondoljunk. Nekem az az érzésem, hogy az esetleges állami segítség is maximum a túlélésre lenne elegendő, és a román jogszabályok miatt az önkormányzat tulajdonos miatt pályázni sincs lehetőségünk. A Magyarok Világtanácsát működtető szervezet részéről volt olyan ígéret, hogy beszálljanak egy hosszabb távú üzemeltetés-fejlesztésbe, de az a folyamat is megállt, így azt gondolom, a magánszektor felé kell elmozdulnunk. Szerintem a koncesszióba adás lenne a legjobb lehetőség, találnunk kell egy olyan vállalkozót, aki 25, vagy akár 30-40 évre is, a fejlesztések végrehajtásáért cserébe, megkapná üzemeltetésre az ingatlant. Ezzel a befektetővel szemben az lenne a minimális elvárás, hogy az 1-1,5 milliárd forint értékű beruházást hajtsa végre, és a fenntartás költségeit vállalja magára, így a koncesszió lejártával Esztergom egy nagy értékű, tehermentes ingatlant kaphatna vissza, persze emellett az is jó lenne, ha már közben is termelődne némi profit.”
Mint Knapp úr elmondja, már a korábbi években is volt ilyen irányú megkeresés, csak akkor más volt a tulajdonosi szándék. Két éve a vargyasi fellendülés reményeit hordozó Riverside projekt beruházói, a Transylvanian Business SRL részéről is érkezett megkeresés, hogy bérbe vennék az ingatlant részben vagy egészben. Az osztrák befektetők Romániában egyedülálló, 27 lyukas golfpályát terveztek megvalósítani Vargyas határában, hotellel, apartmanokkal, sportcentrummal, bevásárlóutcával és üdülőterülettel.
„Én nem szeretném minősíteni azt a beruházást, nincs is erre jogom, de sok olyan hangot hallani, akik földspekulációként értékelik az ügyletet, pedig ha megvalósulna, az az esztergomi beruházás értékét is nagyban növelné. 2011 januárjában megkerestek minket egyik képviselőjükön keresztül, hogy a kastély egyes részeit szeretnék helyi központjukként használni, de aztán számomra ismeretlen okokból eltűntek, áprilisban meg is szakadt a kapcsolat.”
Utánajártunk, ha földspekuláció nem is, de egyéb zűrös ügyletek bizonyára állnak a Riverside projekt elakadása mögött. Mint azt Herbert Suttnertől, a Transylvanian Business SLR egyik ügyvezető igazgatójától megtudtuk, a beruházás már csak amiatt is csúszott, hogy az elhúzódó „papírmunka következtében”, csak kétévnyi huzavona után, 2010 júniusában jutottak el odáig, hogy a megvásárolt 64 hektár területet birtokba vegyék. Viszont az érdemi munka ezután sem kezdődhetett el, mivel az egyik tulajdonostárs, Bernhard Kettle, Suttner úr által meg nem nevezett okokból, pereskedésbe kezdett ellene és ügyvezetőtársa, Ernst Pebal ellen, mind Romániában, mind Ausztriában. A bírósági ügy egészen 2012 végéig húzódott, és az alperesek győzelmével zárult. Suttner úr biztosított afelől, hogy minden erejükkel folytatni szeretnék a projektet, de mivel Kettle úr a pereskedés ideje alatt teljesen kizárta őket a cég életéből, elveszítettek több mint két évet, valamint reputációjukat is újra kell építeniük a térségben, így nehézségekkel kell szembenézniük. Az ügyben felkerestük Bernhard Kettle ügyvédi irodáját is, de megkeresésünkre nem válaszolt.
Tehát annyi bizonyosan látszik, hogy a vargyasi gazdasági élet motorjának dübörgése nem veri fel még egy darabig az Erdővidék csendjét. És ha végre felbődül, abban sem lesz feltétlenül sok köszönet a sok száz éves kulturális örökségen alapuló fellendülés hívei számára. A kastély, ha nem is kerül ortodox szerzetesek kezére – ahogy Knapp úr vizionálta a testületi ülésen –, a következő 25–40 évben legjobb esetben is jól működő, feltehetően nemzetmentési szándékoktól mentes magánvállalkozásé lesz, s ilyen vészterhes időkben kérdéses, hogy az mennyire veszi majd figyelembe a helyiek érdekeit. A Riverside projekt pedig nem éppen székely gyökerekből serkent román–nemzetközi sportos üdülőfalu képét vetíti előre, melynek bevásárlóutcáján a helyi népművészek remekei Drakula-szuvenírekkel osztozhatnak majd a boltok polcain. Más lehetőség nem igazán látszik, a fehér lóval oly sokszor szemező herceg többszöri felkérés után sem ér rá, halaszthatatlan futballozhatnékja támadt.